Sorozat: Galaktika fantasztikus könyvek
Kiadó: Metropolis Média
Kiadás éve: 2008 (második, javított kiadás)
Fordította: F. Nagy Piroska
Eredeti cím: Childhood’s End
Oldalszám: 240
Ára: 2370 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror
Arthur C. Clarke, minden idők egyik legnagyobb science-fiction írója ezév március 19-én hagyta itt a földi árnyékvilágot (vagy épp 18-án, tekintve, hogy sri lankai otthonában már 19. volt, de a nyugati világban még csak 18. – milyen stílszerű már!). Egyik legismertebb és legfontosabb regénye A gyermekkor vége.
Eredetileg 1956-ban jelent meg a könyv, ám a Holdra szállás miatt Clarke új első fejezetet írt neki. A ’90-es első magyar kiadásban még az eredeti olvasható – az újban viszont az már a függelékben található. A Galaktika tehát kitett magáért (Németh Attila a szerzőről szóló írása is jó), kivéve a szöveggondozás terén. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy pl. a ; írásjelet 10-ből 9-szer rossz helyen vagy fölöslegesen rakták ki, mintha csak egy automatikus cserét hajtottak volna végre Word-ben… De ettól még a mű élvezhető.
Igaz, kell hozzá némi figyelem. Nem tudom, azért érzem-e így, mert a könyv születésének idején a sci-fi még fiatal irányzat volt, és az igazán jó írók kedvükre sziporkázhattak, de sokszor tűnt úgy, hogy A.C. Clarke egyetlen mondatába olyan sokat ír, hogy abban egész filozófiai rendszerek, tudományos elképzelések vagy épp évtizedek élettapasztalatai rejlenek. Ugyanakkor nagyon más a stílusa, mint Bradbury-é, akiről amúgy hasonlókat mondhatok el. Clarke valahogy távolságtartóbb, tudományosabb, helyenként elvont is; minden mondata egy rendkívül éles és pallérozott elme megfigyelésein és következtetésein alapul. Nem dobálózik jelzőkkel, nem vet be különféle írói eszközöket a szereplők iránti szimpátia ill. antipátia kiváltására. Ő leír, elmesél, és gondolkodásra serkent.
A történet eleje megannyi későbbi sci-fiben visszaköszön: óriási űrhajók jelennek meg a Föld nagyvárosai fölött. Ám Clarke-nál nem veszi kezdetét holmi mészárlás, sem lézernyalábok, sem tudatmódosító sugárzás nem tör elő az idegenek járműveiből. Viszont kinyilatkoztatásban van része az egész emberiségnek: a földönkívüliek mindenhol hallható hangüzenetben biztosítják őket, hogy békések a szándékaik. De olyannyira, hogy igyekeznek az egész Földön békét és jólétet teremteni. Sikerrel is járnak, noha az első években sokan nem nézik jó szemmel a ténykedésüket, azt, hogy eltörölnek minden háborút, határt, vallási különbségeket, stb. Viszont nagyon sokáig (több, mint 50 évig) nem mutatják meg magukat, és addig senki nem tudja, ki az ördög az a Karellen, egyedül van-e, vagy léteznek további főkormányzók (ahogy magukat nevezik), hogy néznek ki, és mi a céljuk. Mindenre fény derül aztán, és annyit legalábbis elárulhatok, hogy e földönkívüli lények valaki másnak, a Felsőbb Értelemnek a parancsait teljesítik, mert meg akarja akadályozni, hogy az emberiség, amivel tervei vannak, idejekorán elpusztítsa önmagát…
A regényben néhány okkult, ezoterikus elem is van, ami azért is pikáns, mert ’89-es előszavában a szerző nem győzte tördelni a kezét, hogy annak idején ilyenekkel foglalkozott. A.C. Clarke a tudomány embere volt, igazi, fontos eredményeket produkáló tudós, aki regényeiben számos olyan technikai újítást megjósolt, amik azóta valóra is váltak. Ezzel együtt is egy kristálytiszta intellektus remekműve A gyermekkor vége. Nem egy űropera, nem is abban az értelemben izgalmas, de a benne felmerülő - elsősorban is az emberiség sorsával, jövőjével kapcsolatos - kérdések és válaszok még sokáig kísértik az olvasó elméjét.
Kiadó: Metropolis Média
Kiadás éve: 2008 (második, javított kiadás)
Fordította: F. Nagy Piroska
Eredeti cím: Childhood’s End
Oldalszám: 240
Ára: 2370 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror
Arthur C. Clarke, minden idők egyik legnagyobb science-fiction írója ezév március 19-én hagyta itt a földi árnyékvilágot (vagy épp 18-án, tekintve, hogy sri lankai otthonában már 19. volt, de a nyugati világban még csak 18. – milyen stílszerű már!). Egyik legismertebb és legfontosabb regénye A gyermekkor vége.
Eredetileg 1956-ban jelent meg a könyv, ám a Holdra szállás miatt Clarke új első fejezetet írt neki. A ’90-es első magyar kiadásban még az eredeti olvasható – az újban viszont az már a függelékben található. A Galaktika tehát kitett magáért (Németh Attila a szerzőről szóló írása is jó), kivéve a szöveggondozás terén. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy pl. a ; írásjelet 10-ből 9-szer rossz helyen vagy fölöslegesen rakták ki, mintha csak egy automatikus cserét hajtottak volna végre Word-ben… De ettól még a mű élvezhető.
Igaz, kell hozzá némi figyelem. Nem tudom, azért érzem-e így, mert a könyv születésének idején a sci-fi még fiatal irányzat volt, és az igazán jó írók kedvükre sziporkázhattak, de sokszor tűnt úgy, hogy A.C. Clarke egyetlen mondatába olyan sokat ír, hogy abban egész filozófiai rendszerek, tudományos elképzelések vagy épp évtizedek élettapasztalatai rejlenek. Ugyanakkor nagyon más a stílusa, mint Bradbury-é, akiről amúgy hasonlókat mondhatok el. Clarke valahogy távolságtartóbb, tudományosabb, helyenként elvont is; minden mondata egy rendkívül éles és pallérozott elme megfigyelésein és következtetésein alapul. Nem dobálózik jelzőkkel, nem vet be különféle írói eszközöket a szereplők iránti szimpátia ill. antipátia kiváltására. Ő leír, elmesél, és gondolkodásra serkent.
A történet eleje megannyi későbbi sci-fiben visszaköszön: óriási űrhajók jelennek meg a Föld nagyvárosai fölött. Ám Clarke-nál nem veszi kezdetét holmi mészárlás, sem lézernyalábok, sem tudatmódosító sugárzás nem tör elő az idegenek járműveiből. Viszont kinyilatkoztatásban van része az egész emberiségnek: a földönkívüliek mindenhol hallható hangüzenetben biztosítják őket, hogy békések a szándékaik. De olyannyira, hogy igyekeznek az egész Földön békét és jólétet teremteni. Sikerrel is járnak, noha az első években sokan nem nézik jó szemmel a ténykedésüket, azt, hogy eltörölnek minden háborút, határt, vallási különbségeket, stb. Viszont nagyon sokáig (több, mint 50 évig) nem mutatják meg magukat, és addig senki nem tudja, ki az ördög az a Karellen, egyedül van-e, vagy léteznek további főkormányzók (ahogy magukat nevezik), hogy néznek ki, és mi a céljuk. Mindenre fény derül aztán, és annyit legalábbis elárulhatok, hogy e földönkívüli lények valaki másnak, a Felsőbb Értelemnek a parancsait teljesítik, mert meg akarja akadályozni, hogy az emberiség, amivel tervei vannak, idejekorán elpusztítsa önmagát…
A regényben néhány okkult, ezoterikus elem is van, ami azért is pikáns, mert ’89-es előszavában a szerző nem győzte tördelni a kezét, hogy annak idején ilyenekkel foglalkozott. A.C. Clarke a tudomány embere volt, igazi, fontos eredményeket produkáló tudós, aki regényeiben számos olyan technikai újítást megjósolt, amik azóta valóra is váltak. Ezzel együtt is egy kristálytiszta intellektus remekműve A gyermekkor vége. Nem egy űropera, nem is abban az értelemben izgalmas, de a benne felmerülő - elsősorban is az emberiség sorsával, jövőjével kapcsolatos - kérdések és válaszok még sokáig kísértik az olvasó elméjét.