nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

csütörtök, november 23, 2006

Koncert / Tool/Mastodon, Bécs, Stadthalle, 2006. november 19.

Kissé fura volt a Mastodon-t ekkora színpadon látni (kb. fél-Aréna méretű a Stadthalle, de lehet, hogy nem is), mert ugyan zenéjük monumentalitása betöltötte a teret, a banda maga valahogy nem illett oda. Valami klubban sokkal ütősebb lehetett volna a látvány - nyilván kapaszkodniuk kellett a hangszerekbe, meg csak a vége felé oldódtak fel annyira, hogy zúzzanak is. Mindenesetre eszméletlenül masszív és sűrű és súlyos volt, amit toltak!

A lassabb This Mortal Soil-lal kezdtek, ami megadta az alaphangulatot (döbbenet). Aztán: Wolf is Loose (mekkora klipje van már!), Crystal Skull, Capillarian Crest (nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de ennek az az elborult, iszonyat komplex része adta a koncert csúcspontját, egyszerűen igéző és megrázó volt!), Colony of Birchmen, Circle of the Cysquatch, Sleeping Giant, Megalodon, Hearts Alive (utóbbi kettő nem a Blood Mountian-ről, hanem a Leviathan-ról). A hangzás nagyon rendben volt, a fickók kegyetlen jól játszottak (Brann Dailor élőben is szenzációs, és a Randy Rhoads gitárjához hasonlóan fekete alapon fehér pöttyös dobcucca külön látványelem).

Csak azt tudom mondani, hogy hihetetlenül energikus és súlyos koncertet láttunk-hallottunk, mely dübörgött, mennydörgött, robajlott, de közben, a maga módján, gyönyörű volt. Olyan, mint az őserő, ami hegyeket emel és roppant össze, de ami az élőkben is működik, növelve, előre mozdítva őket.

S ha a Mastodon az őserő, akkor a Tool az eredeti design, a terv, a mintázat, ami szerint az Univerzum alakul. S akárcsak az őserő, ez is lehet félelmetes, idegennek tetsző, felfoghatatlan. Most legalábbis bizony így történt…

A koncert első fele így alakult: Stinkfist, Forty Six & 2, Jambi, Schism, Lost Keys (Blame Hofmann), Rosetta Stoned, Swamp Song. Szóval, volt ebben is húzós, nehéz tétel, de hát ezek mind zseniális dalok, legyenek bár fogósak vagy borultak. A hangzás, a látvány tökéletes volt, még Maynard James Keenan énekes is aktívabb volt, mint mikor Katowiczében láttuk (ld. júliusnál) – még ha ebben az is benne volt, hogy csak azért jött előle, hogy mutassa egy fotósnak, aki vakuzni merészelt, hogy elvágja a torkát… Amúgy most is a dobcucc mellett szörfözött a zenére, meg váltogatta a mikrofonjait meg szintizett – de sokkal inkább látható volt, mint a Spodekben, lengyel testvéreinknél.

Most is megvolt a két koncertrészt elválasztó ücsörgés: nem vonultak le zugabe-kórust várni, hanem leültek a színpadon és dumálgattak. És mikor a szülinapos basszer, Justin Chancellor felemelt egy öngyújtót, a népek rögvest követték a példáját (így, a tömegben állva, megtapasztalhattam végre, mit láthatnak a holtak a halottak napi temetőgyújtogatáskor, hehe…). Érdekes amúgy, hogy mikor ugyanezt a leülősdit eljátszották Katowiczében, nem telt bele két perc, és szinte felrobbant a Spodek, úgy üvöltöttek a lengyelek. Ezzel szemben az osztrákok kulturáltan (halvérűen, kinek hogy tetszik) égették az öngyújtóikat.

Na, aztán jött a második rész, és megzúzott, de nem pozitív értelemben… Wings For Marie (Part 1) és 10,000 Days (Wings Part 2). Mármost ezek kitesznek, nem is tudom, 15-20 percet, és lemezen, ha épp rá vagyok hangolódva, még be is jönnek. De így élőben annyira öncélú dolog volt ezeket eljátszani… Biztos én is rosszul csináltam, hülye aki fáradtan megy Tool koncertre meg minden, de ez a rész egyszerűen kiakasztott. Lehet, hogy kommersz vagyok, de jobban örültem volna egy Sober-nek, egy Pot-nak, Uram bocsá’ egy Prison Sex-nek (mármint a dalnak). Ezek meg ilyen totál leállós, befordult, hosszan-hosszan-hosszan matatós izék, és akármilyen szép volt a lézershow meg a sound, én besokalltam tőlük. Aztán a Lateralus-nak meg a Vicarious-nak is le kellett mennie, mire fel tudtam újra oldódni, és a záró Ænema-t végre egészében tudtam élvezni. Ez van.

De még így is azt mondom, hogy a Tool az utóbbi 10-15 év egyik legnagyobb bandája. Ettől függetlenül a Mastodon most jobban tetszett.

Címkék: