nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

hétfő, március 09, 2009

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Fordító(k): Latorre Ágnes
Kategória: szépirodalom, krimi / thriller
Eredeti cím: El juego del ángel
Oldalszám: 667
Ára: 3999 Ft

Carlos Ruiz Zafón négy, hazájában igen sikeres ifjúsági regény után írta meg A szél árnyéka (ld. egy bejegyzéssel lentebb) című első felnőttregényét, ami hatalmas siker lett Spanyolországban és számos más helyén a világnak. A krimi-szerűen csavaros és izgalmas történet, melybe romantikus, gótikus és szépirodalmi elemeket szőtt Zafón, több, mint 6 millió példányban talált gazdára bő 40 nyelven.

Mindezek után felfokozott várakozás előzte meg az új regény, az Angyali játszma megjelenését. És ahogy a neten az eddigi magyar véleményeket olvasgatom, nyilvánvaló, hogy megoszlanak róla a vélemények. Nekem is van, itt következik. Szerintem sem annyira jó, mint A szél árnyéka, de még így is messze kimagaslik az utóbbi évek könyvterméséből.

A sztori a ’20-as években játszódik, szintén (javarészt) Barcelonában. Felbukkannak benne A szél árnyékából ismerős arcok (sőt, az Elfeledett Könyvek Temetője is), pl. az előző regény főszereplőjének édesapja és nagyapja, akik már ekkor is antikváriusok voltak. Különösen idősb Semperének jutnak nagy pillanatok az Angyali játszmában, ám nem a Sempere családé a főszerep. Hanem egy szépreményű, ám nehéz sorsú ifjúé, David Martíné. Anyja korán elhagyta őket, háborús veterán apja pedig, lévén analfabéta, nem nézi jó szemmel a gyermek Martin vonzalmát a könyvekhez, ő mégis elhatározza, hogy író lesz. Pályája egy újságnál kezdődik, ahol igen sikeres folytatásos rémtörténetet ír, majd átcsábítják egy könyvkiadóhoz, hogy álnéven írkálja A Kárhozottak Városa című, szintén horrorisztikus könyvsorozatot. A kíméletlen kiadó, a szoros határidők olyan nyomás alatt tartják David-ot, hogy egy idő után se éjjele, se nappala, gyakorlatilag belebetegszik az írásba.

Ám egy napon egy különös idegentől, a fekete öltönyén ezüst angyalt mintázó kitűzőt viselő Andreas Corellitől ajánlatot kap, hogy írjon meg neki egy bizonyos könyvet, s cserébe megszabadítja őt előnytelen szerződésétől a kiadójával, valamint irdatlan pénzösszeget fizet ki neki. David kezdetben nem akarja ezt elfogadni, tart is a sötét figurától, maga a téma is elég fura, merthogy nem regényt, hanem hovatovább egy vallást kellene megalkotnia, amivel az emberek manipulálhatóvá válnak. Ám sorsa idővel úgy alakul, hogy mégsicsak nekilát a nagy műnek. Mindeközben azonban egyre szaporodnak Martín körül a furcsa, megmagyarázhatatlan események, melyek egy része nagyon is nyugtalanító, sőt, törvénybe ütköző. Emellett hősünk szerelmes is lesz, és persze ezen a vonalon sem úgy alakul minden, ahogy szeretné…

Idővel a regény olyan fordulatokat vesz, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét, és már nem biztos semmiben. Hogy akkor ki is ez a Corelli, talán maga a Sátán? Meg hogy ki hazudik, ki torzítja el a valóságot, ki őrült és ki normális… Lehet azt mondani, hogy az Angyali játszma úgy a felétől átmegy thrillerbe, ami vérfagyasztó, bonyolult és megtekert – és persze letehetetlen.

Zafón ebben a könyvében is megragadóan idézi fel a régi Barcelona ill. a zajló események hangulatát. Történelemből, korrupt rendőrökből nagyjából hasonló adagnyit használ fel, viszont sokkal erősebb a lektűr irodalom jelenléte, ami inkább abból fakad, hogy a Martínnal megtörténő dolgok tökéletesen illenének az általa írt A Kárhozottak Városa sorozat oldalaira, és biztos vagyok benne, hogy szerzőnk (mármint Zafón) direkt így akarta. Sőt, azt is gondolom, hogy a feltűnően sűrűn előforduló és ismételt, a környezetet és az időjárást sötétnek, borúsnak, félelmetesnek lefestő jelzők és hasonlatok is szándékkal olyanok, amilyenek. És bár nem állítom, hogy tökéletesen biztos vagyok abban, hogy mi is a rejtély megfejtése, és mi történik a könyv amúgy meglepő, számomra mégis katartikus végén, úgy hiszem, ez mind-mind jelzés, ahogy már az első különös esemény is, ami az ifjú Martínnal történik Corelli felbukkanásakor. Jelzés arra, hogy miről is van szó… Hiszen Zafón tökéletesen jeleníti meg a magát félholtra dolgozó írót és gondolatait, és Martín így nem sok szépet és jót lát maga körül, s vele együtt persze az olvasó sem.

A klasszikus krimiket és gótikus rémtörténeteket idéző izgalmak és borzalmak meg a csipetnyi természetfeletti vagy mágikus realizmus (ahogy tetszik), továbbá a drámai, sőt tragédiákba illő elemek mellett, ha nem is oly’ mennyiségben, mint az előző könyvben, de ott vannak a szépirodalmi dolgok, a gyönyörű leírások, a megkapó gondolatok és emberi momentumok is, elég csak az egyik szereplőről szóló temetési beszédre utalnom, aminél szebbet nehéz elképzelni. Emellett üdítő színfoltot jelent a tizenéves Isabella személye, aki író szeretne lenni, ezért szegődik el Martín titkárnőjének. Nem tudom, volt-e, lehetett-e akkoriban ilyen egy lány, még ha egy jól menő csemegebolt tulajának a lánya is, de személyisége, Martínnal folytatott szócsatáik humora nagyon sokat dob a könyvön. Viszont David szerelme, Cristina kicsit fura. Valaki azt írta a neten, hogy kidolgozatlan, de talán csak még nem találkozott a mániás depresszió súlyosabb esetével… Nekem inkább az a bajom vele, hogy míg Daniel Sempere és Juán Carax szerelmeit egytől-egyig megértettem, mert úgy írt róluk Zafón, Cristina mindvégig idegen marad, nem derül ki, miért él-hal érte a főhős, és nem támad kedvem szintén beleszeretni. De az is igaz, hogy Martín sem olyan szimpatikus figura, mint Daniel, és ez nyilván megintcsak az író szándék eredménye lehet.

A könyvben többször is szerepel ez a gondolat: „minden könyvnek lelke van, mert ott él benne az író lelke, és mindazoké, akik olvasták vagy álmodtak róla.” Így hát az Angyali játszma, akárcsak A szél árnyéka, a könyvek, az olvasás és az írás himnusza. Ám sem ezt, sem a többi bölcs gondolatot, élettapasztalatot nem valami patetikusan tálalja Zafón, az irónia nagyon is fontos eleme a könyvnek, akár bújtatott formában is, legyen bár Martín, Isabella, vagy a végtelenül cinikus Corelli is az, akinek a szájába adja.

Úgy tudom, trilógia lesz Zafón könyveiből, várható tehát, hogy előbb-utóbb még többet megtudhatunk a Semperék és a többi barcelonai jóember és akasztófáravaló életéről. Kíváncsian várom, hogy az antikváriusok és írók után melyik könyves csoport lesz a főszereplője a harmadik résznek. Remélem, azt majd keményfedéllel adja ki az Ulpius-ház, akik nyárra ígérik A szél árnyéka újbóli kiadását is!

Címkék: