Hogy a történet megható és máig sokat ad a nézőnek/olvasónak, azt nem
szükséges ecsetelnem. Arra mégsem számítottam, hogy az általam látott
előadáson, mely nekem az első volt, de nekik a nagyon sokadik, is olyan
lelkesedést fogok látni a szereplők arcán. Az meg egyenest torokszorító
élmény volt, amikor a szűnni nem akaró taps miatt újra elénekelték a „Mi vagyunk a grund”-ot, alkalmasint bele az első sorokban állva tapsoló
nézők szemébe – így az enyémbe is.