Neil Gaiman: Sosehol

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2008
Eredeti cím: Neverwhere
Ára: 2490 Ft

Eredetileg 1997-ben jelent meg a Sosehol, Neil Gaiman első saját regénye, merthogy azelőtt csak a Terry Pratchettel közösen írt Good Omens-t (Elveszett próféciák, 1999, Benefícium Kiadó) jegyezte. És amellett, hogy eredetileg egy BBC-féle tévésorozat volt, több verziója is kiadásra került az angol nyelvterületeken. Nekünk magyarul egy olyan verziója jutott, amiben nincs benne a Mr. Croupról és Mr. Vandemarról szóló plusz fejezet, ill. a londoni metró térképe.

Gaiman-fanok körében általános volt az aggodalom, hogy mit lehet kihozni magyarul egy olyan könyvből, aminek velejét a londoni metróállomásokra való utalás (avagy azokra építés) adja. Véleményem szerint a kiadó jobban tette volna, ha beilleszt egy függeléket az utalások magyarázatával, de még tán a lábjegyzetelés sem lett volna ciki. Ezt még most sem késő orvosolni a honlapon! Mert túl azon, hogy tényleg vannak benne lefordíthatatlan dolgok, aki még sosem járt Londonban, vagy ne adj’ Isten nem tud angolul ill. következtetni, az nagyon sok finomságról lemarad így. Miközben a fordítás korrekt, sok helyütt egészen hangulatos.

A történet főszereplője Richard Mayhew (csak nekem esett le, hogy a neve 180 fokkal elforgatva szintén Mayhew-nak olvasható?!), egy Londonba szakadt skót, aki teljesen átlagos, normális, sőt, sikeresnek mondható életet él. Lehet, hogy a munkája kissé unalmas, a nője meg fontosabbnak tartja a külsőségeket meg a karriert, mint egynémely egyéb dolgokat (pl. perpatvart rendez, mikor Richard segíteni akar egy vérző, koszos lányon, akibe egy fontos vacsorára menet botlanak az utcán), de mégiscsak olyan élet ez, amit sokan irigyelnének. Csakhogy Richard az említett balhé ellenére régi vágású úriemberként viselkedik az említett sebesült leányzóval, tehát nem hagyja ott meghalni, és ezzel bizony nem csak jegyese haragját sikerül kiváltania.

A hajléktalan külsejű ifjú hölgyről kiderül, hogy Ajtó a neve, és nem ebbe a Londonba tartozik, hanem az Alsóba, és két olyan figura (a fentebb említett két Mr.) üldözi, akik nem nézik jó szemmel, ha valaki segít annak, akit el kellene kapniuk. Mayhew mindezek folyományaként hamarosan azzal szembesül, hogy Felső Londonban, a saját világában észre sem veszik, s ha mégis, akkor sem emlékeznek rá. Létének minden nyoma eltűnik, s nem tehet mást, mint hogy megpróbálja újra megtalálni Ajtót. S ezzel igazi nagybetűs Kalandok veszik kezdetüket, melyek során Richard megismeri Alsó London fura népeit (patkányszavúakat, angyalokat, legendás és mesés lényeket, szörnyeket, csupa olyat, akik aláhullottak a valóság résein), ill. ráébred, hogy a metró állomásainak fantáziadús elnevezései ott bizony valós alappal bírnak. Amibe keveredik, az rengeteg veszélyt és fájdalmat hoz szegény naiv fejére, ám az események közepette ő maga is megváltozik. Igazi Odüsszeia ez, és bátran felemlegethetők vele kapcsolatban Homérosz műve mellett Lewis Carroll Alice könyvei is, hiszen Richard is egy elvarázsolt alvilágba száll alá.

Izgalmas és színes regény a Sosehol. Nem mondom, néha érezni, hogy tévésorozatnak készült, hiszen nem bővelkedik leírásokban, ellenben nincs is túl bő lére eresztve, de Gaiman valami fenségesen alkalmazza a klasszikus írói fogásokat ill. a mesebeli meg legendákból, mítoszokból kölcsönzött, friss, egyéni módon megjelenített karaktereket és cselekményszálakat (de hát ezt már a hírnevét megalapozó Sandman képregény sorozat óta tudjuk). S mindezt remekül ötvözi a modern London adta háttérrel. Az igen erős atmoszféra mellett az is nagy erénye a könyvnek, hogy ami szörnyű meg félelmetes meg setét, az tényleg az, miközben sok helyütt sziporkázó humorral ír (bár itt-ott erőltetettnek tűnik, ill. nem is tagadhatná, hogy hatott rá Pratchett). A történet maga kevésbé megtekert, bár minden relatív – aki már olyan rég olvas, mint mondjuk én, az nyilván kitalál ezt-azt előre, míg más, később érkezettek odáig lesznek meg vissza a váratlan fordulatoktól. Akárhogy is, végig élvezetes olvasmány, és a befejezés, az a sajátos reflekció a társadalmilag normálisnak elfogadott életre, az nagyon ott van!

És, Isten legyen hozzám irgalmas, azt sem bánnám, ha valaki írna valami hasonlót Budapestről. Titkok, furcsaságok, szép és különös helyek itt is vannak dögivel, és ebben a kivételes esetben elnézném a Gaiman-nyúlást :)