vasárnap, december 29, 2024

Best of 2024

• Könyv

Ebben az évben rekord mennyiségű képregényt olvastam, máskülönben (is) elég változatos olvasmányaim voltak. De nem jött be minden, pedig próbálkoztam szépirodalomtól az ifjúsági/gyermekirodalomig nagyon sokfélével. Azért bőven volt jó olvasmányélményem, csak olyan kedvencelni való, katartikus nem (ill. de, ld. lentebb az utólagos betoldást).

A legjobb képregény a sok, csúcsszuper minőségű külföldi és magyar között egy underground sorozat 2. kötete volt:

Rédei Viktória – Gyuricza Márta: Az Ezerfejű Történetei. Második: Mihály és a sárkány

 

A legjobb ifjúsági egy újraolvasott klasszikus:

Astrid Lindgren: Ronja, a rabló lánya

 

Ez a kettő gondolkodtatott el legjobban:

Björn Natthiko Lindeblad - Caroline Bankler - Navid Modiri: Lehet, hogy tévedek

Hayley Campbell: Minden élők és holtak

 

És ezek is nagyon tetszettek, viszont mivel más már írt róluk korábban ekultra, ezért ezekről nem írtam külön cikket:

Fredrik Backman: A ​nagymamám azt üzeni, bocs

Ursula K. Le Guin: Valós ​és valótlan I.

(Utólagos +1, mivel nem sikerült megírnom a cikket még '24-ben, de akkor olvastam, és nagyon sokat adott, s aztán másodjára is, '25 elején: Schäffer Erzsébet: Pipacsvirágom)

 


• Film

Ebben az évben alig jutottam el moziba, és a sorozatok terén sem találtam olyat, amit muszáj újranézni meg felemlegetni. De ez a két film nagyon nagy élmény volt, a másodikat ezért kétszer is megnéztem:

A fiú és a szürke gém

Tökéletes napok

(A Dűne: Második rész is rendkívüli, de attól még a regény mondanivalóját, megannyi rétegét nem adja át.)

 

 

 

• Koncert

Ez ilyen „nem” év volt, vagyis koncertre sem jutottam el annyira, mint szerettem volna. Végül is minden jó volt, amin jártam, de ezeket kiemelném:

Thy Catafalque, Magyar Zene Háza

Mad Robots / Angertea / Ghost Toast, Dürer kert

Bruce Dickinson / Divided, Barba Negra

Baroness, A38

Fekete Zaj: Enslaved / Perihelion, Sástó

At Night I Fly, A38

Watch My Dying / Ørdøg / The Answer Lies In The Black Void, A38

Thy Catafalque / Gire, Dürer kert

 


• Dalok

Katt ide a YouTube lejátszási listáért, lentebb meg külön felsorolva:


At Night I Fly - Chains
Autopilot - The Turn Of The Tide
Blood Incantation - The Stargate
Borknagar - Nordic Anthem
Jerry Cantrell - Afterglow
Madder Mortem - Things I'll Never Do
Madder Mortem - Unity
Magma Rise - Neither Land Nor Sea
Mind's Mirrors - Eternal Spring Shrine
Nest Of Plagues - Mundane
New Model Army - First Summer After
New Model Army - Idumea
North Sea Echoes - Unmoved
Sear Bliss - Chasm
Tengeri Püspök - Break
Thy Catafalque - A gyönyörű álmok...
Thy Catafalque - Ködkirály
Thy Catafalque - Piros kocsi, fekete éj
Von Hertzen Brothers - The Relapse
Watch My Dying - Fedetlen lépés
Watch My Dying - Napköszörű
Watch My Dying - Utolsó fejezet



• Fotók

Fotózni sem tudtam olyan sokat, mint szeretném, egy-két elkapott jó pillanat tán akadt, ill. a legtöbb koncerten fényképeztem is, és szerintem azokon is lőttem pár szépet vagy érdekeset vagy művészinek felfoghatót, pl. ezt:


 

De meg itt vannak a fotós oldalaim, tessenek böngészni:

Insta

Facebook_UNfoto

Flickr

 

Viszont ebben az évben jelent meg egy könyv, a Szavak és árnyak, amelyben az én fekete-fehér fotóimhoz írt rövid kis novellákat Kleinheincz Csilla. Erről talán egyszer majd írok hosszabban is, de nyilvánvaló, hogy olyan megtiszteltetés és élmény, amire nem igen vannak szavaim.


 

 

• Kiállítás

Ebben az évben összesen öt kiállításra jutottam el, de egy volt igazán, tényleg nagyon felvillanyozó:

Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével, Capa-központ

(A Szépművészetiben az Istenek és démonok királysága. Mezopotámia Kr. e. 1000-500 című kiállítás is nagyon jó, metalos fejjel pláne, de a múzeum árképzése, ahogy a tömeget kezelik, és az, hogy a néhány oldalas infofüzetért még külön fizetni kell, nagyon antipatikus. A felelős álmodjon Pazuzuval.)

 

Ugyanakkor megvolt életem első saját fotós kiállítása, ami mégsem volt tisztán saját (ld. még fentebb a „könyvünket”), merthogy két wekerlei hölgy, Csóka Eszter ötletgazda és Egri Krisztina magyartanárnő és versválogató tehet róla, hogy lett ilyen: Wekerlei fotó-vers galéria. Ez alapból is megtisztelő volt, de ahogy Kriszta válogatta a verseket a wekerlei képeimhez, és amilyen verseket, hát… megrázó és valahogy megtisztító élmény volt. A képek és versek a tavasz és nyár egy részében voltak láthatóak a Kós Károly tér kerítésén.

 

• Hammer

A Hammerről még annyit, hogy ebben az évben a nyomtatott lap fenntartása már annyi veszteséggel járt, hogy átmenetileg inkább szünetel. Van rá remény, hogy 2025 tavaszán visszatér úgy is, de addig is írjuk a honlapra és a digitális lapszámokba, amit sikerül. Utóbbi esetében annyi a különbség a nyomtatotthoz mérten, hogy 1. nincs kinyomtatva, nem dolgozik rajta a nyomda, 2. az olvasó nem fizet érte, és 3. több tér jut az írásokra és Posta Jani grafikusnak, hogy kiélje a kreativitását, és ez utóbbi pont nagyszerű. És mivel sok jó zene volt ebben az évben, és jókat lehetett róluk beszélgetni az alkotóikkal, ebben az évben úgy összetettben lelkesebb voltam, mint már nagyon sok éve.

Igaz, az év megannyi más területen annyi rosszat hozott (nekem is, a szeretteimnek is, országnak-világnak is), hogy elég egyértelmű, hogy a zene, a könyvek, ezek a fent felsorolt dolgok továbbra is az én drogjaim, avagy menedékeim. Végül is mindegy. Szoktam mondani, hogy nem üdülni jöttünk e földre, de azért azt sem hiszem, hogy öröm nélkül kell leélnünk a nekünk adatott időt. Márpedig a fentiek nekem örömöt okoztak. Köszönöm szépen minden érintettnek.

 

 

 

péntek, december 27, 2024

JP Ahonen és KP Alare: Perkeros – az ördög zenéje

Ezt a keményfedeles, igen szép kivitelű képregénykötetet két finn jegyzi. JP Ahonen neve lehet inkább ismerős a magyar olvasóknak, minthogy Belzebubs című, a neten is futó, fekete-fehér képregénysorozata több kötetben megjelent itthon is. Az annál korábban készült Perkeros sok tekintetben hasonlít rá, hiszen itt is egy metal zenekar viszontagságairól olvashatunk, a rajzstílus is igen hasonló. Viszont a Perkeros végig színes, és bár akad itt is black metal meg Sátán, a címbéli zenekar amolyan avantgárd-progresszív metalt játszik.

Teljes cikkem róla ekulton.

hétfő, december 23, 2024

Max Porter: Lanny

Három részből áll ez a 300 oldal sincs regény, és az első, alighanem leghosszabb része alapján azt gondoltam, az év olvasmánya lesz nálam. Aztán már nem, de ez hamar mellékessé vált. Végül tetszett, ha ez számít valamit.

A címszereplő egy fura kissrác, aki egy Londonhoz közeli faluban él, nagyon is vidéki, sőt természeti környezetben. Apja ingázó pénzember vagy valami ilyesmi, anyja színésznő, aki thrillert ír a szabadidejében, de különben ott van Lannynek, meleg, bátorító szeretettel veszi körül, olyasmivel, amiben bárcsak mindenkinek része lett volna. A negyedik főbb szereplő egy idős művész, a jobb napokat és nagy sikereket is látott Pete, aki a történet egy pontján elvállalja, hogy rajzolni tanítja Lannyt.

És van még egy alapvető fontosságú szereplő, a Halott Fogacsán apó, akit felfoghatunk legendának, természetfeletti lénynek, netán magának a természet szellemének; ő a brit/kelta mítoszok zöld embere, aki valahogy túlélte mind a századokat, az összes jövő-menő embert, meg amiket a fajunk művelt az ő területén.

A könyv első részében leginkább Lanny anyja, apja és Pete nézőpontjából követjük az eseményeket, s legfőképp Lannyt magát, de rendre felbukkan Fogacsán apó is. Ő gyakorlatilag bármibe és bárkibe bele tud bújni. Amit lát és hall, girbe-gurba sorokban tárja elénk a könyv, szinte kaotikus az élmény, avagy pont olyan, mint egy nagyvárosban járni az utcán, és elcsípni mindenféle beszélgetésfoszlányt. Amilyen kicsiny falu az ott, annyi élet, titok, történés, semmiség és nagy esemény zajlik benne, s mindbe belenyalint Fogacsán apó, de minden hang között, egy ideje már, Lannyt keresi. Mert a fiú tényleg különleges. Ő sokkal inkább meglát, megérez, megért dolgokat, mint a többi ember, s bár szinte a saját kis elvarázsolt világában él, mégis sokan kedvelik. S persze adódik a kérdés, hogy jó, de mi van akkor, ha egy nem-emberi, fél-isteni lény figyelmét is felkelti…?

Na, Porter ezt pont nem így írta meg. Van ám izgalom bőven a regényben, de ő a szereplők belső világára, gondolataira koncentrál, és még a mellékszereplőket is teljes valójukban tudja ábrázolni, pár mondattal akár. Valóságos az egész, és azt ugyanúgy el tudja érni, hogy természetesnek érződjön az olvasónak ez az egész furcsa sztori, mint hogy megértse az olvasó, hogy egyes szereplők mennyire képtelenek elfogadni, elképzelni, egyáltalán meglátni valamit, ami nem illik az ő világképükbe. Több ember- és társadalomismeret van ebben a fura könyvben, mint sok kő realista szépirodalmi műben. Bizony.

A második rész azonban változtat a stíluson, ott a görbén szedett foszlányok kiegyenesednek, ott az olvasó rohan végig a szereplőkön Fogacsán módjára, egyre váltogatva a nézőpontokat. S közben, ha történetesen szülő, anyja vagy apja valakinek, akkor a szíve a torkában fog dobogni, a gyomra összeszorul, meg ilyenek. A harmadik rész megint más, ott aztán még olyasmi is jön, amire az eddigiek sem készítettek fel, de meg hogy mire fut ki… hát, Porter azon istenverte írók közé tartozik, akik szerint „A vég – micsoda hamis dolog az, piha, elképzelt befejezések! Bolondoknak való mankó, és soha, soha nem olyan, mint amilyennek óhajtanák.” Még ha ezt a Peggy nevű szereplője gondolja is.

Valamit még le akarok írni. Nem a könyvről szól, de annak kapcsán jutott eszembe. Vonnegut írta, hogy „És még azt is gondolom, hogy az írás és az olvasás a meditáció legtartalmasabb formája. Még senki sem talált fel ennél is tartalmasabbat. Ha a világtörténelem legérdekesebb elméinek műveit olvassuk, nemcsak a saját elménkkel töprengünk, de az övékével is. És ez számomra maga a csoda.”

Ahogy a halott Fogacsán apó belehallgat a körötte zajló életbe és nyugvó halálba, az is valahol olvasás. Mint írtam fentebb, hasonlít ahhoz, mint amikor egy zajos, zsúfolt utcán sétál az ember, és hall mindenféléket. De közben Fogacsán mindezeknek, élőknek és életteleneknek az apója is, valami fura módon legalábbis. És erről eszembe jut, hogy ha igaz, amit Vonnegut mondott, hogy az olvasáskor nem csak a saját elménkkel töprengünk, akkor vajon ha bármit látunk, hallunk, tapasztalunk, az egyben annak megélése-e? Ha Fogacsán apó belebújik bármibe, akkor belénk bújik-e a világ, pusztán azáltal, hogy érzékeljük? Tudom, hogy ezek nem új gondolatok, másoknak is eszébe jutott már, és én pl. nem fogok választ adni sem rájuk. Mert naná, hogy kinek-kinek magának kell ezeket megválaszolnia.

Ahogy azt is, hogy ez a kísérletinek ható, de valójában elképesztően okos regény mit mond neki.

 

Jelenkor, 2021

288 oldal

Fordította: Falcsik Mari

szombat, december 21, 2024

Marék Veronika: Prémszakáll és Torzonborz

A címbéli Prémszakáll egy idős, feledékeny professzor, akinek muszáj naponta egy-kétszer sétálnia, amikor épp nem megy neki a gondolkodás, márpedig jó tudósként neki az az élete. Egy ilyen sétán találkozik Torzonborzzal, a fekete kutyussal, aki új gazdit keres... Aztán persze az történik, amit a legtöbb olvasó úgyis előre sejt, de hiába sejti, attól még vagy könnyezni fog, vagy mosolyogni, netán mindkettő.

Teljes cikkem róla ekulton.

péntek, december 20, 2024

Tengeri Püspök interjú

A jobbára veszprémi Tengeri Püspök 1998-ban alakult, de nagyon sokáig inkább csak maguknak zenélgettek az aktuális tagok, így bemutatkozó albumuk, a Disconnected csak most készült el. Mindezek kapcsán interjúztam a progresszív, stoner és grunge témákból sajátos elegyet szövő zenekarral. Varga Péter gitáros és Bartalis Dávid énekes válaszolt a kérdéseimre.
 

 

csütörtök, december 19, 2024

Peter Wohlleben • Fred Bernard: A fák titkos élete

Peter Wohlleben egy német erdész, akinek A fák titkos élete talán a legfontosabb műve, s mindenképp ez volt az első. 2015-ben jelent meg, és messze nagyobb siker lett, mint bárki várta. Azóta is minden könyve ugyanazt hirdeti: hogy óvnunk kell az erdőinket, engedni, hogy éljék a maguk módján az életüket, már csak azért is, mert az emberiség túlélésének is ez a záloga.

Az első könyv alapján készült ez a nagyméretű, gyönyörű képregény, melyhez Fred Bernard írta át Wohlleben szövegét, és melyet a francia Benjamin Flao illusztrált. Illik is ez a jellegzetesen francia képregényes stílus ehhez a témához, kellően valóságos, hogy ismeretterjesztő funkcióját betöltse, de közben jó nézegetni, szép látvány, kellemes a szemnek.

Teljes cikkem róla ekulton.

csütörtök, december 12, 2024

David Almond: Angelino Brown története

David Almond egy brit író, akit a legtöbben a Skellig című ifjúsági regénye miatt ismernek, mely számos nagy és fontos díjat nyert el. Az Angelino Brown némileg kisebbeknek íródott (9+ szerepel a borítóján, okkal), és bár vannak valóban annak a korosztálynak való vicces részek benne (pl. hogy a címszereplő sokat púzik), azért a végére megint olyat hoz Almond, amiért megéri elolvasni akárhány évesen is.

Teljes cikkem róla az ekultura.hu oldalán.

szerda, december 11, 2024

William Golding - Aimée de Jongh: A Legyek Ura

William Golding 1954-ben megjelent regénye azon klasszikussá vált művek sorába tartozik, melyeket jó ideig egy kiadó sem akart megjelentetni. Ami ennél is fontosabb, hogy máig érvényes. Hasonlóképp, mint Orwell írásai, a Szép új világ Huxley-tól, és így tovább. Disztópiának talán mégsem nevezném, merthogy amiről szól, az alapvető és ősi. Legalábbis az egyik legfőbb olvasata az, hogy az ember képes lemondani emberségéről a hatalomért. De mennyi minden más is van még benne…

Aimée de Jongh a regény megjelenésének 70. évfordulójára megjelent képregénye elsőre meglepő módon színes-kedves stílusban dolgozza fel a regényt, de ettől csak még nagyobbat üt, amikor bedurvul a cselekmény...

Teljes cikkem a képregényről ekulton.

kedd, december 10, 2024

BLOODY HOLLY AND THE RICKETZ – Nem minden punk halott, de minden halott punk (interjú)

Kevesen játszanak a világban horror punkot, jól meg még kevesebben. Szerencsére a magyar Bloody Holly And The RicketZ ezek közé tartozik, nem csoda, hogy első albumuk (Grand Opening) külföldön is megjelenik. Ráadásul ritkán látott egzotikus felállásban zenélnek: a férfi énekest három női zenész kíséri. Kirsch András énekes, Árendás Anita dobos és Brányi Vivien gitáros válaszolt a kérdéseimre.

Az interjú a Hammer honlapon olvasható.


fotó: Biró Edina


hétfő, december 09, 2024

Bánki Éva: Navigátor

Bánki Éva ifjúsági kalandregénye a nagy felfedezések korai szakaszáról szól, arról, hogyan indultak el portugál hajók szerte a világba, hogy új földekre jussanak el. Mindezt némi mágikus realizmussal és sok-sok portugál érdekességgel fűszerezve meséli el, magával ragadó módon.

Teljes cikkem róla ekulton.

vasárnap, december 08, 2024

THY CATAFALQUE – Messze még a hajnal? (interjú)

A Thy Catafalque 12. stúdióalbuma A gyönyörű álmok ezután jönnek címmel jelent meg november közepén. A minden korábbinál több vendéget felvonultató, TC mércével mérve is igen gazdag albumról kérdeztem ki Kátai Tamást.

A teljes interjú a Hammer honlapon olvasható.




De kiemelnék pár gondolatot:

 

A Világnak világa című dalból idézek: „Tisztaság, kereslek dudván és muharon át.”, „Ez az atom magja, kerek erdő mélye, vagy az Isten ujja? Ki érti, ki tudja?” Mit találtál?

„Ebben a dalban sok Ady-utalás van, és általánosságban a magyarságról mond pár mondatot. Hogy hogy állunk ezzel. Olyan kérdések ezek, amiket az országban az elmúlt sok száz évben sokan feltettek már. Ki-ki a háttere meg a vérmérséklete szerint különféleképpen éli meg ezt a kultúrát, amibe beleszületett. Ómagyar Mária-siralom, Ady Endre, folklór, tudomány. Tényleg kell választani?”

Szerintem nagyon sokan épp azért szeretik a Thy Catafalque-ot, mert ezeket te bele­rakod.

„Én is másokból táplálkozom. Azok a nagyon nagy koponyák meg nagy szívek, akik ebben az országban éltek és alkottak, mindannyiunkat táplálnak. A mi gondolatainkban is benne vannak az ő gondolataik. Ez a dal nagyjából erről szól az én nézőpontomból legalábbis.”

Azért ők is valamire reagáltak, ők is másoknak a vállán álltak, satöbbi.

„Igen, ez egy folyamat, mi is csak részei vagyunk ennek a nagy rendnek, amit lehet, hogy nem is kell megfejteni, csak méltósággal elfogadni és ennek tudatában élni.”

 

szombat, december 07, 2024

Philip Pullman: A tökéletes óramű, avagy minden(ki) működésre kész

Az Úr Sötét Anyagai trilógia szerzőjének ezen kisregénye kevéssel a trilógia első része után jelent meg angolul, magyarul pedig a Passage hozta ki 2002-ben. Pullman ebben a kis kötetben egy hangulatos német kisvárosba repíti olvasóit, annak is barátságos fogadójába, ahol a téli estén összegyűlik a tűz mellett a település apraja-nagyja. Van közöttük egy író is, aki baljós, sötét mesét kezd el mesélni, mely nyomban bizonyítja a történet felütését, mely szerint a történetek olyanok, akár az óraművek: felhúzod, elindul, de megállítani már nem tudod…

Teljes cikkem róla ekulton.

péntek, december 06, 2024

Hayley Campbell: Minden élők és holtak

Ennek a könyvnek már a borítója is felkelti a figyelmet, hát még ha elolvassa az ember az alcímét (A balzsamozóktól a hóhérokig – Mindazokról, akiknek mestersége a halál) és a fülszövegét. Nem is mennék bele abba, hogy a halál tabu a nyugati társadalmakban, és ehhez képest folyton találkozunk vele a hírekben, és a többi, mert a könyv nem is próbálja ezt mind tárgyalni - viszont amire fókuszál, arról valóban keveset hallunk. Nehéz olvasmány, de segíti a megértést, fejleszti az együttérzést. S amilyen közhelyes, hogy végül mind meghalunk, épp annyira igaz, hogy ezekre őrülten nagy szükségünk van a mai világban.

Teljes cikkem róla ekulton.