nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

csütörtök, július 24, 2008

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia

Kiadó: Palatinus
Kiadás éve: 2003
Oldalszám: 181
Ára: 2200 Ft
Kategória: szépirodalom

Ez a könyv arról szól, milyen volt a ’70-es években fiatalnak lenni Magyarországon, és javarészt az 1960-ban született író saját élményein alapul. És úgy fest, Háy Jánosnak voltak ám élményei dögivel, még ha azok többé vagy kevésbé hasonlóak is azokhoz, amiket más, szintén akkor fiatalok (pl. a szüleim) mesélhetnének. A különbség annyi, hogy Háy mindezt le is írta, s milyen jól.

A bogyósgyümölcskertész jellemzően ribizlit, meg mondjuk még málnát és egrest termeszt, és két fia van, a kisebbikről szól ez a novellákba szedett regény. 25 fejezetben tárul elénk mesélőnk története, óvodáskorától a pesti kollégiumon meg csövezésen meg zenekarosdin át a fiatal férfi első külföldi útjáról, mely az ún. szabad világba (konkrétan Bécsbe) vezet. Minden fejezet adott téma köré épül, azon keresztül mutatja be igen hitelesen az adott kort meg minden. Hogy milyen volt először hallani mondjuk Rolling Stones-t, lemenni a Balatonra, meg építőtáborba, először berúgni, csókolózni, szeretkezni, különféle pofonokat kapni az élet különféle elemeitől, kijutni az országhatáron túlra. Milyen volt álmodozni, hogy majd ő is olyan nagy énekes-gitáros lesz, mint mondjuk Jimi Hendrix, lesz neki is Gibson gitárja, és majd New Yorkban fog lakni. A rockzenének amúgy is végig fontos szerepe van a könyvben, felbukkan a Beatles, a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Jézus Krisztus Szupersztár, Radics Béla (aki életét adta a rokendrollnak, hogy Isten nyugosztalja), de meg a kor más ismert alakjai is, pl. Nagy László költő, meg Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, meg ilyenek.

Mindeközben változik az elbeszélői stílus is, de nem nagyon, csak épp híven az adott rész korához. Kb. olyan az egész, mintha Salinger Zabhegyezőjét, meg egy picit Kerouactól az Útont totálisan magyar viszonyokra alkalmaznánk. Szóval laza, szókimondó. Meg a Kis utazás c. filmhez is hasonlít a dolog. Szerintem igen kiváló kordokumentum, de aztán lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert végül is láttam valamennyit abból a korszakból, és még többet hallottam róla. Pl. faterom mesélte, hogy volt, hogy pincérkedett az Ifjúsági Parkban. Azt mondja, azok a nagy zenészek, Fenyőék meg ezek, mind milyen köcsög beképzeltek voltak, de a Radics, az nem. Lehet, hogy másnak kevés a leírás a 181 oldalon, hát az menjen és kérdezze meg azokat az ismerőseit meg rokonait, akik akkor éltek. Valószínű, hogy nagyon hasonlókat fognak mondani, mint amiket ebben a könyvben olvasni.

Különben meg a felnőttéválásról is szól ez a könyv, arról, milyen mocsok nehéz, ráadásul ez a bogyósgyümölcskertész fia nem volt egy rossz szándékú gyerek. OK, belekeveredett ebbe-abba, párszor összeütközésbe is került a rendszerrel, de hát azt elég nehéz volt kivédeni akkortájt, pláne Pesten, pláne egy fiatalnak, aki szabad szeretett volna lenni, meg rockot hallgatott és játszott volna, ha hagyják, nem komolyzenét, értitek. Amúgy egyáltalán nem politizál, épp attól üt az egész, hogy amit leír, az úgy volt, és annyi meg egy bambi. De összességében csak elég univerzális témákat jár körbe, és úgy ír róluk (meg persze azokról az elcseszett és gyönyörű évekről is), hogy az őszinte is, meg színigaz, tragikus és komikus, és kb. akárkinek, aki itt él, mondhat valamit. Avagy ahogy a belső flepnin áll: „Na most ilyenekről szól ez a könyv. És lehet rajta nevetni, még az ember könnye is kicsordul tőle.
Vagy azért, mert sírni kell.”

Címkék: