szombat, szeptember 27, 2025

Liselotte Welskopf-Henrich: A Nagy Medve fiai / Tokei-ihto visszatér

Miután nemrég végre elolvastam a Sánta ​Őz, a sziú indián sámán című életrajzi művet, úgy döntöttem, előveszem a régi indiános kedvenceimet, hogy lássam, ennyi évvel utóbb, mai fejjel mit mondanak. Liselotte Welskopf-Henrich eme két regényéből szinte csak annyira emlékeztem, hogy ezeket szerettem a legjobban, de semmi más nem rémlett. Felkészültem rá, hogy nem lesz hiteles, hogy olyan sarkított képet mutat majd, mint Karl May könyvei, a Winnettou és a többi (May-ról ugye közismert, hogy valójában nem sokat tudott, pláne nem első kézből, az észak-amerikai őslakosok életéről, kultúrájáról, történelméről). Ehhez képest ennek pont az ellentétét tapasztaltam. Nem csak, hogy máig izgalmas és lebilincselő a történet, de nagyon sok ponton egybecseng azzal, amit Sánta Őz könyvéből illetve más, hiteles forrásokból tudni lehet az indiánokról.

Ekulton írtam rettenet hosszú értekezést a két regényről, meg amik ezek kapcsán eszembe jutottak.