Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny

Conor 13 éves angol fiú, akinek az édesanyja rákos. Éjszakánként visszatérő rémálom kínozza, melyben nem tudja tovább tartani valakinek a kezét, s az lezuhan… Ám egy alkalommal, álmából ébredve, éjfél után 7 perccel hangot hall kintről, valaki őt szólítja. A fiú ablaka egy régi templom sírkertjére néz, ahonnan eljön hozzá a megelevenedő, szörnnyé váló tiszafa. Mint mondja, azért jön, hogy segítsen Conoron: három történetet mesél el neki, de cserébe a fiúnak is el kell mondania a saját történetét – a rémálmát…

Gyönyörűen-félelmetesen illusztrált, fontos és jó könyv ez, olyan témákról, amikről a nyugati civilizációban valahogy nem illik beszélni, holott a szembenézés segítené a megértést és feldolgozást. Teljes cikkem az e-kultúrán.

Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója

Max egy autisztikus fiú, aki az átlagot messze meghaladó képességekkel bíró képzeletbeli barátot alkotott magának. Budo a neve, és bár senki más nem látja őt Maxen kívül, ahogy az események alakulnak, ő lesz az, aki talán megmentheti a fiút...

Megindító, de nem direkte, hatásvadász módon a könnyzacskókat stimuláló regény ez, teljes ajánlóm az ekultura.hu-n.

Lee Child: Killing Floor

Nem vagyok egy krimi/thriller rajongó, noha sok olyan kedvenc könyvem/filmem van, amelyben vannak ilyen elemek. De a Killing Floort annyira tukmálta rám valaki, hogy végül elolvastam, és nem bántam meg. Jack Reacher egy igazi kemény csávó, Lee Child meg a fokozások mestere. Teljes cikk az ekulton.

Christopher Moore: A neccharisnyás papnő pajzán szigete

A hírhedten elvetemült humorú Christopher Moore negyedik regénye volt ez, eredetiben 1997-ben jelent meg, és ez azért fontos, mert a hibáira rá tudom fogni, hogy még kevésbé volt tapasztalt akkoriban – bár nem sokkal később előállt a Jézus életének a Bibliából kiszerkesztett részét feldolgozó Biff evangéliumával, ami viszont messze-messze kimagaslik a könyvei közül. No mindegy, az, amiért a legjobban szeretjük Moore-t, vagyis a humora, itt is működik.

Teljes cikk az ekulton.

Mette Jakobsen: Minou szigete

Tüneményes kis könyv ez, régies, hideg, mégis bensőséges hangulatot árasztó borítóval, nem lehet nem kézbe venni, ha az ember meglátja a könyvesboltban. Egy kicsiny szigeten játszódik, és leginkább a szeretetről és a gyászról beszél, egyszerre egyszerű és zavaros módon.

Teljes cikk az ekultura.hu-n.

Jeffrey Brown: Darth Vader és fia

Ha nem pont a Csillagok háborújáról lenne szó, azt is mondhatnám, ez egy rétegkönyv, hiszen igazán az tudja értékelni és élvezni, aki 1. szereti a Star Wars sorozatot, 2. apa. Emellé az sem árt, ha van némi humorérzéke, és nem idegenkedik a képregények avagy illusztrált könyvek világától.

Nekem bejött. Cikkem az ekulton.

Best of 2012

• Könyv

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák 
Máté Angi: Az emlékfoltozók

Scott Westerfeld: Leviatán

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

Ian McDonald: A dervisház

David Mitchell: Felhőatlasz

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Dimitri Verhulst: Elcseszett napok egy elcseszett bolygón

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi

Roddy Doyle: A Greyhound of a Girl

Tasnádi István: A kőmajmok háza

Stian Hole: Garmann nyara 
Ebben az évben nálam sci-fi/fantasy-ből volt a legtöbb. Egy részüket én korrektúráztam/szerkesztettem, és nagyon jó, hogy annyi remek kortárs regény jelent meg erről a vonalról. De a legnagyobb élmény Bradbury örökzöldje volt.. Meg persze egy Máté Angi, a legújabb. Voltak más gyermek/ifjúsági könyvek is, amik nagyon-nagyon tetszettek, és nem-fantasztikusból meg szépirodalomból is akadtak több, mint emlékezetesek (pl. jó volt újraolvasni a Pop, csajok, satöbbit, és ráébredni, most mennyire mást jelent, mint mikor először olvastam).

A fenti listán nem szerepel ez az ifjúsági regény: Catherynne M. Valente: A lány, aki saját hajóján körbenavigálta Tündérföldet, mert ugyan 2012-ben szerkesztettem, de csak jövőre jelenik meg. Nagyon-nagyon jó, fantáziadús, mondanivalója is van, egyéni is, miközben a nagy klasszikusokból merít.

• Film

Decemberben többet voltam moziban, mint egész évben addig. Most nem láttam olyat, ami meghatározó élmény volna, mert mindegyik esetben messze jobb és tartalmasabb a könyv, de mindhárom filmet érdemes azért megnézni:

A hobbit – Váratlan utazás

Felhőatlasz

Pi élete

• Koncert

VoiVod, Dürer kert

Mark Lanegan, A38

Dead Can Dance, Aréna

Loreena McKennitt, Aréna
 

• Dalok

Aebsence – Még azt mondják

Anathema – Untouchable part 1.

Baroness – Take My Bones Away
Dead Can Dance - Return of the She-King

Deftones – Leathers

Dokken – Best Of Me

Gojira – L'Enfant Sauvage

Mark Lanegan Band – The Gravedigger's Song

Moonspell – Lickanthrope

Rush – The Garden (az a szöveg!!!) 

Rush – Headlong Flight

Slash – Anastasia

Testament – Native Blood

stb.

2012 tényleg nehéz év volt. Lehet, hogy 2013 sem lesz más. De azért azt remélem, jobb lesz. Ránk férne már egy igazán jó év. Legyen az, mindenkinek!

Máté Angi: Az emlékfoltozók

Az emlékfoltozók két tündérrigólány: egy limonádéhajú és egy faodúbarna. Megkeresik egy öreg kék roller, egy tölgyfa és egy fiú elveszett emlékeit, visszavarrják azokat a postán kapott kendőkre, hogy öröm legyen, hogy emlékezhessenek azok.

 Máté Angi korábbi könyvei valahogy pont ezt tették velem is. Ez az új pedig... újabb csoda, és itt olvasható, hogy ezt hogy értem.

David Mitchell: Felhőatlasz

A Felhőatlasz valójában hat kisregényből áll, melyeket matrjoska-babák módjára, avagy mint a hagyma rétegeit építette egybe az író. Egymásba ágyazódnak, s a „középső” után újra visszatérünk, apránként, az elejére. Ez olyan megoldás, amit nem tudok nem körmönfont szemfényvesztésnek felfogni (s mi minden ilyen még ebben a könyvben!), de attól még működik. Más kérdés, hogy még a négyszázadik oldal környékén sem igazán tudtam, hogy mit is akar Mitchell. És akkor mentem el moziba, megnézni a filmverziót.

Hogy mire jutottam, azt itt írtam le hosszasan.

Scott Westerfeld: Leviatán

Scott Westerfeld neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, a Csúfok – Szépek - Különlegesek trilógia már korábban megjelent tőle. A Leviatán egy másik trilógia kezdete, mely szintén ifjúsági, de nem egy elképzelt jövőt, egy disztópiát ír le, hanem az első világháború éveiben játszódik. Emellett viszont alternatív történelmi alapokra épül, és jó sok steampunk elemet rejt, valamint Keith Thompson rendkívül hangulatos fekete-fehér illusztrációit. Remek regény, a teljes cikk róla itt olvasható.

Tony Parsons: Reptér

Tony Parsons angol író, aki érzelmes, emberi regényeivel lett sokak kedvence. Magam is szerettem a magyarul megjelent első néhány könyvét, de aztán besokalltam kissé, hiszen ő is önismétlővé vált, meg alighanem ellőtte a puskaporát – s az újabb könyvei már egyre inkább csalódást okoztak. A Reptér azonban tetszik. Igaz, ez csupán egy 100 oldalas könyvecske, és a tipikus parsons-i húzások itt is megvannak, de érezhető, hogy számára is felfrissülést hozott a feladat. Állítólag a londoni Heathrow repülőtér meghívta az írót, hogy nézze meg minden részlegüket, és írjon róla, amit szeretne. És egy ilyen, valójában furcsa helyen, ahol ráadásul évi 75 millió ember fordul meg, nyilván lehet találni egy rakás jó sztorit.

Teljes cikk az ekultúrán.

Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában

Carlos Ruiz Zafón újra visszatér az Elfeledett Könyvek Temetője világához, vagyis egy (részint legalábbis) elképzelt Barcelonához. A sorozat első kötete (amikor még nem is lehetett tudni, hogy sorozat lesz), A szél árnyéka nagy-nagy kedvencem, és az ahhoz csak mérsékelten kapcsolódó Angyali játszma is tetszett, ha nem is annyira nagyon. S mivel a maga módján mindkét történet befejezett egésznek tűnt, nem is nagyon értettem, mi szükség van folytatásra, de az nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom. És bár jó olvasmány, messze nem annyira az, mint az előző kettő.

Teljes cikk ekulton.

A hobbit – Váratlan utazás

„Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit.” Sokunk számára meghatározó volt ez az első mondat (bár van, aki hobbit helyett még babót olvasott, az első magyar fordításban). Tolkien professzor meséje sok ezer embernek jelent örök élményt. Szeretném hinni, hogy filmes feldolgozás ide vagy oda, ezután is így lesz, és sokan fogják olvasni.

Véleményem a filmről ekultura.hu-n.

Karen Thompson Walker: Csodák kora

Karen Thompson Walker regénye olyasmiről szól, ami elképzelhetetlen: a Föld forgása lassulni kezd. Elképzelhetetlen, s nem is tudományosan, mint inkább „csak úgy”: ez mindenre hatással lenne. És mindent senki nem tud felfogni meg elképzelni. Végigvehetném, milyen típusú írók mihez kezdtek volna ezzel a témával, de amit és ahogy Karen mesél, az egészen különleges – talán mert közben egészen hétköznapi. Ez nem sci-fi, nem thriller, nem disztópia, s még csak nem is feltétlenül apokaliptikus látomás. Viszont benne van az emberi tényező, sőt, az a legfontosabb - hogy hogy éli meg mindezt egy 11-12 éves, átlagos kaliforniai lány. Érdemes elolvasni!

Teljes cikk az ekultura.hu-n.

Pintér Bence - Pintér Máté: A szivarhajó utolsó útja

A regény alternatív világában az 1848-49-es szabadságharc egészen máshogy alakult: elsősorban a Buda-Ganz gyár gépfegyvereinek köszönhetően a magyarok nyerték, meg sok más nép, akiknek elegük volt a Habsburgok uralmából (vagy épp az orosz, netán francia igából). Megalapították a Dunai Konföderációt, amit nagy vonalakban olyannak írnak le a nem testvérpár írók, amilyennek jó esetben az Európai Uniónak kellett volna lennie. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendben van – Belgrádban például egyre erősödik a szeparatista mozgalom, és hőseink útja is oda vezet.

Kossuth unokája, egy szerb kémnő, sok-sok izgalom. Teljes cikk ekulton.

Robert E. Howard: Cormac Mac Art és a vikingek

A kardozós-barbáros fantasy atyjának, Robert E. Howard-nak (1906–1936) hatása felbecsülhetetlen értékű. Jó példaként említhetném, hogy George R. R. Martin Trónok harca/A tűz és jég dala ciklusa nem olyan lenne, amilyen, ha nincs Howard és az ő Conanja, aki a történelem előtti korokban kalandozott. Howard ilyetén jelentőségét felismerve a Delta Vision a MesterMűvek / klasszikusok sorozatán belül külön szériát indított Conan testvérei címmel, amelyben az író kevésbé ismert írásai, hősei szerepelnek. Ez már a harmadik kötet, főszerepben egy kelta harcos-kalózzal.

Teljes cikk ekulton.

Vidra Gabriella: A labirintus titka (A Tudás Könyvei 2.)

Vidra Gabriella a második kötetre jött bele igazán a történetmesélésbe. Ügyesen fokozza az izgalmakat, ráadásul úgy, hogy képes nyugodtabb pillanatokat is tenni a sztoriba. Manapság nagyon sok olyan regény meg film van, amiben nincs egy percnyi megállás sem, és ez nem csak azért rossz út, mert az élet maga sem ilyen, akárhogy pörgesse is a média meg a többi, de azért is, mert így elvész a történet dinamikája, az egymást érő izgalmak végül kioltják egymás hatását. Ugyanezt a hozzáállást látom tükröződni abban, hogy Vidra Gabriella nem akarja sokkolni az olvasóit, noha egyre többen hangoztatják, hogy az agymosott emberiség figyelmét már csak sokkoló, újszerű dolgokkal lehet felkelteni. A tanárnő hisz az emberi hangban, abban, hogy a dolgokat normálisan is meg lehet beszélni illetve oldani, és a hite olyan erős, hogy átragyog a regényen. És ez nagyon fontos. Mert így a Tudás Könyvei sorozat nem csak arról szól, hogy a tanulás igenis lehet élvezetes, mi több hasznos és jó, és megmentheti az életünket, de olyan mintát ad, amit nem most találtak ki a reklámszakemberek és a divatdiktátorok. Lehet, hogy ezt ritkábban látni a tévében, de kipróbált, működő valami – az őseink is ezt használták.

Teljes cikk az ekultura.hu-n.

Lavie Tidhar: Oszama

Oszama bin-Láden. Van, aki nem ismeri ezt a nevet? Felteszem a nyugati, illetve az arab világban aligha. 9/11, terrorizmus, a megelőző csapások és a többi. Én őszintén szólva telítődtem mindezzel. Egy időben túl sok mindent lehetett ezekről a témákról hallani, túl borzalmas volt minden aspektusa. Mégis hogyan is reagálhat az ember valamire, ami egyrészt nem vele, nem az ő országában történik, másrészt mégis meghatározó erővel hat az életére millió tekintetben? Nem könnyű válaszolni erre a kérdésre sem, ám Lavie Tidhar ennél sokkal mélyebbre ásott, s olyan megközelítésben, ami inkább foglalkozik az egyes emberrel, mint a történelemmel. Megrázó, szomorú könyv ez.

Teljes cikk ekulton.

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Philip K. Dick (1928-1982) nagy álma volt, hogy kitörjön a sci-fi skatulyából, és szépíróként érvényesüljön. Hiába írt olyan sci-fi mesterműveket, amelyek máig hatással vannak mind az olvasókra, mind az irodalomra és filmművészetre, mi több, amelyeknek szépirodalmi értékeit sokan elismerik, élete egy korszakában ez nem elégítette ki (igaz, akkor még csak éppen kezdett elismert sci-fi író lenni), és egyre próbálkozott fantasztikumtól mentes műveket írni. Ezek közül egyetlen egy jelent meg életében, cikkem tárgya, az is 1975-ben, kb. 16 évvel az után, hogy megírta és átadta az ügynökségének…

És nagy vonalakban, olyan, mint a többi műve, épp csak a fantasztikus elem hiányzik belőle - több értelemben is. Teljes cikk ekulton.

Neil Gaiman: Amerikai istenek

Bár Gaiman bizonyos tekintetben nagyon is hétköznapi közegbe, a mai Amerikába helyezte a történetet, érzésem szerint arra emlékeztet minket, hogy mindenben van valami isteni, valami mitikus, valami megfoghatatlan, több mint szemünkkel látható, bölcselmünkkel álmodható. Bámulatosan zsonglőrködik a mítoszokból, legendákból, népmesékből származó elemekkel és Amerika ismeretlen tájaival és fura figuráival. Olyan regény ez, amelynek számos rétege van, sokat lehet róla beszélgetni, gondolkozni, álmodozni.

Teljes cikkem az ekulton.