Best of 2010

Na, akkor megpróbálok tradíciót teremteni, és másodjára is összeírni, mi volt a legzsírabb az aktuális évben a blog-kompatibilis élményeimből.

• Könyv
Máté Angi: Volt egyszer egy
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Tibor Fischer: Agyafúrt agyag
Alessandro Baricco: Harag-várak

Neil Gaiman: A temető könyve és persze Sandman 2.
Raana Raas: Csodaidők 4.: Hazatérők
Nicholas Christopher: Bestiárium
Diana Wynne Jones: A vándorló palota és Az égi palota
Celia Rees: Bűbájos Mary és Farkasszem

Szóval ezévben egyetlen olyan könyv volt, ami a meglepetés akkora erejével hatott rám, mint múlt évben Zafón meg Baricco, és az bizony egy mesekönyv. Az van a listám élén. Aztán szintén best of kategóriás az azt követő három, és aztán a többi meg azt jelzi, hogy ifjúsági irodalom terén erős évem volt, és még kettő kiemelni valót találtam. Ezeken kívül is sok szépet meg jót olvastam (most már én sem tudom, hogy vagyok képes ennyit olvasni, azt hiszem, sikerült ledöntenem a fizika bizonyos törvényeit, főleg amik az időre vonatkoznak), de a listára ezek fértek.

• Film
Mióta apa vagyok, hagyománnyá vált, hogy nem sűrűn járok moziba, de filmet nézni sincs sok idő. De azért az Eredet volt ezévben a legjobb.
De nagyon tetszett az Avatar, a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma, a most először látott A szív hídjai (a könyvvel együtt – akárcsak a Napok romjai), a nálunk csak DVD-n forgalmazott, méltatlanul mellőzött Bobby Long, és a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. fele is.

• Koncert
Queensryche
Brendan Perry
Eclipse / Angertea
MetalFest: Lamb Of God, Nevermore
New Model Army / M.A.B.
Riverside / Deadwing

Összesen ennyi koncerten voltam, és kb. ilyen sorrendben voltak jók.

• Dalok
Anathema – Everything
Black Country Communion – One Last Soul
Coheed & Cambria – The Broken
Nevermore – The Obsidian Conspiracy
Pain Of Salvation – Sisters
Brendan Perry – Utopia
Replika – Add meg
The Shadow Theory – A Symphony of Shadows
Volbeat – 7 Shots
stb.

Ahogy múlt évben is, akinek van kedve, most is írja meg kommentbe, neki mik voltak a legjobbak.
És legyen boldog jövő évben mindenki! Egyszer, csak úgy a változatosság kedvéért, jó? Olyan úgysem volt, min. évezredek óta, ha ugyan.

Christopher Moore: Csak egy harapás

Christopher Moore vámpíros trilógiájának befejező része ez a könyv. Aki érteni szeretné, mi történik benne, az kénytelen elolvasni az első kettőt, de nem fogja megbánni. Feltéve, hogy szereti az elvetemült humor megannyi alakját. Mert Moore abban nagy.

A történet pontosan ott folytatódik, ahol a Totál szívásban abbamaradt, de nem pontosan ugyanúgy. Moore is rájött, hogy Abby Normal személyében olyan szereplőt sikerült alkotnia, aki messze karakteresebb és szórakoztatóbb, mint a titkárnőből vámpírrá tett, dögös vörös Jody, vagy esetlen pasija, a vidékről San Francisco-ba költözött, írónak készülő, ám szintén megvámpírult Tommy.
Így aztán a befejezés jelentős részében mintegy Abby blogját olvashatjuk, és a csaj eszméletlen. De messze nem csak az ő hülyeségein lehet nevetni. Teljes cikk meg az ekulton.

Erlend Loe: Elfújta a nő

Erlend Loe egy norvég író, akitől eddig három jobbára felnőtteknek szánt regény (Naiv. Szuper., Doppler, valamint Doppler, az utak királya) és ugyanannyi gyerekkönyv (mindnek a kackiás bajuszú Kurt a főhőse) jelent meg magyarul. Ezek nekem mind nagyon tetszettek, így Loe bekerült a kedvenceim közé, bár ennél jelentősebb elismerésekben és díjakban is részesült már pályája során.

Ennek megfelelően nagyon vártam az új könyvét, ami nem is új, sőt, a legrégebbi: eredetileg 1993-ban jelent meg, ez volt az első regénye. Később film is készült belőle, amit nem láttam még teljes egészében, de belenéztem, és annyiból olyan, mint egy szokásosan elvont-bolond francia film nem franciás zenével. De ha jobban elmélyedtem volna a norvég filmművészetben, talán mást mondanék. Akárhogy is, jónak tűnt.
És a regény is jó, még ha nem tetszett is annyira, mint későbbi zsengéi. Teljes cikk az ekulton.

Lackfi János: Domboninneni mesék

Lackfi János ír felnőttnek, gyereknek. Én sajnos csak nem rég óta követem figyelemmel munkásságát, az Autós mesék című válogatásban megjelent három remek írása hatására. Tetszett az Ugrálóház című verseskötete, és ez az új mesekönyv is.

A Domboninneni mesék leginkább nagyobb ovisoknak illetve kisiskolásoknak valók. Bár négy állatkölyök a főszereplő (Elemér fóka, Köles denevér, Janka vadmacskalány és Dinnye hangyász), nem vitás, hogy a történetek zöme embergyerekekről is szólhatna. Olyannyira, hogy két itt szereplő sztori olvasható az Autós mesék-ben is, ahol emberként szerepelnek Dinnyéék.
A könyv kedves humora miatt nagyon szerethető.
Teljes cikk az e-kultúrán.

Mark Haddon: Bumm!

Mark Haddon angol író 2003-as (nálunk először egy évvel később megjelent) A kutya különös esete az éjszakában című regényével futott be, melynek egy autista fiú a főszereplője. Bár jó pár gyerekkönyv után ez volt az első műve, amit inkább felnőtteknek szánt, mégis a rangos gyermekirodalmi díjat, a Whitbread-et nyerte el vele. Őszintén szólva mégsem lett a kedvencem. Megható és érdekes volt, de számomra néha túl bizarr, vagy szimplán csak rosszkor olvastam - van az úgy.
Azóta magyarul a Valami baj van jelent még meg, és most a Bumm! Megtetszett a fülszövege, adtam hát neki egy esélyt, és nem kellett csalatkoznom. A regény egyébként a ’92-es Gridzbi Spudvetch! (bizony, szép cím...) átírt verziója, és egy kora-tizenéves fiú, Jimbo a főszereplője. Emberünk nem az osztály esze, de nem is annyira rossz srác, hogy kirúgják a suliból. Márpedig lázadó korszakát élő tinédzser nővére szerint ez vár rá. Ám a csaj téved: valójában földönkívüliek és a Föld megmentése. És a sok kaland mellé sok-sok humor is került, így lett ez egy igen szórakoztató regény.
Teljes cikk az ekultúrán.

Varró Dániel: Akinek a lába hatos

Varró Dániel nem régiben apa lett, és élményeiről a rá oly’ jellemző játékos, üdítően kreatív, kikacsintásokkal, utalásokkal teli stílusban írt egy kupac verset. De olyanokat, hogy valami csuda! Remek ritmusú mondókák ezek, amiket valóban örömmel hallgatnak az apró méretű bőgőmasinák.
Tudom, mert a második fiam pompásan el tud aludni a vállamon, ha felolvasom neki, dacára annak, hogy közben rezeg szegény, mivel az apja kacarászik.
Teljes cikk az ekulton.

Kurt Vonnegut: A repülő macska

Történt pedig, hogy az Úrnak 2007. évében Kurt Vonnegut amerikai író itthagyta e földi árnyékvilágot, és megtért Teremtőjéhez. Ez az író, mielőtt ezt tette, azt állította, hogy ami olyat írt életében, amit kiadásra érdemesnek és méltónak talált, azt mind meg is jelenttette, és nem hagy maga után kiadatlan írást. Hogy kamuzott, vagy szenilis volt, azt már sosem tudjuk meg, tény azonban, hogy fia, Mark mégis talált publikálatlan novellákat apja hagyatékában. Ezekből egy kötetre valót már olvashattunk magyarul, Ördögcsapda címen. Hanem arra senki nem számított, hogy lesz még egy – sőt, még egy, ami azt illeti, de az még angolul sem jelent meg, csak hírét hallani.

A repülő macska tehát a második a posztumusz Vonnegut kötetek sorában, és 14 novellát tartalmaz. Melyek zöme nem kiemelkedő tőle, de azért van benne pár jobban sikerült darab, és összességében jobb ez a könyv, mint az Ördögcsapda volt.
Teljes cikk az ekultúrán.

Magyarósi Gizella: Ki fogja a kukacot? - Dolgozatok a barátságról

Az úgy volt, hogy egyszer egy nápolyi tanító, bizonyos Marcello D’Orta összeszedte mindazt az orbitális baromságot, avagy aranyos, gyermeki félreértéseken alapuló poént, amiket diákjai az ilyen-olyan dolgozataikba beleírtak. S nem állt meg itt, ezekből a legjobbakat kiválogatva kiadta mindezt könyvben. A siker nem maradt el, hazánkba is begyűrűzött, és magyarul is olvashatók a tanítóúr gyűjteményes kötetei. Mindegyik könyvet Magyarósi Gizella fordította, majd úgy döntött, megmutatja, ha a világnak nem is, de az országnak, hogy sületlenségeket a magyar nebulók is tudnak írdogálni. Meghirdettek egy pályázatot, mely a barátság témakörét volt hivatott körüljárni, és ennek eredménye lett ez a könyv.
És nagyon jó lett. Imhol a teljes cikk.

Lynne McTaggart: Az energiamező

Alighanem a kvantumfizikával kezdődött, az 1900-as évek elején kialakuló új, forradalmi tudományos irányzattal, mely az elemi részecskék fizikáját igyekezett leírni. Ezen a szinten olyasmiket találtak a tudósok, amiket a klasszikus fizikán belül nem lehetett leírni – amik aszerint lehetetlennek számítottak. Ezzel kezdődhetett, ezzel lehetett elindulni olyan jelenségek megfejtése felé, amiket, az addig ismert fizikai törvények szerinti megmagyarázhatatlanságuk miatt jobbára nemlétezőnek fogtak fel, és ha egy tudós mégis azokkal foglalkozott, akkor a saját jó hírnevét tette kockára.

Mindez különben, mint ebből a könyvből is kiderül, bő száz év alatt sem változott sokat: a tudomány felkentjei bőszen, foggal-körömmel védik állásaikat, és előszeretettel kiáltják ki nevetségesnek az olyan feltevéseket (és akik azokat felteszik), mint hogy pl. létezik távgyógyítás, telepátia, pszichokinézis, vagy akár csak hogy a homeopátia működik – s pláne, ha valaki azt állítja, van valami megfejtése arra is, hogy miért.
Mindazonáltal van ebben a világban olyan bátor és kíváncsi tudós elég, aki szeretné megtudni a válaszokat ezekre a kérdésekre. Egy részük azért dolgozik ezeken, hogy bebizonyítsa, hogy kamu az egész, mások viszont biztosak a dologban, és „pusztán” tudományosan is szeretnék bebizonyítani mindezeket. Lynne McTaggart könyve ezen emberek egy részéről szól, és arról, hogy igen, bizony, bebizonyították.
Teljes cikk az ekultúrán.

Kimura Rei: Japán rózsa + interjú az írónővel

Bizonyosan nem olvastam volna el ezt a könyvet, ha nem ismerem személyesen az írónőt. Japán érdekel, de sem a női romantikus regények, sem a világháborúsok terén nem vagyok otthon. Így azonban, hogy ismerem ezt a kedves, energiával teli nőt, adtam egy esélyt az első magyarul is megjelent könyvének, és nem bántam meg. Ekulton a teljes cikk.
Meg aztán készítettem Kimura Rei-jel e-mailben egy interjút is, szerintem határozottan jó lett, itt lehet elolvasni.

Brendan O’Carroll: Agnes Browne

Az Agnes Browne című filmet valaha adta valamelyik tévé is, főszerepben Anjelica Hustonnal, aki ebben a háziistennői szerepben is brillírozott. Hogy ehhez az alapot egy regény adta, azt csak jóval később tudtam meg. És, mint látható, a 2006-ban magyarul is megjelent könyvről sem hamarjában írok. A jobb később, mint soha tipikus esete.
A történet a ’60-as évek Dublinjában, annak is északi, szegényebbik oldalán játszódik. A címszereplő egy hét gyermekes, frissen megözvegyült családanya, aki ennyi nehézség mellett még mindig szép (34 éves...), emellett megveszekedett Cliff Richard rajongó (a filmben Tom Jones-ért van oda...). Róla és gyerekeiről meg barátairól szól ez az egyszerre humoros és szívbemarkoló, nagyon szerethető regény.
Teljes cikk az ekultúrán.

Philip K. Dick: A Titán játékosai

A Galaktikus cserépgyógyász óta megjelent négy Dick könyvet nem olvastam, azzal a regénnyel bizony besokalltam, kellett két év szünet. De ez sem az igazi, továbbra is azt érzem, hogy a legjobb könyveit már kiadták. Persze, mihez képest. Elég sok író soha az életben nem fog olyan jót írni, mint amire én azt mondom, Dick-től közepes...

Ez egy teljességgel tipikus PKD regény, és most már határozottan az az érzésem, hogy emberünk a könyvei útján igyekezett megszabadulni félelmeitől, frusztrációitól, pszichés problémáitól.
S tette ezt úgy, hogy az összes elképzelhető verziót végigvette, méghozzá az alapötletből kiindulva egész világokat építve fel. Pontosabban az összes elképzelhető rossz verziót. Az sajnos fel sem merült benne, hogy a dolgok jól is alakulhatnak... pedig micsoda könyveket írhatott volna azokból is!
Teljes cikk az ekulton.

Maurice Druon: Zeusz emlékiratai

Maurice Druon (1918–2009) nevét a legtöbben hét részes történelmi regénysorozata, Az elátkozott királyok miatt ismerjük. Ezen könyvét egy barátném ajánlotta figyelmembe, kb. egy nappal azelőtt, hogy megtudtuk volna: újra kiadják.

Először szoknom kellett Druon régies, kifinomult stílusát, de hamar ráéreztem, és onnantól kezdve mindvégig nagyon élveztem a könyvet. Ami egyszerre regény, mitológiai összefoglaló és elmélkedés megannyi témáról, mindent úgy adagolva, hogy még épp nem sok, így aztán roppant szórakoztató is. És nem mellesleg felidézte bennem, hogy régen miért is szerettem annyira a görög kultúrát, történelmet meg mítoszokat.
Teljes cikk az ekultúrán.

Bátky András: Pipogya, a budapesti medve

Budapest különös hely, rengeteg mese, legenda, titok lappang benne – ezen kötet szerint pedig láthatatlan állatok is. Itt élnek közöttünk a különféle vadak, ám mi nem láthatjuk őket.

Csakhogy egy napon Pipogya, akire nem is illik ez a név, ellenben az igazi nevét (Medve Alfonz) utálja, azt veszi észre, hogy egy kisgyerek kikerüli. S aztán egyre több gyermeknél tapasztalja ugyanezt, mígnem végül barátokra is szert tesz közöttük, szám szerint háromra.
De azért ez mégsincs így rendjén, mert minél többen látják őket, annál inkább veszélybe kerül az állatok biztonságos városi élete. Így medvénk a három gyerkőccel illetve két állatbarátjával, a vegetáriánus értelmiségi Oroszlán Gézával és a hiperaktív Tigris Oszkárral együtt nyomozni kezd, aminek folyományaként olyan kalandokba csöppennek, amik bizony mindannyiukat próbára teszik.
Nagyon szerethető és élvezetes könyv ez, a teljes cikk meg az ekultura.hu-n olvasható.

Bagossy László: A sötétben látó tündér

Ez a történet eredetileg színdarab volt, és már 5 éve látható az Örkény Színházban. A mesélő, egyben a „külső” mese hőse, a címbéli Sötétben Látó Tündér. Ő meséli el, hogy születnek a tündérek, mint kapnak nevet, s miért lett belőle, a legkisebb, legügyetlenebb tündérből, akinél 299 testvére mindent jobban csinál, az, ami.
A „belső” mesét pedig neki kezdi el mesélni az anyukája, sötétben, ahol még a tündérek sem látnak, ám ahol a lelkünkkel, szívünkkel, szellemünkkel mégis láthatunk – amit aztán már a Sötétben Látó Tündér fejez be. Ez a történet nagyon sokat merít magyar népmesékből, elsősorban a Világszép Nádszálkisasszony címűből, és nyelvezete, ritmusa is népmesei, szemben a keretét adó történettel.
Különös hangulatú, varázslatos mese ez. Teljes cikk az ekultúrán.

Interjú Görgey Etelka írónővel - 2010. július

Görgey Etelka Raana Raas álnéven írt sci-fi tetralógiájának, a Csodaidőknek a Könyvhétre jelent meg a befejező része. Az összesen mintegy 1600 oldalt kitevő családregény egészen sajátos alkotás, mind történet, mind mondanivaló szempontjából. De maga Eta sem hétköznapi személyiség: a hebraisztikát is végzett hölgy Pálfán református lelkész, egyben két gyermek anyukája. Bőven volt miről kérdeznem tehát, és persze érdekeseket válaszolt.
Az interjú az ekulturán.

Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság

A Titokzatos Benedict Társaság egy jófajta ifjúsági regény, egyben egy immáron három részes sorozat nyitánya, amit elsősorban 9-14 éves gyerekeknek tudok ajánlani, meg bárkinek, aki szereti a kalandokat, a fejtörőket, a jól kitalált szereplőket, és a szórakoztató, izgalmas történeteket.

A regénynek négy gyerek és két felnőtt főszereplője van. Előbbiek mind egy fura hirdetésre jelentkeznek, amiben tehetséges gyermekeket keresnek – és a nehéz vizsgákon csak ők négyen jutnak át. Nagyon különböznek egymástól, két dolgot kivéve: mindannyiuknak van valamiféle tehetsége, olyasmi, amitől még nem lesznek szuperhősök, de a nagy átlagból mégis jócskán kimagaslanak.Négyüket azért gyűjti össze Mr. Benedict, a kissé bogaras tudós, hogy rájuk bízza a világ megmentésének ügyét…
Teljes cikk az ekulton.

Raoul Renier: Az exorcista

Raoul Renier, avagy Kornya Zsolt a ’90-es évekbeli magyar fantasy színtér hovatovább legendás alakja. Igazi nevéhez számos emlékezetes cikk fűződik, főleg a megboldogult Rúna magazinból, melyekben a gótikus, természetfeletti horrorról épp úgy izgalmasakat meg érdekeseket írt, mint a szerepjátékok legkülönfélébb aspektusairól; írói álnevét pedig több, a M.A.G.U.S. nevű magyar szerepjátékhoz kapcsolódó, a maga nemében igen jó regény mellett elsősorban a Sötét Mersant-ról szóló írásai tették ismertté. Jelen kötet a Mersant-hoz kapcsolódó sorozat negyedik darabja.

Sötét Mersant világa meglehetősen hasonlít az Ars Magica nevű szerepjátékéra. Középkor, természetfeletti lények, ódon mágikus könyvek, meg az azokat forgató nagy hatalmú mágusok, s velük szemben a keresztény egyház felkentjei és katonái.
Maga Mersant egyike a hermetikus tanok és hagyományok utolsó őrizőinek, egészen különleges figura. A róla szóló első könyv, A hitehagyott mindmáig a honi dark fantasy legjobbja, de a többi (A kárhozott, A kívülálló) is emlékezetes darab – akárcsak ez az új könyv.
Teljes cikk az ekultúrán.
Ez pedig egy interjú, amit jó rég készítettem az íróval, egyszer majd ide is felteszem, hogy meglegyen.

Mitch Albom: Csak egy kis hit kell

Ez már a negyedik magyarul megjelenő Mitch Albom könyv, bár csak az Öten a mennyországban-t olvastam tőle eddig. De amiatt megvettem a többit is (Keddi beszélgetések életről és halálról, Még egy nap).
Ennek a legújabb kötetnek három főszereplője van: Albert Lewis rabbi, vagyis a Rebbe, aki megkéri Mitch Albom-ot, hogy ha eljön az ideje, ő mondja búcsúztató beszédét a koporsójánál; Henry Covington, a kábszer-dealer gengszterből lett keresztyén tiszteletes; valamint az író maga, hiszen épp eleget mesél saját életéről is – de csak annyit, amennyi szükséges, hogy megértsük a másik kettőhöz való viszonyulását.
Nagyon fontos dolgokról szól ez a könyv. Hitről, vallásról, családról, közösségről, hagyományokról, amik segítenek embernek maradni, ill. azzá válni.
Teljes cikk az ekulturán.

Autósmesék – mai mesemondóktól

Kevés dologban lehetünk evilágon olyan biztosak, mint hogy a kisfiúk szeretik az autókat. A Disney-féle Verdák rajzfilm sikere is ezt mutatta: ha az ember körülnéz bármely gyerekrendezvényen vagy játszótéren, biztos, hogy lesz egy vagy több kissrác, akin vagy akinél van olyan holmi, aminek köze van hozzá.
Ha így nézzük, a Pozsonyi Pagony biztosra ment: ha kiadnak egy autókról szóló mesekönyvet, akkor azt vinni fogják, mint a cukrot. De nem lennének azok, akik, ha nem egy egész pontosan ilyen mesekönyv kerekedett volna a dologból. Ők ugyanis megkértek egy tucatnyi valamirevaló mai mesemondót, hogy írjon mesét autókról, és az eredményt kiadták egy kötetben.
Ekultúrán a teljes cikk.