Három dolog miatt szerettem nagyon ezt a rövidke könyvet, túl a
felemelő, mégsem nyálas vagy erőltetett befejezésen, mely, mint azt így
bő húsz évvel az első olvasás után már látom, olyan üzenetet hordoz,
amit valóban egy életre magával visz az ember. Az egyik Pullman
meseszövése, az, hogy a kalandregények ill. távol-keleti mesék elemeit
olyan frissen, szokatlanul, szerethető módon alkalmazza. A másik a
regénybe írt emberség, barátságosság és humor, melyet remek karakterek
jelenítenek meg – miközben Pullman, ahogy tőle megszokhattuk, az élet
valóságát sem kendőzi el. A harmadik pedig Nick Harris illusztrátor
munkája (a borító másnak a műve).
Teljes cikkem róla ekulton.
