nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

hétfő, november 02, 2009

Amorphis, Bp. Diesel, 2009. október 28.

Az Amoral és a Before The Dawn nevű előzenekarokat lekéstem, utóbbit sokan dicsérték amúgy.
Az
Amorphis-t még nem láttam Tomi Joutsen énekessel, pedig már a 3. lemezt adták ki vele, és nem is először lépett magyar színpadra. Ráadásul mindhárom album nagyon bejött, de arra nem számítottam, hogy az irdatlan rasztákat viselő figura viszi majd a hátán az egész koncertet, s hozzá ilyen szinten. Úgy értem, a többiek az amúgy tőlük megszokott visszafogottsággal voltak csak jelen úgy színpadi látványilag, ámde Tomi mellett ennél nem is kellett jobban megerőltetniük magukat. Nem mintha ő egyvégtében a közönséget hergelte volna meg ilyenek, sőt, de valami nagyon pozitív áradt belőle, már a hangján kívül, amin ha kellett, szívbemarkolóan szép dallamokat, máskor meg mély hörgéseket hozott.

Amúgy a koncert elején kicsit hiányoltam azt az átütő erőt a zenéből, ami pl. pár hete ugyanitt a Trouble-nél nagyon is megvolt, de aztán minden helyre állt (meg lehet, hogy csak én voltam túl fáradt, de végül a zene energiája segített). Sőt, valójában nem volt gyengébb dal a programban, az első lemezről elővezetett ős-ótvar
Karelia/Sing From The North Side ugyanúgy bejött, mint a friss Skyforger kb. 4 dala. Utóbbiak közül a lemezen súlyosságával kitűnő Majestic Beast esetében mondjuk a tappinges gitárral kísért refrén sokkal jobban tetszett így élőben. Azért voltak csúcspontok, pl. Silver Bride, Alone (az Am Universum-ról), az Elegy-egyveleg (Against Widows, Cares, On Rich And Poor, Against Widows), Black Winter Day. Utóbbi kultikus sláger már szinte nem is illik a mai dalok közé, mégis olyan hangulata volt… Jó, hogy nem szabadtéren nyomták, mert a környék összes fája ledobta volna a maradék leveleit is, hogy basszus, itt a tél… Ja, meg persze a My Kantele a végén, Istenem, csak azért az egyért is megérte volna odamenni! Csupán azt bántam, hogy a Tuonela lemezt totál hanyagolták.

Nem akarom túlragozni, ez egy remek koncert volt, forró hangulattal (a finnek gondolom otthon érezték magukat, akár ha a szaunájukban lettek volna). Továbbra is az a helyzet, hogy senki nem tudja így ötvözni a metalt meg rockot a népzenés dallamokkal, mint az Amorphis.


Címkék: