nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

vasárnap, augusztus 10, 2008

Varró Attila: Kult-comics

Válogatott képregényes írások
Kiadó: Mozinet-könyvek
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 250
Ára: 1500 Ft

Varró Attila 2004 szeptembere óta írogat képregényekről a Mozinet nevű, igen kiváló magazinba. Azért oda, mert a mozgókép és a képekben elmesélt regény között meglehetősen sok a párhuzam. Meg aztán a képregényekből készített filmek reneszánszukat élik (elég csak a Batman sorozatra gondolni).

Ez a zsebkönyv szerű kötet az első 29 esszé gyűjteménye. Nem egy minden irányzatra kiterjedő, átfogó munka, sem pedig kimondott képregénytörténet, ami az altamirai ősgraffitikkel meg az óegyiptomi ábrázolásokkal kezdi. „Egyszerűen csak” az utóbbi (nagyjából) fél évszázad Varró Attila által legfontosabbnak, legnagyobb hatásúnak tartott szerzői ill. képregényei közül válogat, (látszólag) gyermekeknek szóló művektől a komoly, direkte művészi alkotásokig. Méghozzá három részre osztva: először amerikai, majd európai, végül japán képregényeket bemutatva. Szerzőnknél az anyagi siker mellékes szempont, így aztán sem Pókemberről, sem az X-Menről, de még Supermanről sincs külön cikk. Amiről pedig ír, az sokszor nem adott szerző vagy sorozat legismertebb műve (így pl. Neil Gaimantől bárki a Sandman-t mondaná előbb, de itt a Violent Cases adja a cikk fő témáját). Viszont minden esetben meggyőz arról, hogy ezek tényleg kiemelkedő fontosságúak, és minden egyes cikk egy általánosabb, az adott képregény „rokonaira”, pályatársaira is kitérő bevezetéssel indul, így ami kimaradt, de számít, azt is megemlíti.

A Kult-comics legfőbb pozitívuma az, hogy átjön, szerzőnk ismeri, érti és szereti, amiről ír. Tetszik, hogy nem próbál senkit semmire rábeszélni, egyszerűen kifejti, hogy ez és ez miért jó, és úgy teszi, hogy elhiszem neki. A maga módján bebizonyítja azt is, hogy a képregény lehet művészi, tartalmas valami. Ám nem kívánja meggyőzni a szkeptikusokat, sznobokat, lenézőket és fujjolókat, ahogy a tini manga-fanokat vagy a Metró újság comic stripjein kívül más képregényt nem ismerőket sem akarja felvilágosítani. Célközönsége megegyezik a Mozinet Magazinéval, amit nyilván némi intelligenciával és befogadóbb mentalitással bíró, művészibb tartalmakra fogékony népek olvasnak. És ők le is veszik majd Attila kiművelt stílusát – ami azonban szerintem egy kissé túl komoly és tudóskodó. A sok idegen szó és kifejezés helyett némileg könnyedebb fogalmazás, lazaság, több humor belefért volna. Így szerintem szélesebb réteg is élvezettel olvashatná ezt az amúgy igen kiváló munkát.

Emellett többször is volt olyan érzésem, hogy Varró Attila egyik-másik képregénynek mélyebb rétegeibe lát bele, mint akár maguk az alkotók. Nem abban az értelemben, ahogy az egyszeri szakközepes a verselemzéskor, hogy „A költő azt akarta írni…”, de annyi szent, hogy a szerző jó pár olyan eredeti és meglepő következtetést is leszűrt szokatlan vagy kevéssé általános szempontokat is követő elemzései közepette, amiket talán még mások nem, kivéve esetleg néhány külföldi kritikust és esztétát. És az jó, hogy olyan dolgokra is rávilágít, amikről más forrásból csak elvétve hallhatnánk, ugyanakkor amik gazdagítják az élményt. Viszont épp ezekben a sokszor filmes párhuzamokkal erősített/terhelt megfejtésekben néha kicsit túlspilázza a dolgot, és megfeledkezik arról, hogy a képregények legtöbbje, minden egyéb értéke mellett, a szórakozást is szolgálja. (Ahogy az irodalom és más művészeti ágak megannyi alkotása is, teszem hozzá csöndben.)

Ezzel együtt aki szeretne képbe kerülni a képregény világával (pláne, hogy hazánkban is egyre több az ilyen kiadvány, olyanok is, amikről ezen kötetben szó van), annak ez a kis könyv kincset ér.

Címkék: ,