Stian Hole: Garmann utcája

Hole végtelenül egyszerűen és mélyrehatóan ír, ahogy csak a skandinávok tudnak, és így ez a részint szemet gyönyörködtető, részint kissé ijesztő-fura, tíz perc alatt kiolvasható kötet azok közé kerül, amiket az ember újra meg újra elolvas. Az benne a jó, hogy semmit nem magyaráz, de mindent elmond, amit kell. Úgyhogy nagyon tudom ajánlani minden felnőttnek, s főleg szülőknek, hogy emlékezzenek általa, (m)ilyen is gyereknek lenni.

Teljes cikkem ekulton.

Orson Scott Card: A holtak szószólója

Amint azt a meglepően hosszú és kissé spoileres előszóból megtudhatjuk, Orson Scott Card csupán azért alakította regénnyé a „Végjáték” című novelláját, hogy rendesen megalapozza A holtak szószólóját. Ehhez képest a Végjátékból sci-fi klasszikus lett – és a folytatásából is, noha egészen más. És nem csak azért, mert ebben nincsenek űrcsaták.

Egészen különös, különleges könyv ez. Teljes cikkem ekulton.

Bran: Tír na nÓg – Tündérzene

Ez itt az 500. blogbejegyzésem, bő 8 év alatt. Csak mondom, semmi fanfár. Viszont minden idők egyik legvarázslatosabb albumáról szól.

A Bran együttes Tír na nÓg – Tündérzene című albuma először 1999-ben jelent meg, digibook formátumban, keményfedeles kis kötet rejtette a két CD-t, és megannyi infót az elhangzó dalokról és mesékről. Az új kiadás papírtokos, de egyéb tekintetben ugyanazt az élményt adja: ír/breton/ószirmi zenéket és meséket, a szomorútól a táncos-tüzesig, a nosztalgikustól az időn kívüliig. Csodás, kalandos, titokzatos és gyönyörű zene.

Teljes cikkem ekultura.hu-n.

David Almond: Agyag

Fellingben, egy álmos észak-angol kisvárosban, a ’60-as években játszódik David Almond magyarul legújabb ifjúsági regénye. Ennyiből a legkevésbé sem tűnik izgalmasnak, de aki már olvasott valamit Almondtól, és elkapta a rá jellemző sajátos varázs, az biztosra mehet. A többieknek pedig azt mondanám, rábeszélésül, hogy Almond itt is úgy ír a tizenéves korról, barátságról, első szerelemről – s emellett élet és halál nagy kérdéseiről, ahogy csak ő tud.

Teljes cikk ekulton.

Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában

Nagyon ritkán fordul elő, hogy valamit nem azért olvasok, mert bevállaltam, hogy írok róla. Amit bevállalok, azt is el akarom olvasni, még sincs meg az, ami régen, a könyvekről írós korszakom előtt volt jellemző, hogy az egyik könyv következik a másikból, szabad asszociációk meg épp miből van elegem/mire van szükségem nyomán. Ezt a könyvet viszont végre így vettem kézbe, és ez önmagában is jó.

A címe utalás, de nem olvastam Proust művét. Viszont mostanában sokat foglalkoztat, hogy vajon elszúrt idő volt-e az a sok év, amikor olyan dolgokat csináltam, amiket mostanában kevésbé, vagy még inkább, amikor nem csináltam azt, amit ma jónak meg értelmesnek látok. Ráadásul azt írja a hátsóborító, hogy a "szereplőknek egyetlen mentsvára marad, a zene iránti olthatatlan szenvedélyük", szóval megszólítva éreztem magam.

Aztán az első fejezetet úgy utáltam, hogy majdnem feladtam. Egy Sasha nevű, kleptomániás, nem különösebben szimpatikus nő, egy lemezcéges guru titkárnője a főszereplője (mármint az első fejezetnek, mert amúgy fejezetenként változik a nézőpont, s vele a stílus, az idősík, miegymás), és az volt az érzésem, hogy ez egy lilaködös és/vagy pszichologizáló/neurotikus New York-i művészregény vagy szépirodalom lesz, és az nem érdekelt volna. Semmi bajom ezzel sem, egyszerűen csak nem hozzám szól. Nem akarom élni az urbánus fél-értelmiségiek kiüresedett, értelmetlen életét, és minden jót kívánok nekik, de nem érdekel. Aztán tovább olvastam, és kiderült, hogy ha néha hajszálon múlik is, de ez a regény nem ilyen.

Azt azért mondom, hogy alig van benne humor. Akad, irónia pláne, meg az a simán zseniális rész, amelyben egy gyerek mesél az életükről powerpoint prezentációkon (vagyis folyamatábrákon, ilyesmiken) keresztül – de azért nem is merő posztmodern nyavajgás az egész. Hanem egy rakás ember életének a sokszor elképesztően mélyreható elmesélése, egy-egy epizódon keresztül, de úgy, hogy egy vagy több ponton mindegyik találkozik legalább egy valamelyik másikukkal. Így a regény szól arról, hogy hogyan vagyunk összekötve, és hogy milyen máshogy fogunk fel dolgokat, de ezt nem kimondva teszi, hanem sokszor csak apró utalások útján, amitől hitelesebb és élvezhetőbb is az egész.

A szereplők között van hajdani punk zenész (abból több is), lemezgyáros, filmsztár, PR-os, miegymás. Mindőjükről kiderül, előbb vagy utóbb, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más (vagy nem, vagy de, miután azzá váltak), és mind küzdenek valamivel, mind túl sok időt vesztegetnek el értelmetlenségekre, túl sok hibát vétenek. Jennifer Egan nem csak abban nagy, ahogy az ő egymáshoz való viszonyaikat megmutatja, de abban is, ahogy árnyalja az egyes szereplők jellemét. Van, akivel épp csak találkozunk, mégis megtudjuk, milyen ember és mi mozgatja (legalább egy adott élethelyzetében), de van olyan is, mint a fent említett Sasha, akiről jóval többet mesél, és egészen más képet lát belőlük az ember a könyv végére, mint mikor először felbukkantak a lapjain.

Az idősíkok és szereplők és stílusok váltogatása miatt alapos figyelmet igényel a regény, de ez így van jól, anélkül nem is lehetne élvezni. Kb. a '70-es évek végétől a közeljövőig jutunk, szédítő, mégis kapcsolódó ugrásokkal. A jövő leírása számomra megrázóbb és hitelesebb, mint sok sci-fi esetében, pedig Egan sem feltétlenül a személyre, hanem a társadalomra koncentrál. Bár nagyon nem tetszik, amit mutat ez a jövő, nagyon ott van az, ahogy, amivel véget ér a könyv. Noha a zenéről nem úgy ír, ahogy én tenném, vagy ahogy mondjuk Nick Hornby (akit csak azért emlegetek fel, hogy elmondhassam, Egan szépirodalmibb, ám kevésbé humoros és bölcselkedő, de alapvetően mindketten ugyanarról írnak) – mégis telibe talál vele. És ez fontos, mert enélkül nem szeretném ezt a könyvet.

És bár nem kellett volna írnom róla, mégis írtam. Sokszor érzem elszúrt időnek ezt is, hogy könyvekről írok, de erről a könyvről írnom kellett, belső késztetésből. Nem rólam szól, nem az én generációmról, mégis értem és érzem, jobban, mint ami még kényelmes és "belefér", de hát épp ez adja az erejét bármely könyvnek, ha jelent valamit az olvasónak. Erről a könyvről meg olvasása közben többször is gondoltam, hogy valami ilyet szeretnék (szerettem volna valaha?) írni én is, csak persze egészen másat, mert miközben ugyanolyanok vagyunk, ez itt mégis egy másik ország, másik város, más emberek.

Timo Parvela: Körhinta és Szerencsekerék

A finn szerzőpáros, Timo Parvela és Virpi Talvitie Mérleghinta című kötetét nagyon szeretem, és a két továbbiról is csak jókat tudok mondani. Az abban megismert szereplők közül többel is újra találkozhatunk a két folytatásban.

A Körhinta központi témája az idő, a Szerencsekerék meg persze szól a szerencséről is, de leginkább barátságról, boldogságról, arról, hogy mire érdemes várni, mikor kell cselekedni, és hogy mennyire fontos, hogy higgyünk az álmainkban.

Teljes cikkem ekulton.

Szerelemre hangszerelve

John Carney egy ír rendező-forgatókönyvíró, akinek 2006-os Once (Egyszer) című filmje egyike örök kedvenceimnek. Kézikamerával felvett, zenés romantikus film, de olyan, amilyenből nincs még egy. Kultfilm lett belőle, de a Szerelemre hangszerelve előzetesét látva úgy éreztem, ez itt az Egyszer 2., hollywoodira írt verzióban…

És végül is az is, és mégis nagyon tetszett. Ekulton írtam le, miért.

Így neveld a sárkányodat 2.

Az utóbbi évek egyik legjobb, legszerethetőbb animációs filmjének folytatása részint komorabb-komolyabb, részint grandiózusabb lett, de ami az első részben szerethető volt, az jobbára itt is megvan, plusz még több, sokkal több sárkány. Nekem nagyon tetszett, de én Fogatlant, az éjfúriát önmagában is órákon át tudnám nézni.

Teljes cikkem ekulton.

Meg Rosoff: Just in Case – Sorsbújócska

David Case 15 éves angol fiú. Lutonban él a szüleivel és egy éves, Charlie nevű kisöccsével. És a róla szóló regény úgy kezdődik, hogy Charlie kis híján kiesik az ablakon, David épp csak el tudja őt kapni. Az élmény hatására David úgy érzi, hogy a sors üldözi őt, és millió módja lehet annak, hogy hogyan haljon meg. Ezért azt a furcsának ható (de hát melyik 15 éves nem csinál furcsákat?!) megoldást találja ki, hogy Justinra változtatja a nevét (mely így angolul szójátékká lesz), s a külsejét, a viselkedését is átalakítja. Hogy akkor a sors hátha nem talál rá. Persze bárki megmondhatná neki, hogy a dolgok nem így működnek, de szerencsére Rosoff nem elégedett meg ennyivel.

Elgondolkodtató, remek regény, teljes cikkem emitt.

Jeff VanderMeer: Kontroll

Jeff VanderMeer előző regénye alaposan megkavarta a fantasztikus irodalom egyébként sem nyugodalmas közegét. Legalábbis nekem úgy tűnik, hogy a nagy felhajtással beharangozott, meglepően rövid és rengeteg kérdést nyitva hagyó Expedíció egy olvasóját sem hagyta hidegen. Ez volt a Déli Végek-trilógia első része, de az ígért időben, hamar érkező folytatás sem teszi egyértelműbbé a helyzetet.

A folytatás stílust, nézőpontot és helyszínt is vált, de amennyi kérdésre választ ad, annyi újabb kérdést is szül. Nyomasztó, különös regény. Teljes cikkem ekulton.

Ben Aaronovitch: London folyói

Krimit és urban fantasyt keresztező regénye egy mára ötödik részénél tartó sorozat nyitánya. A címbéli folyókat istenszerű lények személyesítik meg, ám nem ők a főszereplők – valójában mellékszál Temze anya és Temze apa és népes pereputtyuk egymással való torzsalkodása. A főhős egy némileg sekélyes, de fejlődőképes fiatal rendőr, az afrikai származású Peter Grant, aki előtt fénytelen aktatologatói pálya áll – mígnem kiderül róla, hogy van némi érzéke a mágiához.

Szellemes és izgalmas, érdekesnek tűnő világú, de néhol nekem kissé, hm, túlzásba eső regény, teljes cikkem róla ekulton.

Philip K. Dick: A halál útvesztője

Ez volt az első magyarul megjelent Philip K. Dick regény, '86-ban, de azt a verziót nem olvastam, csak ezt az újat, és mondhatom, remek belépő PKD paranoid világába.

A halál útvesztője olyan, mint egy kamara thriller: egy lakatlan bolygón összezárnak tucatnyi különféle embert, akikről viszonylag hamar kiderül, hogy egytől-egyig bírnak valamiféle pszichés problémával (Dickről lévén szó: ki nem?!), és akik aztán elkezdenek egymás után meghalni, s egyre kevésbé lehet tudni, ki kicsoda, mi igazi és mi hallucináció, és így tovább. Dicknél alap, hogy az olvasó tíz oldal után elkezd kételkedni a körülötte lévő valóság vagy épp a benne lévő érzések, tapasztalatok igazában…

Teljes cikkem ekulton.

A Grand Budapest Hotel

Sziporkázó sztárparádé, bármi őrültségre képes rendező, sajátos látványvilág és miliő, és a mélyben komoly mondanivaló: ez a Grand Budapest Hotel, az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb filmje. Teljes cikkem ekulton.

Láma Ole Nydahl: Félelem nélküli halál

Láma Ole könyve számomra elsősorban azért értékes, mert minden buddhista vonatkozása mellett is rengeteg olyan bölcsességet, tapasztalatot, útmutatást és tanácsot ad át, amely bárkinek hasznára válhat. Hiszen ha abban hisz is az ember, hogy a halált a semmi követi, akkor sem mindegy, hogyan éli meg a haldoklást – és hogyan készül fel rá. Még ha nem is hisz valaki a karmában, vagy egy, az életét megítélő istenben, emberhez méltó életet ő is élhet. Mindezek tekintetében van mit tanulni Láma Ole könyvéből. Persze sok olyasmin is át kell rágnia magát az olvasónak, amit a laikus nyugati ember legjobb esetben is fantasztikusnak talál, valamint megannyi furcsán hangzó tibeti és szanszkrit kifejezésen. Úgy gondolom, Láma Ole, lévén európai, a „földijei” számára érthetőbben, világosabban tudja elmagyarázni mindezen tanításokat, mint egy távol-keleti mester tenné. Így sem könnyű olvasmány ez, de ha az ember elkapja a fonalat, akkor végig tudja venni, és biztos vagyok benne, hogy épülésére szolgál.

Teljes cikkem ekulton.

Szél támad

Mijazaki talán utolsó filmrendezése ez. A Chihiro szellemországban, a Totoro, a Nauszika és más remekművek alkotója ez alkalommal (jobbára) mellőzte a fantáziát, és egy több rétegű, komoly filmet alkotott, melynek középpontjában régi szerelme, a repülés áll.

Ajánlóm ekulton.

Corrodal

Ha nem kérdezi meg a Galaktika szerkesztője, hogy nem írnék-e hozzájuk a Corrodal zenekar második albumáról, amelyiken Ursula K. Le Guin klasszikusnak is beillő, de kissé elfeledett sci-fi regényét, az Égi esztergát dolgozták fel, akkor tán elment volna mellettem az anyag. Ehhez képest a 2013-ban megjelent album hatalmas kedvencem lett. Instrumentális prog.rock/metal, rengeteg egyéni meg különleges hatással és hangszerrel és ötlettel, és szuperül adják vissza a regény hangulatát, történéseit - ének nélkül is.

Az aktuális Galaktikában ott a cikkem, a Hammer site-on pedig az interjúm velük.

Bandcampen az anyag:

Erlend Loe: Fvonk

Mi történik, ha egy átlagember összetalálkozik a miniszterelnökkel? Miriádnyi válasz létezhet erre a kérdésre, de Erlend Loe esetében csakis ilyen lehet a válasz, mint ez a könyv, mert végül is pont erről szól, meg még sok minden másról. A Fvonk beteg-bolond egy regény, minden loe-i jellegzetességgel, minimalista-ütős stílusban, és a cselekmény színhelyei (avagy helyszínei) között még Budapest is felbukkan. Teljes cikkem ekulton.

Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt

Catherynne M. Valente egyike azon íróknak, akik mind gyermek/ifjúsági, mind fantasy/sci-fi terén üdítően egyénit és különlegeset képesek alkotni. Első gyerekeknek írt regénye volt A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, ennek folytatása ez a könyv, és csaknem a végéig úgy éreztem, a sziporkázás, újítás, mindenfélére utalgatás itt már a történet és az élvezhetőség rovására megy - de a vége... hát, az igazán szép. Teljes cikkem ekulton.

Scott Westerfeld: Góliát

Noha a Leviatán trilógia befejező része már nem az Ad Astránál jelent meg, minden egyéb változatlan, s ez igaz a minőségre is: ifjúsági illetve alternatív történelmi/steampunk vonalon ez a három kötet a legjobbak közé tartozik. Az a legkevesebb, hogy a befejezés méltó az eddigiekhez, és még azoknál is izgalmasabb.

Teljes cikk ekulton.

Ray Bradbury: A Toynbee-átalakító

A magyarul eddig megjelent Bradbury kötetek jellemzően a Mester ’50-as és ’60-as (esetleg ’70-es) évekbeli művei, válogatásai voltak, ám az Agavénél megszokott módon fura borítójú A Toynbee-átalakító zömében ’80-as évekbeli novellákat tartalmaz (bár akad köztük ’54-es és ’45-ös keltezésű is). És bár mindaz megvan ezekben is, ami miatt a korábbi írásait annyira szeretem, ezen történetek jó része sokkal több keserűséget, kiábrándultságot, akár cinizmust rejt, mint amazok. De attól még jó nagyon.

Teljes cikk ekulton.

Mark Helprin: Téli mese

A filmnek, s az onnan vett borítónak sajnos nincs sok köze a könyvhöz, de ezt a különös, ezernyi szálat gabalyító-gombolyító történetet nem is lehet filmre vinni. Ezt olvasni kell, abban az értelemben, ahogy mondjuk a világ legszebb helyeit is látni kell a saját szemünkkel, fotó, film, mások elbeszélése vissza nem adhatja. Ez a monstrum nem csak mérete okán lett életem egyik legnagyobb olvasmányélménye.

Teljes cikkem ekulton.

Joanne Harris: Egész évben karácsony

Ez egy olyan novellaválogatás, melyben a Csokoládé írónője úgy kalandoz kedvére, hogy hozza a rá jellemző stílust, hangulatot és gondolatokat. Továbbra is a szórakoztató és a szépirodalom határán egyensúlyoz – a történetekben felvillantott életképek, személyiségek gyakran megragadóbbak és mélyrehatóbbak, mint sok szépirodalmi műben, ugyanakkor gyakran tesz bele valami többé-kevésbé mágikus, nem evilági elemet, csavart.

Teljes cikk ekulton.

Mr. Morgan utolsó szerelme

A film címe spoileresnek is nevezhető, bár szerintem árnyaltabb a történet annál, hogysem ennyivel összefoglalható, elrontható legyen. Vagy hogy kimerüljön annyiban, hogy kliséket sorakoztat fel az életről, mint olyanról, s benne gyászról, öregedésről, fiatalságról, apa-fiú (avagy szülő-gyermek) kapcsolatokról, és így tovább. Nem feltétlenül maga a történet ennek az oka, bár úgy gondolom, viszonylag kevés olyan filmet játszanak a mozik, melyekben legalább ilyen mélységben ábrázolnák az igazi emberi életet. A Mr. Morgan utolsó szerelmének a savát-borsát a színészi játék adja, valamint a fényképezés.

Teljes cikk ekulton.

Robert Low: A Sárkányhajó

Low a vikingekről szóló, maximális hitelességre törekvő Felesküdöttek-saga első három részében sem finomkodott (noha az öncélú kegyetlenség sem kenyere), de a negyedikben úgy istenesen megzúzza Ormot és Felesküdötteit. Még ha a cselekmény tartalmaz is visszatérő/ismerős elemeket, és az a megoldás, hogy múltjuk árnyai visszajönnek bosszút állni, eléggé lerágott csont is, a könyv letehetetlenül izgalmas.

Teljes írásom ekulton.

Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Hogy Ono Maszudzsi, a regény főszereplője háborús bűnös-e, azt nem Ishiguro mondja meg, azt az olvasónak kell eldöntenie. Ahogy a maga kimért, szertartásos, jellegzetesen japán módján elmeséli történetét, előre-hátra ugrálva az időben, kerülgetve a kínos kérdéseket, ahogy a japán etikett is elvárja, apránként elénk tárul egy ember élete, és tényleg csak rajtunk múlik, mint ítéljük meg – vagy hogy egyáltalán megítéljük-e.

Teljes cikk ekulton.

Jeff VanderMeer: Expedíció

Az Expedíció egy trilógia első kötete, mindhárom könyv 2014-ben fog megjelenni, és bár az első rész rövid, 176 oldalas csupán, nem mindennapi olvasmány. Már besorolni sem könnyű: pszichothriller, természetfeletti horror, sci-fi, ökopunk és fantasy elemei vegyülnek benne. És amilyen rövid, annyira feszült és izgalmas. Ez bizonyára sablonosan hangzik, de tényleg rég olvastam ennyire paráztató, magába szippantó könyvet.

Teljes cikk ekulton.

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala

Standish Treadwell diszlexiás. Tizenöt éves létére nem igazán megy neki se az írás, se az olvasás. Ráadásul felemás színű a szeme. De Standish nem hülye. Viszont tisztátalannak számít abban a diktatúrában, melyben él. Akármikor kitörölhetik az élők sorából. Selejt, a Hetedik Zóna lakója, ahonnan senki nem jut ki élve, ahova azok kerülnek, akik bármi olyat tettek, ami az Anyaföld vezetőinek és pribékjeinek nem tetszik.

Nem akármilyen ifjúsági regény egy alternatív, de mégis túlságosan ismerős világból. Teljes cikkem ekulton.

A Lego kaland

Lehetne ez egy újabb dögunalmas animációs film is, melyben az átlagember legyőzi a főgonoszt, megmenti a világot, kerül neki jó nő is a végére, nem szólva a szupercuki illetve szuperbölcs barátokról, akik a kezét nyalják vagy a vállát veregetik. Sőt, ez mind benne is van. Amitől más, az egyrészt a csavar a történetben (melyet egy felnőtt néző alighanem kitalál, mielőtt bebizonyosodna, de akkor is ott van), másrészt pedig a bődületes poénok. Melyek egy része olyan, hogy az ember zokogva fogja a fejét, s kínjában röhög (halld például Batman dala), de még ezek is jók, sőt.

További megfejtés ekulton.

Anne Rice: Az Úr Krisztus sorozat 1-2.

Még hogy Anne Rice, a vámpírkirálynő, Jézus életéről írjon könyvet?! - kérdezhették a csak mérsékelten tájékozottak, akik nem tudtak róla, hogy Lestat, a vámpír megalkotójának volt egy katolikus korszaka. Melybe a rá jellemző vehemenciával vetette bele magát, s mely azonban már a múlté, így sajnos az is kérdéses, hogy lesz-e 3., befejező rész. Sajnos, mert ez a két regény tulajdonképpen egész jó. Nem a legrosszabb, sem a legjobb könyvek, amiket valaha Jézusról írtak, ráadásul a Bibliában nem tárgyalt éveiről nem is nagyon szólnak, mégis tetszettek. Hogy miért, azt az ekulton írtam le.

East: Messze a felhőkkel (DVD)

A magyar progresszív rock egyik legfontosabb zenekara, az East 18 év szünet után állt először újra színpadra, a pécsi Kodály Központban. Ezt 2013-ban egy szegedi és egy budapesti fellépés követte – utóbbin, a teltházas MüPa koncerten magam is ott voltam. A Messze a felhőkkel című DVD a pécsi koncert felvétele, de a program, ha nem csalódom, megegyezik a müpással. Márpedig az katartikus, felejthetetlen, örök élmény volt.

Teljes cikkem ekulton.

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Ray Bradbury a sci-fi irodalom klasszikus írói közé tartozik, s művei közül az egyik legismertebb a Fahrenheit 451. A cím arra a hőfokra utal, amin a könyvnyomópapír meggyullad – merthogy abban a képzeletbeli jövőben, amelyben a regény játszódik, a könyv tiltott dolog. A rohanó életet élő embereket a média irányítja, s a rendszer nem tűri a gondolkodókat...

Az új, Agave féle kiadás további öt remek novella olvasható. Cikkem ekulton.

Polonkai Tamás: Apokrif

Polonkai Tamás szólóanyagán egyszerűségükben is szép, minden sallangtól mentesen hangszerelt dalok sorakoznak. Sok népzenei, illetve szakrális zenei elemmel színesített, ha úgy tetszik, világzene ez. A lemezen Tamás az ének mellett egymaga játszik minden hangszeren: citerán, akusztikus- és basszusgitáron, illetve az ütőshangszereken. A szerzemények olyan hangulatot árasztanak, olyasmit közvetítenek, amit nagyon hiányolok úgy általában véve szinte mindenből, ami a mai világot jellemzi. Hála van ezekben a dalokban, Isten, a világ, a természet felé.

Teljes cikkem, ahol az anyag meg is hallgatható itt van, az ekulton.

Maisie tudja

Ezt a filmet minden szülőnek látnia kellene, és minden gyereknek, aki úgy nőtt fel, hogy sérült a lelke a szülei miatt. Nem gyógyír, nem megoldás, nem szülőknek szóló szaktanácsadás, hanem tükör, emlékeztető, nagy szavak és monumentális jelenetek nélkül arról, ami igazán fontos. Talán azért is, mert mindent a gyerek, Maisie szemszögéből mutat meg, amennyit ő ért és lát, azt látjuk a vásznon – és ő minden lényegeset lát. Innen a cím.

Itt pedig a teljes cikkem, plusz trailer.

Neil Gaiman: Odd and the Frost Giants

2008-as kisregény Gaimantől, ha úgy nézem, könnyed, szórakoztató mese az északi mítoszok világában, ha meg amúgy, akkor a felnőtté válás, a beavatás a témája. Akárhogy is, Gaiman elemében van. Teljes cikkem SFmagon.

Clark Ashton Smith: Gonosz mesék

Clark Ashton Smith a gótikus/természetfeletti irodalom egyik kultikus szerzője a múlt század '30-as éveiből. H. P. Lovecraft barátja volt, írásait kifinomult, barokkosba hajló stílus és erős atmoszféra jellemezte. A Gonosz mesék a jobbára középkori és teljesen képzeletbeli francia tartományban, Averoigne-ban játszódó történeteket gyűjti egybe.

Teljes cikkem ekulton.

Watch My Dying

A Watch My Dying nem siette el a 4. albumot (mely már a Led Zeppelin vagy a Black Sabbath esetében is vízválasztó és kiemelkedő volt ugye), olyannyira nem, hogy múlt év Karácsonyára csak az első fele, a 4.1 EP jelent meg, rajta hat új dallal. Ennek ellenére nem váltak funeral doom zenekarrá, az irány nem igazán módosult, de változások azért történtek a Moebius album óta. Ezekről, és sok minden másról kérdezgettem Gaobr énekest és Imi basszert, és a Hammer site-on olvasható az interjú, és ott meghallgatható a teljes EP is.

Bill Watterson: Varázslatos világ (Kázmér és Huba 11.)

Ez az utolsó kötete Watterson örökbecsű képregénysorozatának. Még most is elképeszt, hogy tudott valaki ilyen furfangos és bravúros dolgot művelni: egy hat éves kisfiúról szóló, látszólag kő egyszerű képregénycsík-sorozatban annyi mindenről szólni. Társadalomkritika, filozófia, az élet nagy kérdései – s mellette a gyerekcsínyek egész tárháza, mit tárháza, tárfelhőkarcolója. Meg pszichológia. Meg a szülő-gyermek viszony különféle momentumai. És így tovább, tovább.

Teljes cikkem ekulton.

Reif Larsen: T.S. Spivet különös utazása

Reif Larsen első könyve ez. Februárban kerül mozikba Jean-Pierre Jeunet (Amélie csodálatos élete) rendezésében a filmverzió. A múlt év egyik legkülönlegesebb és legjobb könyvélménye volt számomra, dacára annak, hogy a nagy alakú, rengeteg ábrával és térképpel illusztrált kötet elsőre a régi fizika tankönyvekre emlékeztetett.

Teljes cikkem ekulton.

Ted Nasmith - a harmadik / interjú az egyik legismertebb Tolkien-illusztrátorral

Ted Nasmith a január 5-én az Uránia moziban tartott Tolkien-nap vendége volt, ott interjúztam vele.

Nasmith egyike a három legismertebb festővel, aki Tolkien műveit illusztrálta. A másik kettő, Alan Lee és John Howe részt vett a Gyűrűk Ura és Hobbit filmek látványvilágának kialakításában -- és bizonyos értelemben Nasmith is, csak mivel ő nem szállt be a projectbe, tőle szimplán nyúlt Peter Jackson... Erről is beszélt a visszafogottságában is készségesen válaszolgató, szimpatikus művész.
Itt az írott verzió.

Virrasztók: A halál színei

A Virrasztók egy pécsi zenekar, a népzenét és a metalt keverik, némi gépi, sampleres elemekkel gazdagítva, egészen sajátos formában, és ez már a harmadik albumuk. A lemez februárban jelenik meg digipack formátumban, addig a Hammer magazin CD mellékleteként szerezhető be.

Ekultra írtam róla.

Daniel Pinkwater: A titokzatos gyíkzenekar története

A regény eredetileg 1976-ban jelent meg, s ha nem számít is klasszikusnak, mindenképp az ismert és közkedvelt ifjúsági regények közé tartozik Amerikában. Meglepő választásnak tűnhet ennek a kiadása, de az a helyzet, hogy nincs benne semmi, ami akadályozná, hogy egy mai 9-14 éves olvasó is élvezze (vagy épp egy felnőtt, jelesül én). Sajátos hangulatú és humorú regény, erről is írtam ekultra.

Natalie Babbitt: Örök kaland

A borító alapján lányregénynek tűnik, és a főszereplője egy tizenegy éves kislány, nem úgy tűnt, hogy hozzám szól, de beleolvastam, és az a megérzésem támadt, hogy tetszene. És nem tévedtem.

Ekulton a cikkem.

Best of 2013

• Könyv
Reif Larsen: T.S. Spivet különös utazása
Neil Gaiman: Óceán az út végén
Patrick Ness - Siobhan Down: Szólít a szörny
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú - Két szív
Robert Holdstock: Mitágó erdő 
Osamu Tezuka Buddha képregénysorozata
Mary Doria Russell: Verebecske
Laár András: Kiderülés
Takács Vilmos: Pisztolytáska és rózsapatron - A Guns N' Roses és én 
Könyves vonalon ez jó év volt. Jöttek olyan könyvek, amik meg tudtak rázni, el tudtak varázsolni, úgy és annyira, hogy tudom, hogy újra el kell majd őket olvasnom. És ez valójában ritka, most mégis több ilyet találtam - ezek vannak a listán (és a Gaimant nyomban kétszer is elolvastam).
De talán az még ritkább, ha egy olyan könyv, ami régen nagyon sokat jelentett, második olvasásra is ad ugyanannyit, vagy akár még többet: Beagle regénye ilyen volt.

• Film

Nagyon vártam Richard Linklater Mielőtt... sorozatának a harmadik részét, és bizonyos értelemben nem kellett csalódnom, másrészt meg jól megzúzott. Ez volt a messze leginkább emlékezetes filmélményen, de a többi felsorolt is tetszett ezért vagy azért.

Mielőtt éjfélt üt az óra

...

Moliére két keréken

Végjáték

Gravitáció

A Hobbit - Smaug pusztasága

• Koncert

Fates Warning, A38

East, MüPa

Queensryche, Club 202

New Model Army, A38

Pain Of Salvation / Anneke, Club 202

• Dalok

Alice In Chains - Choke

Alter Bridge - Addicted to Pain

Amorphis - Hopeless Days

Audrey Horne - Redemption Blues

Bálnalovas - Árnyékfejtő

East - Elrejtettél a szívedben (ez ugyan '94-es dal, de most, a MüPa-beli életműkoncert kapcsán ütött be nálam, és vitt mindent)

Fates Warning - Firefly

In Solitude - Sister

Memory Garden - The Evangelist

New Model Army - March in September

Pearl Jam - Mind Your Manners

Queensryche - Ad Lucem

Trouble - When The Sky Comes Down

VoiVod - Kluskap O' Kom

Von Hertzen Brothers - Insomniac

stb.

Ez volt ám a, hm, érdekes év. Meg változatos. A zömét a hátam közepére nem kívántam volna, de a fentiek sokat segítettek.

Békesség minden érző lénynek.

Noble Smith: A Megye bölcsessége

Egy Tolkien/Gyűrűk Ura/Hobbit rajongónak nincs szüksége külön könyvre, hogy megmondja, mi a jó ezekben, mi a Megye bölcsessége, hiszen épp azért olvassuk a professzor könyveit, mert mi is a Megyébe vágyunk. Ám Noble Smith mégis tud adni valamit, akár a fanoknak, akár úgy általában bárkinek, mert az alábbiak szellemében írta meg könyvét: „Tolkien az elméjével teremtette meg Középföldét, de a hobbitok a szívéből ugrottak elő. Az életünk sokkal jobbá válhat, ha megpróbáljuk a magunkévá tenni ezen vidám, őszinte, kitartó és iparkodó lények szemléletmódját."

Ekulton a cikkem.

Tony Parsons: Fiúkból lesznek a férfiak (Apa és fia 3.)

Tony Parsons angol író 1999-es, Apa és fia című regényével lett ismert és közkedvelt szerző, nálunk is. Alighanem azért, mert jellemzően normális, átlagos emberekről írt szívhez szóló, hihető, de szórakoztató történetet. Ami magyarul megjelent tőle, azt mindet olvastam, de míg ez az első és folytatása, a Férj és feleség nagyon tetszett, utóbb ahogy teltek az évek, egyre inkább úgy éreztem, hogy ellőtte a puskaporát, s már csak önmagát ismétli. Ezért aztán vegyes érzelmekkel fogadtam a hírt, hogy új regényében visszatér Harry Silver, az Apa és fia és folytatása főszereplője.

De ez a visszatérés jól sikerült. Teljes cikkem ekulton.

Dolma lányai

Nepáli buddhista szerzetesnőkről szóló film, mely elsősorban az emberi oldalra koncentrál. Érdekes, néha szép, néha megható, néha vicces, és így tovább. Cikkem róla ekulton.

A hobbit - Smaug pusztasága

Az első rész után nem éreztem azt a sürgető késztetést, amit most igen: hogy újra meg akarom nézni. Tisztában vagyok vele, hogy a Smaug pusztasága elsősorban szórakoztató és látványos, és ritkán olyan hangulatos, hogy oda akarjak költözni, de szerintem olyan igazán, de tényleg szórakoztató és látványos filmből sincs olyan sok. Szóval nekem tetszett.

Ekulton a cikkem.

Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú - Két szív

A fantasy irodalom klasszikusai között számon tartott, 1968-ban született regény 2004-ig nem jelent meg magyarul, de akkor nyomban sokunk kedvencévé is vált, bár kétlem, hogy minden potenciális olvasójához eljutott a híre – márpedig Tolkien rajongóinak épp úgy ajánlható, mint mondjuk a Harry Potter sorozat kedvelőinek. Igazi gyöngyszem, amely Amerikában mindmáig nagy népszerűségnek örvend, akárcsak a belőle készült, 1982-es, részint japán rajzfilm. Új kiadása egyben új fordítást rejt, valamint a „Két szív” című novellát, az egyetlen írást, melyben Beagle valaha is visszatért a regény szereplőihez.

Teljes írásom az ekulton.

Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Vannak könyvek, amik rögtön az első oldalukon elvarázsolnak, beszippantanak, és nem eresztenek, míg a végükre nem érek – vagy még azután sem. Nem feltétlenül a legkellemesebb élmények, de ezek miatt érzi úgy az ember, hogy az olvasás egy szent valami, ami nélkül kevésbé lennénk emberek.

Holdstock 1984-ben megjelent, World Fantasy-díjas regénye is ilyen. Az a legkevesebb, hogy nem fogott rajta az idő foga, hiszen kortalan dolgokról szól. (...) A Mitágó-erdő amellett, hogy izgalmas, kiszámíthatatlan kalandregény, egyszersmind szépirodalom is, szimbólumokban, értelmezési rétegekben gazdag, varázslatos és magával ragadó alkotás.

Teljes cikkem ekulton.

Takács Vilmos: Pisztolytáska és rózsapatron – A Guns N’ Roses és én

Vilkó műve, ahogy rá is írták, "inkább regény", mintsem színtiszta rocktörténeti dokumentumkönyv. Váltogatva (és párhuzamosan) megy benne minden idők egyik legnagyobb rock bandájának a története, és Vilkóé, aki Slash miatt kezdett el gitározni, és most a Hollywood Rose-zal tolja a Guns klasszikus dalait (plusz sajátokat is). Minden rockrajongónak olvasnia kell, mert rólunk szól, hogy milyen annak lenni a világ ezen fertályán. Meg szól a zenészlétről is, van benne millió sztori, megannyi fotó, piszok jól néz ki, és remek humorú, olvasmányos cucc. Ekultra írtam róla bővebben.

Jostein Gaarder: Hello? Is anybody there?

A Hello? Is anybody there? egy rövid könyvecske, amit ráadásul gazdagon illusztrált Sally Gardner, szóval semmiképp nem megerőltető olvasmány kevésbé képzett angolosoknak sem. Pláne, mivel a főszereplő Joe 8 éves, és épp ilyen korú gyerekeknek szánhatta Gaarder. De persze filozófikus, kicsit A kis herceg-re is emlékeztet, és ekulton a teljes cikkem róla.

Végjáték

Vagy igénytelen vagyok, vagy csak az igényeimet tartottam reális/alacsony szinten (egy ilyen sci-fi klasszikusból úgysem lehet igazán méltó filmet csinálni, mert vagy a hangulat lesz ott s a nézők nem, vagy látványos lesz, de csorbul a tartalom), de nekem tetszett. Rengeteg ennél sokkal rosszabb adaptációt láttam már, de valószínű, hogy a könyv ismerete nélkül sok mindent nem értettem volna belőle. Szóval olvassátok el, aztán nézzétek meg.

Cikkem ekulton.