Krist Van Moois: 7köznapi EGO – Beszélgetések az EGOval az EGOról

A 7köznapi EGO nem egy megmondó könyv. Nem tuti válaszokat meg módszereket ír le, amik, ha nálunk nem működnek, akkor vagy magunkat hibáztatjuk, vagy az írót/átadót. Azt írja le, hogy igen, a spirituális út, legyen bármi is a neve, nehéz, és igen, teljesen normális, hogy az ember bukdácsol rajta, és néha utálja az egészet, és szívesen feladná, és néha meg is teszi. Ám nem az együttérző megértés a legfőbb lényege (az „csak” amolyan plusz ajándék, amit sok szellemi vezetőtől, mestertől, edzőtől sem kap meg az útját kereső ember). Hanem a kérdésfeltevés. Csupa olyan kérdés van benne, ami jó eséllyel mindenkiben megfogalmazódik ama hosszú és nehéz út valamely pontján, aki csak olyanra adja a fejét, hogy jobbítson magán, hogy erősítse a lelkét/szellemét (vagy akár a testét). És ezekre nem ad univerzális választ. Ha ad egyáltalán, akkor saját példákat mesél el, abban a reményben, hogy az is segít, ha látjuk, hogy más is volt már így vele. És az a helyzet, hogy igen, segít. Sokszor ez többet ad, mint az, ha újabb emelkedett, örök és nagy igazságokat tuszkol az ember a fejébe. Krist Van Moois nem vitatja el a nagy mesterek igazát, csak azt mondja, hogy annak, aki még csak útban van a nagy mesterek magasságai felé, gyakran elrettentő eme magasság.

Teljes írásom ekulton.

Torben Kuhlmann: Armstrong – Egy egér kalandos utazása a Holdra

Torben Kuhlmann első könyve, a Lindbergh egy elbűvölő és gyönyörű mesekönyv volt, és arról az egérről szólt, aki elsőként repülte át az Atlanti-óceánt (egy ugyanilyen nevű amerikai férfiú is megtette ugyanezt). Az Armstrong megannyi szempontból folytatása a Lindberghnek, csak ennek az az alcíme, hogy „Egy egér kalandos utazása a Holdra”, s természetesen az űrrepülés, s azon belül is az első Holdra szállás hőseinek állít emléket.

Ekulton a cin-cin-cikkem (bocs).

Best of 2016

• Könyv

John Williams: Stoner

Fekete István: Tüskevár

Molnár Krisztina Rita: A ​víz ösvénye

Ted Chiang: Életed ​története és más novellák

Varró Dániel: Mi ​lett hova?

Jessie Ann Foley: Egyszerű ​dal

Naomi Novik: Rengeteg

Christopher Moore: Biff ​evangéliuma

Krist Van Moois: 7köznapi ​ego

Garth Stein: Enzo, ​avagy az emberré válás művészete

Legjobban tetsző fotós könyv:

Henry Carroll: Read ​This If You Want to Take Great Photographs

Könyvileg egész jó év volt ez, bár régóta esedékes- ill. újraolvasások is felkerültek erre a best of listámra.

• Film

Ifjúság

Sing Street

Kubo és a varázshúrok

Érkezés (alul az én véleményem) 

Mozi téren ez egy baromi erős év volt, és úgy sejtem, a még nem látott filmek közt is van olyan, ami erre a szűk listára felférne. Mindenesetre ez a fenti négy örök élmény.

• Koncert

Ignite, Barba Negra

Bran, Fonó

Black Sabbath / Rival Sons, Aréna

Clue / De Facto, Dürer kert

Pearl Jam: Ten20 tribute / Alone In The Moon, Dürer kert

VoiVod, Barba Negra

Crowbar, Barba Negra

Watch My Dying / Nomad, Akvárium

(Időrendi sorrend, bár nehéz lenne megmondani, melyik tetszett a legjobban. A Sabbath koncerten pl. annyira cefetül voltam, hogy hiába tudtam, hogy A Legendákat látom, nem tudtam annyira élvezni, mint a lista több más buliját.)

• Dalok

Angertea – Snakes

Borknagar - Winter Thrice

Candlemass - Death Thy Lover

Clue – Turquoise

Crowbar - Falling While Rising

Death Angel – Lost

De Facto - Sámán ének

Fates Warning - Seven Stars

Gojira - Low Lands

Ignite - Nothing Can Stop Me (hogy ne megint a Falu legyen :))

David Lang - Simple Song #3 (Youth OST)

Madder Mortem - Fallow Season

Metallica - Atlas, Rise!

New Model Army - Winter

Nomad - Az utolsó katona

Oceans of Slumber - Suffer The Last Bridge

Slogan - Soha Nem Változik

Testament - Brotherhood of the Snake

Thy Catafalque - Vonatút az éjszakában (Ady Endre Intercity)

Vektor – Pteropticon

VoiVod - Post Society

Watch My Dying - Kő alatt

...és így tovább.

2016-ban is volt hát minek örülni, s persze nem csak ilyen fentebbi értelemben. Meg sírni és dühöngeni is volt miért. Az évek már csak ilyenek. De azt remélem, hogy 2017-ben sokkal több lesz az örömből és jóból, és sokkal kevesebb a negatívokból, a gyászból. De tényleg, megnéznék már egy igazán jó évet, meg hogy ti mindenki, aki ezt olvassa és/vagy a szeretteim közé tartozik, hogy viselnétek egy olyat! :)

Varró Dániel: Mi lett hova?

Korunk Karinthyja, a rímeket romhányi könnyedséggel és bravúrossággal összeöltő Varró Dani mindig őszinte költő volt, a baba- és kisgyerekkorról szóló költeményei sem nyálkendőzték a valóság, a mindennapi élet apróbb-nagyobb bosszúságait, árnyoldalait. Így nem meglepő, mégis szívet melengető, hogy a Mi lett hova? egy lassan negyvenesbe hajló férfiú, férj és apa gondolatait, érzéseit tükrözi, a költőre jellemző trükkökkel persze. Varró úgy játszik a magyar nyelvvel, a különféle verselésekkel, ritmusokkal, meg amivel még nem szégyell, ahogy karácsonykor az apukák a gyereknek vett Legóval. Lubickol és élvezkedik mindezekben, ám közben nem csak vicceseket mond.

Teljes cikkem ekulton.

Molnár Krisztina Rita: A víz ösvénye

Az év alighanem legszebb könyvének két főszereplője egy árvának született, tíz éves fiú, Tamás, és az őt nevelő, családjába őt befogadó Eszter, akik Lillafüreden töltenek pár áprilisi napot. Tamás asztmás, és a Szent István barlang levegője meg az erdei séták jót tesznek neki – ám a gyógyulás lelki folyamat, amint a betegségek okai is gyakran lelki eredetűek. Gyógyulnivalójuk mindkettejüknek van, és az a csodálatos hely, az ott megélt találkozások mindkettejüknek nagyon sokat segítenek.

Cikkem az ekultura.hu-n.

Christopher Moore: Biff evangéliuma

Jézusról körülbelül annyi mű született már összesen, mint a holokausztról, de míg néha az az ember érzése, hogy a II. világháború borzalmairól minden ötödik túlélőnek volt valami mondanivalója, szóval elég jól dokumentálták, addig Jézus életéről alig tudunk valamit. Nem csak történelmi értelemben, hogy egyáltalán valós személy volt-e (bár állítólag arra azért van elég bizonyíték), hanem hogy a Bibliában abból a 33 évből kimarad úgy harminc. Van szó a születéséről, pár elejtett mondat a gyermekkorából, aztán meg már be is tölti a harmadik x-et, és elkezdi nyilvános működését. Bizonyára sokan feltették már azt a kérdést, hogy mit csinált a kimaradt három évtizedben, és sokféle választ is adtak erre. Ezen válaszok egyike Christopher Moore legismertebb, legsikeresebb regénye. Melyet én a Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fi klasszikussal emlegetek egy lapon, mert majdnem ugyanolyan vicces. De van ennél közelebbi rokona is, csak az film: a Monty Python csoporttól a Brian élete, mely szintén Jézussal foglalkozik, csak egészen máshogy.

Cikkem ekulton.

Erdélyi Anna: Hajdinaföldi történetek – Mesék a neveletlen hercegről

Az alcímben említett neveletlen herceg egy Marci nevű fiú, Hajdinaföld örököse, akit egyetlen magántanár sem volt még képes huzamosabb ideig elviselni. Nincs ember, aki vállalná a nevelését, mígnem egy nap felbukkan valaki, aki a mesék ködébe burkolózó Árpahegyről érkezik, hogy tanítója legyen Marcinak. A kötet fejezetei apránként elmesélik, mire is jutnak egymással. Az árpahegyi tanító egészen máshogy viszonyul a trónörököshöz, mint elődei: szelíden és határozottan, kitartóan és mélységes megértéssel. És annyit elárulhatok, hogy bizony nagyon is sokra jut a végletekig elkényeztetett, szemtelen, nemtörődöm, pökhendi fiúval.

Szülőnek és gyereknek egyaránt sokat segíthet ez a könyv. Teljes cikkem róla ekulton.

Katherine Addison: A koboldcsászár

2015-ben A koboldcsászár kapta a legjobb fantasy regénynek járó Locus-díjat, de három további rangos fantasy díjra is jelölték. Mindez azt bizonyítja, hogy a díjakat kiosztók (a szakértők, illetve a közönség egyaránt) éheznek az újra, a szokatlanra, a végre-valami-másra abban a zsánerben, ami eredetileg pont úgy született, hogy mindezt adta. Ugyanis A koboldcsászár, miközben számos klasszikus fantasy (és néhány steampunk) elemet használ, alapvetően más, mint a tipikus fantasy regények. És ez elsősorban a címszereplőnek köszönhető, akihez foghatóan emberi és emberséges hőst bármilyen féle irodalomban is keveset találni.

Ekulton a cikkem.

Jeffrey Brown: Jedi Akadémia

Ez már az ötödik Jeffrey Brown könyv, mely magyarul is megjelenik, de az első, amely nem 64 oldalas, illetve nem úgy néz ki, mintha kisgyerekeknek készült volna. Nem mintha a Darth Vader sorozat korábban megjelent négy kötete csak gyerekekhez szólna, de azok (így vagy úgy) leginkább kisebb gyerekekről szólnak, míg a Jedi Akadémia főszereplője nem Darth Vader és különféle rokonai és barátai, hanem egy tatuini fiú, aki épp kijárta az általános iskolát, és minden vágya, hogy pilótaképzőbe mehessen.

Ez egy jó humorú, kedves és szerethető regény, és ekulton írtam róla.

Ted Chiang: Érkezés – Életed története és más novellák

Az utóbbi évek egyik (ha nem a) legjobb sci-fi könyve ez, és ki tudja, megjelent-e volna valaha, ha nincs a mozifilm. Pedig eredeti megjelenésekor is sokan így vélekedtek róla. A film alapjául szolgáló novella mellett további hét sorakozik itt, mind más és más, bár a végére kirajzolódik belőlük egy nyitott és okos, éles szemű és bátor író. Az, hogy az emberek lelkivilága érdekli, Bradbury-re emlékeztet, de a tudományos precizitás és kidolgozottság inkább a hardcore sci-fi szerzőkkel hozza őt rokonságba. Bradburyhez mérten Chiang nem mutat annyi együttérzést, megértést és szeretetet úgy általában az emberek iránt, de így is nyilvánvaló, hogy mikor szimpatizál a szereplőivel – ahogy az is, hogy jellemábrázolás terén messze felülmúlja a legtöbb sci-fi szerzőt. Olyannyira, hogy ez a kötet legalább annyira szépirodalom, amennyire „csodálatosan fantasztikus”. Sci-finek pedig a kifejezés eredeti értelmében számít: bár vannak itt is űrhajók és földönkívüliek (épp az „Életed történeté”-ben), a maga módján mindegyik írás tudományos fantasztikum. Vagyis Chiang azt teszi, mint megannyi nagy sci-fi író (és a világ folyását megváltoztató gondolkodó és felfedező): eljátszik a „mi-lenne-ha” kérdésével. S teszi mindezt így vagy úgy tudományos alapon, vagy ha mégsem, akkor attól „tudományos”, amilyen pengeéles logikával és aprólékosan építi fel a történetet

Teljes cikkem ekulton.

Roald Dahl: A barátságos óriás

Roald Dahl nevét sokan a felnőtteknek szóló Meghökkentő mesék sorozatból ismerik, de a gyerekeknek is meghökkentő meséket írt, s bár minden könyve más és más, abban mindegyik egyezik, hogy fiatal olvasóit nem nézte csekély értelműeknek. Sosem volt rest igazi mondanivalót adni a gyerekeknek, ha pedig az ostobaságot és lustaságot kellett ostorozni, végképp nem fogta vissza magát. De az üzenetet mindig úgy adta át, hogy az olvasó közben remekül szórakozzon.

Ezen regénye tele van nyelvi leleményekkel, amiket a káprázatos fordítás vissza is ad. A címszereplő minden idők alighanem legjobb fej, legszeretetreméltóbb óriása, ám ez csupán egy ok a számosból, amely miatt érdemes elolvasni a könyvet.

Teljes cikkem ekulton.

Timo Parvela - Bjørn Sortland: A játék

A Kepler62 sorozat eme első része azért került a kezembe, mert a kiadó azzal promózta, hogy „a finn klasszikus segítségével átvezetheted a virtuális játékok világából a gyereket az irodalom dimenzióiba”. Arra meg nagy szüksége lenne a nagyobbik fiamnak. És annyi bizonyos, hogy a könyv nagyon tetszett neki, és várjuk a folytatást.

Ekulton a teljes cikkem.

Kubo és a varázshúrok

Ez egy rendkívül különleges animációs film. Megannyi értelemben különleges, de leginkább azért, mert, bár Amerikában készült, és rengeteg kaland, akció és humor van benne, olyan ősi és mély mondanivalót hordoz, amilyet manapság nagyon ritkán találni meg a mozgóképes médiumban. Mesefilm, mely nem átall félelmetes és szomorú is lenni – híven úgy az igazi, valós élethez, mint ahhoz a világhoz és üzenethez, amit bemutat és elmond.

Teljes cikkem ekulton.

Philip K. Dick: Emlékmás

Az Emlékmás című válogatásba hat, klasszikusnak számító, magyarul már korábban megjelent novella került (melyek zöme így vagy úgy de a mozivásznon is felbukkant), és ugyanennyi eddig kiadatlan. A felhozatal így elég vegyes, a zseniálistól a maradékig van itt mindenféle, de még az olyan, hovatovább kiszámítható sztori is súlyos mondanivalót cipel, mint a záró „Mi az ember?”, mely akár egy nyitottabb női magazinban is helyet kaphatott volna, mert talán ez az egyetlen Dick-írás, melyben van valamiféle romantika. Vagy ott „A megőrzőgép”, mely egy hagymázas ötletre épül: mi lenne, ha egy gép élőlénnyé tudná változtatni a klasszikus zeneműveket, s mivé válnának aztán ezek, ha szabadjára engednénk őket…

Teljes cikkem ekulton.

Sárkányok mindig lesznek (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Sárkányok, elsősorban az irodalomban, az ókortól napjainkig. Ezt adja igen interaktív, érdekfeszítő, különleges és izgalmas formában a Petőfi Irodalmi Múzeum eme kiállítása, még november 6-ig.

Nekem nagyon tetszett, nagyon élveztem, és ezt bővebben az ekulton fejtém ki vala.

Igaz Dóra: Nyár, nagyi, net

Nehéz lehet komoly dolgokról olyan gyerekkönyvet írni, ami szórakoztató, de közben elkerüli a szájbarágósság, a prédikálás, az elidétlenkedés, a „gyerekhez-le-kell-ereszkedni”-féle hozzáállás csapdáit. De Igaz Dórának sikerült.

Berci, a történet főszereplője, számítógépfüggő. Itt a nyári szünet, amit kénytelen vidéken, a nagyinál tölteni, és már előre retteg, hogy halálra fogja ott unni magát, tablet és Minecraft és Skype nélkül. De aztán kiderül, hogy nagyinak is van tabletje meg wifije, sőt, Wifije is, de ami még fontosabb, remek ötletei és remek érzéke, hogy kimozdítsa Bercit a gép-kattanásból. S közben a könyv, a szöveg is jó, szülőknek és gyerekeknek egyaránt élvezetes olvasmány.

Teljes cikkem ekulton.

Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz

Három éve jelent meg Molnár Krisztina Rita első gyerekkönyve, a Maléna kertje, egy kívül-belül szépséges és tartalmas, kedves és békebeli hangulatú kötet. A Kréta-rajz ennek a folytatása, mely nem pont ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az előző véget ért.

Három gyerek, három barát nyaralását meséli el, és mindhárom egészen más - de ennél jóval többről szól ez a szépséges könyv. Jelenről és múltról, az élet nagy kérdéseiről, de közben szórakoztató, kedves olvasmány is. Teljes cikkem ekulton.

Sing Street

Zenés film, mely a '80-as évek Dublinjában játszódik, és kamaszok a főszereplői. Hááát...

John Carney (Once) rendezte. Ja? Akkor kell. OK, az írek miatt mindenképp megnéztem volna, mi ez, de a '80-as évek popja... hát, voltak abban óriási dolgok, de minden zseniális dalra jutott száz borzalmas. Szerencsére nem ebben a filmben. Sőt, itt van Motörhead és The Clash is. Meg érzelmek, poénok, izgalmak, sok-sok zene, és az ifjúság érzése. Nekem ez már hogynepersze nosztalgia, mégis széles vigyorral, fellelkesülten jöttem ki a végén a moziból. Ha ez nem lesz kultfilm, akkor nemtommi.

Írtam róla ekultra.

Ez meg itt a Motörhead dal a filmből:

Christopher Moore: A velencei sárkány

Aki azt remélte, hogy Christopher Moore-t börtönbe vetik azért, mert meggyalázta Shakespeare egyes darabjainak emlékét a Bolond című regényben, az megszívta, mert ehelyett az történt, hogy Moore szabadlábon írt még egy könyvet, hogy tovább forgassa a Bárdot a sírjában. Jelen kötet A velencei kalmár és az Othello sajátosan moore-ias katyvasza, bár az író maga is bevallja, hogy nem emlékszik már, mi egyéb Shakespeare műből lopott különféle további motívumokat. Amint ennyiből is sejthető, az előzményhez hasonlóan épp úgy van itt tragikus, mint komikus szál – s legfőképp újra találkozhatunk Tarsollyal, aki itt már nem címszereplő, de alkalmanként még mindig mesélő.

Teljes cikkem ekulton.

John Williams: Stoner

Ez a cikk a HammerWorld magazin 2016. júniusi (No. 285) számában jelent meg

Ez a könyv nem a stoner nevű, lelazult zenei irányzatról szól, hanem egy emberről. Egy teljesen átlagos emberről. Olyanról, akinek vannak jó meg rossz tulajdonságai, aki hozott pár jó és pár rossz döntést az életében, aki sokat szenvedett és keveset élt, és aki még megannyi más miatt olyan, mint bármelyikünk. Ha azt nézem, mi benne a metal, hát legfeljebb annak a szenvedélynek a hőfoka, amellyel az irodalom és annak tanítása iránt viseltetett, és hogy volt néhány alkalom az életében, amikor kiállt az igazáért, amikor inkább választotta az egyenes gerincet, tudván tudva, hogy akkor is elroppantják…

William Stoner az 1800-as évek végén született egy keményen güriző farmer család egyetlen gyermekeként, és a Missouri Egyetemre ment, hogy mezőgazdálkodást tanuljon. Ám ott elrabolta a szívét az irodalom. Közben jött az I. világháború, ahova ő nem ment, ám a két ember közül, akit talán barátjának nevezhetett, az egyik igen, ám nem tért vissza élve. Stoner inkább maradt az egyetemen, a tanári pályát választotta, és amolyan szürke eminenciásként élte le az életét. Rosszul házasodott, élete egyetlen fényét, a lányát az anyja elidegenítette tőle, és így tovább. Nem mesélem el, de nem is nagyon van mit elmesélni, mert teljesen átlagos mindaz, ami vele történik.

Akkor miért lett ekkora siker a Stoner? Pláne miért lett egy könyv bestseller 50 évvel a megjelenése után? Talán mert ilyen fajta, egyszerre gyönyörű, mégis végtelenül egyszerű szépirodalmat nem ír ma senki? Vagy mert annyira őszinte és lényegláttató, hogy még a politikai korrektséghez sem ragaszkodik, ahogy ma szokás? Vagy mert annyira igazi, hiteles, hogy az már fáj, és mert mégis olyan csodálatos pillanatai vannak, amilyenekért megéri embernek születni?