Több okból is fura és nehéz erről a könyvről írni. Még a szüleim sem éltek, mikor eredetileg megjelent, 1950-ben, ugyanakkor ez már a harmadik magyar kiadása. Sci-fi rajongók több nemzedéke is alapműnek és kedvencének vallja, de ha félreteszem a „külsőségeket” (Mars, űrrakéták, atomháború és utána, stb.), ez a könyv „egyszerűen csak” az emberiségről szóló irodalom. És mint olyan, azt hiszem, mindenkinek jót tenne, ha elolvasná.
Szűk három évvel ezelőtt nagyon csúnyán eláztunk (eső által!) Loreena McKennitt első magyar koncertjén. Most fedett helyen, drága, ámde kényelmetlen székeken ücsörögve nézhettük-hallgathattuk a Tündérkeresztanya előadását. Ez alkalommal nem interjúztam vele, még ráhangolódni sem tudtam a koncert előtt, és kb. zombi állapotban érkeztem az Arénához.
Ez a könyv nem csak különleges szépsége miatt szerethető, a történet és szereplői is emlékezetesek. Megvan benne az a varázs, ami sok gyermekkel illetve fiatal olvasóval kedveltetheti meg a könyveket, az olvasást magát.
Ez volt a negyedik könyv, amit ettől az írótól olvastam. Mind más, és mégis, mindegyik már az első mondatával megigézett. Lélegzetvisszafojtva, szinte tátott szájjal olvasom. Nem tudom megmondani, hogy a minimalista stílus általában ilyen-e, vagy csak az, ahogy Baricco ír, de nekem minden mondata, még a ...-tal jelzett csöndjei is három dimenziós, színekkel, illatokkal-szagokkal, érzetekkel és érzésekkel teljes élményt adnak. Nem filmszerűen, nem mintha ott lennék és én élném, inkább mintha emlékeimet idézné fel így. Mintha kristálytisztán emlékeznék, de az emlékezés adta biztonságból: már megtörtént. Ami nem jelenti azt, hogy már nem fáj.
Tibor Fischer magyar szülők gyermekeként született 1959-ben, Angliában, és első regénye, a Booker-díjra is jelölt A béka segge alatt az ’56-os eseményekkel foglalkozik a maga módján, de azóta, amennyire én tudom, nem írt magyar vonatkozású dolgokról. De miért is tenné: ha évente többször jár is hazánkban, alapvetően Angliában él.
Volt már Királylány születik, és elkészült a fiús párja is. Gyönyörű, gyermeknek és felnőttnek egyaránt páratlan élményt nyújtó könyv ez, olyan, ami valóban az életre készít fel.
A Felesküdöttek saga második kötete ez, és ami pozitívuma az első résznek (A bálnák útja) volt, az erre is áll. Ugyanakkor az az érzésem, Robert Low most lendült csak bele igazán a mesélésbe, függetlenül attól, hogy minden eseményt, ami ebben a kötetben történik, előre meghatároztak az előzmények – valamint az, hogy történetünk elején mesélőnk, az ifjú Orm Ruriksson hovatovább ostobán elveszíti azt a csodás kardot, amit az előző részben megszerzett...
Különlegesen szép és furcsa könyv ez, jó kézbe venni, még ha ijesztő is kissé - és ez a külső sokkal többet ígér, mint amennyit végül ád. De összességében egy érdekes megoldásokat és ötleteket felvonultató, izgalmas történet ez, amit azért nem csak a beletett különös fotográfiák tesznek emlékezetessé.
Máté Angi írásai a sajátos nyelvezet és a semmi mással össze nem téveszthető hangulat miatt (is) fogják meg az embert. Egyszerre letisztult és gyönyörű, illetve régies és újító a nyelv, amin ő ír (és beszél). Benne van Erdély, de az önmagában nem lenne elég, hogy ennyire különleges legyen. Ehhez ez a csodálatos, elvarázsolt írónő is kell, aki olyan szerény, békés és szeretetteli, és akinek ugyanakkor annyi nehézség volt az életében (a Mamó az ő saját története).
Lehet, hogy azért is tetszett annyira ez a regény, mert közel kritikátlanul bekajálok bármit, amiben indiánok és/vagy bajkeverő istenségek vannak, márpedig itt egyenest egy indián bajkeverő isten az egyik főszereplő, Prérifarkas. A másik főszereplő meg egy varjú törzsbéli indián, aki biztosítási ügynökként tengeti az eszelősen túlfizetettek életét. Samson Egyedül Vadászó az eredeti neve, de kollégái Samuel Hunterként ismerik, megvan mindene, mégsem boldog, és nem csak azért, mert anno a rezervátumban kinyírt egy zsarut, akinek hobbija az indiánok brutális szivatása volt. Ám bármily üres legyen is az élete, miután felbukkan benne Prérifarkas, hogy mindent felborítson, nyomban úgy érzi, jobb volt úgy… De ha egy csínytevő istennek céljai vannak veled, akkor nem sokra mész az alapvető emberi dolgaiddal. Már így a nyugati fehér civilizáció vonaláról. Ha vannak ősi indián gyökereid, amikhez visszanyúlhatsz, akkor azért… Mármint, ha nem zúgsz bele épp egy nagyon zűrös és nagyon szép nőbe, úgy mindennek a tetejébe…
Morci egy kisfiú, akinek az édesanyja meghalt. Ezt jó darabig nem olvashatjuk így, ám az első oldaltól ott érezni a hiányt. Morci életének különféle pillanatait meséli el a könyv, azokat, amikor édesapjával beszélget a változásról, annak törvényszerűségéről és szükségességéről, és hogy az jó, de néha rossz is. Minden évszakból kapunk egy-egy életképet, ami valóban bármely gyerek életében megtörténhetne, kivéve, hogy Anya nincs már ott…
Tori Amos legutóbbi albuma, a Midwinter Graces karácsonyi illetve téli dalokat tartalmazott, úgy saját szerzeményeket, mint feldolgozásokat, és persze egészen sajátos volt. Bizonyos értelemben a Night of Hunters ennek folytatása, hiszen Tori klasszikus zenei hatásai minden korábbinál jobban előjöttek azon az albumon – az újon pedig minden egyes dal egy-egy komolyzenei darab saját képére formált átirata. Olyan zeneszerzők műveit dolgozta át (számos más klasszikus zenei hangszert bevonva), mint például Bach, Chopin, Debussy, Mendelssohn, Satie és Schubert. Jobbára nem a legismertebb darabokat, ugyanakkor lehet, hogy aki ismeri az eredetieket, sem ismerne rájuk, hiszen itt ráadásul ének is került rájuk.
Van valakinek egy jó vicce a házasságról? Loe-nak van. Kár, hogy nem vicc. De attól még nagyon kell rajta nevetni. A kopasz norvég, akinek egyebek mellett a Doppler című könyvet is köszönhetjük, újfent bebizonyítja, hogy ő az egyik legszórakoztatóbban író író mindazok közül, akik a valóságos emberi életről írnak.
A Haini ciklus eme Locus-díjas része egy olyan bolygón játszódik, ahol az állapotok erősen emlékeztetnek a Kína által megszállt Tibetre, de nem is annyira buddhista filozófia van benne, inkább valamiféle letisztult, egyszerű, harmonikus életfelfogás - és a mélyen szántó gondolatok mellett emlékezetes szereplők és izgalmas cselekmény is. Amilyen vékony, annyira sűrű és jó.