Első nap a Szigeten. Az ember már Szigetekben méri az időt, vagy inkább mégsem, mikor rájön, hogy ez neki már a tizennegyedik (még mindig bánom, hogy nem voltam ott az elsőn). Már behunyt szemmel is odatalálnék a Hammer színpadhoz, és megint jön az érzés, hogy mintha nem rég lettem volna itt, pedig az egy év az többnyire inkább sok, mint kevés. Látszólag mi sem változott különben, aztán meg majd lejön, ha valami mégis. Nincs pl. Tesco a Hammernél, mostmilesz.
Sőt, olyan korán érek ki, hogy még zene sincs, viszont sikerül beszélni pár jó szót Juliette-tel, aztán viszont elslattyogok a Zúzdához, ami retro-ótvar környéken van: egy aprócska sivatagon átvágva jut az ember a színpad elé. Van árnyék is: egy félig kész vagy félig lerombolt téglaház adja, meg a hangulatot is, a kiszáradt fűcsomókkal egyetemben. Ehhez aztán végképp illik a Saint Petrol zenéje, amiben Insane-gitáros Bende Imre meg Fish! énekes Kovács Krisztián (itt penget is) meg hasonlók tolják a souther/stoner s némi grunge ízekkel elegy mocskos rock & roll-t. Nem is rosszul, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez azért semmi új, csak a körítés mai, meg az is, hogy itt nekem nem mindig tűntek elég feszesnek. És ne mondja senki, hogy az ilyen zene alapja a lazaság, mert a Kyuss a legszétesettebb nótáiban is iszonyat húzós volt. De ezzel együtt jó volt, népek is voltak rajta, Danko Jones feldolgozás pedig nem volt, de sebaj.
Aztán irány a Hammer. Még elcsípem az Overdream utolsó pár számát. Nem ismerem őket különösebben, ebben a zajmasszában is csak annyi jön le, hogy zeneileg igyekszenek mást is mutatni, mint amire az énekesnő miatt az ember azonnal asszociál. De attól ez még nagyon Nightwish. A három vonós csajszi akár cigányzenét is játszhatna, annyira elvész, amit művelnek. Ja, az örök Sziget dilemma. Csak ha élvezhetetlen a hangzás, akkor minek?!
Márpedig a To-Mera első néhány dala is elvész a förtelmes hangzásban. Meg nem tudnám mondani, mit játszottak... Aztán tisztul a kép, és így már inkább amiatt nehéz ügy, hogy olyan iszonyat komplex a zene. Nem tudom, aki nem hallotta a Transcendental c. bemutatkozó albumot, annak mi jöhetett egyáltalán le, de a közönség roppant lelkes, és ez jó. Aki nem tudná: itt a volt Without Face-énekesnő, Kiss Juliette dalol, ám a többiek mind angolok, s ez az első itthoni fellépésük. A gitáros Tom MacLean csudapofa, rém mókás, de a többiek is jó arcok, Julie meg... Hát, Isten bocsássa meg nekem, de mindig is szerettem a hangját, meg azokat a dolgokat, amiket a dalaiba belevisz. Olyan ez a zene, mint valami folyamatos álom, amiből nincs ébredés, de amibe nagyon is beleszűrődik a külvilág. Zaklatott, bonyolult, de nagyon sokszor gyönyörű. Természetesen a legnagyobb sikert a klipes Blood aratja, de pl. a zárásul játszott új dal is igen szórakoztató, azzal a furcsa-vidám jazz-es betéttel (amit persze simán death témákkal kevernek). Szóval végül jól sikerül a koncert. Erősen várjuk őket vissza.
Mára – sajnos – csak ennyi. Ezévben nem leszek olyan sokat a Szigeten, mint szeretnék. Vagy majd meglátjuk.
Sőt, olyan korán érek ki, hogy még zene sincs, viszont sikerül beszélni pár jó szót Juliette-tel, aztán viszont elslattyogok a Zúzdához, ami retro-ótvar környéken van: egy aprócska sivatagon átvágva jut az ember a színpad elé. Van árnyék is: egy félig kész vagy félig lerombolt téglaház adja, meg a hangulatot is, a kiszáradt fűcsomókkal egyetemben. Ehhez aztán végképp illik a Saint Petrol zenéje, amiben Insane-gitáros Bende Imre meg Fish! énekes Kovács Krisztián (itt penget is) meg hasonlók tolják a souther/stoner s némi grunge ízekkel elegy mocskos rock & roll-t. Nem is rosszul, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez azért semmi új, csak a körítés mai, meg az is, hogy itt nekem nem mindig tűntek elég feszesnek. És ne mondja senki, hogy az ilyen zene alapja a lazaság, mert a Kyuss a legszétesettebb nótáiban is iszonyat húzós volt. De ezzel együtt jó volt, népek is voltak rajta, Danko Jones feldolgozás pedig nem volt, de sebaj.
Aztán irány a Hammer. Még elcsípem az Overdream utolsó pár számát. Nem ismerem őket különösebben, ebben a zajmasszában is csak annyi jön le, hogy zeneileg igyekszenek mást is mutatni, mint amire az énekesnő miatt az ember azonnal asszociál. De attól ez még nagyon Nightwish. A három vonós csajszi akár cigányzenét is játszhatna, annyira elvész, amit művelnek. Ja, az örök Sziget dilemma. Csak ha élvezhetetlen a hangzás, akkor minek?!
Márpedig a To-Mera első néhány dala is elvész a förtelmes hangzásban. Meg nem tudnám mondani, mit játszottak... Aztán tisztul a kép, és így már inkább amiatt nehéz ügy, hogy olyan iszonyat komplex a zene. Nem tudom, aki nem hallotta a Transcendental c. bemutatkozó albumot, annak mi jöhetett egyáltalán le, de a közönség roppant lelkes, és ez jó. Aki nem tudná: itt a volt Without Face-énekesnő, Kiss Juliette dalol, ám a többiek mind angolok, s ez az első itthoni fellépésük. A gitáros Tom MacLean csudapofa, rém mókás, de a többiek is jó arcok, Julie meg... Hát, Isten bocsássa meg nekem, de mindig is szerettem a hangját, meg azokat a dolgokat, amiket a dalaiba belevisz. Olyan ez a zene, mint valami folyamatos álom, amiből nincs ébredés, de amibe nagyon is beleszűrődik a külvilág. Zaklatott, bonyolult, de nagyon sokszor gyönyörű. Természetesen a legnagyobb sikert a klipes Blood aratja, de pl. a zárásul játszott új dal is igen szórakoztató, azzal a furcsa-vidám jazz-es betéttel (amit persze simán death témákkal kevernek). Szóval végül jól sikerül a koncert. Erősen várjuk őket vissza.Mára – sajnos – csak ennyi. Ezévben nem leszek olyan sokat a Szigeten, mint szeretnék. Vagy majd meglátjuk.