nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

szombat, március 22, 2008

Kij Johnson: Kicune

Kiadó: Torii Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008 (első kiadás)
Eredeti cím: The Fox Woman
Fordította: Ambrus Kata
Oldalszám: 403
Ár: 3200 Ft
Kategória: fantasy / szépirodalom

Ez a könyv már külsejében is különleges – halvány lila háttéren fehér virágminták, és sötétlilával az írónő neve és a regény címe. S ha belelapozunk, nem csak a szokatlan tördelés szúr szemet, de a fejezetenként változó, egész oldalt betöltő, világos szürkével nyomott japán írásjelek ill. növényi (bambusz?) ágak és levelek. Jó kezdet.

Kicune japánul rókát jelent, és egy így hívott rókalány a regény egyik főszereplője. A történet egy japán tündérmesén alapul, amiből az amerikai írónő előbb (1994-ben) Asimov-díjjal elismert
kisregényt írt – majd 1999 végére elkészült a regény is. Hét éven át íródott, rengeteg utánajárás, kutatás előzte meg, és kisebb csoda az is, hogy magyarul megjelenhetett egy ilyen, kuriózum-számba menő könyv.

A történet a
Heian korszakban (794-1185) járó, XI. századi Japánban játszódik. Kaja no Josifudzsi hazaköltözik vidéki birtokára, miután sokadszorra is hiába várta, hogy a császári udvarban előkelőbb kinevezést, magasabb beosztást kapjon. Vele tart felesége, Sikudzsó, valamint fia és népes szolgahada is. A régi, elhanyagolt birtokon bőven van mit megjavítani, átépíteni, ám ebből a nemesek nem veszik ki részüket – ők elvannak a maguk belső tépelődéseivel. Minderről Josifudzsi feljegyzéseiből, Sikudzsó párnakönyvéből – és Kicune naplójából értesülünk. Ők tehát a három főszereplő. Merthogy Kicune és családja (anyja, nagyapja és bátyja) beköltöztek a birtok kertjébe, és szörnyű megrázkódtatás számukra az emberek visszatérte. S ha ez nem lenne elég, Kicune beleszeret Josifudzsiba. A japán mítoszok és legendák varázslatos, ám nem feltétlenül jó akaratú, veszélyes lényekként tartják számon a rókákat, és Kicune is ráébred, hogy benne is megvan a kellő mágia, hogy emberré váljon és elcsavarja a férfi fejét.

Hogy sikerrel jár, ahhoz persze Josifudzsira és feleségére is szükség van. Előbbi napjait leginkább önmarcangolással tölti. Emellett belül, de egyre inkább kívül is lázad a végtelenül mesterkélt, megannyi tabut állító japán kultúra és viselkedési normák ellen, és szívesebben sétálgat a kertben és bámulja akár az önfeledten játszó rókákat, minthogy birtoka ügyeire vagy karrierjére koncentráljon. Feleségével, a minden tekintetben tökéletesnek tűnő Sikudzsóval a felszínes érintkezésen túl nem igen értik meg egymást (köszönhetően az élhetetlenségig szabályozott illemrendszernek is), ám a nőnek sem könnyű az élete. S nem csupán azért, mert a pezsgő fővárosi élet után belefullad a vidéki unalomba – ifjú házasokként már laktak itt, és bizony van mit rejtegetnie a múltjában.

A lassú folyású, egyszerre szokatlan és lenyűgöző történet így rendkívül rétegzett. Egyfelől gyönyörű, részint tragikus, részint varázslatos mese, a nem csekély erotika miatt inkább 16-18 éven felülieknek. Másfelől viszont egy olyan szerelmi háromszög, egy olyan családi dráma, ami mai nyugati kultúránk és életvitelünkben is kínosan ismerős. Az érzések, gondolatok elhallgatásából, félreértéséből fakadó megannyi fájdalom és bánat olyasmi, amivel sokunk találkozott már. Ezzel szemben jobbára idegen számunkra a korabeli Japán világa, amit kevés magyarázattal, ám annál inkább átható erővel és hitelességgel jelenít meg
Kij Johnson. Emellett elbájolóan írja le a könyv elején a rókák életét és azt, ahogy ők láthatják az embereket, és nem csupán a számos vers teszi költőivé és még inkább különlegessé a regényt.

Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy főleg a kötet elején, sokszor éreztem a fordítást magyartalannak, furának. Utóbb ez az érzés elmúlt, ahogy világossá váltak a szerepek, ill. a három főszereplő különböző stílusa, ám elvétve egy-egy mondat, kifejezés még így is mintha csak az angol eredeti nyers fordítása lett volna. Persze, Kicune esetében ez a fogalmazás védhető, hiszen ő rókából lett emberré, hogy is tudhatna úgy írni és beszélni, mint az, aki eleve akként nő fel. És beleolvasva az angol szövegbe, úgy láttam, ott is ilyen kissé helytelenül összerakott, egyszerű mondatokban kommunikálnak a rókák. Másutt az volt a bajom, hogy lehetett volna a szöveg költőibb, árnyaltabb. A fordító viszont azt mondja, olvasott eredeti párnakönyveket, és megdöbbenve tapasztalta, hogy sokszor szinte modernnek hatott a fogalmazásmódjuk ill. amit leírtak.

Akárhogy is, ha az olvasó képes hozzászokni e minden ízében különleges könyv sajátos nyelvezetéhez, miliőjéhez, akkor szintén különleges olvasmányélményben lesz része, ami tele van szépséggel, bölcsességgel, drámával. És ami olyan befejezéssel szolgál, amiért mindenképp érdemes mindvégig kitartani.

A Kicune egyébként a Love/War/Death (Szerelem/Háború/Halál) trilógia első része, a második, Fudoki címmel már megjelent Amerikában, de a harmadiknak még a címét sem tudni, csak annyit, hogy már készül.
S végül egy jótanács: érdemes bekötni a könyvet, mielőtt nekilátnánk az olvasásnak, mert a borító sajnos hajlamos betörni, megsérülni.

Címkék: