Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: Stardust
Oldalszám: 213
Ára: 2480 Ft
Kategória: szépirodalom / ifjúsági / fantasy / horror
A mozifilmmel egyidőben került a boltokba a Stardust magyar fordítása. Sajnos nem a Charles Vess által káprázatosan illusztrált verzió, de így is nagy öröm, hogy végre! Hiszen 1998-ban jelent meg eredetileg.
Tündérmese felnőtteknek, így hirdetik mindenütt, és van is benne valami, s ha a könyvről beszélünk, hát még inkább. Mégis, úgy 14-től felfelé bárki élvezettel olvashatja és nézheti, aki egy kicsit is nyitott a mesékre. Gaiman persze mindent jól megkavar, de hát ő ilyen, ettől is lett naggyá.
A főszereplő Tristran Thorn, aki a viktoriánus kor Angliájának egy isten háta megetti csücskében, Falva falvában (az egyébként remek és hangulatos magyar fordítás egyik hibája – eredetileg Wall a falu neve, és ez, hogy Falva falva, hülyén hangzik) él, és nem tudja magáról, hogy az anyja egy tünde (avagy tündér, ugye) volt, és nem pedig az, akit annak hisz. Viszont a napjait bolti segédként tengető fiú egy éjszakán megígéri szíve hölgyének, aki nem igen viszonozza az ő érzelmeit, hogy elhozza neki a hullócsillagot, amit a falu nevét adó Fal mögötti területre látnak lezuhanni – mert a lány azt ígéri nyikhaj hősünknek cserébe, hogy bármit megtesz neki. Tristran a tiltások ellenére átjut a Falon, ami Tündeországot a mi világunktól elválasztja, és elindul megkeresni a csillagot. Amiről aztán kiderül, hogy nem ami, hanem aki, merthogy valójában egy szőke hajú lány.
A történet fontos szereplője még a Lilim nevű, három „részes” boszorkány-csoport egyike, akit a filmben Lamiának hívnak, és aki meg akarja találni a csillagot, hogy kivágja és megegye a szívét, mert attól visszakapja a fiatalságát; valamint Viharvára királyának még életben lévő, egyre fogyatkozó számú gyermekei, akik mind a trónra vágynak, amihez azonban meg kell szerezniük az ősi ékszert, ami viszont egy fatális véletlen (vagy mi) folytán épp a hullócsillaghoz kerül. S persze további számos csodás és mágikus teremtmény bukkan fel a könyv lapjain, ill. a film kockáin.
Az a jó mindkét verzióban, hogy egyszerre ismerős és újszerű, egyszerre szórakoztató és mély. Ismert mesei elemekkel operál a Stardust, ám egyiket sem, de még a szerelmet sem feltétlenül a szokásos klisék mentén mutatja be. Mi több, ha az ember indíttatást érez rá, utánaáshat a mélyebb jelentéseknek a szimbólumok és nevek kapcsán, és megdöbbentő dolgokat találhat. Hogy pl. a Lilim, Lilith lányai, apokrif iratokban szereplő különös, félelmetes teremtményeiből eredeztethető, vagy hogy pl. a könyvbéli beszélő fát Tori Amos-ról mintázta Gaiman, aki meg a Horses c. dalában utal ugyanerre.
Könyv és film között amúgy sok és jelentős különbségek vannak, lehetne sorolni, mik, beleértve a befejezést is, de a lényeg az, hogy a filmet érdemes megnézni, a könyvet érdemes elolvasni, mindkettő nagy élmény, igazi ínyencség. De pl. Gaiman furfangos történetszövése és vásott humora egyaránt megvan mindkét verzióban, ahogy a varázslatos hangulat is. Viszont Shakespeare kapitány csak a filmben szerepel, Robert De Niro szenzációs, még a Csak egy kis pánik c. filmben nyújtottnál is mókásabb alakításában – a könyvbéli éghajós rész sokkal szerényebb. De pl. az unikornis vs. oroszlán meccsre nem volt pénze a filmeseknek, így az előbbi elég hirtelenül bukkan fel a moziverzióban. S ha már szóba jött az egyszarvú: igen, Peter S. Beagle műveivel könnyű párhuzamot vonni a Stardust kapcsán, mert ő is mindig megkeveri a jól ismert elemeket, ő is sok-sok humorral, szeretettel és emberséggel ábrázolja hőseit, és rá sem jellemzőek a sablonos happy end-ek.
A filmről még annyit, hogy nagyon tetszett, hogy jószerével az egy Lamia kivételével nem azok a kimondott címlapsztár szuperszép emberek szerepelnek benne. Szinte régi vágású, vagy ha úgy tetszik, átlagos külsejű népek vonulnak fel a filmben, és így csak még jobban átjön minden tulajdonságuk. Pl. Claire Danes, aki Yvaine-t, a csillagot alakítja remek mimikával, szerintem nem az a nő, aki bárkinek eszébe jut, ha a top 10 filmcsillagot kell összeszedni, mégis bele lehet szeretni, mert úgy játszik. És Charlie Cox is ügyesen közvetíti Tristran felnőttéválását, ahogy az ügyefogyott, kajla poszt-kamaszból igazi jó lelkű hős lesz. Ami meg Lamia-t illeti, Michelle Pfeiffer még mindig gyönyörű, már legalábbis egy előző csillag szívének maradványa által fiatalított formájában, mert amikor előjön ősöreg boszi arca, akkor tényleg förtelmesen félelmetes, és ezzel színészi játékát is minősítettem. És az is klassz, hogy annyi, többé-kevésbé ismert színész felbukkan még egy-egy rövidebb szerep erejéig. A (többnyire) magyar nyelvű hivatalos honlapot is érdemes ám megnézni – már ha izmos gépe van az embernek.
Bármilyen értelemben vett cudar időkben jót tesz az embernek a Csillagpor.
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: Stardust
Oldalszám: 213
Ára: 2480 Ft
Kategória: szépirodalom / ifjúsági / fantasy / horror
A mozifilmmel egyidőben került a boltokba a Stardust magyar fordítása. Sajnos nem a Charles Vess által káprázatosan illusztrált verzió, de így is nagy öröm, hogy végre! Hiszen 1998-ban jelent meg eredetileg.
Tündérmese felnőtteknek, így hirdetik mindenütt, és van is benne valami, s ha a könyvről beszélünk, hát még inkább. Mégis, úgy 14-től felfelé bárki élvezettel olvashatja és nézheti, aki egy kicsit is nyitott a mesékre. Gaiman persze mindent jól megkavar, de hát ő ilyen, ettől is lett naggyá.
A főszereplő Tristran Thorn, aki a viktoriánus kor Angliájának egy isten háta megetti csücskében, Falva falvában (az egyébként remek és hangulatos magyar fordítás egyik hibája – eredetileg Wall a falu neve, és ez, hogy Falva falva, hülyén hangzik) él, és nem tudja magáról, hogy az anyja egy tünde (avagy tündér, ugye) volt, és nem pedig az, akit annak hisz. Viszont a napjait bolti segédként tengető fiú egy éjszakán megígéri szíve hölgyének, aki nem igen viszonozza az ő érzelmeit, hogy elhozza neki a hullócsillagot, amit a falu nevét adó Fal mögötti területre látnak lezuhanni – mert a lány azt ígéri nyikhaj hősünknek cserébe, hogy bármit megtesz neki. Tristran a tiltások ellenére átjut a Falon, ami Tündeországot a mi világunktól elválasztja, és elindul megkeresni a csillagot. Amiről aztán kiderül, hogy nem ami, hanem aki, merthogy valójában egy szőke hajú lány.
A történet fontos szereplője még a Lilim nevű, három „részes” boszorkány-csoport egyike, akit a filmben Lamiának hívnak, és aki meg akarja találni a csillagot, hogy kivágja és megegye a szívét, mert attól visszakapja a fiatalságát; valamint Viharvára királyának még életben lévő, egyre fogyatkozó számú gyermekei, akik mind a trónra vágynak, amihez azonban meg kell szerezniük az ősi ékszert, ami viszont egy fatális véletlen (vagy mi) folytán épp a hullócsillaghoz kerül. S persze további számos csodás és mágikus teremtmény bukkan fel a könyv lapjain, ill. a film kockáin.
Az a jó mindkét verzióban, hogy egyszerre ismerős és újszerű, egyszerre szórakoztató és mély. Ismert mesei elemekkel operál a Stardust, ám egyiket sem, de még a szerelmet sem feltétlenül a szokásos klisék mentén mutatja be. Mi több, ha az ember indíttatást érez rá, utánaáshat a mélyebb jelentéseknek a szimbólumok és nevek kapcsán, és megdöbbentő dolgokat találhat. Hogy pl. a Lilim, Lilith lányai, apokrif iratokban szereplő különös, félelmetes teremtményeiből eredeztethető, vagy hogy pl. a könyvbéli beszélő fát Tori Amos-ról mintázta Gaiman, aki meg a Horses c. dalában utal ugyanerre.
Könyv és film között amúgy sok és jelentős különbségek vannak, lehetne sorolni, mik, beleértve a befejezést is, de a lényeg az, hogy a filmet érdemes megnézni, a könyvet érdemes elolvasni, mindkettő nagy élmény, igazi ínyencség. De pl. Gaiman furfangos történetszövése és vásott humora egyaránt megvan mindkét verzióban, ahogy a varázslatos hangulat is. Viszont Shakespeare kapitány csak a filmben szerepel, Robert De Niro szenzációs, még a Csak egy kis pánik c. filmben nyújtottnál is mókásabb alakításában – a könyvbéli éghajós rész sokkal szerényebb. De pl. az unikornis vs. oroszlán meccsre nem volt pénze a filmeseknek, így az előbbi elég hirtelenül bukkan fel a moziverzióban. S ha már szóba jött az egyszarvú: igen, Peter S. Beagle műveivel könnyű párhuzamot vonni a Stardust kapcsán, mert ő is mindig megkeveri a jól ismert elemeket, ő is sok-sok humorral, szeretettel és emberséggel ábrázolja hőseit, és rá sem jellemzőek a sablonos happy end-ek.
A filmről még annyit, hogy nagyon tetszett, hogy jószerével az egy Lamia kivételével nem azok a kimondott címlapsztár szuperszép emberek szerepelnek benne. Szinte régi vágású, vagy ha úgy tetszik, átlagos külsejű népek vonulnak fel a filmben, és így csak még jobban átjön minden tulajdonságuk. Pl. Claire Danes, aki Yvaine-t, a csillagot alakítja remek mimikával, szerintem nem az a nő, aki bárkinek eszébe jut, ha a top 10 filmcsillagot kell összeszedni, mégis bele lehet szeretni, mert úgy játszik. És Charlie Cox is ügyesen közvetíti Tristran felnőttéválását, ahogy az ügyefogyott, kajla poszt-kamaszból igazi jó lelkű hős lesz. Ami meg Lamia-t illeti, Michelle Pfeiffer még mindig gyönyörű, már legalábbis egy előző csillag szívének maradványa által fiatalított formájában, mert amikor előjön ősöreg boszi arca, akkor tényleg förtelmesen félelmetes, és ezzel színészi játékát is minősítettem. És az is klassz, hogy annyi, többé-kevésbé ismert színész felbukkan még egy-egy rövidebb szerep erejéig. A (többnyire) magyar nyelvű hivatalos honlapot is érdemes ám megnézni – már ha izmos gépe van az embernek.
Bármilyen értelemben vett cudar időkben jót tesz az embernek a Csillagpor.