nat b
Név:

Ez amolyan félblog, nem igazi. Inkább csak arra van, hogy feltegyek akármi cikket, legyen Hammer-es, ekulturás, endless-es, vagy bármi egyéb, ami nekem valamiért fontos. És nem csak zenékről meg könyvekről meg filmekről. Hanem pl. helyekről, ahol járok. És biztos lesz itt pár gondolatom is, meg hasonlók.

kedd, július 15, 2008

Raana Raas: Csodaidők II.: Kiszakadtak

Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2008 (első kiadás)
Oldalszám: 419
Ára: 3490 Ft
Kategória: sci-fi/fantasy, szépirodalom, ifjúsági

Az azért nagyon nem szerencsés, hogy úgy másfél év telt el Csodaidők tetralógia első (Az ogfák vöröse) és második (Kiszakadtak) részeinek megjelenése között. Hogy miért alakult így, az sem érdektelen kérdés, de inkább koncentráljunk a könyvre!

És ez lenne első, legfontosabb tanácsom is minden leendő olvasónak. Ugyanis nagyon oda kell figyelni a regény minden sorára! Azért is, mert annyira összetett, ezernyi apró részletből építkező, számos különféle szálat bonyolító történet ez, és azért is, mert az írónő annyi mindent mond, s szavainak akkora súlya van. Nehéz olvasmány.

Magam ugyan csupán egy éve olvastam az első részt, de így sem bántam volna, ha a folytatásban több az olyasmi magyarázat, amiről amúgy már Az ogfák vörösében is szó volt. Raana Raas (aki ezen a néven a sztori egyik szereplője, amúgy viszont Görgey Etelkának hívják) nyilván úgy vette, hogy olvasói képben vannak, és ez bizonyára így van azon rajongói mag esetében, akik a kezdetektől követték a sztori alakulását a
Csodaidők honlap útján. Azonban a kevésbé erős memóriával bíró humanoidok számára bizony néhol igencsak kapaszkodni kell majd, hogy megértsék, ki kivel van, miről beszél és mi történik. Annál is inkább, mivel az első könyvben lefektetett alapok itt egytől egyig mozgásba lendülnek, és különösen a politikai és háborús vonalon úgy beindulnak az események, ahogy tavasszal a jégolvadás.

Mivel
az első könyvről szóló cikkemben nagy vonalakban leírtam az alapvető tudnivalókat, itt hagy ne ismételjem el. Legyen elég annyi, hogy a 3900-as évek első felében járunk (úgy 6 évvel az előző regény vége után). Az emberlakta világűr két legfőbb népe, a kaveniek (avagy niesiek: egy korábbi, a földi civilizációtól elszakadt, ezért külön, sajátos kultúrát képviselő népcsoport) ill. a külsősök (a „mi leszármazottaink”) között már küszöbön a háború, s e kettő közé szorulva őrlődnek a kiszakadtak. Ők azok, akik elhagyták a Kavent, vagy akiket kitettek onnan, és kénytelenek a külsősök között élni, akik viszont nem fogadják őket be. Saját, merev tradíciók szerint élő fajtájuk jellemzően nem hajlandó őket visszafogadni, és számuk egyre nő, így szintén fontos szereplői lesznek az eseményeknek.

A háború ugyan a felszínen a kulturális különbségek miatt készül kitörni, de valójában a az egyre terjeszkedő Csillag Unió elnökének (ill. katonai vezetésének) hataloméhsége áll mögötte. A könyv legmegrázóbb, legütősebb része épp az, amikor az emberi kegyetlenéget, a háború értelmetlenségét ábrázolja. Az írónő még csak nem is direkte realistán vagy különösebben részletekbe menően, csupán végtelenül egyszerű szavakkal írja le a vérontást, a szenvedést, a borzalmakat. A katonai stratégiákra vagy az ilyen-olyan harci helyzetekre (magyarán az akciórészekre) alig pazarol szót, mégis, ez a keresetlen egyszerűség megteszi a magáét: felér egy hatalmas pofonnal, és jól az ember emlékezetébe vési, hogy ezt a gyilkolást, ezt a gyűlölködést, ezt ne, ezt nem szabad, ezt sosem lehet igazolni semmivel!

A könyv fejezetei továbbra is Judy, Giin és Yaan között oszlanak meg. Judy, akit ugyan továbbra is kételyek gyötörnek, hogy valóban Giin-e az apja, lassan nővé serdül. Elég jól beilleszkedett a kaveni életbe ill. a Raas családba, ám a felnőtté válást, bármily’ különleges képességekkel és remek intelligenciával bírjon is, ugyanúgy megszenvedi, mint bármely korabeli fiatal. Giin még mélyebbre ássa magát a bolygóközi politikában, egyre súlyosabb terheket vesz a vállára, elveiből mit sem engedve küzd az igazáért, amivel önmagát és családját is veszélybe sodorja. Mindeközben családját vezetnie, lánya útját pedig egyengetnie kellene (házasság meg hasonlók) – ám ő is csak ember, s mint apa, néha nem tud mit kezdeni nagykorúvá cseperedő lányával. Yaan pedig, aki immáron kiszakadtként, Paul Martyn néven él, egy neves katonai iskola kiemelkedő tehetségű végzőse, aki aztán olyan megbízatást kap, ami egész további pályájára hatással lesz.

Az előző részben tapasztaltakhoz mérten Yaannál mutatkozik a legnagyobb változás és fejlődés – igaz, elég meredek dolgokon is megy keresztül. Hiszen, mint külsős katonatiszt, sokszor épp a kiszakadtakkal, azaz a saját fajtájával kell szembenéznie. Ám az idő és a mindaz, amit megél, érettebb emberré teszik – lényegében tragikus hőssé nemesedik. Már nem olyan felelőtlen, és a lelkiismerete is előkerül, így aztán ifjúkori forrófejűségéért ő is alaposan megfizet. Raana Raas-nál egyébként is minden cselekedetnek megvan a maga eredménye, következménye, amivel aztán az embernek szembe is kell néznie. Ráadásul minden eddiginél bőkezűbben osztja a sorscsapásokat a szereplőkre, ami újabb jele annak, hogy az írónő tisztában van a valós élettel. Ami a jellemábrázolásokban, a szereplők személyes életének leírásában is tisztán érezhető.

Emellett azonban a korábbinál is nagyobb szerepe van a regényben a politikának. Giin igazát az olvasó könnyebben megérti, mint azt, hogy a Kaven, tehát a sajátjai miért viseltetnek olyan mélységes ellenérzéssel az irányában. Az ő komplex alakjában a nagy vallásreformerek is visszaköszönnek, akik, hogy megmentsék hitüket, és annak tömegeket összetartó, megsegítő, felemelő erejét, akár a saját egyházukkal is szembeszálltak. De akár aktuálpolitikai színezetet is belemagyarázhatunk, mert hiszen alighanem pont így járna egy valamirevaló, született vezető (akinek amúgy nyomát sem látni a jelen magyar politikában), ugyanígy ellene fordulna mindenki... Mert Giin valójában a Csillag Unió azon törekvései ellen küzd, amik mögött a Kaven elpusztításának szándéka áll, akár azon áron is, hogy egyes, kőbe vésett hagyományokat felborítson (pl. azzal, hogy kiszakadtak adoptálására buzdít). Ám míg Giin törekvése vagy a külsős vezetés sokszor undorító húzásai érthetőek, a kiszakadtak helyzete leginkább kaotikus, és pont rajtuk, általuk dől el nagyon sok minden.

Az utolsó 100 oldalig megfeszített figyelem szükségeltetik a könyv olvasásához, hogy az ember követni tudja az egyre bonyolódó szálakat – aztán pedig eljön az elkerülhetetlen, és megmutatkozik a Kiszakadtak igazi ereje. Akkor aztán az olvasó alig jut lélegzethez, s végül kóválygó fejjel rakja le a könyvet. És nekilát számolni a napokat a harmadik rész megjelenéséig (amit a kiadó Karácsonyra ígér).

Címkék: