szombat, november 30, 2013

Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Vannak könyvek, amik rögtön az első oldalukon elvarázsolnak, beszippantanak, és nem eresztenek, míg a végükre nem érek – vagy még azután sem. Nem feltétlenül a legkellemesebb élmények, de ezek miatt érzi úgy az ember, hogy az olvasás egy szent valami, ami nélkül kevésbé lennénk emberek.
Holdstock 1984-ben megjelent, World Fantasy-díjas regénye is ilyen. Az a legkevesebb, hogy nem fogott rajta az idő foga, hiszen kortalan dolgokról szól. (...) A Mitágó-erdő amellett, hogy izgalmas, kiszámíthatatlan kalandregény, egyszersmind szépirodalom is, szimbólumokban, értelmezési rétegekben gazdag, varázslatos és magával ragadó alkotás.