Kiadó: Láva KönyvkiadóKiadás éve: 2008 (első kiadás)
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Eredeti cím: The Eyre Affair
Oldalszám: 382
Ára: 298 Ft
Kategória: sci-fi / fantasy / horror, krimi / thriller, humor
Jasper Fforde 40 éves volt, mikor végre, nagy nehezen sikerült kiadatnia első könyvét, cikkem tárgyát. Mindez 2001-ben történt, s Fforde azóta is egyre írja a regényeit (az első folytatásait és másokat is), ami még Nagy-Britanniában (szerzőnk Wales-ben él) is csak akkor lehetséges, ha jól fogynak a művei. S ez nem csak odahaza, de Amerikában is így történt. Nálunk vajon hogy lesz? S hogy válaszoljak is: félek, hogy nem így, de azért jó esetben egy fogékony réteghez eljut majd Fforde híre. Pl. ezen cikk által.
Ha az ember kézbe veszi az amerikai kiadásról átvett, érdekes borítójú könyvet, és elolvassa a különféle ajánlásokat, rögtön össze is zavarodik, mert annyi különféle nevet és művet sorolnak fel, mint a ffordei irodalom alkotóelemét, hogy az még különc irodalmi ínyenceknek is sok. Magam is némi fenntartással vettem a kezembe, mert a változatosságot szeretem, nem a csalamádét, és beletelt vagy 100 oldalba, mire élvezni kezdtem az olvasását, de onnantól aztán nagyon.
A Jane Eyre eset alapvetően egy alternatív Földön és 1985-ben játszódó, sci-fi, horror és romantikus elemekkel kevert krimi. Ami egyszersmind nagyon sokat merít Charlotte Brontë 1847-ben kiadott főművéből, a Jane Eyre-ből. Töredelmesen bevallom, hogy én azt bizony nem olvastam (csak Emily nevű húgától az Üvöltő szelek-et, de azt imádtam), ám ennek ellenére tudtam követni Fforde sztoriját, még ha nyilvánvaló is számomra, hogy még nagyobb élvezetet okozott volna, ha nem vagyok ily’ furkó. De egyszer majd kiköszörülöm e csorbát!
Szóval, a regény világában Anglia még mindig hadban áll a cári Oroszországgal a Krím birtoklásáért, Walesben szocialista népköztársaság van hatalmon, a légi közlekedés uralkodó eszköze a léghajó (noha vannak már repülőgépek és helikopterek), rég kihalt állatfajokat hoz vissza a létbe a géntechnika (a dodók pl. kedvelt háziállatok), az emberek legfőbb szórakozása pedig nem a szintén már létező televízió, hanem az irodalom. Méghozzá a klasszikus, noha épp nem régiben legalizálták a szürrealizmust, aminek kapcsán reneszanszisták és modernisták között véres utcai harcok zajlanak (kb. mint mifelénk régi csúf UTE-Fradi meccsek után), s még a kiskölykök is nagy irodalmi művek szereplőit ábrázoló kártyákat cserélgetnek. S mivel ez egy speciális világ, speciális ügyekkel, a rendőrségen kívül a Különleges Szolgálat 30 alegysége is ténykedik, egy részük a legnagyobb titoktartás mellett.
Főszereplőnk Thursday Next, egy átlagosnak mondható külsejű, kimagasló intellektusú, a krími háborúban hazájának fontos szolgálatot tevő, 36 éves szingli, akinek az apja kiugrott időőr (ők azok, akik az idő torzulásait és elváltozásait hivatottak kijavítgatni). Thursday a Külszol 27-nél, az Irodalmi csoportnál dolgozik, s feladatai közé tartozik a különféle irodalmi hamisítványok, álkéziratok és hasonlók felkutatása, ám ezeknél sokkal nehezebb és veszélyesebb feladat vár. Egy nap ugyanis – hiába őrizték szigorúan – ellopják a Martin Chuzzlewit c. Dickens mű kéziratát, és a tettes az az Acheron Hades, aki Thursday tanára volt az egyetemen. Márpedig Hades-t nem lehet lefényképezni, a kamerák felvételein sem látszik, így az ügynöknőn kívül senki nem tudja, hogy néz ki. Thursday-nek annyiban állna a dolga, hogy beazonosítja Hades-t, s onnantól átveszik a munkát a Külszol magasabb alosztályai ill. az Anglia csaknem egészét uraló gigamultivállalat, a Góliát Konszern emberei – ám az események másként alakulnak, s hamarosan Thurday lesz Hades legádázabb ellenfele. A zseniális és végtelenül gonosz (egyben kissé karikaturisztikus) bűnöző ördögi tervei megvalósításához nem elégszik meg azzal, hogy Thursday szintén lángelmével bíró nagybátyjának egyik találmánya segítségével kihozza a Dickens regényből az egyik mellékszereplőt, Mr. Quaverly-t, és fenyegetésül megöleti (aminek hatására az illető eltűnik a könyv összes példányából). Az ő tervei holmi piti váltságdíjon messze túlmutatnak, s ezért nem átallja ellopni milliók kedvencének, a Jane Eyre-nek eredeti kéziratát, s kihozni a könyvből magát a címszereplőt. Ezzel világszerte felhördülést vált ki a regény rajongóiból, és a Külszol meg a Góliát is nagy erőket vet be, hogy megmentse Jane-t, ám az érdemi munka Thursday-re vár. Csakhogy mindezt úgy kellene elvégezni, hogy a regény érdemben ne sérüljön, ne változzon meg...
Amellett, hogy izgalmas, pörgős sztorival van dolgunk, a könyv igazi savát-borsát a beleszőtt, s fontos részévé tett számtalan irodalmi idézet, utalás adja, na meg a rengeteg nyelvi poén és beszédes név. És pont ezutóbbiak (pl. Lydia Letchup, Pagina LaPozz) miatt nagy öröm, hogy Tóth Tamás Boldizsár fordította a regényt, aki a Harry Potter sorozatnál is bebizonyította, hogy jól megy neki az ilyesmi. Nyilván sok olyan nüansz van az eredeti szövegben, amit képtelenség magyarítani, ám ha az olvasó jól odafigyel, így is tömérdek csemegére lelhet a fordításban.
Szintén jelentős szerepe van a könyvben a humornak, ami persze inkább a kifinomultabb ill. az angolnak is nevezett bizarr, borult fajtájában van jelen (bátran lehet párhuzamként emlegetni a Monty Pythont és Douglas Adams Galaxis Útikalauz Stopposoknak könyveit). Az utóbbi évek általam olvasott egyik legszórakoztatóbb jelenete a III. Richárd swindoni előadása, amikor is az ország minden részéből összesereglő Shakespeare-fanok és amatőr színészek maguk közül választják ki az aznapi szereplőket, és az egész közönség végigidétlenkedi és össznépi bulivá változtatja e királydrámát. Aztán akad még a könyvben némi vámpíros-vérfarkasos rész (ide a rozsdás bökőt, hogy a folytatásokban ennek a vonalnak sokkal nagyobb szerepe lesz), korrekt romantikus szál (Thursday 10 éve nem látott ex-szerelmével), megtudhatjuk a megoldást a regényben ismételten visszatérő kérdésre, hogy valójában ki írta Shakespeare műveit, s még ezernyi más, amik miatt Vonnegut, Terry Pratchett, Wodehouse, Lewis Carroll, vagy akár Bridget Jones is eszünkbe juthat - de még valóságos társadalomkritika és háborúellenesség is. Ezutóbbiakról csak annyit, hogy Ffordénak mintha több esze és érzéke lenne még ahhoz is, ami a mi honatyáink dolga volna: nála a háborúzó orosz és angol felek Budapesten szoktak tárgyalni. Magyarán tökéletesen látja, hogy a mi kicsike, kifosztott országunknak akkor lenne a legjobb, ha Közép-Európa Svájcaként semleges és békés terület maradna...
Lehet, hogy e hosszú cikk után úgy tűnhet, hogy ez a könyv tényleg inkább csalamádé, ezernyi össze nem illő alkotóelem katyvasza, ám a helyzet az, hogy mindezen dolgok, a kifinomult irodalmi kérdésektől a kemény krimijelenetekig, remekül megférnek egymás mellett, és egy roppant szórakoztató regényt adnak, amit nyilván a némileg műveltebb olvasók fognak jobban értékelni, de mivel maga az olvasás, mint olyan, megkíván némi műveltséget, én aszondom, olvassák el minél többen! Ez ugyanis a záloga annak, hogy a folytatás (Lost in a Good Book, azaz Elveszve egy jó könyvben - remek cím!) is megjelenjen. Persze, aki tud angolul, az akár már a készülő hatodik részre is fenheti a fogát, na meg megnézheti az író honlapját, ill. Thursay Next-ét is, mindkettő tele van apró poénokkal, érdekességekkel.