A Rémálom Könyvek trilógia befejezése, akárcsak a második rész, az olvasók szavazatai alapján alakult – most is két alternatíva közül választhattak, amit itt nem árulnék el, hiszen odalenne az izgalom azoknak, akik még nem olvasták, de szeretnék, így nekik csak annyit: ezért a befejezésért nagyon is érdemes nekiveselkedni a barna tintával nyomott, félelmetes borítójú köteteknek!
A fénykorát a ’80-as években élt, punk, alter és rock elemeket keverő, kultikus New Model Army elég sűrűn jár hazánkban, épp csak én jutok el rájuk ritkán. Valaha rég a Szigeten láttam őket, azt hiszem, meg most, és bár nem volt 100%-os élmény, minden dal tetszett, és volt pár hidegrázós pillanat, szóval csak megérte bevállalni a mai zombiságot.
Február utolsó napján az ember nem hallgat karácsonyi lemezt. Kivéve, ha Tori Amos csinálta. Komolyan, az ünnep óta jó párszor meghallgattam, és annyira jó!
Az egykori botrányhősből kalandregényíróvá lett mítoszkutató-vallástörténész Bácsfi Diána, azaz Avatara folytatja grandiózus regényfolyamát. Az öt részesre tervezett Nimród-krónikák második része ez, mely a két kötetbe szedett, 800 oldalas Nimród vére után „csupán” egyetlen 580 oldalas, vaskos könyv.
Away, azaz Michel Langevin a kanadai VoiVod dobosa, megannyi szöveg ill. koncepció kiagyalója, és persze az összes borító és illusztráció festője. Művészete, akárcsak bandája zenéje, felmérhetetlenül nagy hatással volt a metal történelmére. Sztárok ugyan sosem lettek, az igazi úttörők sorsa jutott nekik, de legalább még ma is léteznek (még ha a gitáros Piggy 2005-ben elhunyt is).
Nick Hornby hatodik regénye ez. Sokan legnagyobb sikerét, a Pop, csajok, satöbbi-t emlegetik fel A Meztelen Juliet kapcsán, mivel abban is fontos téma a zene, illetve az az iránti rajongás, de ezen túlmenően semmivel sem hasonlít kevésbé a többire.
Folytatódik Clive Barker öt részesre tervezett (bár eredetiben is még csak a harmadik részre várakozó) sorozata Abarat különös, varázslatos világáról.
Eredetileg 1993-ban jelent meg ez a regény, Joanne Harris második műve. Az írónő csak 6 évvel későbbi harmadik könyvével, a Csokoládéval lett sztárrá, ami miatt sokáig be is skatulyázták őt, mint a gasztroregény nagyasszonyát. Pedig első kötete (The Evil Seed) vámpíros történet volt, míg az Aludj kislány viktoriánus kísértettörténet, vagy valami olyasmi.
Jól van, mindenki tudja, mert mindenütt elhangzott vagy leírták, hogy 10 éven át és irdatlan összegekből készült ez a film, pl. azért, mert a technikát is ki kellett hozzá fejleszteni. James Cameron rendező (Terminator, A bolygó neve: halál, Titanic, stb.) új filmje mellett nem is lehet elmenni, akkora csapás, amekkorából jó, ha öt évente, de lehet, hogy csak évtizedenként egy van. Ez az új StarWars, az új Gyűrűk Ura. És fogadtatása és bevételei is rekordokat döntögetnek.
Emberék azért előbb megpróbálkoznak a diplomatikusabb úttal is. Összeklónoznak pár na’vi-jellegű lényt, akikbe emberek tudatát tudják belevinni egy külsőre befekvős szoláriumhoz hasonló gépezet segítségével (minden szerepjátékos álma, nem?). Ám a naív helyiek nem hallgatnak a szép szóra, hát beindul a gyakás. Azám, csakhogy a földiek közül a tudósokban van még némi emberség, és nem akarják, hogy népirtás legyen, ráadásul ott van főhősünk, a deréktól lefelé lebénult háborús veterán, aki elhunyt ikertestvére helyett veszi magára a kék bőrű testet, és annyira megtetszik neki a pandorai élet, na meg a na’vi törzs főnökének lánya, hogy végül a lokálpatrióták oldalán száll harcba. Igaz, csak miután felettesei kihasználták, hogy kitudja a helyiek titkait...
Guy Gavriel Kay nevét a magyar olvasók közül jobbára azok ismerhetik, akik alaposan beleásták magukat J.R.R. Tolkien életművébe, a kanadai író ugyanis segített Tolkien fiának, Christopher-nek a Szilmarilok szerkesztésében. Már a ’80-as években ismertté és kedveltté vált a The Fionavar Tapestry trilógiával, tizedik regénye, az Ysabel pedig 2008-ban elhozta neki az első World Fantasy Award-ot, amire már azelőtt is többször jelölték.
het. Az egyik a borító. Vérciki volt ezzel a rózsaszín borzalommal a kezemben mászkálni a városban, ráadásul a könyv metrós plakátjára még rózsákat is tettek. OK, van mindez a regényben, de attól még ennek így köze nincs a könyv valós tartalmához, hangulatához. Nem is értem, hogy a metalban is mozgó Sallai Péter hogy készíthetett ilyen borítót, pláne, hogy milyen gyönyörűek és a könyvhöz illők az angol ill. amerikai verziók. Komolyan azt gondolta a kiadó, hogy ezzel a színvilággal meg Provence túlhangsúlyozott feltüntetésével elérheti, hogy Peter Mayle meg Elizabeth Adler rajongók ezrei vegyék meg az Ysabel-t?! Nem mondom, hogy nem érdemli meg a könyv, vagy hogy akár ezen emberek ne élvezhetnék, mert de, csak éppen... ez nem egy rózsaszín történet.
Az év egyik legjobb lemeze ez, és ezt alaposabban is kifejtettem az ekulturán.
A Totál szívás a Vérszívó démonok (kb. 12 évvel később írt) folytatása, és a vége nem hagy kétséget afelől, hogy ennyivel nem ússzuk meg, trilógia lesz belőle. De hát miből nem?!
Andreas Eschbach német író, aki nem csak sci-fiket ír, ahogy azt A Jézus-videó című könyve (és a belőle készült film) is bizonyítja. A Hajszőnyegszövők volt az első regénye, és számos díjjal jutalmazták.
David Almond Skellig című könyve hatalmas siker volt Angliában, s azóta is (immáron 10 éve) a legjobb ifjúsági regények között tartják számon. Jó pár műve megjelent már azóta, nálunk azonban A vadóc csak a második. De nem kevésbé különleges és jó.
Az biztos, hogy az év három legjobb lemeze között van a Thy Catafalque Róka hasa rádió című anyaga, nálam mindenesetre. A Hammer-es interjú teljes verziója itt van a Hammer site-on, és be kellett linkelnem ide, mert olyan jó, hogy csak na. Ott van a két új klip, tessék megnézni és megélni az elvarázsolódva levés állapotát.
Néha úgy érzem, ha az ember elég sokáig él, végül minden eljön hozzá. Persze, ahhoz a mindennek is élnie kell addig... De ugyan ki gondolta volna, hogy valaha lesz új Alice In Chains lemez, meg hogy végre eljönnek Budapestre is?
Ezt is megértük, és hol van még a világvége. Nyolcvan évvel az eredeti Micimackó történetek megjelenése után hiteles (tehát nem Disney-féle) új Micimackó könyv jelent meg. Ráadásul a világpremierrel egy időben magyarul is.
David Almond első gyermekregénye, mely 1998-ban a Carnegie Medal-t és az év gyermekkönyvének adományozott Whitbread díjat is elnyerte, már megjelent magyarul. 2000-ben az Egmont adta ki Szárnyak titka címmel. Az új kiadás új, jobb fordítást is hoz. Talán most eljut minden érintetthez ez a csodálatos könyv.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadó: Hungaricom
Kiadó: Pongrác Kiadó
Kleinheincz Csilla két regény után egy novellaválogatással jelentkezik.
Eredeti cím: Sandman - Preludes and nocturnes
A sorozat címét is adó, számtalan néven ismert Álom egyike a Végtelenek (Endless) hét tagú családjának. Angol eredetiben mindegyiküknek D-vel kezdődik a neve, amit nem lehetett volna magyarra átültetni, s még bizonyára vannak ilyen elemek, de általában véve azt hiszem, a fordító és a szerkesztő megint kitett magáért. És bár csak apránként ismerjük meg őket – itt szinte csak Halál bukkan fel a részint megrázó epilógusban (Szárnyainak suhogása) –, Sandmanről annyit megtudhatunk, hogy megviselte birodalmának átmeneti elvesztése, de attól még tudja, mi a dolga, hol a helye, és nem is hagyja, hogy bárki elvegye tőle mindezt. Sőt, az egyik kedvenc részem épp a Remény a Pokolban, azzal a zseniális párbajjal.Mivel a Watch My Dying-ot a múlt évi Szigeten láttam utoljára, főleg az foglalkoztatott, hogy egy gitárral milyen lesz a dolog. Az Utolsó hívás-sal kezdtek, amit lemezen Lukács Lacival énekel Gaobr, és ez a nagyon beállt, hideglelős dal alaposan odatett a hangulatnak is. Lehet, csak az enyémnek, de valahogy a koncert java keserűbb, sötétebb atmoszférában telt, mint amihez szokva voltam. Nem volt sok vigyorgás, poénkodás, viszont a Moebius összes elhangzó dalánál azt éreztem, hogy iszonyú jók, akár zseniálisnak is nevezhetők. A címadó meg a pörgős Hattyúdal volt az est fénypontja számomra, de a Neck Sprain-torok Andrissal közösen tolt A leggyorsabb mártír, és a ráadásban BZ-vel leadott Éter is sütött. A régebbi számok meg szintén, de azokban, s főleg a szólók alatt, nekem nagyon is hiányzott a második gitár. Tény, hogy így sokkal érthetőbb a WMD zenéje, és az olyan dalgigászok, mint a Fényérzékeny, a Túladagolt idő vagy a Nicht vor dem Kind meg a többi, most is megtették a magukét. Mégis más volt, és nem 100%-os, csak úgy 85…
A Dalriada intro-ja abból állt, hogy az Arany-albumon szereplő Fajkusz Banda különféle nótákat húzott, a srácok és a lány meg énekeltek hozzá. Ezzel rögtön megalapozták a parázs hangulatot, bár az a félig német téma picit kínos volt, de legalább vicces. Merész húzás, de nekem bejött, és még sokaknak.
Ez volt az első teljes Dalriada koncertem, és roppant jól szórakoztam ám! A program javarészt best of volt, és a közönség teljes mellszélességgel állt Andrásék mellé. A különlegességet meg az jelentette, hogy említett Fajkusz Banda újra feljött a színpadra, és két dalt (Szent László 1., Bor vitéz) elhúztak nekünk az Arany János balladáit feldolgozó friss anyagról. Féltem, hogy ennyi hangszer, ráadásul ilyen speciális keverékben meg tud-e szólalni a Dieselben, de jobb volt a hangzás, mint mikor csak Dalriadáék voltak a színpadon. A metal hangszereket némileg visszább húzta a keverős, és így a hegedű, brácsa és nagybőgő is tudott érvényesülni, és nem túlzok, ha azt mondom, ez a két nóta szenzációs volt így. Különösen a Szent László sütött, a másik, még jobbára ismeretlen dal finomságait inkább figyelték a népek.
Ezek mellett a zárásul elhangzó Szondi két apródja ill. A Walesi bárdok 1. és 2. része voltak a koncert legcsodásabb pillanatai számomra, de az egészet élveztem. Nem mondom, némi lazulás még ráférne a csapatra, Laura pedig aranyos lány, de nem igazi frontasszony, ezzel együtt a Dalriada tényleg egyre jobb, és jobban érzem bennük az igazán nagy bandává válás lehetőségét, mint valaha.