Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2008
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: Galactic Pot-Healer
Oldalszám: 182
Ára: 2480 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror, szépirodalom

Bizarr címet kapott Philip K. Dick eredetileg 1969-ben megjelent regénye, de a tartalma még annál is bizarrabb. Dick sosem írt egyszerű, szimpla és könnyen követhető dolgokat, de bizonyos értelemben ez az egyik legborultabb műve. Néha határozottan az az érzésem, hogy PKD úgy kísérletezett az írással, mint egy isten a teremtményeivel: mindig ugyanazokat a kérdéseket, témákat járta körül ezernyi féleképp, hátha meglesz a megfejtés. És amire a Galaktikus cserépgyógyász-ban jut, annak fényében örülhetünk, hogy nem hagyta abba ezután az írást...

A főszereplő Joe Fernwright, aki valóban cserépgyógyász: nem szimplán toldoz és foldoz, de eredeti állapotukban állítja helyre a különféle kerámiákat. Teszi mindezt egy némileg 1984/Fahrenheit 451-jellegű jövőben, amikor is a többségnek nincs munkája, és embertelen körülmények között tengeti mindennapjait, de akinek van, az is jobbára csak unatkozni jár a munkahelyére. Így van ezzel Joe is, aki már 7 hónapja nem kapott megbízást, s mivel a feleségétől is elvált (ja, már megint a maga életének csúfságaiból merít írónk), épp azon filózik, hogy feladja. Ám mielőtt öngyilkosságot követhetne el, rejtélyes üzenetet kap – s vele egy irdatlan pénzzel és melóval járó megrendelést. Méghozzá, amint azt apránként kideríti, egy másik bolygón élő, félisteni entitástól, akit Glimmungnak hívnak.

Hamarosan már a Plowman planétára tartó rakétán ül Fernwright, számos más humanoid és egyéb élőlény társaságában, akiket mind Glimmung szervezett be a nagy munkára: hogy kiemeljék a Mare Nostrum nevű óceánból Heldscalla katedrálisát. Mindannyian romokban heverő, élni sem érdemes életet hagynak maguk mögött, ám egyikük sem tudja, mire számítson. Ami pedig következik, arra még a legedzettebb, legfanatikusabb Dick rajongók sem biztos, hogy fel vannak készülve...

Megmondom őszintén, sokszor volt olyan érzésem a rövid regényt olvasva, hogy Dick szórakozik, humorizál. Egyes momentumoknál (pl. a beszédstílust váltó robot esetében) ez egyértelmű, máskor viszont nem lehet tudni, hogy szivatja-e az olvasót, vagy komolyan gondolja. De ahogy egyre sűrűsödött a cselekmény, és egyre jöttek a filozófiai és pszichológiai rétegek, ez az érzés háttérbe szorult, és helyette egy jókora kérdőjel maradt. Túl azon, hogy bárki Dick-fan számára elég nyilvánvalóan a Mester saját írói frusztrációját és elégedetlenségét jeleníti meg e többszörösen megcsavart történetben, mindez valójában sehova sem visz. A Sutin-féle életrajzból (Isteni inváziók, Agave Könyvek 2007) tudom, hogy Dick ekkortájt olyanokat írt, hogy mindenki az égben keresi Istent, ahelyett, hogy a csatornában kutatná, és ennek megfelelő ez a regény is, hiszen hetet-havat összehajigál, amit csak talál a saját pszichéjének és elméjének labirintusában, beleszövi Faust-ot, ősi mítoszok alvilágjárásait, de ha úgy tetszik, Glimmung és a tengermélyi dolgok a lovecrafti Cthulhu-legendákat is megidézik. Igen, sok-sok mindent bele lehet magyarázni, de attól még épp arról szól, hogy semminek semmi értelme. S mindezt úgy, hogy iszonyatosan nehéz követni az eseményeket, meg hogy ki kivel van.

Csak míg Dick így érzett saját magával kapcsolatban, megalkotott számtalan olyan regényt és novellát, amik a spekulatív irodalom legnagyobb hatású író-óriásai közé emelték őt. Meglehet, hogy ezt maga sosem tudta, nem fogta fel, vagy nem értékelte – de vajon nekünk kell-e eldönteni, minek van értelme, vagy a kortársaknak, netán az utókornak?! És az ezen való merengés vezet egyáltalán bárhova?! ;)
Azért azt remélem, hogy Philip Kindred Dick megtapasztalta életében az igazi boldogságot, vagy ha ott nem, hát azután. Megszolgálta.