Weöres Sándor: Ének a határtalanról

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 160
Ára: 2900 Ft
Kategória: költészet, szépirodalom

Manapság jószerével csak antikváriumokban lehet ráakadni - jellemzően borsos áron - Weöres Sándor (1913. június 22. – 1989. január 22.) köteteire. Igaz, a kiterjedt életművet nem lehet könnyű kezelni, kiadni, de azért legalábbis fura, hogy szinte csak A teljesség felé kapható frissebb kiadásban. Meg, immáron, az Ének a határtalanról.

Ez a verseskötet eredetileg 1980-ban látott napvilágot, egyike Weöres utolsó könyveinek. Négy részre oszlik, melyeknek már a címe is sejteti, hogy igen különböző témákat ölel fel: Ünnep, Megkopottan, Idyllium, Évezredek. Épp úgy találni e költemények között vidámat (még pajzánt is, ld. Vásári népballada), gyermekit, mint keleti ill. ősi bölcsességek visszhangjait hordozót, vagy olyat, ami hangulatokat ír le (mint pl. az Esős alkonyat), netán ami egyszerűen csak az életről (az íróéról ill. általában az emberéről) szól. Ha úgy tetszik, sokukból kiolvasható az is, ahogy Weöres az aktuális helyzetet, az őt körülvevő országot-világot látta, de ez akár belemagyarázás is lehet. Azt pedig szeretném elkerülni.

Ahogy ennél alaposabb fejtegetésekbe, elemzésekbe, vagy a költő pályájának legalább vázlatos ismertetésébe sem fogok bele. Sajnos ugyanis nem állíthatom, hogy eléggé ismerem mindehhez a munkásságát. Annyit mondhatok csupán, hogy a fiam miatt mostanában sokat olvastam, fennhangon, Weöres csodás gyermekverseit, meg hogy a fent említett filozófikus művet is elő-előveszem néha, és mindezek és jelen kötet alapján is kijelenthetem, hogy szeretem a verseit. És nem is azért, mert akármilyen témáról, hangulatról és stílusban ír is, mindig jó, mindig értékes. Hanem mert az a jellegzetes Weöres-varázs, amit a ritmussal és szavakkal való káprázatos játékkal, meg persze a beletett, beleszőtt szívvel-lélekkel ér el, az mindben ott van. Ilyen vagy olyan formában, úgy, hogy egyik jobban tetszik, mint a másik, de letagadhatatlanul. Oly’ gazdag, oly’ lenyűgözően zenei és szép az ő költészete, sokszor tündéri, máskor bölcs és mérhetetlenül régibb, mint kora alapján lehetne, oly’ láttató és oly’ mértékben és mélységben atmoszféra-teremtő, hogy sokszor az sem számít, ha látszólag nincs is értelme, ha úgy tűnik, csupán bűvészkedik a nyelvvel. Mert valójában, valóban varázsol, nem csak trükközik, nem csak úgy tesz, mintha, s a legbolondosabb, legkísérletezőbb soraiban is az élet lüktet.

Mindehhez remekül illenek Keresztes Dóra egyszerre egyszerű és elvont illusztrációi (ő készített látványterveket a Nemzeti Színház Holdbéli csónakos előadásához is, ami szintén Weöres műve), valamint a világoskék lapokra sötétkék tintával nyomott sorok. Mindössze egy alaposabb pályarajzot, bőségesebb háttérinformációt hiányolok ebből a kicsikincses új kiadásból.