nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

csütörtök, szeptember 18, 2008

Heinrich Harrer: Hét év Tibetben

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2005
Fordította: Hensch Aladár
Eredeti cím: Sieben Jahre in Tibet: mein Leben am Hofe des Dalai Lama
Oldalszám: 448
Ára: 3300 Ft
Kategória: ismeretterjesztő, egyéb

Manapság rengeteg könyv, hír és film szól Tibetről, ám Heinrich Harrer egyike volt az elsőknek, akik erre a különös országra irányították a világ figyelmét. Ott volt, már őszentsége, a XIV. Dalai Láma személyes tanáraként, mikor a folyamatos kínai fenyegetés tettekben is formát öltött, s ezért 1951-ben Harrer is elhagyta az országot. Ez az először 1952-ben megjelent könyv az ott töltött kalandos, szenvedéssel és élményekkel teli hét évről szól. Rögtön nagy siker lett, azóta több, mint 40 nyelvre fordították le, és a belőle készült ’96-os film (Jean-Jacques Annaud rendezésében, Brad Pitt főszereplésével) szintén sokak szemét nyitotta fel Kína Tibethez való viszonyára…

Az osztrák Heinrich Harrer 1912-ben született, és minden adottsága megvolt, hogy korának legnagyobb hegymászói közé tartozzon – egyet kivéve: a pénzt. Így is szép nevet szerzett magának, de arra, hogy messze tájak hegycsúcsait is megmászhassa, nem voltak meg az anyagi keretei. Ám mivel hallotta, hogy a németek expedíciót szerveznek a Nanga Parbat megmászására Indiába, belépett a náci pártba, és hamarosan őt is beválogatták a résztvevők közé. Ám ott tartózkodásuk ideje alatt kitört a II. Világháború, s ők nyomban angol hadifogságba estek. Többszöri szökési kísérletei végül sikerrel jártak, és a könyv első kb. 150 oldala arról a szinte emberfeletti vándorlásról szól, ahogy Harrer és társa átjutottak az indiai-tibeti határon, és sokszor szinte megmászhatatlan terepen, akár mínusz 30 fokos hidegben végül eljutottak Tibet fővárosába. Ez a rengeteg fáradsággal, fájdalommal és nehézséggel teli, 2000 km-es és 21 hónapos út csaknem életükbe került, s bár Lhászában jobban fogadták őket, mint addig szinte bárhol, még beletelt némi időbe, mire munkát és saját szállást kaptak a kormánytól.

Harrer idővel felkelti az akkor még mindössze 11 esztendős XIV. Dalai Láma (avagy Kundün) érdeklődését, és a bonyolult, nehézkes protokoll szabályokat betartva végül megvalósul kettejük találkozója. Ennek folyományaként Harrer előbb tanítója, majd barátja lesz az ifjú istenkirálynak, akiről nem csak az derül ki, hogy az ősi törvények és szokások miatt rendkívül magányos, nem gyereknek való életet kénytelen élni, de az is, hogy korát meghazudtolóan értelmes, fogékony és okos ember, aki már ilyen korán egyértelmű jeleit mutatta annak, hogy nagy vallási vezető, a béke és szeretet igazi hírnöke lesz belőle majdan. Ám bármily jól alakuljon is szerzőnk sorsa, ő sem vonhatja ki magát a Tibetben zajló események hatása alól, így mikor 1951-ben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg behatol az országba, végül ő is kénytelen elhagyni azt.

Harrer be is vallja, hogy nem tartja magát írónak, és valóban, stílusa sokszor nem az igazi, bár egyes emelkedettebb pillanatok leírásakor átragyog azok nagyszerűsége. S így is olvasmányos, érdekes kötet ez, és amit leír, az nagyon ott van. Lévén önmagát felvilágosult elmének tartó, művelt férfiú és igazi sportember, Harrer távolságtartással kezeli a tibetiek vallását, szokásait, tradícióit, ám, ha nem is lett belőle buddhista, mégis átviláglik, hogy minden, amit tapasztalt, megérintette a lelkét. Materiális világfelfogása ellenére is átjön a könyvből Tibet hangulata, az a tisztaság, sajátos filozófia és életmód, ami szinte páratlan e Földön. Harrer pontos, alapos megfigyelésekből született leírásai nyomán egy számunkra oly’ idegen, részint idilli, részint nem igazán embernek való világot ismerhetünk meg. S nem csak a tibetiek mély, életük minden apró részletét átható vallásossága jelenik meg, de hétköznapjaik, apró-cseprő gondjaik is; kiderül, hogy kissé bumfordi, ám szeretetre méltó humoruk van, meg az is, hogy az állam vezetése náluk sem (volt) egységes, hatalmi harcok, intrikák a tibeti kormányban és az egyes nagy kolostorok között is zajlanak, és így tovább. A könyvet fekete-fehér fotók sora illusztrálja, s egy térképen követhetjük nyomon Harrerék útját a világ legmagasabban fekvő országában.

A filmverzió persze jóval kalandosabb, Harrer/Pitt figurája sokkal ellentmondásosabbra van véve (teret adva ezzel a jellemfejlődés ábrázolásának), és bár a könyv messze több információt, tudnivalót hordoz, mindkét verzió alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet arra, amit Kína Tibettel művel. Mert az, hogy ’51 óta a buddhista kolostorok 99%-át felrobbantották, meg amiket az Olimpia előtt és alatt is hallani lehetett (bebörtönzések, tüntetők közé lövés, stb.) pontosan ugyanaz az eljárás, amit a spanyolok, angolok és társaik műveltek az amerikai indiánokkal – és nyilván még számtalan hasonló példát lehetne felhozni a történelemből, amikor egy nagyobb hatalommal bíró nemzet elpusztít egy másik népet és kultúrát… (Történetesen nekünk is megvolt a magunk 40 éve, ugye, amiről sokat lehet vitázni, de az nem nagyon kérdéses, mindenféle politikai felhangtól függetlenül, hogy a saját, magyar kultúránk iszonyatos veszteségeket szenvedett alatta/általa...) Kérdeztem erről valakit, aki jobban képben van mind a tibeti buddhizmusban, mind Tibet történelmében, és ő azt mondta, hogy minden országnak van karmája. Márpedig volt, hogy tibeti hódítók igázták le fél Kínát… Mindazonáltal amit fél évszázada a Kínai Népköztársaság művel, az égbe kiáltó, és az Olimpiával (meg amúgy is, az irdatlan pénzekhez kapcsolódó üzleti érdekek kapcsán) a nyugati világ lényegében legitimizálja mindezt. Na persze, Kína immáron nagyhatalom, nem szerény fenyegetést is jelent, másfelől meg ugye az üzlet, és a többi… De vajon tényleg nem lehet tenni semmit Tibetért? Tényleg vesznie kell páratlan kultúrájuknak, vallásuknak, tudásuknak?

Akárhogy is, azt hiszem én is, amit a tibetiek írtak ki ellenállásuk kifejezéseként a falakra: „Az istenek végül győzni fognak!”

Címkék:

2 Comments:

Anonymous Névtelen said...

nem tudom, hogyan allsz angolbol de figyelmedbe ajanlanam az alabbi linket ahol a konyvet iro ur nazi ss tagsagat taglaljak. de ha ra keresel a neten a nazi nemetorszag es tibet kapcsolatara elegge hajmereszto dolgokat talalsz ( thule tarsasag - vrill es testverei )
nekem nem az a bajom, hogy a konyv iro ur nazi volt mert hat a dalai lama szemelyisege megerinthette ot is es nyitottabba tehette ot is - hanem az zavar, hogy hazudott a sajat szereperol...marpedig ha valamit hazugsaggal inditasz ketseges az egesz tartalom ( nem? )

2008. 09. 30. 21:17  
Blogger crowe, the half-blog prince said...

Hi Névtelen,
Nem jött át link, és bármint volt is, elég nehéz lenne most már kideríteni, nem gondolod? Viszont Harrer, nekem úgy tűnik, nagyon sokat tett Tibetért, az egyszerű emberekért, a kultúráért, amit egy másfajta, másnak nevezett fasizmus az '50-es évek óta módszeresen pusztít.
Az meg, hogy mi igaz, meg mi nem, elég meredek kérdés. Mutass már nekem valakit, akit jó embernek tartasz, és soha nem hazudott, soha nem tévedett! Nem akarom védeni Harrert, vagy az aktuális pápát, vagy bárkit, akinek köze volt a nácikhoz, de az általánosítást sem tartom jónak, meg azt sem, hogy pusztuljon minden német, aki akkoriban nem szállt szembe Hitlerrel. Tudom, hogy nem ezt mondtad, de azt beláthatod, hogy ez az egész így elég messzire visz.
Különben Devon Graves-t idézném, ha pontatlanul is, aki egy interjúban azt mondta nekem, hogy az igazság nem azon múlik, ki mondja. Nem tudom, igaza van-e, de tudod, ha olvasok egy szép verset, és megérint, elsősorban az érdekel, nekem mit mond, és nem biztos, hogy tudni akarom, mekkora drogos/alkesz/idiótaszemétállat volt, aki írta.
(Mondjuk minden lehet porhintés, az is, amit Harrer ír, az is, amit én, amit Te, amit a kínaiak mondanak, és amit a tibetiek, és így tovább. Ha így nézed, az egész civilizációnk egy rakás hazugságra épül. Mindazonáltal ez egy könyv, ami Tibetről szól, és el lehet dönteni, hogy elolvasod vagy sem, tetszik vagy sem. Már így is túlspíláztam. :))

2008. 10. 01. 7:30  

Megjegyzés küldése

<< Home