nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

csütörtök, december 22, 2016

Christopher Moore: Biff evangéliuma

Jézusról körülbelül annyi mű született már összesen, mint a holokausztról, de míg néha az az ember érzése, hogy a II. világháború borzalmairól minden ötödik túlélőnek volt valami mondanivalója, szóval elég jól dokumentálták, addig Jézus életéről alig tudunk valamit. Nem csak történelmi értelemben, hogy egyáltalán valós személy volt-e (bár állítólag arra azért van elég bizonyíték), hanem hogy a Bibliában abból a 33 évből kimarad úgy harminc. Van szó a születéséről, pár elejtett mondat a gyermekkorából, aztán meg már be is tölti a harmadik x-et, és elkezdi nyilvános működését. Bizonyára sokan feltették már azt a kérdést, hogy mit csinált a kimaradt három évtizedben, és sokféle választ is adtak erre. Ezen válaszok egyike Christopher Moore legismertebb, legsikeresebb regénye. Melyet én a Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fi klasszikussal emlegetek egy lapon, mert majdnem ugyanolyan vicces. De van ennél közelebbi rokona is, csak az film: a Monty Python csoporttól a Brian élete, mely szintén Jézussal foglalkozik, csak egészen máshogy.

Címkék: