Hajóval mentünk a Szigetre, ami a Jászai Mari térről indul, és bár megeshet, hogy sokat kell sorban állni, és az út sem rövid, megvan a hangulata.Viszont így kimaradt Dolák-Saly ill. a Shapat Terror is az utolsó 5 hangot kivéve, ellenben a kirakodósok végignézegetése nem, amit jobban viseltem volna, ha nem kopog a szemem, és nem derül ki aztán, hogy eltűnt a kedvenc hamburgeresünk, közel a Nagyszínpadhoz. Valami halas izé volt a helyén, és végül csalódottan pizzaszeletet kajáltunk, bár az szerencsére jó volt.
Aztán elkezdődött a Tool koncert. A látvány és a hangzás csodálatos volt, de már a nyitásnál (Jambi) érződött, hogy nem lesz barátkozás meg bulizás. Másodikként mondjuk a Stinkfist érkezett, de aztán... OK, a 46 & 2, meg a bővített (túlhúzott) Schism még rendben volt, de aztán jött a borulás: Lost Keys, Rosetta Stoned, Right in Two. A koncert előtt arra gondoltam, hogy ha ők a Tool, akkor lesz 20 perces beállás, de ezzel aztán végleg kiszámíthatóvá válnak. S lőn.
Ha nem jött volna percenként nekem valaki, ha lehetett volna ülni, ha nem ment volna el vagy 10 percre a vetítés, vagy még inkább ha minden fény kialudt volna, hogy a csillagos eget bámulhassuk, akkor meglett volna az áhitat. Akkor jó lett volna ez a blokk is. De így üres volt és unalmas, és hiába vették elő a végére a Lateralus-t meg a Vicarious-t, a hangulatom már odavolt. Mert OK, nevezhetjük ezt művészetnek (sőt, összművészetnek, hiszen ott volt alapból a zene, Maynard lejtette a maga furcsa táncát, a közönségre véletlenül sem nézve, a vizuális művészetet a szemkápráztató vetítés képviselte, mi pedig szobroztunk...), és klassz, hogy bevállalják, hogy ilyet tolnak egy fesztiválon is. De ha akkora művészek, akkor pl. játsszanak ingyen, az már valami. Vagy ha mindenáron a nézők sokkolása, a hangulatcsorbítás a lényeg, akkor vették volna elő az Undertow végéről a Disgustipated-et vagy az Aenimáról a Die Eier von Satan-t, na, az durva lett volna! Így viszont azzá váltak, aminek kezdetben az alternatíváját adták. Mert annak idején azért borult le előttük egy masszív underground réteg, mert képesek voltak hosszas szólók meg „mi-művészek-vagyunk” című sznobizmus nélkül is igazán progresszív zenét csinálni. Olyat, ami Uram bocsá’ szórakoztató is volt. Ez a műfaj ugyanis a szórakoztatásról is szól, és az, hogy fura vagy beteg ábrák vetítése közben három hangot tartanak ki percekig, az kurvára nem szórakoztató, de még csak nem is előremutató vagy művészi. Az csak szimplán olyan, amit a durván besztónult Pink Floyd kb. a ’60-as évek végén abbahagyott... Ja, nem, nem is olyan, mert még csak egy jó ízű imprózás sem volt, mert hisz’ a vetítéshez igazodni kell...
Egyszerűen az zavart, de nagyon, hogy egy picit sem közelednek a közönséghez (még Bécsben is barátságosabbak voltak, és Maynard is többet beszélt úgy 1-2 mondattal...), egy nüansznyit sem próbálnak adni nekik valami emberit. Hideg és idegen volt az egész, és nem hiszem el, hogy ne fért volna bele még pár közönségkedvenc, ami egyensúlyba hozta volt a koncertet. Mert önmagában imádom azokat a hosszas, nehéz darabokat is. De így iszonyat fárasztóak voltak, és el tudom képzelni, hogy csalódott, aki most látta őket először. Tudom, hogy nagyon sokaknak tetszett (eleve óriási dolog, hogy Sziget Nagyszínpadon főbanda lehet a Tool vagy akár a NIN), de meg tudom érteni, ha valaki megbánta, hogy kiperkálta a 8000 Ft-ot, vagy legalábbis értetlenkedve állt ott a koncert után. Bár nekem szavam nem lehet, már 3x láttam őket, és a lengyeleknél még nem voltak ennyire elvontak, ott megkaptam majd’ minden kedvencemet...