Neil Gaiman: Amerikai istenek

Bár Gaiman bizonyos tekintetben nagyon is hétköznapi közegbe, a mai Amerikába helyezte a történetet, érzésem szerint arra emlékeztet minket, hogy mindenben van valami isteni, valami mitikus, valami megfoghatatlan, több mint szemünkkel látható, bölcselmünkkel álmodható. Bámulatosan zsonglőrködik a mítoszokból, legendákból, népmesékből származó elemekkel és Amerika ismeretlen tájaival és fura figuráival. Olyan regény ez, amelynek számos rétege van, sokat lehet róla beszélgetni, gondolkozni, álmodozni.

Teljes cikkem az ekulton.

Orson Scott Card: Ender árnyéka

Orson Scott Card leghíresebb regénye, a Végjáték múlt évben jelent meg újra magyarul, és készül belőle a mozifilm. A könyv angolul 1985-ben látott napvilágot, és egy hosszú ciklus nyitódarabja lett. Ám, szokatlan módon, Card egy mellékszálból is külön sorozatot csinált, ez lett az Árnyék saga, melynek nyitókötete cikkem tárgya. S ami még szokatlanabb: az Ender árnyékában nagyjából a Végjáték eseményeit írta meg újra, egy másik szereplő szemszögéből.

Azt kétlem ugyan, hogy a Végjáték ismerete nélkül igazán élvezhető és érthető az Ender árnyéka, viszont ez a könyv sok tekintetben még jobb, még erősebb. Teljes cikk ekulton.

Merida, a bátor

Egy újabb Disney/Pixar animációs film, némi csavarral: ez ugyanis nem egy mai poénokkal és szülőknek szánt kiszólásokkal teli darab, hanem egy régi vágású mese, aminek mégiscsak van mai üzenete. Merida skót hercegnő a klánok korában, és jobban érdekli az íjazás és a lovaglás, mint az etikett és a ruhák, és amikor visszautasítja minden kérőjét, alapos fejtörést okoz a szüleinek - pedig jön annál is rosszabb, pl. egy böhöm és brutális medve...

A Merida többek között azért jó, mert nem pont ugyanolya, mint a többi Disney mozi az utóbbi tíz évben, és azért is, mert olyan szép Skócia :) Teljes cikkem ekulton.

Mathias Malzieu: A szív mechanikája

Furcsa, de szép mese ez (felnőtteknek is) a szerelemről, egy francia alternatív rock zenekar frontemberétől, enyhe steampunk/Tim Burton rokonsággal, a franciákra jellemző szenvedélyességgel és szellemességgel.

Cikkem az ekultura.hu-n.

Stian Hole: Garmann nyara

Garmann hat éves fiú. A nyári szünet utolsó napja van, holnap kezdi az iskolát. És szorong. Még egy foga sem mozog, pedig a többieknek már több is kiesett. Vendégségbe jön hozzájuk három idős nagynénje – akiknek meg épp, hogy már egy saját foga sincs talán. Bezzeg a falevelek, azok elkezdtek hullani. És a darazsak is, és Garmann egy halott kismadarat is talál a kertben, és hat évesen már tisztában van vele, hogy nagynénjei is közel állnak az elmúláshoz. Olyan nagy a világ, és annyi mindent nem tud még…

Sajátosan skandináv, megértéssel, szeretettel és egyéni ötletekkel teli könyv ez változásról, félelmekről, az életről. Ekultura.hu-n a teljes cikk.

George Mann: Mechanikus London

George Mann regénye divatosnak mondott irányzathoz sorolható, a steampunkhoz, amely a viktoriánus kor, avagy a gőzgépek (vagy ha így tetszik, Jules Verne és H. G. Wells) világához kever jó sok akciót, illetve azt próbálja megfejteni, mi lett volna, ha a villamos energiát nem fedezik fel, vagy nem aknázzák ki, helyette a gőzmeghajtás marad a technika csúcsa és alapja, s mint fejlődhetett volna mindez tovább.

A Mechanikus London szórakoztató ponyvaregény, horror, viktoriánus és krimi elemekkel: ekulton a teljes cikk.

Tasnádi István: A kőmajmok háza

Tasnádi István drámaíró, színházi ember, új könyve ifjúsági regény, mely két idősíkon játszódik. A jelenben az asztmával küzdő Kornél életébe pillanthatunk be. A fiút édesanyja egyedül neveli, mert apja kicsi korában eltűnt. Betegsége miatt nehéz beilleszkednie, de mikor a szomszédban nyaraló kislány fura dolgokat kezd neki mondani a ház lakóiról, inkább faképnél hagyja, mintsem a sületlenségeket hallgassa… Csakhogy hamarosan kiderül, hogy Iza szavainak nagyon is van valóságtartalmuk. De vajon tényleg emberbőrbe bújt mágikus lények lakják a régi bérházat, és valóban csak itt lehetnek biztonságban a rájuk vadászó gonoszok elől?

Ez egy kiemelkedően jó ifjúsági regény, és a teljes cikk ekulton olvasható.

Frances Mayes – Edward Mayes: Napsütötte szakácskönyv

Aki olvasta a Napsütötte Toszkánát, ill. Frances Mayes további könyveit, az talán felteszi a kérdést: mi szükség van erre? Hiszen a toszkán-olasz emlékiratok is tele vannak jobbnál-jobb receptekkel. A kérdés csupán addig tartható fenn, amíg kézbe nem veszi az ember ezt a gyönyörű kötetet. 

Teljes cikk az ekultura.hu-n.

Ian McDonald: A dervisház

2027 áprilisa, Isztambul, Törökország nem rég lépett be az EU-ba. Bomba robban egy villamoson, de a terrortámadásba egyedül az elkövető hal bele, s komolyabb sérülések sincsenek. Ám a regény hat főszereplőjének egyike, a drogos Necdet is ott van, és hamarosan dzsinneket kezd látni, s ezt nem lehet a fű számlájára írni…

Rendkívül gazdag, sűrű, sok szálból építkező, apró részletek miriádját felvonultató, thriller szerű izgalmakat, filozófikus gondolatokat, költői momentumokat és jól kidolgozott szereplőket felvonultató mestermű, teljes cikk róla az ekulton.

Könyvtrailer meg itt:

Vidra Gabriella: A tudás könyvei I.: A fekete kő titka

Négy hetedikes wekerlei iskolásnak kell megmentenie a világot a minden tudást ellopó gonosztól, méghozzá a Tudás Könyveinek felkutatásával. Ez egyfelől tán sablonosan, másfelől meg izgalmasan hangzik, és a sorozat első kötete megmutatja, hogy lehet úgy ifjúsági kalandregényt írni, hogy érdekes dolgokat tanuljon belőle az olvasó.

Ismertető az ekultura.hu-n.

Máté Angi: Kapitány és Narancshal

Az Angitól megszokott módon csodanyelvezetű történet egy a tengerjárásba belefáradt hajós kapitányról szól, és az ő apró Narancshaláról, akit befőttesüvegben hordoz magával mindenhova. Egy nap úgy dönt, felhagy a hajózással, és egy város hídjára költözik – s ez a város, hamar felismerni, Budapest. Itt különféle fura kalandok várnak rájuk, melyek közepette a Kapitány elveszíti Narancshalat, keresésére indul, s végül újra rá is talál, ám addigra benne és körülötte is sok minden megváltozik.

Teljes kusza, stb. írás az ekultura.hu-n.

Chuck Palahniuk: Kárhozott

Chuck Palahniuk amerikai író, akit a Harcosok klubja című regénye illetve az abból készült film emelt a kultikus szerzők közé, legutóbbi regényében pokoljárásra hívja olvasóit. Dante vagy dudás helyett azonban egy tizenhárom éves lány az, aki alászáll az alvilágba.

Teljes cikk az ekulton.

Loreena McKennitt: Troubadours on the Rhine

Ez egy 2011. márciusi koncert felvétele, amit a Rajna-parti Mainz városában, egy stúdióban adott Loreena és két állandó zenésztársa, Caroline Lavelle csellista és Brian Hughes gitáros. A trió felállásból adódóan az itt hallható 9 dal zöme visszafogott, békés, finom és szép.

Teljes cikk az ekulton.

R.I.P. Ray Bradbury

Ha valaki, hát Bradbury teljes életet élt. Legalábbis azt gondolom, közel mit sem tudva arról, valójában hogy élt, miket gondolt hosszas betegsége alatt, és így tovább. De 91 éves volt, és egész életében azt csinálta, amit a legjobban szeretett: írt. Remélem, hogy boldog volt, és remélem, most is az. A ray szó (amúgy a neve persze Raymond) sugarat jelent, és ahogy ő írt, abból azt kell, hogy gondoljam, most egyszerűen visszatért oda, ahonnan jött: a Fénybe.

Ha jól emlékszem, viszonylag későn, épp 10 éve olvastam tőle először teljes könyvet, a Gonosz lélek közeleg című regényt, és azonnal totális, feltétlen hívévé váltam. Manapság az Agave adja ki évi egy kötetes sebességgel a műveit, s ha ez így marad, pár évtizedre biztosítva van az ellátás, hiszen ez az ember rengeteg-rengeteg novellát írt, amik szintén nagy számú kötetben jelentek meg, és volt úgy hellyel-közzel 10 regénye is, stb. Még csak belegondolni is szédítő, hogy a Marsbéli krónikák, majdnem első műve, 1950-ben jelent meg. Épp pár hónapja adta ki újra az Agave, és micsoda könyv még ma is!

Tudom, hogy vannak nála nagyobb hatású meg fontosabb írók. Még akkor is, ha Amerikában szépirodalmi berkekben is elfogadták, ami Magyarországon, gondolom, elképzelhetetlen. Pedig nem sokan vannak, akik olyan szép irodalmat tudnak írni, mint Bradbury.

Annyi minden jut róla eszembe, de elsősorban nem is idézetek, meg egyes írások, hanem az érzés, hogy milyen Bradbury-t olvasni. Ő azon kevesek egyike, akik az első mondatukkal elvarázsolnak, ám soha nem éreztem azt nála, hogy varázslata bűvésztrükk csupán. Amit eddig olvastam tőle, az mind jó volt, még ha nem is tetszett minden írása ugyanolyan nagyon. Ha Bradbury-t olvastam, kinyílt a világ. Olyan nyelvezetet használ, hogy ízlelgetni lehet, elveszni benne, s közben, hatására, rácsodálkozni mindenekre. Mint egy gyermek. Nála a leírt szó egyenlő a szó jelentésével. Érzem, látom, hallom, ott van. Ha őt olvasom, fellelkesülök, és megihlet, írni akarok tőle én is, amit aztán nem teszek meg, és élni, amit viszont, azt hiszem, remélem, igen.

Rengeteg nosztalgikus írása van, nagyon szeretem őket. Visszavisznek a saját emlékeimbe, régmúlt napokba, órákba, percekbe. De a jelenre is ráébresztenek. Azt hiszem, a rossz napjain írta a Fahrenheit 451-et meg a többi, az emberiségről, annak állapotáról meg jövőjéről szóló lesújtó, komor dolgát, és amikor jó napja volt, akkor a ragyogókat.

Még a sok évnyi metal zene hallgatás sem volt képes arra, hogy elfogadjam a számunkra idegen Halloween ünnepet, nekem az Halottak napja, és temető, és hideg, és gyertyák, és család. De Bradbury megmutatta, mi a jó benne, az írásai nyomán átéreztem, és miatta történt, hogy múlt évben kifaragtunk a nagyobbik fiammal két tököt Halloween lámpásnak, és egyszerűen csak jó volt.

Szoktam mondani, hogy a rockzene Bradbury-je a Rush, épp most jön ki az új albumuk. Ők is réges rég itt vannak, és mindig jót csinálnak, és mindig annyi emberség meg szeretet meg megértés meg fény van abban, amit alkotnak. Épp ma jöttem rá, hogy mennyiségi és minőségi szempontokból is a Rush a legjobb zenekar a világon, és azt hiszem, Bradbury meg a legjobb író volt.

Olyan sokan tanultak tőle, de senki nem érhet a nyomába. Ennyi csodát, ennyi káprázatos ötletet, ennyi magával ragadó, gyönyörű gondolatot és sort ugyan ki írhatna még? Lassan minden igazán nagy kedvencem elmegy… Peter S. Beagle, élj még nagyon soká, és írj még nagyon sok mindent! Philip Pullman, David Almond, Alessandro Baricco… őket is nagyon szeretem, és még sok más írót, de ilyen hatást egyikük sem tud kiváltani belőlem, mint Bradbury. Szóval jó is, hogy még oly sok minden nem jelent meg magyarul.

Ó, és Bradbury volt az első, akinek magyar kiadásában tőlem idéztek a könyv eleji ajánlók között. Tudjátok, olyanok között, mint Spielberg, a San Francisco Chronicle vagy a Daily Mail. És ez nekem valahogy nagy megtiszteltetés. OK, nem egy életcél, de akkor is… Ez: „Bradbury a legigazabb történeteket írja, amiket csak képzelet alkothat. Úgy képzelem, nem ő keresi a történeteket, árgus szemmel, vizslatva járva utcákat, berkeket, hanem azok jönnek elé, mert tudják, ő majd híven és szépen meséli el őket.” - ekultura.hu

Ragyogjék rá a Fény!

Végül néhány idézet, amiket már felraktam Facebook, s az elejére még egy, mert ilyen érzés ez most, csak másért, A nyári futás hangja c. novellából (Az időgép c. válogatás): "Június volt, és a föld megtelt nyers erővel, s minden, mindenhol mozgott. A fű még mindig özönlött be vidékről, körbevette a járdákat, gyökeret vert a házak közt. A város bármelyik pillanatban készen állt arra, hogy tótágast álljon, majd visszabucskázzon, meg se rezzentve a lóherét és a gyomot. És ott állt Douglas, csapdába esve a halott aszfaltdarabon, a vörös téglás utcán, moccanásra képtelenül."

"Fiatal voltam, amikor meghalt a nagyapám. Szobrász volt. Jó ember volt, s nagyon szerette az embereket. Részt vett a nyomortanyák eltüntetésében. Játékokat is csinált nekünk. Élete folyamán millió dolgot alkotott; sohasem volt tétlen a keze. Amikor meghalt, hirtelen rádöbbentem: nem őt siratom, hanem mindazt, amit alkotott. Azért sírtam, mert soha többé nem csinál már semmit, nem farag egy darab fát, nem segít nekünk galambot nevelni a hátsó udvaron; sohasem fog hegedülni, sohasem fog többé velünk tréfálkozni, ahogy csak ő tudott. Hozzánk tartozott, s amikor lefogta a kezét a halál, nem volt senki, aki a munkáját folytatta volna. Egyéniség volt; jelentős ember. Halálát sohasem tudtam feledni. Sokszor gondolok arra, hogy mennyi gyönyörű faragvány nem készült el soha csak azért, mert meghalt. Hány tréfa hiányzik a világból, s hány szelíd galambot nem simogatott meg a keze. Alakította a világot, cselekedett az érdekében. Azon az éjszakán, amikor meghalt, a világ tízmillió szép cselekedettel lett szegényebb." - Fahrenheit 451

"Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk – minket lássanak abban. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeg, hogy ha valamihez hozzányúlunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a kezünket. A hozzányúlás módjában különbözik az igazi kertész attól, aki csak nyírja a füvet. A fűnyíró tevékenysége olyan, mintha soha nem is lett volna, a kertész egy életen át jelen van a munkájában." - Fahrenheit 451

"Mindennek rendelt ideje van. Igen. Ideje a rontásnak, és ideje az építésnek. Igen. Ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Igen – ez minden." - Fahrenheit 451

"– A Mars-lakók az állatok körében fedezték fel az élet titkát. Az állat nem kérdi az élet értelmét. Él. Magáért az életért. Élvezi és gyönyörűségesnek találja az életet. Nézze a szobrokat, az állatszimbólumokat.

– Pogány dolog.

– Ellenkezőleg, ezek Istennek szimbólumai, az élet szimbólumai. Az ember túlságosan emberi lett és túl kevéssé állati a Marson is. És a marsbeliek rájöttek, hogy fennmaradásuk érdekében nem szabad megkérdezniük többé, hogy miért élnek. Az élet válasz önmagára. Az élet újabb élet létrehozása, és olyan szép élet élése, amilyen csak lehetséges. A Mars-lakók rájöttek, hogy azt a kérdést: „Miért is élünk egyáltalán?” mindig háború és reménytelenség idején tették fel, amikor erre úgysem lehetett válaszolni. És amint a civilizáció kitisztult és megnyugodott, és a háborúk megszűntek, a kérdés, más módon, megint értelmetlenné vált. Az élet jó volt, és nem volt szüksége bizonyítékokra." - Marsbéli krónikák

"A magány nem magány, csak egy gondolat. Az ember fején mindenféle lyukak vannak, amiken ki lehet kukucskálni. Talán suta és furcsa a megfogalmazás, de akkor is igaz; lyukak vannak, amelyeken keresztül ki lehet látni, amelyeken kikukucskálva feltárul előttünk a világ és benne az emberek, akik ugyanazokkal a nehézségekkel küzdenek és akik ugyanúgy szoronganak, mint mi magunk; aztán ott vannak a lyukak, amikkel hallunk, meg a lyuk, amivel kibeszéljük magunkból a fájdalmunkat, és a lyukak, amelyekkel felismerjük a változó évszakok, a nyári gabona, a tél jég és az őszi tüzek illatát. Azért használjuk ezeket a lyukakat, hogy ne legyünk egyedül. A magány az, amikor a szem csukva van. És a hit, amikor kinyílik." - Transzformátorház c. novella (Szép arany almáit a nap)

"Hiszen jóval a papok, suttogások és bűnbánatok előtt a barátok sétáltak, beszélgettek, hallgattak, és közben kikúrálták egymást a keresű gondokból. A jóbarátok állandóan ezt csinálják, egymásnak ajándékozzák csüggedtségüket, így szabadulnak meg azoktól." - A férfi rorschach-ingben c. novella (A villamos testet énekelem)

"Adjunk az embereknek „Ki mit tud” vetélkedőket, amelyeket az nyer meg, aki a legtöbb slágerszövegre emlékszik, vagy az államok fővárosainak nevére, esetleg arra: mennyi búza termett tavaly Iowában. Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal; verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat. Akkor majd gondolkodó lénynek álmodják magukat, azt hiszik, messzire jutnak a tudományukkal, holott meg sem tudnak vele moccanni. De boldogok lesznek, hiszen az ilyen „tények” sohasem változnak. Ne adjunk a kezükbe olyan veszedelmes játékszert, mint a filozófia meg a társadalomtudomány, melyek segítségével a tényeket esetleg kapcsolatba hozhatnák egymással. Ez az út vezet a búskomorság felé." -Fahrenheit 451

"A könyv: csak egyike volt azoknak a tartályoknak, amelyekbe felhalmoztuk azt, ami annyira fontos volt, hogy féltünk attól hogy elfelejtjük. Nincs bennük semmi varázs, a varázs abban van, amit a könyvek mondanak, ahogy a világmindenség darabjaiból ruhát varrnak nekünk." - Fahrenheit 451

"...tudja-e, miért olyan fontosak a könyvek, mint például ez itt? Mert színvonaluk van. S mit jelent ez a szó: színvonal? Nekem ez a könyv váza, a lelke. Ennek a könyvnek is pórusai vannak, arca van; ha nagyító alá tesszük, végtelenül gazdag életet fedezünk fel benne. Minél több pórusa van, minél több életszerűen megragadott részlet kerül egy arasznyi papírra, annál inkább irodalom. Legalábbis nekem ez a véleményem. Valósághű megfigyeléseket közölni, mindig új megfigyeléseket. A jó írók meg tudják ragadni az életet. A közepesek elsiklanak a felszínén, a rosszak pedig megerőszakolják, és otthagyják a legyeknek." - Fahrenheit 451

Kleinheincz Csilla – 2012. április

Ad Astra néven új kiadó indult, amely a sci-fi és fantasy kortárs remekeiből igyekszik válogatni. Első négy könyvük (csupa olyasmi, amit már nagyon vártam) a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg. A kiadó szerkesztője az íróként és fordítóként is elismert Kleinheincz Csilla, akivel két verzióban is interjúztam.

Van egy írásos, hosszabb változat, és van egy videós.

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

A felhúzhatós lány biopunk regény, ami kb. annyit tesz, hogy olyan területekről merít, mint a biotechnológia, a génmanipuláció, a környezetszennyezés, a globalizáció – egyúttal azonban rendkívül izgalmas, akár politikai thrillernek is beillő történet, aminek a hőfoka és gondolati tartalma egyaránt a cyberpunk hőskorát idézi. És nagyon ott van.

Teljes cikkem ekulton.

Haverom a Messiás – Thália Színház, 2012. május 15.

Christopher Moore amerikai író, életének főműve a Biff evangéliuma, egy mértéktelenül humoros, egyszersmind elgondolkodtató regény Jézus azon kb. 30 évéről, amiről a Biblia szemérmesen hallgat. A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza arra a közel lehetetlen feladatra vállalkozott, hogy kihúzza az országot a kátyúból, ja, nem is, hanem, hogy színpadra vigye a Biffet. És sikerült nekik.

Beszámolóm az ekulton.

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Ahogy a címből talán sejthető, ez a regény az orosz folklórból táplálkozik. Ha leírom, hogy a régi orosz népmeséket és legendákat keveri Oroszország illetve a Szovjetunió 20. századi történelmével, kb. a cári Birodalom végétől az ’50-es évekig, meg hogy szereplői között sztálinista manók, szovjet démonok és hasonlók is vannak, azzal messze csak a felszínt kapargattam meg. Rendkívül sűrű és gazdag, számos réteget rejtő szöveg ez, mely elsősorban azért mégiscsak a párkapcsolatról, a szerelemről szól, úgy mutatva be mindezt, mint örökös, kegyetlen harcot...

Teljes cikk az ekulton.

Somlói Ferenc: A Csodák Könyve - Aranyvölgy

A Csodák Könyve egy rendkívül érdekes produkció, ugyanis készült hozzá egy rock/metal musical is, Elfsong néven, ami első körben a HammerWorld magazin márciusi számának CD-mellékleteként jelent meg. Az igényes kiállítású, vaskos kötet egy olyan történetet mesél el, amin könnyű észrevenni Tolkien hatását, és persze ez is Jó és Rossz harcáról szól. Ám nem holmi klón, már csak azért sem, mert a sztori „evilági” részei egy alternatív Magyarországként is felfogható helyszínen játszódnak.

Teljes cikk az ekultura.hu-n.

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

Több okból is fura és nehéz erről a könyvről írni. Még a szüleim sem éltek, mikor eredetileg megjelent, 1950-ben, ugyanakkor ez már a harmadik magyar kiadása. Sci-fi rajongók több nemzedéke is alapműnek és kedvencének vallja, de ha félreteszem a „külsőségeket” (Mars, űrrakéták, atomháború és utána, stb.), ez a könyv „egyszerűen csak” az emberiségről szóló irodalom. És mint olyan, azt hiszem, mindenkinek jót tenne, ha elolvasná.
Teljes cikk az ekulton.