nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

péntek, február 08, 2008

Nomad / Screen, 2008. febr. 7., Bp. Merlin

Screen. Fotó: UNA Screen olyannyira kivételes, hogy még a szabályt sem erősíti. Nyilván a Douglas Adams-féle Galaxis útikalauz stopposoknak-ból ismert Valószínűtlenségi Hajtómű hozta őket létre. Szinte bármi, ami erre a zenekarra igaz, a lehetetlenhez közelít. Hogy Sajószentpéteren létrejöhetett egy ilyen banda, ilyen zenével. Hogy ’93-ban, a kor félkaotikus viszonyai között lemezt adhattak ki a Hungaroton Szarka Joseph-féle labeljénél. Hogy a nagy remények odavesztét és Hernyó, a magyar Morrison kiválását is ávészelték, s ’88 óta léteznek, és egyes mélytengeri állatokról is többen tudnak, mint róluk – és mégis olyan nótákat írnak, amik a Rolling Stones-tól és a Led Zeptől a Guns N’ Roses-on és a The Cult-on át a Pearl Jam-ig és a Screaming Trees-ig bármely bandának újabb milliós lemezeladásokat jelentenének.

’92-ben voltam először koncertjükön, és a 2003-as Sziget óta nem játszottak Pesten, szóval ezt a koncertet nem hagyhattam ki. A Merlin barátságos, tetszetős hely, nem rockerkocsma, de nem is sznobpalota. Igaz, a koncert/színházterem helyett a kávézóba szorult ki a buli, de a hangosítás OK volt.

Screen. Fotó: UNDudás Tom, a banda lelke relatíve vékonyabb-magasabb de szerethető hanggal bír, és Billy Duffy (The Cult) számos pózát sajátjaként hozza. Ugyanaz a tűz ég benne, mint a kezdetekkor, egyesül benne az ösztönös tehetség, a nemérdekel-rock & roll mentalitás és a gyermeki nyitottság. Minden hangjában, mozdulatában ott van a Feeling. Husi (Nagy László), a szólógitáros egyre jobban hasonlít valami régi vágású mesteremberre, abból a fajtából, amelyik nem csesz át senkit, de közben meg olyan érzéssel játszik, ami szintén csak kivételes kevesekre jellemző. Cserba Szabolcs dobos mit sem változott, sem a játéka. Remek díszítések és erőteljes alapozás, durvább témáknál vicsorgás. Szabó Peti basszer szintén ügyes zenész, plusz régi Bay Area thrasher, ami látszik is rajta. Jól eldumálgattunk a Forbidden, a Death Angel és a Carcass örömteli újraösszeállásáról, és arról, hogy mennyi esély van rá, hogy ide is eljöjjenek ezek.

A koncertet a klasszikus Begin the Season! albumot is nyitó Nowhere Else-zel kezdték, s arról még volt House Without Windows, It’s So Little és Another Somebody Inside Me. Újabb szürreális élmény: ezeket élőben hallani. De a későbbi nóták is jók voltak (pl. Save My Soul, God is on Holiday, Stay Here, Like the Sea, Amsterdam, stb.). Hogy ezek milyenek? Hát, kb. mint az említettek összekeverve. Mintha a VH1-t nézném, amikor épp csak jó rockot adnak. Egyszerűen kib...ott jó rockzene.

Nomad. Fotó: UNHasonló jókat mondhatok el a Nomad
-ról is. Ott is régi arcok zenélnek, már ami Fodit és Cicót illeti, akik a Sajószentpéterhez közeli Kazincbarcikáról indult The Bedlam alapemberei voltak. Ez már ugyan nem metal, de a Chilitől a Pearl Jam-ig elég sok mindenféle rock hatása megvan benne. Végál.om.. c. debütalbumukról egy híján minden dalt eljátszottak nekünk, és hát jó volt.

Fodi a Bedlam-os időkben csak legjobb napjain énekelt ilyen jól, mint manapság, Cicó pedig mindig is a legfeelingesebb gitárosok közé tartozott. De a társaik is baromi jók. Gátos Bálint helyett Drapos Gergő basszerkodott, nagy átéléssel és ügyességgel, a Kispálban és a Kisangyalban is doboló Mihalik Ábel meg közel zseni. Nem csak, hogy bármit eldobol, erővel és érzéssel, de amikor én már rég pörgetnék meg zúznék mint állat, olyankor Ábel sokszor inkább visszavesz, amivel bődületes húzást ad a zenének. E ritmusszekció játéka tele van élettel, s totálisan hiányzik belőle a gépiesség. Ettől annyira húzós, lüktető, élő még a leglassabb, legvisszafogottabb rész is a Nomad zenéjében.

Nomad. Fotó: UNBejött az összes nóta, meg OK a 35-re készült klip, jó, hogy van humoruk, de a legeslegjobban most az Egy ember a világgal szemben tetszett. Ez egy líraibb, csöndesebb, aztán nekikeseredő, magával rántó nóta, ezzel zártak, és nagyot ütött.

A koncertnek külön ízt adott, hogy mögöttünk felsorakozott pár japán vagy hasonló csajszi, történetesen egyikük Fodi gyermekének édesanyja, és valami bámulatos bulizást vágtak le. Azt a zsivajt csakis a Miyazaki filmek azon jeleneteihez tudom hasonlítani, amikor egy rakás kislány kiabál és visong japánul. Úgyhogy a Miyao Hayazaki Sisterz nevet adtam nekik, és csuda mókásak voltak. Az Ally McBeal sorozat egyik részében volt valami ilyen baromság, hogy a pszichológusa azt javasolta Ally-nek, hogy amikor nehéz helyzetben van, fontos dolog előtt áll, és bátorításra van szüksége, akkor képzeljen maga mögé egy kórust, amint a kedvenc dalát éneklik, és az majd segít. Na, akinek a Miyao Hayazaki nővérek danolnak, az tuti vigyorog. :)


Címkék: