nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

kedd, október 21, 2008

Clive Barker: Abarat

Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2008
Fordította: Maleczki Miklós
Eredeti cím: Abarat
Oldalszám: 330
Ára: 2670 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror, szépirodalom

Clive Barker egyike azon újabb szerzőknek, akik valóban valami újat adtak választott irodalmi irányzatukhoz, és nem pusztán azzal, hogy különféle alstílusokat kevertek. Stephen King a horror megújítójaként emlegeti őt már kultikus korai sorozata, a Books of Blood (1984-85) kapcsán, a magyarul megjelent Kárhozat (The Damnation Game), Pokolkeltő (Hellraiser) és Az éjszaka gyermekei (Cabal) is a stílus remekművei közé tartoznak. De még többen ismerik és bálványozzák őt ’87-es, nálunk először ’90-ben megjelent Korbács (Weaveworld) című regényéért, amiben először engedte úgy igazán szabadjára képzeletének sziporkázó, varázslatos oldalát.

Azóta több könyvet is írt, amit már ez a határtalannak tetsző fantázia ural, még egyet említenék meg, a ’92-es The Thief of Always-t (Az öröklét tolvaja, 2001), mert ez volt az első gyermek/ifjúsági regénye. Az öt részesre tervezett Abarat (aminek harmadik része fog hamarosan megjelenni angolul) ugyanis e két vonal egyesítése – épp úgy élvezetet okozhat az olvasása a fiatalabb, mint a mesékre fogékony idősebb korosztálynak.

Röviden annyit írhatok le a történetről, hogy első számú főszereplője egy tinilány, Haplatán Cuki, aki a Minnesotában található, avagy isten háta mögötti Csirkeváron él, ahol minden eme háziszárnyasokról szól. Ez önmagában is elég baj egy nem teljesen csökött agyú leánynak, ám Cuki családi és iskolai körülményei is szörnyűek. Apja iszákos munkanélküli, aki úgy osztja a pofont, mintha kötelező lenne, tesójára nem számíthat, de életének számos csalódásába belefáradt anyjára sem. Így aztán egy szép napon, amikor tanárnője újfent megalázza és az igazgatóhoz küldi, Cuki kilép az iskola ajtaján, és kisétál egy elhagyatott mezőre. Ahol egy világítótorony áll – ezerkilométerekre bármely tengerparttól.

Cuki itt összetalálkozik Pajkos Jánossal, aki további hét testvérét hordja a fején egy agancs szerű kinövésen, és aki egy igen gonosz alak (sőt, Alak) elől menekül. Az események nyomban felpörögnek, és nem sokára ezek ketten (avagy kilencen) már egy másik világ tengerének hullámain utaznak. Abarat e csodás birodalom neve (míg a miénket Ideátnak hívják ott), és 25 szigetből áll: minden órának van saját szigete, és van egy további is, Odom Orma, a Huszonötödik Óra, ahova azonban javarészt senki nem teheti be a lábát. Mindegyik sziget külön világ, és Barker fantáziája csak úgy ontja magából a legkülönfélébb fura teremtményeket és helyeket. A cselekmény nem sokára több szálra bomlik: Cuki és a Jánosok külön válnak, ill. megismerhetünk kettőt azok közül, akik a szigetek fölötti teljes uralomra törnek. Kremátor Kristóf klasszikus sötét figura, aki, bár vannak emberi vonásai, alapvetően pont olyan, amilyennek a főgonosznak lennie kell. Rohó Pixler pedig, Kamexóváros ura, viszont a hataloméhes nyugati iparmágnás abarati megfelelője: azon ügyködik, hogy a Kamexó Kölyök és a vele hirdetett Csodaszer segítségével kiirtsa a szigetekről a mágiát, és mindenki az ő termékeit vásárolja. Rajtuk kívül még számtalan szereplővel találkozunk, az izgalmas események pedig mindvégig szédítő sebességgel követik egymást. Cuki sokszor szinte csak kapkodja a fejét, oly’ hirtelen jönnek az újabb és újabb kalandok, benyomások és nehézségek, bár az is hamar kiderül, hogy nem egy málészájú ideáti lányka, aki nem tud magával mit kezdeni a megváltozott körülmények között, hanem valaki, akinek abarati gyökerei is vannak, és igen sokra hivatott...

Barker világokat teremtő képzelete alighanem minden korábbinál jobban kiéli magát az Abarat sorozatban. Állítólag az egész úgy indult, hogy írónk festegetni kezdett: elkészített több, mint 300 olajfestményt, ami mind Abarathoz kapcsolódik, és csak azután fogott bele a történet megírásába – ami, mondom, még igen messze jár a végétől. Ezek a némileg gyerekes (némileg meg Van Gogh-os), de mindenképp kifejező és színes festmények illusztrálják a
kapcsolódó honlapot (aminek jó lenne, ha lenne magyar verziója). Azt is olvastam, hogy a Disney már akkor szerződött Barkerrel, amikor még csak e képek léteztek. Szó volt külön Abarat részlegről Disneylandben, meg persze filmről is, de ezekből egyelőre semmi nem valósult meg.

Az Abaratban valóban benne van a potenciál, hogy Harry Potter vagy Star Wars méretű sikereket arasson. Barker elképesztő világot dolgozott ki hozzá, ami nagyon is működik. Az író jellegzetes, beteges horror dolgai mondjuk itt is fel-felbukkannak, de a Potter sorozaton nevelkedett, már nem gyerek, de még nem felnőtt korosztály ennyit még simán be tud fogadni. Az sem zavaró, hogy sokat merít a görög és egyéb ősi mitológiáktól C.S. Lewis-on át Michael Endéig mindenkitől, aki csak olyat írt, hogy az evilági hős átjut egy másik világba, mert épp eléggé egyéni, sajátos, különleges és izgalmas az egész.

Mégis vannak gondjaim az Abarat első könyvével. Miközben rengeteg (túlságosan sok) szereplő bukkan fel, és ömlik ránk az információ a szigetekről és népeiről, és miközben peregnek az események, valójában mégsem sok minden történik. De ez egy ilyen hosszúra tervezett sorozatnál érthető is: be kell mutatni ezt a varázslatos világot, hogy aztán érthető legyen, mi történik. Csakhogy mindeközben valami mégis hiányzik. Barker itt nem tud úgy elvarázsolni, mint a Korbáccsal, vagy mint Gaiman, és messze nincs benne annyi mélység, mint pl. Endénél. A nagyon jellegzetes, és nagyon beteges barkeri horrorral is ez a bajom: iszonyat mód ki van találva, de nincs mögötte igazából sok minden. Jelen könyv nagyjából összes üzenete Pixlerhez kapcsolódik, akinek a figurája és viselt dolgai akár a Disney-re is utalhatnak... De ezen kívül... Nem mondom, hogy minden eféle történetnek velős, mély mondanivalót kell hordoznia, de az Abarat első részében én nagyon keveset találtam, ami túlmutat a leírt szavak elsődleges jelentésén. Szó nincs olyan rétegekről, olyan szimbólumgazdagságról, mint pl. Ende Végtelen történetében, hogy akárhányszor olvasom, mindig új értelmét fedezem fel. Akármilyen sziporkázó is Barker fantáziája, az ő teremtményei és világa egyelőre nem hordoz sokkal többet annál, mint amit elsőre felfog az ember. De tudom, korai még ítélni, a hátralévő kötetekben még ott lehet a tuti, és nyilván nagyon-nagyon sok mindent csak a további négy könyv alapján fogunk megérteni, amikről itt esetleg még csak egy félmondat szól. (Bár valaki, aki olvasta a Days of Magic, Nights of War c. folytatást, azt mondta nekem, hogy ott sem jön meg, amit itt hiányolok...)

Ami a magyar fordítást illeti, Maleczki Miklós a beszédes nevek magyarítása mellett döntött (és persze Abaraton mindenre áll, hogy nomen est omen). Ezzel nagyban erősíti a történet mesés hangulatát, ugyanakkor, lévén ő sem olvashatott többet az első két résznél, megvan az a veszély (ami nyilván Tóth Tamás Boldizsárnak is állt a Potter sorozatnál), hogy a sztori későbbi fordulataiban kiderül, valamit máshogy kellett volna. Ahogy nézem, nem mindenütt törekedett a szószerintiségre, de többnyire sikerült hasonló hangulatú, hasonlót sejtető magyarításokat kiötölnie. Remélem, jól halad a folytatással is, és nem kell sokat várnunk, hogy megtudjuk, mi lesz Cuki és a többiek további sorsa!

Címkék: