Kiadó: Agave Könyvek Kiadás éve: 2008 (első kiadás)
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: Now Wait for Last Year
Oldalszám: 205
Ára: 2480 Ft
Kategória: sci-fi, fantasy / szépirodalom
Philip K. Dick 1963-ban írta, aztán átdolgozta, s végül ’66-ban jelentette meg ezen regényét, mondhatni, írói pályája delelőjén. Ekkor már túlvolt több fontos művén, sőt, a Várjuk a tavalyi évet épp a The Man In the High Castle (Az ember a Fellegvárban) Hugo-díja utáni rövid hipertermékeny időszakban született. Azon írásai egyike, amin erősen rajta hagyta nyomát második, csúful alakult házassága.
A „felszínen”, akár csak a szintén az otthoni gondoktól befolyásolt Az Alfa hold klánjai esetében, ez is egy speciálisan PKD-s sci-fi, ám gerincét mégiscsak a főszereplő, Dr. Eric Sweetscent feleségéhez, Kathy-hez kapcsolódó, roppant bonyolult viszonya adja. Amibe számos önéletrajzi elemet beleszőtt az író.
2055-öt írunk, és Sweetscent doktor a gazdag iparmágnás, Virgil Ackerman személyi orvosa. Munkája abból áll, hogy szükség esetén kicseréli természetellenesen magas kort megélő páciense épp tönkre menő szervét. Hamarosan azonban nála is nagyobb ember, az egész Földet kormányzó Gino Molinari veszi magához – aki viszont kiköti, hogy mindent tehetnek vele, kivéve a szervcserét. Márpedig a Girmo-ként is emlegetett főtitkár alighanem a legbetegesebb a világon – olyan borzalmas súly nyomja ugyanis a vállát, amivel szó szerint pusztító stressz jár.
Ebben a jövőben ugyanis az emberiség a Lilicsillag oldalán háborúban áll a nagyméretű rovarokkal, a rígekkel. Idővel azonban az olvasó számára is megkérdőjeleződik e szövetség értelme, tarthatósága. Hiszen hiába hasonlítanak oly’ nagy mértékben ránk a ’csillagiak (elvégre a terraiak az ő leszármazottaik), meglehetősen embertelenül, már-már náci-módra bánnak a földiekkel. Ráadásul rosszul áll a humanoidok szénája, a remélt gyors győzelem helyett a lassú vereség felé sodródnak. És Molinari volt az, aki belement ebbe a háborúba, övé a felelősség, s az a feladat is, hogy valahogy kihúzza a Terrát a slamasztikából. Ennyi mindent talán senki egyszeri emberfia nem tudna elviselni.
A regény másik fontos eleme a JJ-180 nevű drog. Sokáig nem világos, ki volt a kifejlesztője, miért is tette, és pontosan mi is a kábítószer hatása. De annyi bizonyos, hogy használóját azonnali és borzalmas függőségbe taszítja, ill. hogy véletlenszerű időugrással jár. S épp Kathy az egyike az elsőknek, akik beveszik...
Mindezen szálakból, a jól ismert PKD-i témákkal és elemekkel vegyítve egy részéről tipikusnak mondható regényt sző az író. Mondhatnám, hogy az időugrások miatt nehezen követhető a sztori, de ennél sokkal elborultabb dolgokat is írt. A kábítószerek, a párhuzamos világok, a pszichés zavarok, az emberiség és emberiesség problémaköre, és kíméletlen, paranoid önelemzése, sőt önreflexiója számos másik írásában is megjelenik. Ugyanakkor, amennyire tipikus, annyira egyéni is ez a könyve – hiszen minden művének valami egyedi gondolat, ötlet adja a kiindulópontját.
A Várjuk... sajátosságát azonban nem is az időutazás és az így elérhető mi-lett-volna/mi-lenne-ha világok adják, hanem a házasságról, s ennek kapcsán az erkölcsről és tisztességről leírt gondolatai. És bár saját élete és a könyv java nagyon is lesújtó képet fest erről az „intézményről”, a regény vége mégis valahogy pozitív üzenetet hordoz. Igaz, ezt is PKD-módra, szóval felér egy arculcsapással vagy hidegzuhannyal. Nem hiszem, hogy valaha is elhangzanak majd a kötet záró bekezdései egy házasságkötő teremben a házastársi lét magasztalásaként, mégis többet mondanak, mint sok sablonszöveg, ami esküvőkön elhangzik.
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: Now Wait for Last Year
Oldalszám: 205
Ára: 2480 Ft
Kategória: sci-fi, fantasy / szépirodalom
Philip K. Dick 1963-ban írta, aztán átdolgozta, s végül ’66-ban jelentette meg ezen regényét, mondhatni, írói pályája delelőjén. Ekkor már túlvolt több fontos művén, sőt, a Várjuk a tavalyi évet épp a The Man In the High Castle (Az ember a Fellegvárban) Hugo-díja utáni rövid hipertermékeny időszakban született. Azon írásai egyike, amin erősen rajta hagyta nyomát második, csúful alakult házassága.
A „felszínen”, akár csak a szintén az otthoni gondoktól befolyásolt Az Alfa hold klánjai esetében, ez is egy speciálisan PKD-s sci-fi, ám gerincét mégiscsak a főszereplő, Dr. Eric Sweetscent feleségéhez, Kathy-hez kapcsolódó, roppant bonyolult viszonya adja. Amibe számos önéletrajzi elemet beleszőtt az író.
2055-öt írunk, és Sweetscent doktor a gazdag iparmágnás, Virgil Ackerman személyi orvosa. Munkája abból áll, hogy szükség esetén kicseréli természetellenesen magas kort megélő páciense épp tönkre menő szervét. Hamarosan azonban nála is nagyobb ember, az egész Földet kormányzó Gino Molinari veszi magához – aki viszont kiköti, hogy mindent tehetnek vele, kivéve a szervcserét. Márpedig a Girmo-ként is emlegetett főtitkár alighanem a legbetegesebb a világon – olyan borzalmas súly nyomja ugyanis a vállát, amivel szó szerint pusztító stressz jár.
Ebben a jövőben ugyanis az emberiség a Lilicsillag oldalán háborúban áll a nagyméretű rovarokkal, a rígekkel. Idővel azonban az olvasó számára is megkérdőjeleződik e szövetség értelme, tarthatósága. Hiszen hiába hasonlítanak oly’ nagy mértékben ránk a ’csillagiak (elvégre a terraiak az ő leszármazottaik), meglehetősen embertelenül, már-már náci-módra bánnak a földiekkel. Ráadásul rosszul áll a humanoidok szénája, a remélt gyors győzelem helyett a lassú vereség felé sodródnak. És Molinari volt az, aki belement ebbe a háborúba, övé a felelősség, s az a feladat is, hogy valahogy kihúzza a Terrát a slamasztikából. Ennyi mindent talán senki egyszeri emberfia nem tudna elviselni.
A regény másik fontos eleme a JJ-180 nevű drog. Sokáig nem világos, ki volt a kifejlesztője, miért is tette, és pontosan mi is a kábítószer hatása. De annyi bizonyos, hogy használóját azonnali és borzalmas függőségbe taszítja, ill. hogy véletlenszerű időugrással jár. S épp Kathy az egyike az elsőknek, akik beveszik...
Mindezen szálakból, a jól ismert PKD-i témákkal és elemekkel vegyítve egy részéről tipikusnak mondható regényt sző az író. Mondhatnám, hogy az időugrások miatt nehezen követhető a sztori, de ennél sokkal elborultabb dolgokat is írt. A kábítószerek, a párhuzamos világok, a pszichés zavarok, az emberiség és emberiesség problémaköre, és kíméletlen, paranoid önelemzése, sőt önreflexiója számos másik írásában is megjelenik. Ugyanakkor, amennyire tipikus, annyira egyéni is ez a könyve – hiszen minden művének valami egyedi gondolat, ötlet adja a kiindulópontját.
A Várjuk... sajátosságát azonban nem is az időutazás és az így elérhető mi-lett-volna/mi-lenne-ha világok adják, hanem a házasságról, s ennek kapcsán az erkölcsről és tisztességről leírt gondolatai. És bár saját élete és a könyv java nagyon is lesújtó képet fest erről az „intézményről”, a regény vége mégis valahogy pozitív üzenetet hordoz. Igaz, ezt is PKD-módra, szóval felér egy arculcsapással vagy hidegzuhannyal. Nem hiszem, hogy valaha is elhangzanak majd a kötet záró bekezdései egy házasságkötő teremben a házastársi lét magasztalásaként, mégis többet mondanak, mint sok sablonszöveg, ami esküvőkön elhangzik.