nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

csütörtök, január 24, 2008

Julie Hearn: Nell - Egy boszorkány unokája

Kiadó: Orlando Kiadó
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Kiss Zsuzsa
Eredeti cím: The Merrybegot
Oldalszám: 252
Ára: 2490 Ft
Kategória: szépirodalom / gyermek, ifjúsági / kaland

Julie Hearn a Harry Potter óta bámulatosan megerősödött (vagy legalábbis sokkal több figyelmet kapó) ifjúsági irodalom egyik új ásza. Eddigi négy regénye sokak tetszését elnyerte Angliában és Amerikában (ami több díjat és jelölést is jelent). S most magyarul is megjelent egy könyve, mely amúgy sorrendben a második volt.

A regény javarészt az 1640-es évek vidéki Angliájában játszódik, egy kicsiny faluban, oly’ korban s helyen, amikor s ahol a pogány és a vallásos, a királypártiak és az azok ellen lázadók ütköztek meg. Ám a történelem, az angol polgárháború csupán hátteréül szolgál e történetnek. Felbukkan ugyan a regény lapjain az ifjú II. Károly, valamint Matthew Hopkins fő boszorkány-veszejtő (witchfinder general)*, és Cromwell-t is felemlegetik, de az angol vidék folklórja (manók, azaz piskie-k, meg tündérek), flórája-faunája legalább ilyen fontos szereplők – s egyik sem annyira, mint a központi mondanivaló. Ahogy az is szinte másodlagos, hogy a könyv másik szálát Patience Madden évtizedekkel később, már az amerikai Salem-ben, egy puritán közösségben előadott gyónása adja.

Főszereplőnk Nell, a tizenéves fruska, a javasasszony unokája. A könyv eredeti címe Merrybegot, amit májusgyermeknek fordítottak. A régi angol néphit szerint a május 1.-én fogant gyermek ugyanis különleges hatalommal bír, s a természet sajátjaként védelmezi. Nell is ilyen, s ha csupán annyi dolga volna, hogy rohamosan hanyatló egészségű nagyanyjától mindent megtanuljon, hogy ő lehessen az utódja, akkor is volna épp elég baja – de abból talán nem született volna regény. Csakhogy a falu új, puritán szellemiséget hirdető, a pogány népszokásokat gyűlölő tiszteletese, és két lánya épp elég bajt hoz rá. Utóbbiakon ugyanis egyszerre ijesztő, félelmetes tünetek bukkannak fel, ráadásul mindhárman úgy vélik, boszorkányság áll mindezek hátterében, és nem rejtik véka alá azon véleményüket, hogy Nell vagy a nagyanyja a felelős.

Madden tiszteletes hívja a faluba Hopkins-t, a valóban létezett, számos nőt boszorkánynak nyilvánító, megkínzó és halálba küldő ex-ügyvédet, és mindaz, amit vele kapcsolatban leír Julie Hearn, a mai tudásunkon és a fellelhető dokumentumokon alapul. Bár ez az egész könyvre igaz, megannyi apró, ám sosem túlzásba vitt részlet van benne, amin érződik, hogy utánajárt az írónő. De sok minden az ő fantáziájának szüleménye.

Igaz is, szülemény. Már a regény elején igen alapos (bár nem eltúlzottan naturális) leírást kapunk egy szülésről, szóval gondolom, bizonyos érettségi fok fölött érdemes gyerek kezébe adni a könyvet. Egyébként ez a kendőzetlen, ám nem öncélú vagy brutális valóságábrázolás az egyik nagy erénye a regénynek. Így jön át csak igazán és hitelesen a szexualitással, vagy a nők akkori helyzetével kapcsolatos részek súlya – s különösképpen az a látlelet az emberiségről, ami sajnos messze nem csak az 1600-as évekre, de napjainkra is igaz. Mert mindaz a tragédia, fájdalom és szenvedés, ami ebben a történetben felbukkan, az emberi butaságra, ostobaságra vezethető vissza. Még csak azt sem mondanám, hogy az elvakult vallási fanatizmusra – ez nem egy wicca könyv, legyenek bár oly’ körökben alkalmazottak is a benne fellelhető varázsigék meg receptek. Julie Hearn csak azt mondja ki, hogy aki eltér az átlagtól, az valamelyest mindig is veszélyben volt, meg hogy az ember hajlamos a számára ismeretlenre agresszióval válaszolni.

Ezzel együtt pozitív, helyenként tündérmesés a könyv végkicsengése, legalábbis Nell tekintetében. Izgalmas történet ez, némi csavarral, bár nem tudom, ha nincs Potter, meg Celia Rees két boszorkányos könyve (Bűbájos Mary, Farkasszem), vagy akár egynémely Joanne Harris könyv, valaha is megszületett-e volna. (És akkor még Susanna Clarke Hollókirályához és Búcsúbáj hölgyei c. novelláskötetéhez is lehet hasonlítani, már csak a környezet miatt is.) De így is élvezetes olvasmány, s leginkább az üzenet, valamint az ízes-fűszeres írói stílus - és Kiss Zsuzsa remek fordítása - miatt. Nem hiszem, hogy az 1600-as években így beszéltek a jóravaló vagy épp az éjfélnél is sötétebb vidéki angolok, és Hearn el is ejt egy-két nem ide illő hasonlatot, fordulatot, de így is elbűvölő a könyv nyelvezete. Ahogy az egy ilyen témájú regénytől el is várható.


* A jó öreg Hopkins, aki bizonyára a Pokolban pörkölődik azóta is, több brit metal zenekart megihletett. A NWOBHM egyik legendás bandája, a Witchfinder General egyenest tőle vette a nevét, de a Cathedral is róla írta egyik legjobb nótáját, ahogy az Electric Wizard is írt róla dalt. Szóval trve doom figura :)

Címkék: