Rég terveztem már írni a Metal Church második albumáról, de nem így akartam, nem annak kapcsán, hogy David Wayne énekes, egy autóbaleset következményei miatt ezév (2005) május 10-én meghalt. Úgy tűnik, az amerikai power metalosok autóbalesetben halnak: a Savatage-gitáros Criss Oliva, és a Vicious Rumors-énekes Carl Albert halálát is az okozta…
Wayne az első két, metal klasszikusnak számító Metal Church albumon énekelt, meg a ’99-es gyengén sikerült újjáalakulós anyagon (Masterpeace). A Power Metal alaplemezének számító ’84-es Metal Church-ről már írt Lénárd Laci a 108-as Hammerben. Az egy évvel későbbi anyag szintén tartalmaz jó pár örökérvényű nótát.
A nyitó Ton Of Bricks is ilyen: egy zakatolós, gyors, ütős power téma, ami rokon a kortárs (illetve némileg előbb indult) Savatage-dzsal, valamint, Wayne smirglis, karcos hangja miatt az Accepttel is. Ellenállhatatlan erő feszíti a nótát. Ám a következő Start The Fire, ha lehet, még királyabb: egy Judas Priest-szerű, lehengerlő középtempójú szám, melyet illene legalább akkora klasszikusként számon tartani, mint teszem azt az Accept Balls To The Wall-ját. Az album csúcspontja emellett a négyes Watch The Children Pray, melyben kiderül, hogy David érzéssel, finoman és szépen is tudott énekelni. Itt a Metallica Fade To Black-jét tudom felhozni, mint mércét – ez a felkavaró power lírai dal van ugyanolyan zseniális!
Említett három nóta még ’94 környékén is fontos részét képezte a Church koncertprogramjának, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek további, máig lenyűgöző tételek az anyagon. Pl. a hármas Method To Your Madness a katonák értelmetlen haláláról szóló, komor szövegével, és ehhez illő lassabb, sötét-súlyos, néhol Maiden-es témáival szintén óriási. Van pár, a nyitónótához hasonlóan gyors, thrash-be hajló szám, mint az Over My Dead Body, a beteges Psycho, amiben Kirk Arrington dobos éli ki magát, vagy a Priest-es és Maiden-es témákat egyaránt felvonultató záró Western Alliance. A Line Of Death-ben is vannak speedelős témák, ám Black Sabbath-ra hajazó, doom-osabb riffek is – amilyenek a Titanic-kal (ill. hajó-katasztrófákkal) foglalkozó, inkább középtempós Burial At Sea-ben is előfordulnak. A The Dark pedig már csak címe miatt is sötét – amúgy egy horrorisztikus, enyhén Mercyful Fate-rokon szám.
A Vanderhoof-Wells gitárpáros minden riffje, szólója aranyat ér, nyers erő és érzés egyaránt rengeteg van bennük. Duke Erickson basszer masszívan alapoz Kirk mellett – a legtufább, holt egyszerű szögeléstől a mindent vivő döngölésen át a komplexebb megoldásokig mindent a maximumon hozott ez a remek ritmusszekció. Wayne pedig, nos, ízig-vérig metal énekes volt, nagyon fog hiányozni. Bár jó arra gondolni, mit művelhetnek most odaát Carl Alberttel… Tutira lesikoltozzák meg üvöltözik az angyalokat a felhőkről…