A sötét lovag

Eredeti cím: The Dark Knight
Amerikai akciófilm
Gyártás éve: 2008
Hossz: 152 perc
Rendező: Christopher Nolan
Operatőr: Wally Pfister
Forgatókönyv: Christopher Nolan, David S. Goyer, Jonathan Nolan, Bob Kane
Zene: James Newton Howard, Hans Zimmer
Főszereplők: Christian Bale, Michael Caine, Heath Ledger, Gary Oldman, Aaron Eckhart, Morgan Freeman, Maggie Gyllenhaal, Eric Roberts, Cillian Murphy
Magyarországi bemutató: 2008. augusztus 7.

Tegnap sikerült végre megnéznem az új Batman filmet, így aztán halom dolgot, amit el akarnék róla mondani, már mások leírtak. És, ha nem is tartom minden idők legjobb mozijának, szerintem is nagy film. Már az előző Christopher Nolan által rendezett, Christian Bale főszereplésével készült rész, a Batman: kezdődik (2005) is nagyon ott volt. De míg az a film Batman figurájára helyezte a hangsúlyt, az ő hátterét, gyökereit igyekezett megmutatni, A sötét lovag címszereplője itt már szinte másodhegedűs a Heath Ledger által félelmetesen jól alakított Joker mögött.

Rendkívül sűrű ez a 152 perces film. Komor hangulata, sötét tónusú képivilága az előző részre is jellemző volt, de annak is továbbfejlesztése. A történet sok szálon fut, összetett, és a két főhős mellett több más szereplőnek is elegendő terepet ad. Közülük az Aaron Eckhart által játszott Harvey Dent államügyésznek jut a legtöbb filmkocka. Ő az, aki Batman és a megvesztegethetetlen Gordon felügyelő (Gary Oldman) mellett a legnagyobb hatásfokkal száll szembe a Gotham városát eluraló korrupcióval, a maffiával, a bűnnel. Ő a nagyra hivatott fehér lovag, aki már külsejében is a sikeres és közkedvelt amerikai diplomata karakterét idézi. Ám Harvey is ember, és pont ennél fogva szeretné őt Joker elkapni... Őszintén szólva, bár Eckhart alakítása nem rossz, nekem egy kicsit laposnak, átlagosnak tűnik, de talán ez is cél volt, mert ettől is hihetőbb, valóságosabb a film, ami nyilvánvaló törekvése volt a készítőknek. Bale remekül oldja meg relatíve kevesebb szerepét, viszont Heath Ledger az igazi ász, noha Joker, hehe... Köze nincs a ’89-es, Tim Burton rendezte, első igazi Batman mozi egyébként fantasztikus, Jack Nicholson-féle Jokeréhez. Totál kattant, hátborzongató és zseniális figura, akiről igazából mit sem tudunk meg, és aki maga a két lábon járó káosz. A legapróbb gesztusokig és az utolsó hangig kidolgozott és átélt, élményszámba menő, kísértő erejű színészi játék ez, amiért méltán fognak még nagyon sokáig emlékezni a fiatalon elhunyt Ledgerre.

A többiek közül a családapaként is szimpatikus Gordont játszó Oldman, ill. az Alfred a „lakály” szerepében látható Michael Caine nyújt igazán briliáns alakítást. Morgan Freeman Batman szuper cuccainak mérnök-feltalálójaként a tőle megszokott eleganciával szerepel, épp csak nem sokat. A Bruce Wayne (tehát Batman) gyermekkori barátját és szerelmét játszó Maggie Gyllenhaal (aki Katie Holmes-t váltotta e szerepben) pedig nagy kedvencem, de itt nem igazán tud kibontakozni, amiről inkább tehetnek a forgatókönyvírók. Okos, intelligens nőt kell játszania, ez meg is van, de amúgy tevőlegesen nincs sok szerepe.

Ami a látványt illeti, akad ugyan autós üldözéses jelenet, meg robbantásból is jó adag, akár egy James Bond filmre is elég, Nolanék mégsem a káprázatos trükkök irányába vitték a filmet. A képek elsősorban a hangulatok, érzések, vívódások közvetítésében jeleskednek – de ettől még baromi izgalmas a film. Sőt, csaknem folyamatos a feszültség, amit a néhány finomabb pillanat és a pár jó poén csak annyira old, hogy aztán még ütősebb legyen a következő húzás. Már régen nem való Batman a gyerekeknek, de Nolan az, akinek sikerült felnőtté, aktualizálttá, és igazán tartalmassá tennie a Denevéremberről szóló filmeket. Képregények terén ez már korábban megtörtént, köszönhetően a ’87-es, Frank Miller-féle Batman: Az első év-nek és a ’88-as, Alan Moore-féle Gyilkos tréfának, bár ez a film a legtöbbet a Jeph Loeb által írt The Long Halloween epizódból merítette.

A történetről csak annyit, hogy az elején a ki tudja honnan jött Joker csúful lenyúlja a gothami maffiát, ám ők mit sem tudnak vele kezdeni – ahogy Batmannel és Denttel sem. Végül kénytelenek elfogadni a kiszámíthatatlan vigyori ajánlatát, aki megígéri nekik, hogy végez Batmannel. Ám ez az egyszerre bődületesen leleményes és őrült figura valójában csak játszik a kapzsi, hatalomvágyó kis rohadékokkal, kihasználja őket, miközben szertelen kénye és kedve szerint gyilkol, rabol, hazudik. A film egy pontján azt mondja a köpenyes igazságosztónak, hogy Batman az ő másik fele, a párja – és ez a film egyik kulcsmondata.

Mert a sztori roppant izgalmas és sokszor drámai, a hangulata olyan, hogy utána órákig nem tudsz tőle szabadulni, de a film igazi lényegét a Joker által felvetett kérdések adják. És ezek mind olyan kényelmetlen, iszonytatóan nehéz kérdések, amikre nincs igazán jó válasz. Batman személyisége, értékrendje kerül megmérettetésre, mikor olyan döntéseket kell meghoznia, amikből egyszerűen nem jöhet ki jól – bár Alfred, aki már az előző részben is többször megmondta a tutit, rávilágít, hogy aki harcba kezd, az számítson a veszteségekre. Kiderül, hogy Batmannek is vannak határai, ő is emberből van, és szörnyű dilemmák elé állítja őt ellenfele. Ahogy az Arkham Elmegyógyintézet c. Batman képregény (amiből Ledger is sokat merített az alakításához), ez a film is arra világít rá, hogy bár az ún. normális embereket védelmezi, maga a Sötét Lovag nem az. Nem lehet az, egyszerűen ezzel jár a magára vállalt szerep – melynek irdatlan súlyával épp Joker mesterkedéseinek hatására szembesül.

De a film nem áll meg itt, hogy hogy is van ez hős és gonosz viszonyával – mindezt társadalmi szintre terjeszti ki. Mintegy felteszi a kérdést: a nyugati demokráciákban fenntartható-e a törvényes rend törvényes keretek között, pláne, ha jön egy ilyen eszelős, mint Joker, és minden szabályt felrúg... Sőt az átlagember is kereszttűzbe kerül, és az a helyzet, hogy valójában nem lehet tudni, hogy amikor a film egyik szereplője nem nyomja meg azt a gombot, akkor azért dönt így, mert jó ember, vagy mert gyáva hozzá... Joker, aki az emberi lélek sötét, kaotikus oldalát testesíti meg, elég csúf tükröt tart a mi társadalmunk elé, s persze nem biztos, hogy a tükör tehet arról, ha a kép nem tetszik...

Hazafelé a moziból hosszan beszélgettünk az ekultura.hu két főszerkesztőjével, mint ahogy hosszan tudnám még folytatni e gondolatfolyamot is. Móni azt kifogásolta, hogy manapság a legtöbb szuperhősös-képregényes film azon igyekszik, hogy minél realisztikusabb legyen, s ezzel párhuzamban minél inkább bemutassa e hősök emberi oldalát, nem feltétlenül patyolat tiszta pszichéjét, így lényegében megfosztva e modern mítoszokat mítikus mivoltuktól. Ez persze Batman esetében, akinek ugye semmiféle természetfeletti képessége nincs, különösen érdekes kérdés, én mégsem így látom. Mert Batman végül is meghozza a maga döntéseit, amikben ott a hiba lehetősége is – és vállalja a következményeket. Sőt, néha még annál is többet. És manapság ez tényleg hősies cselekedet.