nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

szombat, július 31, 2010

Eredet (Inception)

Van egy régi kínai tanmese egy pillangóról, aki azt álmodja, hogy ember, aki azt álmodja, hogy pillangó, és így tovább.* Gondolom, ez a Kr.e. 4. századból származó bölcsesség lehet az Eredet eredete, bár Platóntól Descartes-on át Freud-ig meg Jung-ig egy halom gondolkodó meg megfejtő elképzeléseit is bele keverhették. De azért ne felejtsük el, hogy ez csak egy mozifilm, ami szórakoztatni akar. Jelentős sikerrel, engem legalábbis.

Christopher Nolan rendező, aki újraértelmezte és –teremtette Batmant, nem először ás az emberi psziché mélyére. Egészen sajátos rendező ő, aki a széles közönségréteget is megérintő, mégis mélyebbre ható filmek mestere. Az Eredet is ilyen: látványos akciójelenetekkel van tele, mégis elgondolkodtat.

A történet szerint megfelelően képzett tolvajok képesek mások álmaiba behatolni, és onnan információkat lopni. Ezt teszi Dom Cobb (Leonardo di Caprio) és csapata is, mígnem olyan megbízást kapnak, ami közel lehetetlen, ám Cobb, személyes okokra hivatkozva (ti. különben tán sosem láthatja a gyerekeit) mégis elvállalja: nem kivenni kellene valakinek a tudatából valamit, hanem ellenkezőleg: betenni oda (pontosabban a tudatalattijába). Egy gondolatot, de olyat, ami amúgy meg sem fordulhatna a delikvens fejében. Ebből aztán lesz egy álom-az-álomban-az-álomban fogócska, és az egyszeri néző nem is tudja, min csudálkozzon jobban: a látványon, vagy azon, hogy most mi is történik. Pedig alapvetően nem olyan bonyolult, Nolan tökéletes logikával építi fel az egészet, hogy nem lehet belekötni, hacsak nem kívülről, de akkor meg kiesünk a filmből, és oda a varázs, és ilyen jegyárak mellett ez baromság volna, s különben is, aki szkeptikus meg csak a hibákat keresi, az menjen neki a valóságnak.

Szóval az Eredet el tudja varázsolni a nézőt, minden tekintetben, és mindegy, mikor jössz rá, hogy ez meg az miért volt, meg hogy lesz, mikor annyi gondolatot hordoz. Mert hordoz, és igazán csak a befogadón múlik, hogy mit vesz le belőle. Volt, aki úgy jött ki a moziból, hogy ilyen hülyeséget hogy lehet kitalálni. Pedig micsoda részletek vannak itt! Pl. azon is mennyit lehet filózni, hogy milyen lenne, ha a pároddal kettesben felépíthetnél egy világot, az álmaid világát, és ott élhetnél. És közben ez egy hazugság lenne, mivel tényleg álomban építetted. Avagy: mi is a valóság? Mert olyan hatással is lehet az emberre a film, hogy a moziból kilépve mindent furcsának talál, és megkérdőjeleződik számára a valóság. Lehet, hogy ez itt mind csak egy álom, nem? Egy rakás keleti tan meg vallás állítja ezt.

Szerintem maga a film is egy incepció, egy beépítendő gondolat. Pont arról, amit itt fentebb leírtam. Belépő szint a keleti filozófiákhoz, de lehet, hogy másnak meg a pszichológiai vonatkozások jönnek be (Cobb és neje, ugye – Marion Cotillard olyan jó!), vagy az, hogy M.C. Escher műveit látja viszont mozivásznon, vagy akár a – most, hogy mondják, tényleg – James Bond-os akciójelenetek. Meggyőződésem, hogy mindenki azt érti ebből is, amire épp kész az elméje, de az Eredet elültethet benne valamit (pl. hogy érdemes megkérdőjelezni néha, hogy amit érzékel, az valóság-e, mint ahogy az álmot is valóságosnak éljük meg, míg benne vagyunk), ami aztán, ha egy szinttel mélyebbre hatoló gondolat jön vele szembe, akkor aktivizálódik, felismeri a mintát, és jobban megérti. Igen, ez elképzelhető. És lehet menni innen ezer irányba, hogy pl. ha az álomban lehet alkotni, itt vajon lehet-e, vagy hogy pszichés problémákat hipnotizált vagy álomszinteken lehet-e megoldani, és így tovább. De ezek csak lehetőségek. Nincsenek benne magában a filmben.

A film ugyanis nem több, s nem kevesebb, csak egy jó film. Kicsit többet ad, mint a Mátrix, bizonyos értelemben kidolgozottabb vagy összeszedettebb is, de attól lesz valamivé, ha mi beleképzelünk valamit, és azzá lesz, aminek képzeljük. És ezt Nolan nagyon jól tudja. Ezért teheti meg, hogy néha a nézőkre is kikacsint, vagy akár szivatja is őket, ld. zárójelenet. És ezért is tartom őt nagyra: akármilyen sokat magyaráz a filmje, valójában egy halom kérdésre nem ad válaszokat az ember szájába, hanem provokál, hogy keresd meg a sajátjaidat.

Ui.: A film honlapján letölthető egy képregény, ami megvilágít egyet s mást.

* „Egyszer régen én, Csuang Csou azt álmodtam, hogy pillangó vagyok, csapongó pillangó, amely szabadnak és boldognak érzi magát, s mit sem tud Csouról. Hirtelen azonban felébredtem, és íme, én voltam az, a valóságos Csou. Most aztán nem tudom, vajon Csou álmodta-e, hogy pillangó, vagy talán a pillagó álmodja éppen, hogy ő Csou? Pedig Csou és a pillangó között biztosan van némi különbség. Íme, ezt nevezem a dolgok (wu) átalakulásának (hua).” (Tőkei Ferenc fordítása)

Címkék: