nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

vasárnap, december 21, 2008

Joanne Harris: Rúnajelek

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Eredeti cím: Runemarks
Oldalszám: 655
Ára: 3999 Ft
Kategória: fantasy / sci-fi / horror, gyermek / ifjúsági, szépirodalom

Joanne Harris már sokszor bebizonyította, hogy nem szabad őt beskatulyázni pusztán azért, mert a Csokoládé c. könyve és annak sikere miatt, melyek nyomán számtalan „gasztroregény” szabadult rá a világra. De hogy ifjúsági fantasy-t írjon, azon azért csak az abszolút Harris-fanok nem lepődtek meg.

Márpedig a
Rúnajelek ifjúsági fantasy, vagy legalábbis így a legegyszerűbb besorolni. Persze, vaskos egy könyv, és vannak benne elég meredek meg kemény részek is, de nagyon jól lehet vele haladni, a 655 oldal hamar lepereg, és biztos vagyok benne, hogy aki képes volt elolvasni a teljes Harry Potter sorozatot, és értette és élvezte is, simán megbirkózik ezzel a könyvvel is.

A történet, amint a címből sejthető, a germán mítoszokra épül. Ám Harris ehhez az „anyaghoz” is a maga módján nyúlt. Míg Rowling számos különféle mitológia és mese elemeit építette be a Potter könyvekbe, egy a miénkére nagyon is hasonló alternatív világot hozva létre, Tolkien pedig a régi legendák nyomán egy teljesen új mitológiát hozott létre, addig Harris új sztorit írt a régi elemekből, mintegy folytatásul. Mondván, oly’ kevés történet maradt fenn, pláne eredeti formájában. És egész 14 éves koráig nyúlnak vissza a gyökerei, mert már iskolás korában elkezdett rövid sztorikat, képregényeket kiötleni Thorról és a többiekről!

A Rúnajelek ötszáz évvel a Világvége, azaz Ragnarök után játszódik, egy kitalált helyen és időben. Ebben az új (vagy régi) világban a Rend uralkodik, minden erejével azon dolgozva, hogy a nyomát is eltörölje a régi isteneknek, ill. mindennek, amihez a Káosznak köze van. Tilos álmodni, képzelődni, mesélni, varázsolni. Ám főszereplőnk, a 14 éves Maddy Smith mégiscsak mágikus képességek birtokában van, ráadásul egyik kezén egy rontott jel, pontosabban egy rúnajel látható. Isten háta mögötti falujában, a Strond folyó völgyében fekvő Malbry-ban senki nem kedveli őt, még apja és nővére is tart tőle, egyedül az évente csupán pár napra felbukkanó rejtélyes vándor, a Félszemű kedves hozzá. Ez a különös alak, akit persze a jóravaló Malbry-i népek szintén elkerülnek és utálnak, mesékkel traktálja Maddy-t, és apránként tanítgatja a képességei használatára. Ám idővel kiderül, hogy mindezzel célja van. A falu mellett áll ugyanis a Vörös Ló Dombja, egy elvarázsolt-elátkozott hely, ami átjáró az alsóbb világokba. És ezalatt van valami, amire Félszeműnek szüksége volna, ám amiért ő maga nem mehet el, de Maddy igen…

Így veszi kezdetét Maddy hosszú útja, mely az első oldalak alapján nem is várt, monumentális végkifejletig halad. Az olvasó egy ponton túl ráébred, hogy a könyv azért ilyen hosszú, mert Joanne-nak valóban sok mindent kell elmesélnie, egy egyre bonyolódó, fokozódó, és néhol sajnos zilált mesét, amit bizony mind nehezebb követni és értelmezni is, köszönhetően a számos fordulatnak és az egyre újabb szereplőknek. Megannyi, a viking mítoszokból ismert figura felbukkan, Ázok (Æsirek) és Vanirok, egyéb istenek, démonok, koboldok és óriások.

Apránként az is világossá válik, hogy a Rend, mely a Káosz minden nyomának eltörlésével a világokat összetartó egyensúly felborítását, s ezzel mindenek végét idézné elő, valójában nem is hasonlít olyan nagyon a katolikus egyházra, mint ahogy a könyv elején gondolnánk, bár egyébként nem vitás, hogy Harris kritikusan szemléli a nagy, szervezett vallások ténykedését. Ebben és még a sztori számos pontján a Rúnajelek Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiájával rokon, noha nem ás olyan mélyre. Inkább fogódzókat ad, magvakat ültet el, gondolatokat, amik ezen ősi mítoszoknak is fontos elemei voltak, s az olvasóra bízza, mit kezd velük. Mert Maddy útja nem csak a fizikai világban (ill. a Kilenc Világ közül többön át) vezet, de szellemi-lelki fejlődését (ha így tetszik: felnőtté válását, sorsa beteljesítését) is szimbolizálja. Ám Harris ezen a területen is mértéktartóbbnak mutatkozik. Nem írt olyan döbbenetesen rétegzett, megannyi értelmezésre lehetőséget adó szöveget, mint mondjuk Michael Ende a Végtelen Történetben, és leírások tekintetében is messze fukarabb, mint Tolkien, vagy akár Rowling volna.

Harrisnél a történeten, a cselekményen van az elsődleges hangsúly, ezért is érzi az ember sokáig könnyű olvasmánynak a Rúnajelek-et. És mert az írónő többnyire jól kezeli a számos felbukkanó borzalmat és nehézséget, bonyoldalmat és szereplőt. Sok humort és szépséget is szőtt meséjébe, és annyi izgalmat, hogy az utolsó oldalig jut belőle. Ahogy meglepetésekből is. És külön értékelem, hogy megtartott annyit az eredeti mítoszok komorságából, tartásából és súlyából, hogy az olvasó ne csak elégedett legyen a könyv végén, de megérezze azt is, hogy minden mindennel összefügg, mindennek következménye van, és minden vég egyben kezdet is. Ami egyszersmind e régesrégi történetek egyik fő üzenete is. A regény befejezése pedig magában hordozza a folytatás ígéretét, és remélem, Joanne idővel be is váltja ezt.

A fordításról kell még szólnom, ami alapból megfelelő, bár lehetne hangulatosabb, de cserébe a mókásabb részeknél sziporkázó. Viszont nagy hibája, hogy aki legalább valamelyest jártas a germán-skandináv mitológiában, hamar megérzi, hogy a fordító nem az. Ez apróbb momentumokban jelentkezik, melyeket más észre sem vesz, mindazonáltal az, hogy Szurt (Surtr), a Pusztító árnyéka fekete rigó alakú… OK, hogy a fekete rigó angolul black bird, de könyörgöm, csak nem gondolhatja komolyan senki, hogy itt valóban fekete rigóról van szó?!? Nyilvánvaló, hogy fekete madárra utalt Harris, amint azt egyetlen alkalommal helyesen is fordították… Nem is illene a sztoriba, bármily szabadon értelmezze is Harris a mitológikus alapokat. A tündérek pedig nem tündék…

Ettől eltekintve ez egy szép küllemű, olvasmányos könyv. Nem Harris legjobbja, de olyan regény, amit érettebb tinédzserek, mítoszok iránt érdeklődő fantasy-fanok, és kalandos, jó történetekre éhes felnőttek egyaránt élvezettel olvashatnak.

Címkék:

3 Comments:

Anonymous Amanda said...

Kb. a felénél tartok, és azt vettem észre, hogy sokkal-sokkal vastagabb is lehetne ez a könyv, olyan gyorsan haladunk előre, legalábbis simán lehetne szerintem bővebben kifejteni egyes dolgokat... Vagy túl vastagot nem akartak a kiadók, nehogy elijessze az olvasókat? Az írónőt amúgy imádom, és egyetértek, hogy nem a legjobb műve, az viszont tetszik, hogy mert változtatni, és teljesen más műfajban kipróbálni magát, ill. a cselekmények bemutatásában is sokat változtatott az előző könyvekhez képest.

2009. 01. 02. 15:04  
Anonymous kicsikacsa said...

Ez a könyv nekem nagyon bejött. De igaza van az előttem szólónak, lehetett volna vastagabb. Nekem a legjobban Harristól az Urak és játékosok tetszett, de ez a második helyen áll!

2009. 01. 15. 19:57  
Anonymous Névtelen said...

Hát bocsánat.
Én Joanne Harris rajongó vagyok.
Minden eddigi művét imádom, az egyiket nagyon, a másikat még jobban. Iszonyatosan vártam az új könyvét: nem is bíztam a véletlenre, megvettem magamnak karácsonyra. Azonnal neki is estem, de nem bírtam elolvasni. Most adtam neki még egy esélyt. Külföldre mentünk nyaralni, ahová többek közt ezt a könyvet is magammal vittem. Nekem a nyaralás egyenlő az olvasással, azzal, ahogyan egy történetben elmerülök, megszűnik számomra minden... Miután minden könyvet elolvastam, amit vittem a nyaralásra, a Rúnajelek következett. Ismét nekifutottam.
Hát másodszorra sem sikerült. Kábé a háromnegyedéig jutottam, de egyszerűen nem bírom tovább olvasni. Halálosan idegesít. Pedig abszolút Harris fan vagyok!
Inkább hazajöttünk a nyaralásból, mert esett az eső, és már mindent elolvastam, amit magammal vittem. Maradt ez a Harris-kötet, amit még akkor sem bírtam elolvasni, ha azt képzeltem, hogy egyedül vagyok egy lakatlan szigeten és ez az egyetlen könyv, amit olvashatok...
Nagyon reménykedem, hogy nem fogok csalódni a következő könyvében.
Joanne, ugye....?

(Katalin.)

2009. 06. 24. 1:13  

Megjegyzés küldése

<< Home