Júniusban nyílt meg a Capa Központban a világ első állandó Robert Capa életműkiállítása, de két további kiállítást is megnéztünk ott. Külön-külön is érdekesek, így együtt pedig végképp emlékezetes élményt nyújtottak.
Cikkem a kiállításokról a FotóVideó oldalán.
Életemben másodszor is Kátai Tamás miatt mentem a Zajra, hiába, hogy ő makói, a fesztivál meg a Mátrában van. És csodajó volt megint, s nem is csak a Thy Catafalque.
A Hammer honlapján írtam meg, hogy mit tapasztaltam odafönn a hegyek között.
Fodi, Petya és Judy a Bedlamből (vagy -ból). Meg persze a Fish és Tulpa basszere, s habnak a tortán maga Csányi Szabi a Black-Outból. Ez a Storm The Studio. A II-es album lemezbemutatója a Barba Negra Blue Stage-en volt, Csepel szigetén, és persze, hogy jó volt, de még milyen!
A Hammer site-on leírtam ennél pontosabban is.
A három volt Bedlam-tagot, a Fish-basszerét és az első koncertjük óta a Black-Out gitárosát magában foglaló Storm The Studio II-es albumára négy évet kellett várni. Az augusztus 10-i lemezbemutató koncertre készülő ötössel még júniusban interjúztam, webkamerán keresztül, minthogy az énekes Fodor Zoltán Japánban él.
Az interjú a Hammer site-on olvasható.
De azért a mai gyerekek is értékelni fogják, azt hiszem. Remélem. Elsősorban persze a fiúk, mert hát ez egy fiús történet, nőnemű szereplő épp csak előfordul benne. De a nyár, a nyári kalandok és a gyermekkor maga talán nem változott annyit az azóta eltelt sok időben, hogy ne értékeljék. Olvasni, de meg főleg megélni.
Hogy a kissé morózus Georges Dupin nyomozó gyilkossági esetét elmesélő regény végül is tetszett, az tényleg főleg a bretagne-i vonatkozásoknak tudható be, és abból sok van a könyvben, meg sokféle is.
A gyönyörű borítóba csomagolt új regény nem okoz ilyen szempontból sem csalódást, még leginkább Csilla stílusa az, ami nem változott, meg a jellegzetes, magyarnak ható, mégis sokszor általa kitalált nevek-szavak. De ahogy halad előre a történet, úgy válik világossá, hogy az sem változott, hogy nem kíméli a szereplőit, a fájdalmas fordulatok és akár félelmetes mélységekbe vivő kérdések (és válaszok) itt sem maradnak el.
Egy barátom meghívására jutottam el Bretagne-ba, ami önmagában is áldás, de
ráadásul olyan szerencsém volt, hogy pont akkor jártam ott, amikor kiállítás
nyílt John Howe festményeiből Landerneau-ban, a Fonds Hélène & Édouard
Leclerc pour la Culture nevű kiállítóteremben.
John Howe az egyik legismertebb Tolkien-illusztrátor. 2007-ben magyarul is megjelent egy albuma, de a legtöbben nyilván onnan ismerik, hogy a Gyűrűk Ura, a Hobbit és A Hatalom Gyűrűi filmsorozatok látványtervein dolgozott. Stílusa, látásmódja olyan jellegzetes, hogy emlékszem, mikor az első GyU film előzetese megjelent, rögtön rámondtuk, hogy biztosan merítettek John Howe festményeiből.
A kanadai művész erős színekkel és kontúrokkal dolgozik, ám festményei nem pusztán szemkápráztatóan látványosak, de rendkívül erősen adják át az adott jelenet hangulatát, táj atmoszféráját, vagy épp szereplő jellemét is. Emiatt is lett már jóval a filmek előtt az egyik legismertebb és legkedveltebb illusztrátora Tolkien műveinek. De nem csupán Középfölde történeteit rajzolta és festette meg, más fantasy világokba is elkalandozott pályája során (a kiállításon is látni pl. festményt, mely Conanhoz ill. a Lovecraft-féle Cthulhu mítoszokhoz kapcsolódik). De a képzelet birodalmain innen, a valós világból is festett nem kevésbé fantasztikus képeket.
Továbbá több helyütt is találni tévét, melyen Howe-val készült interjúk peregnek, mind más, az adott terem témájához kapcsolódóan mesél, akár a munkamódszeréről, akár a hatásairól, vagy épp elsztorizgat a különféle filmek forgatásairól. Mindebből egy végtelenül szerény, kedves, érzékeny és introvertált ember képe rajzolódik ki előttünk, akit aztán nem nehéz belelátni az általa rajzolt-festett entekbe, vagy akár Gandalf ábrázolásába sem.
A kelta vidéknek számító Bretagne nyilván nem az az úti cél, ahova nagyon könnyen eljut az ember, s mivel sűrűn esik az eső, nem is kedvelik annyira a turisták. De annál inkább varázslatos hely, ahova nagyon is illik ez a kiállítás, melyet még január 28-ig lehet megtekinteni. Reménykedem, hogy azért eljut Magyarországra is!
Ez egy kedves, jó humorú, kreatív és szerethető román képregény, egyebek mellett a másféle kultúrákkal való együttélésről is, de nem erőltetett módon.
Három könyvről és egy kétkötetes képregényről írtam a Hammer honlapjára. Abból kettőről ment már cikk ekultra is, a harmadikról is fog, ámde a Café Postnuclearról csak ide. Ami egyébként őrült egy cucc, tele utalásokkal, belsős poénokkal, egy olyan poszt-apokaliptikus Magyarországról, amely a '80-as évek romjain próbál túlélni. Nem mondom, hogy semmi köze a jelen valóságunkhoz.
Én tényleg azt hittem, nem lesz jobb koncert ebben az évben az Avatariumnál. De ez a TC olyan volt, hogy még tán a "10 legjobb koncert életemben" listámra is felfér.
Hammer honlapon a hosszas lelkendezés.
A múlt év egyik legjobb albuma volt a berettyóújfalui Trident Mélyre vág című anyaga. A budapesti lemezbemutatót a Szimplában tartották, és a Hammer site-ra írtam róla, meg persze sok fotót is lőttem.
