Ez a vaskos kötet nem kimondottan a fotográfia történetét mutatja be,
mert a legfontosabb fotósoktól sem került be minden korszakalkotó kép,
és a technika fejlődéséről is legfeljebb szóban mesél, az eszközöket nem
látjuk, de a velük készült képeket igen. A Joseph Nicéphore Niépce
által készített legelső fotográfiától 1826-ból, napjaink fontos és
ikonikus felvételeiig hatalmas ívet jár be a könyv, és igyekszik épp úgy
bemutatni azon képeket, amelyek a technikát vitték előbbre, mint
azokat, amelyek akár a művészi, akár az alkalmazott fotográfiában
maradandót jelentettek. Bár a viszonylag tömör leírások nem teszik
lehetővé az egyes fotók mélyreható elemzését, elég világosak és
követhetőek ahhoz, hogy megértsük, hogy „ezen meg mit kell nézni”.
Emellett azonban a könyv az emberiség utóbbi majd’ két évszázadának a
krónikája is, hiszen számtalan történelmi eseményről látható benne
fénykép.
szombat, február 29, 2020
Kurt Busiek: Conan-gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek
Conan képregény
színesben? Merész dolog. De a vaskos kötet azon fele, amelyben a barbár
gyermek- és ifjúkorát dolgozták fel az alkotók, a leghangulatosabb, az
eredeti howardi atmoszférát legjobban megjelenítő képregényes
feldolgozása Conannak, amit valaha láttam. És a többi sem gyenge.
Teljes cikkem ekulton.
Teljes cikkem ekulton.
vasárnap, december 29, 2019
Best of 2019
• Könyv
Robert McCammon: Egy fiú élete
David Almond: A nap színe
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz
Molnár Krisztina Rita: A tűz ösvénye
Molnár Krisztina Rita: Remélem, örülsz
Mark Greenside: Hogyan (nem) lettem francia életművész
Alan Moore: From Hell – A pokolból
Kurt Busiek: Conan-gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek
Alan Watts: A könyv
William Goldman: A herceg menyasszonya
Könyvileg ez elég erős év volt, különösen, hogy három katartikus olvasmányom is volt a tényleg, igazán jók tetejébe. Képregények terén meg még múlt évnél is durvább volt, gyermek- avagy fénykoromban sem olvastam ennyi comicsot. Brutál, mi minden jelent meg a klasszikusokból (de a kortárs királyságokból is).
Amit nem tettem fel a listára, pedig szintén nagy és jó élmény volt, az Theodora Goss első regényének a fordítása, mely jövőre jelenik meg, és én szerkesztem (remélve, hogy jó munkát végzek).
Bohém rapszódia
Heavy Túra
Az Úr sötét anyagai
Slogan, Robot
Ez a fenti három koncert volt az évben az, ami katarzist okozott, de szintén nagy élmény volt az év elején újra színpadon látni a Moodot, aztán az Aebsence/Amáliák a Kék Yukban, a Ghost Toast a Szimplában, az ún. Queensryche a Fezenen, a Watch My Dying / divideD / Diabolus In Musica a Dürerben, a New Model Army az A38-on, a Nightbreed feszten a De Facto és az Autumn Twilight, újfent a Dürerben a Swallow The Sun / October Tide. Volt két forró hangulatú Pear Jam tribute koncert, továbbá szintén emlékezetes volt Loreena McKennittet és a Dead Can Dance-et látni (előbbit alighanem utoljára), bár az Aréna, mint helyszín sokat rontott az élményen.
Múlt évben azzal zártam a Best of 2018-as bejegyzésemet, hogy 2019 biztos dolgos év lesz. Ez különösebb jövőbelátó képességek nélkül is sejthető volt, és úgy is lett. Arra persze nem számítottam, ami még történt benne, de a fentebb felsorolt kulturális események és művészi alkotások (plusz az egyik-másikban rejlő irdatlan poénok) segítségemre szolgáltak, hogy eljussak addig a pillanatig, midőn e sorokat írom. Mondhatni, ha minden más az életben meg a világban olyan jó lenne, mint a fentiek a maguk nemében, akkor igazán frankó lenne minden. Tehát azt kívánom, hogy legyen így, már csak a változatosság kedvéért is!
Robert McCammon: Egy fiú élete
David Almond: A nap színe
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz
Molnár Krisztina Rita: A tűz ösvénye
Molnár Krisztina Rita: Remélem, örülsz
Mark Greenside: Hogyan (nem) lettem francia életművész
Alan Moore: From Hell – A pokolból
Kurt Busiek: Conan-gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek
Alan Watts: A könyv
William Goldman: A herceg menyasszonya
Könyvileg ez elég erős év volt, különösen, hogy három katartikus olvasmányom is volt a tényleg, igazán jók tetejébe. Képregények terén meg még múlt évnél is durvább volt, gyermek- avagy fénykoromban sem olvastam ennyi comicsot. Brutál, mi minden jelent meg a klasszikusokból (de a kortárs királyságokból is).
Amit nem tettem fel a listára, pedig szintén nagy és jó élmény volt, az Theodora Goss első regényének a fordítása, mely jövőre jelenik meg, és én szerkesztem (remélve, hogy jó munkát végzek).
• Film
A szavak erejeBohém rapszódia
Heavy Túra
Az Úr sötét anyagai
Ebben az évben alig jutottam el moziba, abban sem volt mindig köszönet, de a fenti lista első helyezettje örök élmény. A második igazából a zene és a koncerthangulat megjelenítése miatt volt akkora élmény (pláne moziban). A harmadikat monitoron néztem, és rég nevettem ennyit. A negyedik pedig egy elég jól sikerült sorozat, még ha nem is mindenben olyan, mint a regényben/ahogy én elképzeltem.
• Koncert
Walking Papers / Alva, Instant
Madder Mortem, Vörös YukSlogan, Robot
Ez a fenti három koncert volt az évben az, ami katarzist okozott, de szintén nagy élmény volt az év elején újra színpadon látni a Moodot, aztán az Aebsence/Amáliák a Kék Yukban, a Ghost Toast a Szimplában, az ún. Queensryche a Fezenen, a Watch My Dying / divideD / Diabolus In Musica a Dürerben, a New Model Army az A38-on, a Nightbreed feszten a De Facto és az Autumn Twilight, újfent a Dürerben a Swallow The Sun / October Tide. Volt két forró hangulatú Pear Jam tribute koncert, továbbá szintén emlékezetes volt Loreena McKennittet és a Dead Can Dance-et látni (előbbit alighanem utoljára), bár az Aréna, mint helyszín sokat rontott az élményen.
• Dalok
• Fotók
Ez itt egy új kategória. Ebben az évben mondjuk pont kevés alkalmam volt fotózni csak úgy, ihletből. Koncerten annál inkább, és az alábbi két kép a kedvencem, mert ezekben ott van, ami történt.
Ez meg szerintem vicces és beteg:
Múlt évben azzal zártam a Best of 2018-as bejegyzésemet, hogy 2019 biztos dolgos év lesz. Ez különösebb jövőbelátó képességek nélkül is sejthető volt, és úgy is lett. Arra persze nem számítottam, ami még történt benne, de a fentebb felsorolt kulturális események és művészi alkotások (plusz az egyik-másikban rejlő irdatlan poénok) segítségemre szolgáltak, hogy eljussak addig a pillanatig, midőn e sorokat írom. Mondhatni, ha minden más az életben meg a világban olyan jó lenne, mint a fentiek a maguk nemében, akkor igazán frankó lenne minden. Tehát azt kívánom, hogy legyen így, már csak a változatosság kedvéért is!
vasárnap, december 22, 2019
Slogan koncert / Rattle Inc. születésnap, 2019.12.21. Bp. Robot
A Rattle Inc. magazin a Robotban ünnepelte 3. születésnapját, olyasmivel, ami nekem felért a karácsonyi ajándékkal: Slogan koncert, úgy, hogy Valachi Laci régi énekes és Masher régi basszer is fellépett velük. A Pendulum mindent vitt, és a többi is zseniális volt. Túlfűtött hangvételű beszámolóm a Hammer site-on.
péntek, december 13, 2019
Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz
Elég húzós belegondolni, hogy már 12 év telt el az Ólomerdő megjelenése óta. Akkoriban még újdonság volt, hogy valaki a magyar népmeséket keverje fantasyvel, de öt évvel ezelőtt az Üveghegy című folytatás is új gondolatokat és irányokat hozott. Az Ezüstkéz, mellyel trilógiává vált a sorozat, azonban így is meg tudott lepni – emellett úgy kiakasztott, mint kevés könyv életemben. De a vége számomra olyan katarzist jelentett, amihez hasonlóban szintén kevésszer volt részem.
csütörtök, december 05, 2019
David Almond: A nap színe
Egyetlen nyári napba ill. kb. 160 oldalba írta bele David Almond a
gyermekkort, annak végét, a gyászt és annak feldolgozását, a megélt
életet, és még a Nap színét is. Megannyi dolgot, amit át szeretnék adni a
gyerekeimnek: hogy tudják így látni a világot, hogy mennyi csoda van
benne, itt és most. Nem is tudom, tud-e bárki más úgy írni, mint Almond.
Neil Gaiman: Sandman: Az Álmok fejedelme-gyűjtemény 1.
A Sandman már eredeti megjelenésekor (’80-as évek vége/’90-es évek
eleje) kultikussá vált, lévén hasonlóan forradalmi a képregény
műfajában, mint ami ugyanakkor a rock/metal zenék terén zajlott (grunge,
progresszív metal stb.). Az, hogy a Fumax pont ezeket a vaskos és drága
gyűjteményes köteteket adja ki, jelzi, hogy van akkora piacuk, hogy
megérje, és ebből arra következtetek, hogy nemcsak azok veszik meg, akik
közel három évtizeddel ezelőtt külföldi magazinokat böngészve
álmodoztak róla, de a később érkezettek is. Persze ez a sorozat
időtállóságának is köszönhető.
Az első kötetben az első három gyűjteményes kötet szerepel, ezek már megjelentek egyszer magyarul, de annyira veszettül gyönyörű ez az új verzió, hogy sajnos KELL.
Az első kötetben az első három gyűjteményes kötet szerepel, ezek már megjelentek egyszer magyarul, de annyira veszettül gyönyörű ez az új verzió, hogy sajnos KELL.
vasárnap, november 24, 2019
Papolczy Péter – William Shakespeare – Szabó Lőrinc: Hogyne szeretnélek! – szonettek három hangra
Ebben a szép kis kötetben van egy narancssárga könyvjelzőszalag, rakat
mókás illusztráció, valamint jónéhány Shakespeare örökbecsű
szonettjeiből, s azok három verzióban: a (többé-kevésbé) eredeti angol
nyelvűben, Szabó Lőrinc szépséges fordításaiban, valamint a kapcsolódó
kultúrtörténeti érdekességekkel is szolgáló Papolczy Péter sajátos
értelmezéseiben. Utóbbiak nagyon maiak, jobbára módfelett viccesek és
azt az elvet követik, hogy ebben az országban legalább az asszociáció
még szabad
vasárnap, november 10, 2019
Garth Ennis: John Constantine, Hellblazer: Káros szenvedélyek
John Constantine okkult detektív figuráját Alan Moore alkotta meg a
Mocsárlény általa írt részeihez, de aztán a róla szóló, önálló
képregényeket Jamie Delano kezdte el írni a DC Comics-nál. Az észak-ír születésű Garth Ennis 1991-ben vette át a sorozatot, mely addig is sikeres volt, de ő új szintre emelte. Nem csoda, hogy a Constantine – A démonvadász című, 2005-ös mozifilm, Keanu Reeves főszereplésével, erősen erre a kötetre épült. Melynek a legfőbb ereje nem is az okkult vonalban van, hanem az emberi oldalában, amit elsősorban a rák kapcsán írt bele a sorozatba Ennis. Kemény, őszinte, nagyon ott van.
hétfő, október 28, 2019
Molnár Krisztina Rita: Remélem, örülsz
Novelláskötet az emberi életről, a gyakran hétköznapinak tűnő, mégis
sorsfordító pillanatokról, múltról és jelenről, melyek között olyan
kicsi a különbség. Van benne derű és szép is, de a vége megzúzott. Ennek
ellenére ez az a fajta szépirodalom, ahol nem a lila köd vagy a
világfájdalom, hanem a valóság, a lényeg megragadása és együttérző
ábrázolása számít.
kedd, október 22, 2019
Joanne Harris: Az epertolvaj
Vianne Rocher régi ismerősünk. Ő volt a Csokoládé című regény hősnője, mely épp két évtizede jelent meg, és hatása a népszerű irodalomra máig érződik. Joanne Harris
akár egyszemélyben is felelőssé tehető a gasztroregények
elterjedéséért, de míg annak divatja lecsengett, s mára inkább beépült
az elsősorban nőknek szánt irodalomba, mélyebb szinten az erős és
független nők ábrázolásának, köztudatba hozatalának úttörője volt.
Mindazonáltal a korábbi két folytatás nem talált utat hozzám, minden mondanivalójuk és izgalmas cselekményük mellett is erőltetettnek éreztem őket. Ám Az epertolvaj, a negyedik kötet a sorozatban, újra elvarázsolt. Ekulton írtam le, miért.
péntek, október 11, 2019
Bryan Lee O'Malley: Repeta
Bár az elején amolyan tipikus amerikai sitcomnak tűnik a sztori, idővel
felerősödik benne némi természetfeletti szál, s vele együtt a
mondanivaló is, amit viszont az egyre kuszább történetből nem mindig
könnyű kiszálazni. A főszereplő Katie nem igazán gondolja át, mit
csinál, és ez is rém emberi, az meg, hogy ebből katyvasz lesz, teljesen
logikus, hiszen minél régebbi dolgot csinál vissza a varázsgombával,
annál több minden változik meg, mire újra felveszi a jelenben a fonalat.
Viszont mindeközben azért jut is valamire, és amire jut, azért nagyon
megérte végigolvasni ezt a vaskosnak tűnő, igen kreatív megoldásokkal
operáló képregénykötetet.
kedd, szeptember 24, 2019
Ray Bradbury: Az illusztrált ember
Bradbury második novelláskötete volt ez, 1951-ben jelent meg. Hogy az
idő fogott-e ezeken az írásokon, relatív. Egyfelől a hidegháború elején
és az űrkorszak előtt íródtak, tehát bizonyos technikai elemek mai
szemmel végképp idejétmúltnak hatnak (hogy mondjuk az ember rakétákon
járja be az űrt, meg hogy az az űr mennyire különbözik attól, amit ma
tudunk róla). Másfelől viszont Bradbury már ekkor is az emberire
koncentrált, s az nem változott. Ugyanakkor már az első novellában (A
szavanna) döbbenetes módon előre látta, mit hoz a jövő – lényegében az
okoslakásokat írta meg, jelenünket és közeljövőnket. De ebben sem a
technikai részletek ragadták meg, hanem hogy milyen hatással lesz mindez
az emberre. Megrázó, hogy közel 70 évvel ezelőtt megírta a technikai
fejlődés okozta elidegenedést, itt épp gyerekek és szüleik tekintetében.
szombat, szeptember 21, 2019
Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Van az iskolai bántalmazás. Vannak az iskolai osztályon belüli
osztálykülönbségek, vagy nevezzük kulturális vagy akár emberi
különbségeknek. Van az, hogy mindenkinek megvan a maga baja. És hogy
nincs két ember, aki ugyanazt a dolgot ugyanúgy látná. És lehet
mindebből egy szájbarágós regényt írni, vagy lehet egy ilyet, mint ez,
ami őszinte, egyszerű (abban az értelemben, hogy követhető), valóságos.
Nekem legalábbis annak tűnt.
Ezért szeretném, ha minél több, a regényben szereplő 5. osztályoshoz
hasonló korú iskolás elolvasná. Nem kötelezőként, de segítségként. Meg
persze a szüleik és tanáraik is. Mert a regény, szintén nem
szájbarágósan, de arra is rávilágít, hogy a felnőtteknek jobban oda
kellene figyelniük a gyerekekre...
kedd, szeptember 17, 2019
PEAR JAM - A magyar Pearl Jam tribute csapat a Muzikumban, 2019.09.13.
Still Alive! volt a magyar Pearl Jam tribute zenekar koncertjének a
címe, és nem pusztán az örök PJ himnusz miatt, hanem mert Töce gitáros
kivált, és emiatt elmaradt az előző pesti buli, és szóval az évek meg a
problémák meg minden… ja, még élünk. De még hogy!
Házibuli volt ez és együttlélegzés. Hammer site-on a koncertbeszámolóm.
vasárnap, szeptember 01, 2019
TATTOO THE SUN FESZTIVÁL - Watch My Dying, divideD, Diabolus In Musica, 2019.08.30.
A nyár tökéletes zárásaként a Dürer Kert lezajlott, irgalmatlan Tattoo
The Sun fesztiválon most csak három bandát sikerült megnéznem a sokból,
és mind máshogy volt klassz.
A Diabolus In Musica a kert színpadán zenélt feelingesen, illőn az időponthoz.
A divideD a '80-as éveket turbózta fel látvány- és dallamorgiával.
A Watch My Dying meg a 20. szülinapját ünnepelte vendégekkel, lufikkal, érett zúzással és vásott poénokkal, története egyik legjobb koncertjét adva.
Hammer site-on a cikkem meg link sok fotóhoz.
szerda, augusztus 28, 2019
Molnár Krisztina Rita: Borostyán, az időkapus
Fraknó vára Ausztriában található, Burgenlandban. Egykor Magyarországhoz
tartozott, s máig az Esterházy-család birtoka. Számos érdekessége van,
de a legfurcsább mégiscsak a kitömött krokodil, amely az egyik boltív
alatt lóg. Ő az egyik főszereplője Molnár Krisztina Rita legújabb
gyermekkönyvének, melyben talán az a legfantasztikusabb, hogy a
valóságról (történelemről, kultúrtörténetről) mesél úgy, hogy leköti az
olvasót.
Teljes cikkem ekulton.
Teljes cikkem ekulton.
csütörtök, augusztus 15, 2019
Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala
Huszti Gergőt régóta ismerem, könyvkiadós vonalon, és rendkívül jó arcnak tartom, de arra végképp nem számítottam, hogy az első regénye fantasy lesz. Méghozzá portal fantasy, nem csak az ifjúságnak.
A három főszereplő egyike itteni
hacker srác, aki egy elég fura helyre kerül, egy erősen feudális
jellegű, mégsem tipikus fantasy világba, amint az apránként kiderül. A
cselekmény izgalmas és szövevényes, de a szereplők és a nyelvezet az,
ami a legjobban megfogott, élmény volt olvasni. Jöjjön mielőbb a
folytatás!
Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak
Felnőtt fejjel olvasva ez nagyon szomorú mese is lehetne. A könyv első
felében egy magányos orrszarvú keresi a társát – fajtája utolsó példánya
ő. Mindezt egy olyan, varázslatosan illusztrált kötetben, mely
külsejében gyermekkorom mesekönyveit és diafilmjeit idézi, amikor még
senkinek eszébe nem jutott, hogy az orrszarvúk egyszer majd kihalhatnak…
Csakhogy Majoros Nóra nem az az író, aki megáll ott, hogy milyen borzasztó, ami a világban zajlik. Ez a történet sem csak ennyiről szól. Teljes cikkem róla ekulton.
Csakhogy Majoros Nóra nem az az író, aki megáll ott, hogy milyen borzasztó, ami a világban zajlik. Ez a történet sem csak ennyiről szól. Teljes cikkem róla ekulton.
vasárnap, július 28, 2019
Queensrÿche / Hobo és Bill - Fezen fesztivál 2019
A vihar tett róla, hogy ne tudjak mindent megnézni életem első Fezenén, amit szerettem volna, de Hobo és Bill koncertjének zöme, és az önmaga tribute-jeként is felfogható, mégis 10 pontos koncertet adó Queensrÿche belefért.
péntek, július 19, 2019
Alan Moore – Eddie Campbell: From Hell – A pokolból
Fizikailag, szellemileg és érzelmileg is megterhelő képregénykötet ez,
mely egyszerre művészi alkotás, látlelet a viktoriánus korról, és tükör a
jelennek.
vasárnap, július 14, 2019
Alan Moore – Kevin O'Neill: Különleges úriemberek szövetsége 1.
A Különleges úriemberek szövetsége az általam olvasott
legszórakoztatóbb képregénye Alan Moore-nak, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs meg
benne minden, ami őt jellemzi. Csupán a többiben sokkal kevésbé
villantja meg a humorát, mely humor persze feketébb az éjszakánál, és
nem kímél semmiféle tabut.
A viktoriánus kori kalandregények és gótikus horrorsztorik hangulatát remekül visszaadó, őrülten pörgős képregénysorozat első gyűjteményes kötetéről ekulton írtam.
péntek, július 05, 2019
Soundgarden: Live from the Artists Den / IMAX mozivetítés
Egészen különleges és megismételhetetlen élményben volt része azoknak,
akik beültek az Aréna Plaza Imax termébe július 1-jén. Az egész világon
csak ezen a napon vetítették mozikban a Soundgarden aznap
megjelenő koncertfilmjét, melyet 2013 februárjában, négy évvel Chris Cornell énekes öngyilkossága előtt rögzített a Live from the Artists Den csapata.
szombat, június 29, 2019
Dead Can Dance – Papp László Budapest Sportaréna, 2019. június 26.
Lenyűgöző best of program egy végtelenül hangulattalan helyen, meglepetésekkel. Ez volt nekem a Dead Can Dance idei budapesti koncertje.
csütörtök, június 27, 2019
Jostein Gaarder: Éppen jó
Gaarder több korábbi írásában is foglalkozott a halállal, és alighanem
az összes művére jellemző, hogy messziről indul, s egyre szűkebb
körökben közelítve jut el mondanivalója magvához. Ez ad némi
misztériumot, titokzatosságot az Éppen jó cselekményéhez is,
bár az érettebb olvasó már az elején sejti, hogy miről lesz szó. De ha
sejti sem biztos, hogy számít arra a hovatovább bátornak is minősíthető
őszinteségre, amivel aztán az író az öregedést és elmúlást kezeli.
A Pál utcai fiúk (színházi előadás)
Hogy a történet megható és máig sokat ad a nézőnek/olvasónak, azt nem
szükséges ecsetelnem. Arra mégsem számítottam, hogy az általam látott
előadáson, mely nekem az első volt, de nekik a nagyon sokadik, is olyan
lelkesedést fogok látni a szereplők arcán. Az meg egyenest torokszorító
élmény volt, amikor a szűnni nem akaró taps miatt újra elénekelték a „Mi vagyunk a grund”-ot, alkalmasint bele az első sorokban állva tapsoló
nézők szemébe – így az enyémbe is.
szombat, május 25, 2019
Alan Moore – David Lloyd: V mint vérbosszú
Setét jövő, totalitárius rendszer Britanniában, és az álarcos-köpenyes igazságosztó, aki tényleg odab..sz a rendszernek. Minden idők egyik legjobb képregénye ez, és tényleg mindenkinek olvasnia kellene, akkor is, ha az anarchista és totalitárius szavaktól nyomban komcsizhatnékja támad. Mert nem ez a lényeg benne, hanem az, hogy emberhez méltó életet kellene élni, ha már megszülettünk, de nemcsak ezt, hanem felelősséget is vállalni önmagunkért és a tetteinkért.
Teljes cikkem ekulton. Bumm!
kedd, május 14, 2019
Hiinaar / Veres Gábor interjú
Veres Gábor a Watch My Dying énekese, de Hiinaar nevű projektje XIX című
anyagán pont nem énekel egy sort sem, sőt, a dalszövegek sem az ő
művei. Mindezt különféle, underground szinten jól ismert arcokra bízta,
barátaira és lelki rokonaira, ellenben ő írta a dalokat, és a hangszeres
részek zömét is ő játszotta fel.
És aztán még tök jókat is mondott ebben a hammeres interjúban.
szombat, május 11, 2019
Ted Chiang: Kilégzés és más novellák
Ted Chiang kínai származású amerikai sci-fi írónak ez csupán a
második novellagyűjteménye, és a világ sci-fi közössége mégis remegve
várta, még akkor is, ha jó része már megjelent korábban. Ahogy az első kötetben, úgy a másodikban is sorjáznak a különféle rangos SFF díjakkal elismert, elgondolkodtató írások, és az üdítő változatosság is megmaradt.
hétfő, április 15, 2019
Erlend Loe: Leltár
A röhejes terjedelme dacára oldalak ezreit megtöltő irodalmi műveket
megszégyenítően tartalmas regény pont aznap játszódik, amikor Nina
Fabernek, a korosodó költőnőnek, hosszú évek kihagyása után új kötete
jelenik meg. Boszporusz a címe, isztambuli élményei ihlették a benne
rejlő költeményeket, és az már egészen korán, ha nem is reggel, de
legkésőbb délelőtt kiderül, hogy a kritikusoknak nem tetszik. Sőt,
egyikük egészen gyalázkodó hangnemben ír róla. Gondolhatjuk, milyen
hangulatba kerül ettől szegény Nina, hát ki szeretné, hogy az alkotását
csupa rosszindulattal kezeljék?! És még ki sem teszi a lábát a
lakásából, máris újabb csapás éri, amit nem mondok meg, hogy mi, mert
egy ily keskeny könyv cselekményéről pofátlanság lenne ennél többet
elárulni. Legyen elég annyi, hogy aki már olvasott akár egyetlen
Loe-könyvet is, az számíthat rá, hogy úgysem tudja előre kiszámítani, mi
fog történni, kivéve, hogy hajmeresztő dolgok.
Más egyebeket viszont még leírtam ekulton.
Más egyebeket viszont még leírtam ekulton.
vasárnap, április 14, 2019
Joe Hill: Locke & Key luxuskiadás 1. – Kulcs a zárját
Joe Hill Stephen King fia, és ez a képregénysorozat hozta meg neki az áttörést (noha amúgy novellákat és regényeket ír). Összetett, szövevényes sztori, érdekes és jól kitalált szereplők, s mellé szuper rajzok.
csütörtök, április 04, 2019
Martin Parr: Only Human - kiállítás Londonban
Az emberi élet fonákságait, humorát a '80-as évek óta fényképező brit
Martin Parr május 27-ig tartó kiállítása a londoni National Portrait Galleryben különleges
élmény, aki teheti, nézze meg!
hétfő, április 01, 2019
Loreena McKennitt – Budapest Sport Aréna, 2019. március 29.
Harmadszor lépett fel Budapesten Loreena McKennitt, a világzene kanadai sztárja, s másodszor a zenéjéhez kevéssé illő Arénában. Ám ha a körülmények nem voltak is ideálisak, a koncert gyönyörű volt.
csütörtök, március 21, 2019
Alexandro Jodorowsky és Moebius: Incal 1-3.
Az Incal egy klasszikus képregénysorozat, egy noir elemekkel sűrített űropera, mely sosem jött volna létre, ha nincs Frank Herbert megkerülhetetlen űreposza, a Dűne, s még inkább, ha a számos területen maradandót alkotó, chilei Alexandro Jodorowsky
nem áll neki filmet készíteni belőle 1975-ben. A kor olyan óriásaival
akarta filmre vinni, mint Orson Welles, Salvador Dalí, Alain Delon, Mick
Jagger – és akkor még csak a színészekről beszéltem. A látványtervekhez
az Alien filmek kapcsán elhíresült H.R. Giger is hozzátette a magáét, a
zenét a Pink Floyd írta. Volna, ha az irdatlan gyártási költségeket
látva be nem rezelnek a producerek. Jodorowsky azonban nem hagyta, hogy
kétévnyi munkája a süllyesztőben végezze, s új projectbe fogott a Moebius művésznevet használó, francia Jean Giraud-val. (Ez az ember rajzolta az 1983-as Az idő urai c. rajzfilmet, mely sokunkra tett sokkoló, örökre szóló hatást.) Ebből született aztán ez a meghatározó erejű képregény.
Roy Thomas: Conan kegyetlen kardja
Conanhoz méltón bátor vállalkozás a Fumax részéről ez a két (limitált és „standard”)
változatban is elérhető, megtermett és súlyos kötet – melyet, ha minden a
remények szerint halad, továbbiak követnek majd. Eredetileg a `70-es
évek elején indult ez a fekete-fehér képregénysorozat, a Marvel korabeli
főszerkesztőjének, Roy Thomasnak a felügyelete alatt.
Nem ez volt az első Conan képregény széria, s nem is az utolsó (a Dark
Horse-nál a mai napig fut), de talán mind közül ez lett a legsikeresebb
és A Klasszikus.
kedd, február 26, 2019
Molnár Krisztina Rita: A tűz ösvénye
A Víz ösvénye c. első kötetben megismert mozaikcsalád Kenézlőn tölti a
Szilvesztert, egy kis borsodi faluban, ahol még megvan a hétköznapok
mágiája, ám egyre fogynak a lakói. A tűz számtalan különféle formájában
jelenik meg a kisregényben – hol visszaemlékezésként egy gyermekkori
lakástűzre, hol malac pirul rajta, hol a szívekben, az arcokban, a
fejekben lakozik. Vagy épp a pálinkában. Vagy a tűzhelyben és a
gyufában, ahova, hasonlóan az első kötet két lillafüredi szobrához,
elrejtett valakit Molnár Krisztina Rita.
Gyönyörű könyv ez is, teljes cikkem róla ekulton.
Gyönyörű könyv ez is, teljes cikkem róla ekulton.
Brian K. Vaughan: Saga 1.
Amellett, hogy több kilónyi klasszikus képregény is megjelent a
magyar comics fanok emlékezetébe minden bizonnyal örökre bevésődő, arany
2018-ban, a Sagának különösen örülök. Igaz, sokan már ezt az
eredetileg 2012-ben indult sorozatot is klasszikusnak tartják, de ez
mégiscsak egy kortárs, még mindig futó széria. Mely számtalan díjat
(Eisner, Harvey, Hugo stb.) elnyert már, például azért, mert
bebizonyította, hogy még mindig lehet frisset, újszerűt alkotni a
képregényes médiumban.
Bár a Saga alapját adó konfliktus minden, csak nem újszerű, hiszen
két, egymással csatározó űrbéli nép egy-egy képviselője a főszereplő, akik
minden tiltás ellenére egymásba szeretnek. Shakespeare ebből írta a Romeo és Júliát, de Brian K. Vaughan
egészen másféle sztorit kanyarított Alanáról és Markóról – már csak
azért is, mert a történet elején születik meg az ő párosának a kislánya,
Hazel, aki részint a sorozat narrátora lesz…
csütörtök, február 14, 2019
Alain de Botton: A szerelem csapásai
Jogos Alain de Botton felvetése, hogy a legtöbb szerelmi történet ott ér
véget, ahol a való élet kezdődik: X és Y ilyen-olyan nehézségek árán végül
egymás karjaiban köt ki, boldogok, mint atom, és úgy is élnek, míg meg nem
halnak. De a valóságban ez csak annyiban igaz, hogy élnek, amíg meg nem halnak
(kivéve azokat, akiknek átmossa az agyát a tévé meg a többi, azok már korábban
átmennek zombiba, ez azonban nem ehhez a könyvhöz tartozik – bár megfelelően
megvilágosodott szemszögből nézve ez is szinte mindenki).
Ez a könyv arról szól, hogy mit rontunk el és miért. Kíméletlenül őszinte
és pontos megállapításokat tesz az alapvetően filozófusnak számító de Botton, s
teszi mindezt egy konkrét pár történetén keresztül. S bár annak érdekében, hogy
regényszerű lehessen ez a sztori, tényleg vannak konkrétumai a párnak, ám az
író azon volt, hogy az életükben felmerülő problémák minél általánosabbak
legyenek. Annyira nagyon nem is kellett megfeszítenie magát ez ügyben, hiszen
amit a közel-keleti származású Rabih és a skót Kirsten megélnek, annak a zömén
így vagy úgy, de minden házaspár keresztülmegy.
És de Botton azt mondja, hogy alapvetően az okozza a gondokat, hogy a
sebeinken keresztül szemléljük a világot, életünk párját meg végképp. Meg hogy
a gyermekkorunkban megélt feltétel nélküli szeretet az, amit a párunktól
remélünk megkapni, aki ezt a szerelem kezdetén kialakuló rózsaszín köd leple
alatt látszólag meg is adja. Csak aztán kiderül erről a párról, hogy ilyen meg
olyan, s ráadásul még amolyan is. És ha akárki lenne, talán látnánk, hogy hát
csak ember a nyomorult, de mivel az életünket bíztuk rá (a házasság
kötelékében), iszonyatosan rosszul esik tőle, hogy mégsem tudja megadni, amit
ígért az elején. Mi több, esetleg a fejünkhöz vágja, hogy mi se neki.
Az a baj ezzel a könyvvel, hogy a maga már-már tabudöntögető módján nagyon
sok igazság van benne. És az igazságot ezer emberből 999 nem fogadja túl jól. Hát
ki szereti, ha oldalanként pofán csapják? Ahhoz is meg kell érni, és akkor az
még csak egy. Merthogy, és ezt szerintem nem hangsúlyozza ki eléggé ez a könyv,
a párkapcsolathoz két ember kell, ezért is hívják párkapcsolatnak. Az a fokú
tudatosság, belátás, megértés és együttérzés, hovatovább felébredett
bölcsesség, amit de Botton előír mindenkinek, aki párkapcsolatra adja a fejét,
érzésem szerint a nyugati civilizációban élők 99,99%-ának semmivel sem
elérhetőbb, mint a Csomolungma csúcsa. Az pedig, hogy a kivételes maradékba
tartozók közül kettő egymás párja legyen, már-már a lehetetlennel vetekszik.
Végig, ahogy olvastam a könyvet, az motoszkált bennem, hogy vajon mire
futtatja ki az egészet de Botton. Mi lesz az ő biznisze, amiért ezt az egészet
leírta. Aztán kibújt a szög a zsákból: története házaspárja végül a párterápia
segítségével érti meg végre annyira egymást, hogy élhető életük legyen. És
elhiszem de Bottonnak (akiről mondjuk nem tudom, van-e párterapeutai praxisa,
de ahogy nézem, nem merő filozofálgatással keresi meg a betevőt), hogy működik
a dolog. Mert akárhova nézek, azt látom, hogy az emberek többsége nem tud
beszélni az érzéseiről, ha mégis tudna, nincs kinek elmondania, ha mégis van,
hát a barátainak beszél róluk, akik valószínűleg a barátság lényegét abban
látják, hogy neki adjanak igazat és a másik felet szidják, s ha mégis lenne
olyan barát, aki megmondja az igazat, akkor meg a kérdező fél fogja
valószínűleg úgy érezni, hogy anyádpicsáját. Tehát elhiszem, hogy egy külső
szakember segíthet. Nem rovom fel de Bottonnak, hogy nem említ más megoldási
lehetőségeket, mert relatív, hogy vannak-e: bármely megoldás, módszer, út csak
annak hozhat eredményt, aki hajlandó és képes is végigmenni rajta. Azzal
viszont bajom van, hogy nem írta oda, hogy a párterápia akkor segíthet nagyon
sokat, HA mindkét fél részt vesz benne. Mert ha csak az egyik próbál valamit
tenni, akkor az, legyen ez az egyik fél bármilyen belátó, megértő, igazi
felnőtt, nem lesz elég. Lehet, hogy hosszú távon érett viszonyulásával élét
veszi a másik fél támadásainak – de ebben a verzióban meg mintha túl sok lenne
a "lehet", és ahogy az egyik Nomad dal fogalmaz: "az élet túl
rövid ahhoz, hogy rossz legyen".
Mi több, ebben a könyvben, bár bőven van szó a női oldalról is, érzésem
szerint mélyebben jelenik meg a férfié. Rabih csórikámról minden kiderül, de
Kirstenről nem annyira. És ha már az a cél, hogy beszéljünk őszintén minden
szarról, akkor itt érzek némi hiányt.
Mégis szívesen odaadnám ezt a könyvet mindenkinek, aki már párkapcsolatban
él, vagy egyszer majd fog. Sosem késő belátni a hibáinkat, rájönni, hogy mi
mozgat minket (sokszor tudat alatt), és mi a párunkat, mindig van remény
valamit jobbá tenni. És felnőttként kutya kötelességünk lenne, hogy tegyünk már
saját magunkért, hogy jobban képben legyünk, hogy ismerjük meg magunkat, hogy
jobb párja lehessünk a párunknak, jobb szüleje a gyerekünknek.
S persze lehet, hogy van ebben a témában sokkal jobb könyv vagy megfejtés,
de addig is, míg ez kiderül, csak olvassa végig mindenki. Mert végig kell
olvasni, akárhogy is fáj, amit de Botton ír, nem szabad félbehagyni, mert eljut
valahova, ad valamiféle megfejtést, és az messze több, mint ami a legtöbbünknek
jut.
vasárnap, január 27, 2019
Pear Jam, 2019.01.25. Muzikum
A Pear Jam egy sokat látott magyar zenészekből álló Pearl Jam tribute zenekar, és baromi feelingesen tolják a Seattle-i grunge legenda dalait. A Hammer honlapjára írtam a Muzikumban tartott, közel két és fél órás koncertjükről.
szombat, január 26, 2019
Varró Dániel: A szomjas troll – Kis viking legendárium
A szømjas trøll című kötetben négy mesét olvashatunk: a
címadót, mely a skandináv mítoszokból és mesékből táplálkozik, „A
kíváncsi óratörpé”-t, mely jobbára szintén, de legfőképp finn, „A kis
hablegény”-t, mely Andersen nyomán íródott, belső rímekkel tarkított
mese, s végül „A leprikónok átká”-t, melyben kelta elemek vegyülnek a nordikusokkal, s mely egyben a legkülönlegesebb Varró alkotás ever.
hétfő, december 31, 2018
Mirai – Lány a jövőből
Ez a rajzfilm leginkább arról szól, hogy hogyan fogadja el a négyéves
Kun a kishúgát. De ahogy erről mesél, az egészen fantasztikus – és
közben nagyon-nagyon emberi. Merem ajánlani minden szülőnek, illetve
minden olyan gyereknek, akinek van testvére (legyen bár idősebb vagy
fiatalabb nála).
Pear Jam & Superunknowns – Pearl Jam & Soundgarden tribute az Ellátóházban
Mikulás napján két magyar tribute csapat olyan koncertet adott az Ellátóházban, mely bizonyos szempontból nagyobb élmény volt, mint ha az eredetiket láthattuk volna. Igaz, ezért Kövi Lóri (PJ/Alva/Flop énekes) a vérét adta, de nem csak ő fog örökké emlékezni rá.
csütörtök, december 27, 2018
Best of 2018
• Könyv
Craig Thompson: Blankets – Takarók
David Almond: The Colour of the Sun
Dallos Sándor: A Nap szerelmese / Aranyecset
Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása
Ernest Cline: Ready Player One
meg három nagyon jól eső újraolvasás:
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai
Otfried Preußler: Krabat
Könyvek terén jó kis év volt ez (fentebb csak a legeslegjobban tetszők szerepelnek, de még hosszan folytathatnám a listát), képregényes vonalon meg egyenest a legjobb év ever. A Takarók volt, ami mindenek fölött tetszett, de ott volt még az Incal, a Sandman: Death - Halál, Batman: A gyilkos tréfa, V mint vérbosszú, Saga 1., Conan kegyetlen kardja stb., csupa olyan kiadvány, amiről évek, akár évtizedek óta álmodozunk.
Craig Thompson: Blankets – Takarók
David Almond: The Colour of the Sun
Dallos Sándor: A Nap szerelmese / Aranyecset
Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása
Ernest Cline: Ready Player One
meg három nagyon jól eső újraolvasás:
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai
Otfried Preußler: Krabat
Könyvek terén jó kis év volt ez (fentebb csak a legeslegjobban tetszők szerepelnek, de még hosszan folytathatnám a listát), képregényes vonalon meg egyenest a legjobb év ever. A Takarók volt, ami mindenek fölött tetszett, de ott volt még az Incal, a Sandman: Death - Halál, Batman: A gyilkos tréfa, V mint vérbosszú, Saga 1., Conan kegyetlen kardja stb., csupa olyan kiadvány, amiről évek, akár évtizedek óta álmodozunk.
• Film
Mirai - Lány a jövőből
Ebben az évben legalább a felét nem láttam azoknak a filmeknek, amiket szerettem volna, de jó filmből így is jutott, a fentieken kívül is, de ezek azok, amiket újranéznék.
Ebben az évben legalább a felét nem láttam azoknak a filmeknek, amiket szerettem volna, de jó filmből így is jutott, a fentieken kívül is, de ezek azok, amiket újranéznék.
• Koncert
Fates Warning, A38
Alice In Chains, Budapest
Park
Pain Of Salvation /
Kingcrow, A38
Időrendi sorrend, és azok a koncertek, amelyeken lelkileg is bevonódtam, ha fogalmazhatok így. Bár a legtöbb további koncerten is az történt, szóval... nem tudom, talán ezek a legemlékezetesebbek? Nem is biztos. Az AIC nem volt annyival jobb mondjuk a King Crimsonnál... Mindenesetre van a fentiek között legalább kettő, de inkább három, amit évtizedek múlva is emlegetni fogunk, ha megérjük. Hivatkozási alap, hogy aha, szóval te is ott voltál.
• Dalok
Wall Of Sleep: Deserter
(de leginkább a Fear, csak az még nincs fenn youtube-on)
Húzós egy év volt ez, maradjunk annyiban. Már kívánni se merek, annyira nem szokott bejönni (bár lehet, annak, aki olvassa, bejön, és akkor jól van).
Szóval, a fentiek, lássuk be, mind-mind kábítószer. Még ha, tegyük fel, egyik-másik nem csak abban segít is, hogy jobban érezzem magam tőle, hogy jól szórakozzak, hogy valami értéket adjon, hanem mondjuk tágítja a világképemet, a belátásomat, új gondolatokkal gazdagít, akkor sem változtat gyakorlatilag azon, ami épp van. Egyik fenti zene, film, könyv, egyéb élmény sem segített nekem abban, hogy mondjuk meggyógyítsam, akiket meg kell, vagy hogy jobb belátásra késztessem a politikusokat. Ez mind csak kábszer. De azért segítettek.
És az is jó volt, hogy interjúzhattam jó pár kivételes alkotó emberrel (ezek közül különösen emlékezetes számomra a Balogh Ádámmal, Majoros Nórával, Molnár Krisztina Ritával és Várhidi Adriánnal készült interjúk, valamint az, hogy a Budapest Katalógusba bekerült egy általam készített fotó és egy rövid interjúm Theodora Gosszal). Színházban háromszor jártam, mind emlékezetes volt (Akit Biffnek hívtak, Galaxis útikalauz stopposoknak, A Pál utcai fiúk). Korniss Péter: Folyamatos emlékezet c. kiállítása is nagyon tetszett.
Valami mindig van, ami átlendít, ami segít, ami elfed vagy enyhít. De igazából arra lenne már szükség, nekem is meg országnak-világnak, ami megoldja a problémákat, ami ténylegesen jobbá tesz végre valamit. Nem csak kicsiben, nem csak annyiban, hogy OK, most egy kicsit jobban érzem magam, most jobban viselem az akármit és akárkit, ami és aki az életemben van. Még ha nem is tudunk az egész világra hatni, még ha néha egy mosoly, egy kis kedvesség vagy együttérzés is elég – arra, amiben vagyunk, nem elég. Asszem, 2019 dolgos év lesz.
vasárnap, december 23, 2018
Balogh Ádám - Világok vándora
Balogh Ádám festőművészként és fotográfusként
is valami egyedit, sajátosat alkot. A világ megannyi pontján járva
mindenütt a helyek és a helyiek igazi arcát keresi, s az abban rejlő
szentséget. Ádám legutóbb a Szentföldön járt, erről és megannyi másról
mesélt nekem. Aztán annyit mesélt, hogy abból két interjú is született, némi átfedéssel bár.
Az ekulton van a hosszabb, alaposabb verzió, míg a FotóVideó magazinban az, ami inkább a fotós oldalra koncentrál. És csoda dolgokat mond ez a csodaember.
szombat, december 15, 2018
Péczely Dóra (szerk.): Budapest Off
A Budapest Off tizenhárom ifjúsági novella gyűjteménye,
melyekben szinte csak az közös, hogy Budapest egy-egy városrésze (vagy
kerülete) adja a hátterüket. Van, ahol szinte főszereplő; van, ahol épp
csak megemlítik, de minden írásban meghatározó. Anélkül, hogy erőltetett
lenne, bizonyítja mindegyik novella, hogy az embert formálja,
befolyásolja, alakítja a hely, ahol él.
Tartottam egy kicsit ettől a
kötettől. Attól, hogy túlzásba viszik benne, nem is a megmondást, ami az
én gyerekkorom ifjúsági irodalmában sűrűn megesett, hanem a borzalmak, a
szegénység, a kisiklott és elidegenedett életek bemutatását. A végén
úgy csuktam be, hogy igazam volt, mégsem bánom. Merthogy az egy dolog, hogy a fontos kérdésekről beszélni kell, az viszont egy másik, hogyan is beszélünk
– és ebben a kötetben bőven van olyan írás, amelyben a fontos
kérdésekről úgy esik szó, ahogy szerintem jó. Hogy átjöjjön az üzenet,
de ne legyen letolva torkomon.
Szeretlek, anya! – 31 őszinte vallomás
Az édesanyákat köszöntő könyvet jó párat találni a könyvesboltok
polcain, ám ez az extra nagy méretű kötet egészen különleges. Bár az
egyedi stílussal bíró belga illusztrátor, Quentin Gréban Maman
című könyvén alapul, abból „csupán” a képeket vették át, s mindegyikhez
más és más magyar szerzőt kértek fel, hogy írjon egyoldalnyi szöveget. Egyik-másikukat nem
íróként ismerjük, de amilyen színesek és változatosak Gréban képei, annyira változatosak az írások is.
csütörtök, november 29, 2018
Madder Mortem interjú
A Madder Mortem régi kedvencem. Kő underground zenekar a norvég erdők mélyéről, egy fantasztikus és erős hangú (és személyiségű) énekesnővel az élen. Totál más zene, mint bármi, és a Marrow c. új albumuk is az év legjobbjai között van. Már harmadszor interjúztam Agnetével, és megint baromi jó dolgokat mondott.
kedd, november 27, 2018
Peter Wohlleben: Érted a fák beszédét?
Peter Wohlleben egy német erdész, akinek A fák titkos élete című
ismeretterjesztő műve hazánkban is bestseller lett. Annak a gyerekek
számára „szelidített” verziója ez a nagy alakú, fotókkal és rajzokkal
gazdagon illusztrált kötet, de én felnőtt fejjel is nagyon élveztem.
hétfő, november 12, 2018
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak (színházi előadás)
Vannak dolgok a világegyetemben, amikről az ember hajlamos azt gondolni,
hogy lehetetlenek. Nekem például eszembe nem jutott volna, hogy Douglas
Adams klasszikus sci-fi paródiáját színpadra lehet állítani, de a
Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem két tagjának vizsgaelőadása
bebizonyította, hogy pedig de.
A nyáron láttam a darabot, de lesz még. Hogy mikor, az is olvasható az ekultos beszámolómban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















































