nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

hétfő, szeptember 01, 2008

Jeph Loeb-Jim Lee: Batman: Hush 1-3

Kiadó: Képes Kiadó
Kiadás éve: 2006-2007
Fordította: Bayer Antal
Eredeti cím: Batman: Hush
Oldalszám: 3 x 96 oldal
Ára: 2490 Ft / rész
Kategória: képregény / manga

Amerikában 2003-ban jelent meg 12 részben a Batman: Hush. Szerzője, Jeph Loeb már a ’96-’97-es Batman: The Long Halloween c. sorozattal elnyerte a rajongók szimpátiáját (s nem mellesleg sokat merítettek belőle A sötét lovag c. legújabb Batman film forgatókönyvírói is), de a Hush még nagyobb siker lett.

A Hush-t egy koreai-amerikai művész, Jim Lee rajzolta, aki pl. Punisher és X-Men részek illusztrálásával szerzett magának nevet (szóval a DC előtt a nagy rivális Marvelnek is dolgozott). Az ő munkája nagyban hozzájárul a Hush minőségéhez – a klasszikus szuperhősös képi világot szinte tökélyre fejlesztve, szemkápráztatóan látványos rajzokat készített. Meglehet, kicsit túl sokat tanult Boris Valejo-tól, hiszen itt mindenki izmosabb egy kicsivel a még elképzelhetőnél. Még Gordon felügyelő is deltás, tagbaszakadt fickó az ő ábrázolásában, s Alfred is inas (bocs). A nők meg szinte kivétel nélkül darázsderekú, a férfiagyat alapból kiakasztó mellekkel és fenékkel bíró szépségek (komolyan, Lee Méregcsókjához, azaz
Poison Ivy-jához képest a Batman és Robin c. filmben Uma Thurman által játszott csaj maga a világcsúfja…). Az akciókat is szédületesen ábrázolja Lee, és hangulatot is remekül teremt a színezéssel (amiből Scott Williams is kivette a részét).

A sztori viszont sajnos problémás. Ez igazából egy detektívtörténet, ahol egy gonosz figura mozgat minden szálat, és azt követhetjük nyomon, ahogy Batman eme rosszakaratú egyik bábjától a másikig szalad. Mindeközben a Batman legendárium számos szereplőjével találkozhatunk. Felbukkan a képregényben a már említetteken kívül Gyilkos Krok, Macskanő (rá még visszatérünk), Vadásznő, Dr. Thomas Elliot (Bruce Wayne gyermekkori barátja), Harley Quinn és pasija, Joker (akit Batman csúful megver, mert nagyon haragszik rá, bár most épp ártatlannak vallja magát…), Orákulum, Éjszárny és az aktuális Robin, Rébusz, Ra’s al Ghul és lánya, Kétarc, Madárijesztő, stb. - sőt fontos szerep jut Supermannek (és kedvesének, Lois Lane-nek), és villanásnyira feltűnik még a Zöld Lámpás is. És ahogy egyre-másra jönnek az újabb szereplők, kissé elvész a sztori, meg az olvasó is csak kapkodja a fejét, hogy ki az ördög ez már megint, és ugyan hogy manipulálja a ki-tudja-ki (nem mintha nem lenne némileg spoileres a 3. rész borítója…). Szóval maga a történet, az bizony eléggé kusza. Majd’ minden szereplőt befolyásol egy másik, akár pszichés reakciókat kiváltó gázokkal, akár más módszerekkel, és közben nagy bunyók folynak, s nem mellesleg Batman és Macskanő között elmélyül a viszony. Azaz… hiába csattan el pár csók, hiába avatja be őt titkába Bruce, bizony erősen hezitál, mert hát ugye a Cicus mégiscsak tolvajkodásra adta a fejét, hogy legyen mit a tejbe aprítania, és bizalom ide vagy oda, Denevéremberünk végül mégis visszatáncol… Ez azért egy kicsit el lett nagyolva, na!

Az az érzésem, hogy a Hush Amerikában azért lehetett olyan óriási siker, mert az ottani Batman fanok nyilván imádták ezt az all star-válogatott megoldást, hogy annyi régi kedvenc karakterük bukkant fel újra. De nekünk, akik a 700-hoz közelítő számú Batman füzetnek csupán a töredékét ismerhetjük magyar nyelven, ez így túl sok, túl zavaros. Batman visszaemlékezéseire kell támaszkodnunk pl. a különféle Robinok ügyében, és nem kell hozzá extra intelligencia, hogy értse az ember, de ebben az amúgy is számtalan szereplőt felvonultató közegben ez így már inkább idegesítő. Meg valahogy az is fura, hogy az egész cselszövés mögött álló gonosztevőről amúgy úgy tartják, hogy nincs annyi esze, hogy ilyen nagyszabású konspirációt végigvigyen, miközben már a neve alapján is arra tippelnénk, hogy agyafúrt figura…

Mégsem tudom azt mondani, hogy a Hush nem jó. Megannyi pozitívuma van, és ha nem is fogható az utóbbi két, Nolan-féle Batman filmhez meg a bő másfél évtizede kiadott, radikális változást hozó, reálisabb és mélyebb ábrázolásokkal újító képregényekhez (Frank Miller: Batman: Az első év 1987, Alan Moore: Gyilkos tréfa 1988), amikhez persze kár is hasonlítgatni, mert annyira más – szóval akárhogy is, ennek a három kötetnek is ott a helye a Batman rajongók polcán.

Címkék: