nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

kedd, augusztus 26, 2008

Chuck Palahniuk: Cigányút

Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Varró Attila
Eredeti cím: Choke
Oldalszám: 312
Ára: 2980 Ft
Kategória: szépirodalom

Chuck Palahniuk, aki az első kiadott könyvéből (Fight Club – Harcosok Klubja) készült film kapcsán lett sikerszerző Amerikában, 2001-ben jelentette meg eme negyedik regényét. Az eredeti cím fulladást jelent, aminek szintén vannak mellékzöngéi, de a Cigányút sem rossz, még ha etnikai kérdéseket nem is feszeget a könyv – ellenben a főszereplő élete igencsak tévútra siklik. Mint általában Palahniuknál…

Victor Mancini úgy van a szex-szel, mint a kábszeresek az anyaggal, az alkeszek a piával, vagy a bulímiások ill. anorexiások a kajával. Függő. És szexmániásoknak tartott terápiás csoportokba jár (újabb jellegzetes palahniuki húzás). Épp a negyedik lépcsőfoknál tart a 12-ből: össze kellene írnia élete összes ballépését, kezdve az elején. És annyit mondhatok, hogy az eddig magyarul kiadott írásai közül (Lásd még: Halálkultusz) messze ez a legbetegebb, legmocskosabb, leggyomorforgatóbb.

Igen ám, csakhogy Chuck, ahogy haladunk előre a regényben (már akinek van hozzá idege meg gyomra), szép lassan feltárja a dolgok mélységeit, s nem csak holmi genitáliákat, de az okokat is. Mert pl. az elég durva, hogy Victor szokása, hogy eljárkál különféle éttermekbe, ahol előad egy fulladásos magánszámot, minden alkalommal újabb emberből csinálva hőst, aki alkalmasint még Mancini életének megmentése után évekkel is küldözgeti az apróbb-nagyobb pénzösszegeket meg üdvözlőlapokat… Savnál maróbban gúnyos, ahogy leírja, mint használja ki emberünk ezeket a balekokat – és aztán kiderül, hogy Victor azért csinálja mindezt, hogy ki tudja fizetni Alzheimer-kóros anyjának havi 3000 dolláros kezelési költségeit…

Anyja különben már akkor beteg volt, amikor még nem is, ez már a könyv első fejezetéből kiderül. Mikor Victor gyermekkoráról mesél, Palahniuk E/3-ba vált, és mindenféle lesajnáló jelzővel ostorozza szegény kiskölyköt, akit hippi szellemű és kábszerekkel szétlőtt agyú, minden társadalmi konvenció ellen lázadó („Törvényeink és rendszerünk a világot már így is jól működő és biztonságos munkatáborrá tették.”), folyton újra meg újra börtönbe kerülő anyja a maga módján terrorizál. Bár ő úgy fogja fel, hogy arra tanítja, hogyan élje túl ezt az elcseszett civilizációt, hogyan hozza létre a saját világát, hogyan legyen valakivé.

Miatta kezd neki Victor az orvosi tanulmányoknak is, amiket aztán idejekorán abbahagy, ám onnantól fogva mindenkin a különféle iszonytató betegségek jeleit keresi (és találja meg), amúgy meg egy a XVIII. századi pionírok életét szimuláló skanzenban melózik. Meg persze megdug minden nőt, akit csak lehet, és eljár a terápiás gyűlésekre, ahol ott vannak a legextrémebb városi legendák valódi, hús-vér főszereplői.

Miközben minderre és mindezek hátterére fény derül, kibontakozik előttünk egy történet is, aminek folyamán Victor megpróbál rájönni, hogy végül is ki ő, honnan származik, amiben az anyját kezelő elmegyógyintézet egyik doktornőjének és Mancini anyuka olasz nyelven írt naplójának is fontos szerep jut, s ezek indítják hősünket annak feltérképezésére, hogy mit NEM tenne Jézus… A sztori a végére egyre őrültebb hurkokat vet, amint azt szintén megszokhattuk Chucktól, ám a végkicsengése a szintén az íróra jellemző megtekert-elborult módon valahol pozitív kicsengésű, még ha ugyanazt mondja is, mint a könyv elrettentőnek szánt legelején: menj és kezdj valamit az életeddel!

Palahniuk témáinak, sztorijainak és stílusának vannak előzményei. A legkézenfekvőbb név persze Bret Easton Ellis (Amerikai pszichó, stb.), de ilyen-olyan szempontból beugorhat pl. Anthony Burgess is. Lásd még Douglas Coupland. Lásd még Philip Roth: A Portnoy-kór. Lásd még Kurt Vonnegut. Lásd még akár Amerikai szépség. És még hosszan sorolhatnám. Végtelenül cinikus és mélyreható társadalomkritika, a mainstream médiát kifigurázó hatásvadász húzások, a fogyasztói lét ürességének és értelmetlenségének egyszerre karikatura-szerű és tragikus ábrázolása és boncolása, a nihilista mindenki-lúzer-hozzáállás már-már profetikus erejű felvállalása. Ja, ez mind – de ebben a regényben ennél is több. Mert bár nincs oldalpár a könyvben, ami ne lenne kínos ránk nézve, ha a metrón mellettünk álló leendő féregkaja beleolvasna; mert bár kb. minden lapra ír valami olyan tutit a nyugati civilizációval és a benne élőkkel kapcsolatban, ami felér a címzettnek egy tűsarkút viselő, mázsás judo-bajnok transzvesztita általi tökönrúgással, s mert bár írása most is ütős stílusú, és agybasúlykolós ismétlésekkel és idézgetni való beszólásokkal van tele, a Cigányút tartalmaz egy rakás valódi életbölcsességet is. Olyasmit, ami azért a Harcosok klubjában nem volt, és a Halálkultuszban sem ilyen sok. Mint amikor arról nyavajog Chuck/Victor, hogy valójában a nők használják a férfiakat, merthogy, idézem:
„Hát nem az anyaság az utolsó mágikus csodánk? Egy csoda, ami megtagadtatott a férfiaktól.
Lehet, hogy a férfiak örömmel lemondanak a gyermekszülésről, a vérről és fájdalomról, de valójában csak savanyú a szőlő. Az biztos, hogy minden teljesítményük eltörpül emellett. Fizikai erő, abasztrakt gondolkodás, fallosz – a férfiak összes előnye pusztán totem.
Még egy szöget sem lehet beverni a farkunkkal.”

De ez csak egy példa, még nem is a legjobb. Ami igazán nagy ebben a regényben, az az, hogy a pszichés torzulások, a személyes tragédiák és a társadalom rákos foltjai mögött keresi és sokszor meg is találja az okokat. Rámutat, hogy mindezek a szánalmas, beteges lúzerek is emberek, van történetük, és nem lehet a felszín alapján megítélni semmit. Emellett, ha megoldást nem is mutat, hiszen jószerével csak őrületet és szenvedélybetegségeket tud felsorolni, mint menekülési utakat a fogyasztói társadalom lelki nihiljéből, mégis, legalább sejteti, hogy talán van feloldozás, kiút, ám azt magunknak kell megtalálni. A "tanulságos" talán nem a legjobb szó, de elsőre ez jut eszembe.

Ettől függetlenül biztos van egy rakás ember, aki túl nagy árnak tartja a könyv minden förtelmét cserébe némi kis okoskodásért – másoknak meg nyilván nem lesz eléggé részletes a szexuális eltévelyedések és extrém helyzetek kifejtésében. Hát hiszen ahány ember, annyi világ, nem? Mindenképp kell némi bátorság és nem is csak némi távolságtartás a könyv olvasásához.

És most jöjjön egy meglepő bejelentés: a Choke-ból Hollywood filmet készített, amit januárban a Sundance fesztiválon be is mutattak! Ahogy elnézem az
itt található filmelőzetest, javarészt kiherélték a sztorit, legalábbis nyilvánvaló, hogy a szex részeket nem rakták bele egy az egyben, és meg lennék rökönyödve, ha mindaz a tartalom, amiről fentebb zengedeztem, akár csak töredékes formában is megjelenne a filmen. De attól még jóknak tűnnek a színészek, és a hangulata sem rossz, csak úgy néz ki, mintha vígjátékot csináltak volna valamiből, ami eredetileg legjobb esetben is csak attól nevettető, hogy annyira groteszk és abszurd… De hát a trailereknek általában nem szabad hinni.

Címkék: