Ani Csöjing Drolma (angolos átírással Choying) egy Nepálban élő tibeti buddhista szerzetesnő, akit szerte a világon nagyon sok helyen ismernek és szeretnek, méghozzá azért, mert számos helyen énekelte már vallásos dalait, a maga döbbenetes, gyönyörű hangján.Engem a hideg is kirázott, mikor először hallottam énekelni, de jó értelemben. Nálunk alig ismert, de a Könyvfakasztó Kiadó gondozásában megjelent önéletrajzi könyve remélhetőleg változtatni fog ezen.
Ani egyszerű stílusban, őszintén meséli el, milyen is volt az élete, miért állt szerzetesnek, hogyan és miért kezdett el énekelni, mint élte meg az egyre növekvő sikereit – és mire is fordította az egyre növekvő összegeket, amiket fellépéseiért, illetve a CD-iből származó jogdíjakként kapott.
Ani Csöjing Drolma szegény katmandui családba született, mindkét szülője tibeti menekült volt, ám nyomban el is oszlat egynémely illúziót arról, hogy minden tibeti mélységesen a buddhista eszmék szerint él.
Merthogy apja brutálisan verte előbb az anyját, majd mikor már egy kicsit felnőtt, Anit is. Attól még vígan gyártotta, mérgező gőzökbe burkolózva, a kis buddhista szobrokat, és a közösség elismert tagja volt, ám odahaza bármi ki tudta hozni a sodrából, és frusztrációját családja nőtagjain vezette le.
Meg is tehette, ugyanis a tibeti-nepáli hagyományok szerint a feleség, illetve lány feltétlen engedelmességgel tartozik a férjnek, illetve apának, aki azt tehet velük, amit akar. Ahogy cseperedett, Ani úgy vált egyre inkább családja rabszolgájává, részint, hogy imádott anyját segítse, részint, mert öccseinek és bátyjának nem kellett annyit dolgozni a ház körül.
Merthogy apja brutálisan verte előbb az anyját, majd mikor már egy kicsit felnőtt, Anit is. Attól még vígan gyártotta, mérgező gőzökbe burkolózva, a kis buddhista szobrokat, és a közösség elismert tagja volt, ám odahaza bármi ki tudta hozni a sodrából, és frusztrációját családja nőtagjain vezette le.
Meg is tehette, ugyanis a tibeti-nepáli hagyományok szerint a feleség, illetve lány feltétlen engedelmességgel tartozik a férjnek, illetve apának, aki azt tehet velük, amit akar. Ahogy cseperedett, Ani úgy vált egyre inkább családja rabszolgájává, részint, hogy imádott anyját segítse, részint, mert öccseinek és bátyjának nem kellett annyit dolgozni a ház körül.
Az egyetlen kiút a nyomorból és a megaláztatásból az lehetett, ha szerzetesnek áll a közeli Nagi Gompa kolostorban. Ez sem ment egyik napról a másikra, ám ott igazi otthonra talált, mi több, ezzel a szülei számára is nagy jót cselekedett, hiszen szerencsét és jó karmát jelent, ha valakinek a családjában szerzetes van. Bölcs és szeretetteli mestere, Tulku Urgyen Rinpócse pedig nem csak a magával hozott külső-belső sérüléseket, és az azok túlélésében segítő belső erőt látta meg Aniban, hanem a tehetséget is az énekléshez.
S mivel a kolostorba nyugati emberek is jártak (még Steven Segal is!), Ani-nak megvoltak a szükséges „véletlenek”, hogy hangja eljusson Amerikába. Előbb zenésztársakat talált magának, majd elindulhatott az első amerikai turnéja, illetve elkészülhetett az első albuma. A közönséget pedig mindenütt el tudta kápráztatni.
A befolyó pénzeket, illetve a különféle gazdag mecénások adományait Ani egy lányiskola megalapítására fordította, hogy segítsen a hozzá hasonlóan nehéz sorsú tibeti, illetve nepáli lányoknak, hogy kiemelkedhessenek a nyomorból.
A befolyó pénzeket, illetve a különféle gazdag mecénások adományait Ani egy lányiskola megalapítására fordította, hogy segítsen a hozzá hasonlóan nehéz sorsú tibeti, illetve nepáli lányoknak, hogy kiemelkedhessenek a nyomorból.
Amilyen óriási és megható mindez, annyira közvetlen természetességgel ír Ani Csöjing Drolma. Nem játssza meg magát egy pillanatra sem, pl. azt sem titkolja, hogy szereti a bollywood-i romantikus filmeket, meg pl. a Titanic-ot.Nem szégyelli elárulni, hogyan csodálkozott rá a nyugati világra, mikor először tette ki a lábát hazájából. Sőt, saját értékeivel is tökéletesen tisztában van – enélkül az önbizalom nélkül ugyan mire is vihette volna?!
De azt sem hallgatja el, hogy voltak és vannak ellenlábasai, olyanok, akik szerint botrányos, hogy egy szerzetesnőből sztár lett, hogy így énekel (és néha táncol), és így tovább.
Ám a Dalai Láma is áldását adta mindarra, amit csinál, és ez nem is olyan meglepő, hiszen épp Tendzin Gyaco volt az, aki elkezdett nyitni a nyugati világ felé, minden támogatást megadva mindenkinek, aki a tibeti buddhizmust, illetve kultúrát igyekszik megismertetni a más kultúrájú emberekkel. És elképzelni sem tudom, miféle fura szerzetnek kell ahhoz lenni, hogy hidegen hagyja az embert Ani Csöjing Drolma éneke...
Ám a Dalai Láma is áldását adta mindarra, amit csinál, és ez nem is olyan meglepő, hiszen épp Tendzin Gyaco volt az, aki elkezdett nyitni a nyugati világ felé, minden támogatást megadva mindenkinek, aki a tibeti buddhizmust, illetve kultúrát igyekszik megismertetni a más kultúrájú emberekkel. És elképzelni sem tudom, miféle fura szerzetnek kell ahhoz lenni, hogy hidegen hagyja az embert Ani Csöjing Drolma éneke...
De minden közvetlensége és egyszerűsége mellett is valami mélységes szeretet és bölcsesség árad Ani soraiból. Másféle, mint a különféle Rinpócsék meg a Dalai Láma írásaiból, valami nagyon nőies és gyakorlatias, ami Ani tetteiben is tökéletesen megjelenik. Az a fajta erő és tettrekészség, ami alighanem tényleg csak a nőkben van meg. Azt gondolnám, elsőként az anyákban, de hát ez a szerzetesnő anyatigrisként küzd az Arja Tara iskoláért.
Mindezek mellett a könyv szinte szót sem ejt Tibetről, illetve arról, amit Kína művelt az országgal. Az átjön, hogy sokan, akik Nepálba menekültek, ivásba menekültek, és nem tudnak mit kezdeni az életükkel, de ez minden. Ani, aki már Nepálban született, nem okolja a kínaiakat, egyszerűen azzal a helyzettel igyekszik kezdeni valamit, és kihozni belőle a lehető legjobbat, amiben éppen van. A mi kicsiny országunk népének jó része is tanulhatna tőle... (És ezért nem is értem, hogy miért kellett, ha halványan is, a Potala palotát és az előtte masírozó kínai katonákat tenni a borítóra.)
Mindezek mellett a könyv szinte szót sem ejt Tibetről, illetve arról, amit Kína művelt az országgal. Az átjön, hogy sokan, akik Nepálba menekültek, ivásba menekültek, és nem tudnak mit kezdeni az életükkel, de ez minden. Ani, aki már Nepálban született, nem okolja a kínaiakat, egyszerűen azzal a helyzettel igyekszik kezdeni valamit, és kihozni belőle a lehető legjobbat, amiben éppen van. A mi kicsiny országunk népének jó része is tanulhatna tőle... (És ezért nem is értem, hogy miért kellett, ha halványan is, a Potala palotát és az előtte masírozó kínai katonákat tenni a borítóra.)
Ez a könyv nem buddhista bölcsességek tárháza (bár az is akad benne bőven), hanem az akarat és a hit csodáinak újabb bizonyítéka. Pontosabban annak, hogy ha ezek kellően erősek, és ezek irányítják a cselekedeteinket, akkor valóban hegyeket lehet megmozgatni. Nem kell hozzá buddhistának lenni, hogy élményt adjon, ahogy Ani dalai is vallástól, nyelvtől, bármiféle hovatartozástól függetlenül megérintik az embert, merthogy a szívre- és a lélekre hatnak. Remélem, előbb-utóbb nálunk is fellép majd! A kiadó már dolgozik azon, hogy legalább a CD-i kaphatóak legyenek.
Itt meghallgatható egy interjú a magyar kiadóval a könyvről.
Itt meghallgatható egy interjú a magyar kiadóval a könyvről.
Kiadó: Könyvfakasztó Kiadó
Kiadás éve: 2010
Fordító: F. Joannovics Mária
Eredeti cím: Ma voix pur la liberté
Oldalszám: 196
Ára: 2680 Ft
A kedvenc dalom: