Vannak olyan interjúim, amiknek csak egy része fér be a Hammerbe, egyszerűen terjedelmi korlátok miatt. És a kimaradó dolgok közt sokszor akad olyan, amiért igazán kár, hogy nem olvashatjátok (már szerintem). Ezért úgy döntöttem, az ilyeneket ide fogom tenni.
Ennek a Watch My Dying interjúnak a veleje a 2007 februári (No. 191) Hammerben olvasható. Egyes részeit az érthetőség kedvéért ide is betettem, de alapvetően ez itt a kiollózott rész. Mint látni fogjátok, vannak benne mókás dolgok.
A=Kovács „Nihilak” Attila gitáros, I=Eszenyi Imre basszer, G=Veres Gábor énekes, E=m·c²
Hogy esett az ABC tehetségkutató bécsi döntője?
A „A Planet Music-ban volt a dolog, szóval a körülmények alapvetően mások voltak, mint idehaza. De a közönség sem hallott még rólunk soha. Ehhez képest azért egész jó kis körmöst sikerült csapnunk, ha-ha! A zsűri elsőnek is hozott ki minket, de mivel kevés beépített embert vittünk magunkkal, a kevesebb közönségszavazat miatt végül nem jutottunk tovább a nagy döntőbe. De az sokkal többet jelentett, hogy a konkurencia a koncertünk után csókolgatta a lábunk nyomát, ha-ha!”
Angolul énekeltetek vagy magyarul?
G „Nálunk úgysem számít, ha-ha! A számcímek németül voltak, Fleischmagnet meg ilyenek, ha-ha! Főleg angolul mentek amúgy.”
Régen voltak a színpadon különféle próbababák...
I „Nem próbababák!”
Jó-jó, de szóval már jószerével csak Attila szeges csuklószorítója maradt plusz látványelemnek. Miért?
I „Ennek több oka van. Meguntuk cibálni a szobrokat. Régebben volt idő megcsinálni, autó elvinni, de rájöttünk, hogy a klubokban viszont nincs hely hova tenni. És szépen lassan elmaradtak. De ha lenne időm, most is csinálnék ilyeneket, ha illik a zenéhez, ha nem, ha-ha! Amúgy ha lettél volna WMD Napokon, láttad volna, hogy ki voltak téve a bejárathoz, mint a két szobor a Gyűrűk Urában. Meg a Tankcsapda és Opeth koncerten is ott voltak. Néha rémálomként fel-feltűnnek.”
Egyéb fontos tudnivaló a WMD Napokról?
I „Lesz megint. Nagyon jó volt, de még jobb lesz. Többen lesznek, érdekesebbek lesznek a játékok, Gábor is ott lesz elejétől a végéig, ha nem késik el... Bár Gábor sosem késik, és korán sem jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar. Nagyon jó zenekarok lesznek, Attila megint hagymás babot főz, vagy nem. Különben mikor felvetődött az ötlet, én elleneztem a legjobban, hogy hagyjuk már, mert nagyon gagyi, mindenki tábort csinál, ökörség az egész. Aztán azt sikerült elérni, hogy ne WMD Tábor legyen, hanem Napok, ha-ha! A végeredmény meg annyira zseniálisan meglepő volt, hogy el sem tudom mondani. Olyan fura hangulat, olyan közösségi érzés volt, amilyet még nem is éreztem. Voltak különféle programok, csapatversenyek, kvízjáték, közös főzés, meg ilyenek.”
A „Megtanítottam nekik, hogy kell hagymát pucolni 360-nal, és a főzés végére úgy megszerettek, mint a saját apjukat.”
I „Szóval arra építettünk, hogy csak kis családiasan leszünk, és végül több, mint 300-an voltunk!”
Milyenek a WMD rajongók?
A „Olyanok, mint mi. De gondolom, ez minden zenekarral így van. Jól szituált, fegyelmezett, nem iszik sokat, ha-ha! Amilyen emberek mi vagyunk, pontosan olyanok is hallgatnak minket. Van, aki olyan old school arc, mint Gábor, tehát azért követi a dolgokat, de már annyira nem, és csak egy-két zenekarra jár el, ugye a vidéki papucsférj, ha-ha! Meg vannak olyan igazi zenészek, mint Zoli. Vannak kicsit művészlelkek, mint Sanyi, és ilyen alkoholista barmok is, mint én!”
I „Csak olyan nincs, mint én!”
Neked viszont van metal boltod...
I „Nem, már nincs, mert a rockerek nem vásároltak eleget.”
G „Letöltötték az internetről a pólókat, ha-ha!”
I „Amúgy hogy milyenek a WMD rajongók, azt onnan lehet jobban leszűrni, hogy kik azok, akik utálnak minket.”
De ha ebből indulsz ki, minden nő utál, hiszen egy lány sincs a zenekarban.
I „A francba, ezt észre sem vettük! De már dolgozunk azon a műtéten, ha-ha! Amúgy rájöttem, hogy a divat WMD-rajongótól abban különbözik a true WMD-rajongótól, hogy a divat WMD-sek elvárnak valami hülyeséget, hogy majd így biztos ilyen lesz, meg olyan lesz, amilyennek én szeretném. Az a lényeg, hogy a WMD-től nem szabad semmit elvárni. Az olyan lesz, amilyen lesz. Tök jó lesz, de nem biztos, hogy olyan, amilyet ő elképzel. Mostanában annyi ilyen nagy megfejtés jön, egy bizonyos rétegnek már divat lett utálni minket. De ezt pozitívumnak vesszük, mert ez már egy következő lépcsőfok.”
De milyen réteg az? Ki ér rá ilyesmire?
I „Akik a mozibuzi.com-ot olvassák, ha-ha!”
Megvan a lista?
I „Persze, írjuk a listát, és már van locsolókannánk is, ha-ha!”
Van köztük pap?
I „Igen, és az üzletembereknek sincs kegyelem!”
A „Pláne, hogy megírtam az Ezékiel 24:42-t a honlapunkra, úgyhogy biztos a pokolra kerülök.”
Kéne még beszélni a lemezről...
I „Kínaiul beszéljünk a lemezről?!?”
A „Zenész vagy? – Tessék?! Római katolikus.”
Például hogy a Clawfinger-szintis Jocke Skog keverte...
G „Ha felraksz egy nagyon jó magyar anyagot, és fejhallgatóval meghallgatod, akkor itt van az arcod előtt egy rettenetesen erős betonfal és veri be az orrodat meg hasonlók. De ha beraksz egy kinti lemezt, akkor azt hallod, hogy rettenetesen széles, nagyos szellős, és az ének tök jól be van téve térbe. Egyébként nagyon jó magyar lemezek vannak, olyan megdöbbentő dolgok jönnek ki, hogy az nem igaz! De az utolsó előtti Ektomorf lemeznél esett le ez, ami már egy dán stúdióban készült. Ugyanaz a zenekar, ugyanazok a zenészek, a zene sem változott radikálisan, de mégis annyira máshogy jön ki a hangszóróból.”
A „Az a furcsa, hogy kaptunk a hangzásra elég sok kritikát, szóval úgy tűnik, nem tudják hova tenni. Biztos az is benne van, hogy már van mihez hasonlítani. A Klausztrofónia előtt csak a két EP volt, most viszont már elvárások vannak. A zeneanyag is bizonyos szempontból jóval tüskésebb, mint a Klausztrofónia, ezért lehet, hogy valakinek elsőre nem jön be. De már találkoztam olyannal is, hogy 10-ből 10 pontos kritikát írt ugyanaz az ember, aki három héttel előtte azt írta egy fórumon, hogy nem jön be neki az anyag. Szóval kell idő a lemezhez.”
I „Igen, ez egy olyan anyag, hogy ha elkezded hallgatni, van egy-két nóta, mint a Szájzár, vagy miazisten ez? Ja, Fényérzékeny, ha-ha!”
G „A zenekarból egyedül én tudom a számcímeket, viszont soha nem mondják meg előre a számsorrendet, ha-ha!”
I „Szóval vannak nóták, amik egyből bejövősek, de vannak olyanok, amik mondjuk csak a tizedikre jönnek majd be.”
A „És most az iszonyat mélyre hangolt gitárok is sokkal jobban átjönnek. D-re van hangolva, egy oktávval lejjebb, mint a normál D-s hangzás. A bálnák megőrülnek, ha-ha!”
Viszont a felvételek zöme az Audioplanet-ben zajlott.
A „Volt olyan, hogy lementem a stúdióba, meghallgatni az elkészült Ohm-ot, amit még ének nélkül, félkészen hallottam, és konkrétan az történt, hogy kirúgtam magam alól a széket, és elkezdtem üvölteni, hogy ’Áááá, nem hiszem el!!! Bazmeg, ilyen lemezen játszom!!!’, ha-ha! A Háttal álmodó-nál meg az egész zenekar elkezdett sírni. Csak Peti mondta, hogy ’én nem éreztem semmit’, ha-ha! Ilyen epizódokkal volt tele a stúdiómunka. Nagyon sokat nevettünk. Nem csináltunk semmi olyat, ami nem jön belőlünk természetesen. Jaya hozzáállásáról meg példát vehetne bárki, nem erőltetett ránk semmit, amit nem akartunk, de voltak olyan meglátásai, már az ő spirituális megközelítéséből fakadóan is, amik nagyon sokat segítettek. Voltam már egy párszor stúdióban, de mind közül ez volt a legkötetlenebb, tényleg mintha elmentem volna egy játszótérre homokozni, ha-ha!”
G „Nem volt az az érzése az embernek, hogy bemész, és ott ül a hangmérnök, és megfejti a potmétereket, hanem konkrétan a haveromhoz mentem. Nem volt feszülés.”
Ennek a Watch My Dying interjúnak a veleje a 2007 februári (No. 191) Hammerben olvasható. Egyes részeit az érthetőség kedvéért ide is betettem, de alapvetően ez itt a kiollózott rész. Mint látni fogjátok, vannak benne mókás dolgok.
A=Kovács „Nihilak” Attila gitáros, I=Eszenyi Imre basszer, G=Veres Gábor énekes, E=m·c²
Hogy esett az ABC tehetségkutató bécsi döntője?A „A Planet Music-ban volt a dolog, szóval a körülmények alapvetően mások voltak, mint idehaza. De a közönség sem hallott még rólunk soha. Ehhez képest azért egész jó kis körmöst sikerült csapnunk, ha-ha! A zsűri elsőnek is hozott ki minket, de mivel kevés beépített embert vittünk magunkkal, a kevesebb közönségszavazat miatt végül nem jutottunk tovább a nagy döntőbe. De az sokkal többet jelentett, hogy a konkurencia a koncertünk után csókolgatta a lábunk nyomát, ha-ha!”
Angolul énekeltetek vagy magyarul?
G „Nálunk úgysem számít, ha-ha! A számcímek németül voltak, Fleischmagnet meg ilyenek, ha-ha! Főleg angolul mentek amúgy.”
Régen voltak a színpadon különféle próbababák...
I „Nem próbababák!”
Jó-jó, de szóval már jószerével csak Attila szeges csuklószorítója maradt plusz látványelemnek. Miért?
I „Ennek több oka van. Meguntuk cibálni a szobrokat. Régebben volt idő megcsinálni, autó elvinni, de rájöttünk, hogy a klubokban viszont nincs hely hova tenni. És szépen lassan elmaradtak. De ha lenne időm, most is csinálnék ilyeneket, ha illik a zenéhez, ha nem, ha-ha! Amúgy ha lettél volna WMD Napokon, láttad volna, hogy ki voltak téve a bejárathoz, mint a két szobor a Gyűrűk Urában. Meg a Tankcsapda és Opeth koncerten is ott voltak. Néha rémálomként fel-feltűnnek.”
Egyéb fontos tudnivaló a WMD Napokról?I „Lesz megint. Nagyon jó volt, de még jobb lesz. Többen lesznek, érdekesebbek lesznek a játékok, Gábor is ott lesz elejétől a végéig, ha nem késik el... Bár Gábor sosem késik, és korán sem jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar. Nagyon jó zenekarok lesznek, Attila megint hagymás babot főz, vagy nem. Különben mikor felvetődött az ötlet, én elleneztem a legjobban, hogy hagyjuk már, mert nagyon gagyi, mindenki tábort csinál, ökörség az egész. Aztán azt sikerült elérni, hogy ne WMD Tábor legyen, hanem Napok, ha-ha! A végeredmény meg annyira zseniálisan meglepő volt, hogy el sem tudom mondani. Olyan fura hangulat, olyan közösségi érzés volt, amilyet még nem is éreztem. Voltak különféle programok, csapatversenyek, kvízjáték, közös főzés, meg ilyenek.”
A „Megtanítottam nekik, hogy kell hagymát pucolni 360-nal, és a főzés végére úgy megszerettek, mint a saját apjukat.”
I „Szóval arra építettünk, hogy csak kis családiasan leszünk, és végül több, mint 300-an voltunk!”
Milyenek a WMD rajongók?
A „Olyanok, mint mi. De gondolom, ez minden zenekarral így van. Jól szituált, fegyelmezett, nem iszik sokat, ha-ha! Amilyen emberek mi vagyunk, pontosan olyanok is hallgatnak minket. Van, aki olyan old school arc, mint Gábor, tehát azért követi a dolgokat, de már annyira nem, és csak egy-két zenekarra jár el, ugye a vidéki papucsférj, ha-ha! Meg vannak olyan igazi zenészek, mint Zoli. Vannak kicsit művészlelkek, mint Sanyi, és ilyen alkoholista barmok is, mint én!”
I „Csak olyan nincs, mint én!”
Neked viszont van metal boltod...
I „Nem, már nincs, mert a rockerek nem vásároltak eleget.”
G „Letöltötték az internetről a pólókat, ha-ha!”
I „Amúgy hogy milyenek a WMD rajongók, azt onnan lehet jobban leszűrni, hogy kik azok, akik utálnak minket.”
De ha ebből indulsz ki, minden nő utál, hiszen egy lány sincs a zenekarban.
I „A francba, ezt észre sem vettük! De már dolgozunk azon a műtéten, ha-ha! Amúgy rájöttem, hogy a divat WMD-rajongótól abban különbözik a true WMD-rajongótól, hogy a divat WMD-sek elvárnak valami hülyeséget, hogy majd így biztos ilyen lesz, meg olyan lesz, amilyennek én szeretném. Az a lényeg, hogy a WMD-től nem szabad semmit elvárni. Az olyan lesz, amilyen lesz. Tök jó lesz, de nem biztos, hogy olyan, amilyet ő elképzel. Mostanában annyi ilyen nagy megfejtés jön, egy bizonyos rétegnek már divat lett utálni minket. De ezt pozitívumnak vesszük, mert ez már egy következő lépcsőfok.”
De milyen réteg az? Ki ér rá ilyesmire?
I „Akik a mozibuzi.com-ot olvassák, ha-ha!”
Megvan a lista?
I „Persze, írjuk a listát, és már van locsolókannánk is, ha-ha!”
Van köztük pap?
I „Igen, és az üzletembereknek sincs kegyelem!”
A „Pláne, hogy megírtam az Ezékiel 24:42-t a honlapunkra, úgyhogy biztos a pokolra kerülök.”
Kéne még beszélni a lemezről...
I „Kínaiul beszéljünk a lemezről?!?”
A „Zenész vagy? – Tessék?! Római katolikus.”
Például hogy a Clawfinger-szintis Jocke Skog keverte...
G „Ha felraksz egy nagyon jó magyar anyagot, és fejhallgatóval meghallgatod, akkor itt van az arcod előtt egy rettenetesen erős betonfal és veri be az orrodat meg hasonlók. De ha beraksz egy kinti lemezt, akkor azt hallod, hogy rettenetesen széles, nagyos szellős, és az ének tök jól be van téve térbe. Egyébként nagyon jó magyar lemezek vannak, olyan megdöbbentő dolgok jönnek ki, hogy az nem igaz! De az utolsó előtti Ektomorf lemeznél esett le ez, ami már egy dán stúdióban készült. Ugyanaz a zenekar, ugyanazok a zenészek, a zene sem változott radikálisan, de mégis annyira máshogy jön ki a hangszóróból.”
A „Az a furcsa, hogy kaptunk a hangzásra elég sok kritikát, szóval úgy tűnik, nem tudják hova tenni. Biztos az is benne van, hogy már van mihez hasonlítani. A Klausztrofónia előtt csak a két EP volt, most viszont már elvárások vannak. A zeneanyag is bizonyos szempontból jóval tüskésebb, mint a Klausztrofónia, ezért lehet, hogy valakinek elsőre nem jön be. De már találkoztam olyannal is, hogy 10-ből 10 pontos kritikát írt ugyanaz az ember, aki három héttel előtte azt írta egy fórumon, hogy nem jön be neki az anyag. Szóval kell idő a lemezhez.”
I „Igen, ez egy olyan anyag, hogy ha elkezded hallgatni, van egy-két nóta, mint a Szájzár, vagy miazisten ez? Ja, Fényérzékeny, ha-ha!”
G „A zenekarból egyedül én tudom a számcímeket, viszont soha nem mondják meg előre a számsorrendet, ha-ha!”
I „Szóval vannak nóták, amik egyből bejövősek, de vannak olyanok, amik mondjuk csak a tizedikre jönnek majd be.”
A „És most az iszonyat mélyre hangolt gitárok is sokkal jobban átjönnek. D-re van hangolva, egy oktávval lejjebb, mint a normál D-s hangzás. A bálnák megőrülnek, ha-ha!”
Viszont a felvételek zöme az Audioplanet-ben zajlott.
A „Volt olyan, hogy lementem a stúdióba, meghallgatni az elkészült Ohm-ot, amit még ének nélkül, félkészen hallottam, és konkrétan az történt, hogy kirúgtam magam alól a széket, és elkezdtem üvölteni, hogy ’Áááá, nem hiszem el!!! Bazmeg, ilyen lemezen játszom!!!’, ha-ha! A Háttal álmodó-nál meg az egész zenekar elkezdett sírni. Csak Peti mondta, hogy ’én nem éreztem semmit’, ha-ha! Ilyen epizódokkal volt tele a stúdiómunka. Nagyon sokat nevettünk. Nem csináltunk semmi olyat, ami nem jön belőlünk természetesen. Jaya hozzáállásáról meg példát vehetne bárki, nem erőltetett ránk semmit, amit nem akartunk, de voltak olyan meglátásai, már az ő spirituális megközelítéséből fakadóan is, amik nagyon sokat segítettek. Voltam már egy párszor stúdióban, de mind közül ez volt a legkötetlenebb, tényleg mintha elmentem volna egy játszótérre homokozni, ha-ha!”
G „Nem volt az az érzése az embernek, hogy bemész, és ott ül a hangmérnök, és megfejti a potmétereket, hanem konkrétan a haveromhoz mentem. Nem volt feszülés.”
Beszéljünk magáról a lemezanyagról!
A „Ahogy készült a lemez, mi is vele változtunk. Nem lila köd meg hasonlók, csak így alakult. Rengeteget tanultam közben saját magamról meg az emberi kapcsolatokról. A dalok megszületéséről tudni kell, hogy a Klausztrofónia megjelenése óta majdnem mindegyik tagnak volt valami magánéleti problémája. És ha az ember kicsit is érzékenyebb lélek, mint amilyen szentimentális hülyék mi vagyunk, akkor ezek kemény dolgok tudnak lenni. És valahogy az egész lemez ezt az érzést tükrözi, ettől lettek ilyen zaklatottak a nóták.”
És nem ártalmas ez, vagy nem egyfajta pervezió, hogy ilyenekből írtok dalokat, aztán meg ezeket újra meg újra eljátszátok?
G „Hú, de igen! Sanyival ezen nagyon sokat gondolkoztunk. Komoly lelkiismereti problémáink vannak ebből. Ez egy nagyon szemét dolog, mert egyrészt az ember így kizsákmányolja a saját nyomorúságát, másrészt ráönti mások fejére, akiknek semmi köze hozzá, vagy nem tehetnek róla. De szerintem ők azért vannak ott, mert találnak a zenénkben valami olyasmit, ami rímel arra, ami velük van.”
A „És ezáltal lesz köze hozzá. Szerintem pont ez a kulcsa az egésznek.”
G „Meg főleg akkor vagyunk termékenyek, amikor rosszabb kedvünk van. De koncerteken ezt elég jól sikerül ellensúlyozni, mert akkora vigyorgás meg röhögés megy végig, hogy iszonyat nagy pozitív energiák vannak, és a legtöbbször az emberek ezt veszik is. jó kedvűen bulizunk a nyomorult zenére...”
A „Közhely ez a méregtelenítés, de igaz. Hogy kiadod magadból, és onnantól kezdve már örömet okoz, amikor játszod. Ez tényleg valami perverz dolog lehet.”
G "Szerintem ez tipikus magyar mentalitás.”
Jó, de akkor mi van a többi metal bandával, ami szintén nyomorult zenét játszik, pedig nem magyar?
A „Oh, fuck yeah, it’s bullshit, ha-ha!”
OK, de pl. az angol My Dying Bride-nak nem magyar a mentalitása...
A „Ők angolok, ott mindig szar idő van, ha-ha! Meg már Benny Hill sem él...”
Gábor, mesélj kérlek a szövegekről!
G „Az a szokásom, hogy amikor eszembe jut valami, bárhol legyek is épp, azt leírom egy jegyzetfüzetbe, vagy SMS-be. És amikor megvan a kész zene, akkor ezekből íródnak a szövegek. De most nem voltak ilyen előre gyártott elemek. Nem sok előzetes ötlet volt, és gyorsan kellett megírni a dolgot, mert már közelgett az énekfelvétel, ha-ha! De akkor már megvolt az egyik nóta szövege, és jött az ötlet, hogy azt lehetne folytatni is, meg előzményt is írni hozzá, és aztán már magát írta az anyag. Nem sok ráhatásom volt, és van rajta egy-két szöveg, amiről fogalmam sincs, hogy készült el. Olvastam nem rég egy könyvet, amiben volt egy hasonlat: úgy éreztem magam, mint egy üres cső, amit megszólaltat valami, mint egy sípot. Igazából egy csomó mindenről nem tudom így utólag, hogy honnan jött, mert nem törtem rajta a fejemet, hogy ez most erről vagy arról fog szólni. Egyszerűen elkezdtem, és éreztem, hogy hülyeség vagy sem.”
És mi a koncepció?
G „Egy nagyon laza kohézióval rendelkező sztori, egy fickóról szól, aki minden átmenet nélkül zuhan bele egyfajta túladminisztrált, lelketlen, civilizációs gépezetbe vagy folyamatba. Mindenféle idegen emberek törnek be nagyon durván az ő kis személyes szférájába, és egyre jobban elvész a részletekben, meg a mindenféle külső támadások között. Olyan könnyű a rövidebbet húzni, főleg ebben a kisemberek-országában. Szóval amíg meghurcolnak, vallatnak, kikérdeznek, kábítanak, táncoltatnak, csak egyetlen pillanatba kerül, hogy összedőljön az, amit az ember hosszú évek alatt épített és biztosnak hitt. A Háttal álmodó szól arról, hogy amíg vívja az ember a kisebb-nagyobb hétköznapi csetapatéit, annyira bele tud fáradni és fásulni, hogy a szerettei is kezdenek rá furcsán nézni. És hogy a lemez végén egyáltalán van konklúzió, abban nagyon sokat segített Jaya. Egyébként elég pesszimista vagyok, és ő mondta, hogy a régi szövegeimmel az a problémája, hogy egy csomó dolgot nagyon jól elkaptam, de igazából nem vezetnek sehová. Nincs bennük kiút.”
És ebben van?
G „Igen, most először sikerült olyat csinálni, hogy vezet valahová. A lemeznek az a vége, hogy az illető rájön, hogy ha felülemelkedik a hercehurcán, ami vele történik, és egy lépéssel hátrébbről tudja nézni, akkor rájön, hogy nem az a probléma, hogy körülötte mi történik, hanem hogy a probléma és a megoldása is ő maga. Nagyon nehéz erről beszélni, meg a dalszövegek is azért olyan kuszák, mert ez egy nagyon kötött forma, ahol néhány szóban kell leírnod egészen bonyolult dolgokat.”
Kijelenthető, hogy valamelyest megvilágosodtál?
G „Nem. Minél öregebb vagyok, annál hülyébbnek érzem magam a bölcsességhez, vagy a megértéshez. Inkább csak az elfogadással próbálkozom. Meg, hogy tudjak különbséget tenni a megváltoztatható és az irreverzibilis dolgok közt. Annyira nehéz, de annyira... hogy legtöbbször kénytelen vagyok AC/DC-vel, meg Motörheaddel levezetni a feszültséget, ha-ha! Meg aztán egész véletlenül sem tanító-nevelő-megmondó jellegűnek szántam az egész szutykot, egyszerűen csak ez foglalkozatott. Nem vagyok okos hozzá, még annyira sem, hogy akár a saját kulcsomat észrevehetném, pedig biztos, hogy kéznél van.”
A „Ahogy készült a lemez, mi is vele változtunk. Nem lila köd meg hasonlók, csak így alakult. Rengeteget tanultam közben saját magamról meg az emberi kapcsolatokról. A dalok megszületéséről tudni kell, hogy a Klausztrofónia megjelenése óta majdnem mindegyik tagnak volt valami magánéleti problémája. És ha az ember kicsit is érzékenyebb lélek, mint amilyen szentimentális hülyék mi vagyunk, akkor ezek kemény dolgok tudnak lenni. És valahogy az egész lemez ezt az érzést tükrözi, ettől lettek ilyen zaklatottak a nóták.”
És nem ártalmas ez, vagy nem egyfajta pervezió, hogy ilyenekből írtok dalokat, aztán meg ezeket újra meg újra eljátszátok?
G „Hú, de igen! Sanyival ezen nagyon sokat gondolkoztunk. Komoly lelkiismereti problémáink vannak ebből. Ez egy nagyon szemét dolog, mert egyrészt az ember így kizsákmányolja a saját nyomorúságát, másrészt ráönti mások fejére, akiknek semmi köze hozzá, vagy nem tehetnek róla. De szerintem ők azért vannak ott, mert találnak a zenénkben valami olyasmit, ami rímel arra, ami velük van.”
A „És ezáltal lesz köze hozzá. Szerintem pont ez a kulcsa az egésznek.”
G „Meg főleg akkor vagyunk termékenyek, amikor rosszabb kedvünk van. De koncerteken ezt elég jól sikerül ellensúlyozni, mert akkora vigyorgás meg röhögés megy végig, hogy iszonyat nagy pozitív energiák vannak, és a legtöbbször az emberek ezt veszik is. jó kedvűen bulizunk a nyomorult zenére...”
A „Közhely ez a méregtelenítés, de igaz. Hogy kiadod magadból, és onnantól kezdve már örömet okoz, amikor játszod. Ez tényleg valami perverz dolog lehet.”
G "Szerintem ez tipikus magyar mentalitás.”
Jó, de akkor mi van a többi metal bandával, ami szintén nyomorult zenét játszik, pedig nem magyar?
A „Oh, fuck yeah, it’s bullshit, ha-ha!”
OK, de pl. az angol My Dying Bride-nak nem magyar a mentalitása...
A „Ők angolok, ott mindig szar idő van, ha-ha! Meg már Benny Hill sem él...”
Gábor, mesélj kérlek a szövegekről!G „Az a szokásom, hogy amikor eszembe jut valami, bárhol legyek is épp, azt leírom egy jegyzetfüzetbe, vagy SMS-be. És amikor megvan a kész zene, akkor ezekből íródnak a szövegek. De most nem voltak ilyen előre gyártott elemek. Nem sok előzetes ötlet volt, és gyorsan kellett megírni a dolgot, mert már közelgett az énekfelvétel, ha-ha! De akkor már megvolt az egyik nóta szövege, és jött az ötlet, hogy azt lehetne folytatni is, meg előzményt is írni hozzá, és aztán már magát írta az anyag. Nem sok ráhatásom volt, és van rajta egy-két szöveg, amiről fogalmam sincs, hogy készült el. Olvastam nem rég egy könyvet, amiben volt egy hasonlat: úgy éreztem magam, mint egy üres cső, amit megszólaltat valami, mint egy sípot. Igazából egy csomó mindenről nem tudom így utólag, hogy honnan jött, mert nem törtem rajta a fejemet, hogy ez most erről vagy arról fog szólni. Egyszerűen elkezdtem, és éreztem, hogy hülyeség vagy sem.”
És mi a koncepció?
G „Egy nagyon laza kohézióval rendelkező sztori, egy fickóról szól, aki minden átmenet nélkül zuhan bele egyfajta túladminisztrált, lelketlen, civilizációs gépezetbe vagy folyamatba. Mindenféle idegen emberek törnek be nagyon durván az ő kis személyes szférájába, és egyre jobban elvész a részletekben, meg a mindenféle külső támadások között. Olyan könnyű a rövidebbet húzni, főleg ebben a kisemberek-országában. Szóval amíg meghurcolnak, vallatnak, kikérdeznek, kábítanak, táncoltatnak, csak egyetlen pillanatba kerül, hogy összedőljön az, amit az ember hosszú évek alatt épített és biztosnak hitt. A Háttal álmodó szól arról, hogy amíg vívja az ember a kisebb-nagyobb hétköznapi csetapatéit, annyira bele tud fáradni és fásulni, hogy a szerettei is kezdenek rá furcsán nézni. És hogy a lemez végén egyáltalán van konklúzió, abban nagyon sokat segített Jaya. Egyébként elég pesszimista vagyok, és ő mondta, hogy a régi szövegeimmel az a problémája, hogy egy csomó dolgot nagyon jól elkaptam, de igazából nem vezetnek sehová. Nincs bennük kiút.”
És ebben van?
G „Igen, most először sikerült olyat csinálni, hogy vezet valahová. A lemeznek az a vége, hogy az illető rájön, hogy ha felülemelkedik a hercehurcán, ami vele történik, és egy lépéssel hátrébbről tudja nézni, akkor rájön, hogy nem az a probléma, hogy körülötte mi történik, hanem hogy a probléma és a megoldása is ő maga. Nagyon nehéz erről beszélni, meg a dalszövegek is azért olyan kuszák, mert ez egy nagyon kötött forma, ahol néhány szóban kell leírnod egészen bonyolult dolgokat.”
Kijelenthető, hogy valamelyest megvilágosodtál?
G „Nem. Minél öregebb vagyok, annál hülyébbnek érzem magam a bölcsességhez, vagy a megértéshez. Inkább csak az elfogadással próbálkozom. Meg, hogy tudjak különbséget tenni a megváltoztatható és az irreverzibilis dolgok közt. Annyira nehéz, de annyira... hogy legtöbbször kénytelen vagyok AC/DC-vel, meg Motörheaddel levezetni a feszültséget, ha-ha! Meg aztán egész véletlenül sem tanító-nevelő-megmondó jellegűnek szántam az egész szutykot, egyszerűen csak ez foglalkozatott. Nem vagyok okos hozzá, még annyira sem, hogy akár a saját kulcsomat észrevehetném, pedig biztos, hogy kéznél van.”